Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Ide a diktatúrával!

2018. szeptember 22. - A te embered

A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung augusztusban egy felmérést készített arról, mit gondolnak a magyar emberek a demokráciáról, a rendszerváltás óta megalakult kormányokról és önmagában az ország helyzetéről. A végeredmény rengeteg tanulsággal járt és sok mindent igazolt is: kiderült, amit ezer éve szajkózok és próbálok megértetni a komplett ellenzékkel, miszerint a fideszes szavazók tudnak a korrupcióról, csak nem érdekli őket, de a totális apátia, közönyösség és a politika iránti tudatlanság is képviselteti magát. Ebben a posztban elsősorban a felmérés talán leggyalázatosabb válaszára térek ki bővebben.

Mégis milyen szolgalelkű, megalkuvó néplélek uralkodik egy olyan országban, ahol a felmérésben megkérdezettek 11%-a diktatúrában szeretne élni, a harmadát egyáltalán nem érdekli, hogy milyen politikai rendszerben él, a fele szerint pedig van jobb a demokráciánál? Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a társadalom nem látja, vagy nem akarja látni azokat a tényezőket, amelyek a történelem során folyamatosan tévútra vitték: a világ szebbik oldalán, a "liberális mocsoktól" bűzölgő Nyugaton alighanem - teljesen jogosan - hülyének néznék azt a 11%-ot, amelyik egy nyilas- és kommunistaterrortól, Szálasitól és Rákositól sújtott országban szeretné visszahozni a diktatúra csodás, jól bevált intézményét. 

felirat.jpg

Amíg ennyire tévúton járunk azt illetően, hogy mit szeretnénk ezzel az országgal, addig nem várható el az sem, hogy az emberek független, autonóm döntéseket tudjanak meghozni a politikát illetően és ne hódoljanak be az első jó kiállású politikusnak, aki 13. havi nyugdíjat meg Erzsébet-utalványt ígér nekik. Orbán Viktor is a demokrácia megkérdőjelezésében utazik az illiberális maszlagjával amikor olyan országok követését tartja előrevezetőnek, amik nem is demokráciák. 1989-ben írta meg Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című tanulmányát, amelyben azt vezette le, hogy a liberális demokrácia, vagyis az "emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja" által a történelem véget ér, hiszen a kormányzás végső és legkiválóbb formájának eljövetelével a konfliktusok, háborúk és ellentétek is elmúlnak majd. Fukuyama nagyot tévedett, ez tény, azonban nem akkor, amikor a legműködőképesebbnek hitte a liberális demokráciát, hanem amikor azt gondolta, hogy mindez elhozza a teljes békét. Amikor Orbán Viktor következetesen, jól kitalálva gyalázza ezt a politikai rendszert a zavarodott ideológiai talapzatokon álló illiberalizmus malmára hajtva ezzel a vizet, egyben azt a magyar társadalmat is elvágja a liberális demokrácia értékeitől, amelyik a liberális szó hallatán fiatal gyerekekre gondol, akik nemváltó műtéten esnek át és hormonkezelést kapnak, vagy árokba borult drogosokra, esetleg a homoszexualitás kötelezővé tételére. Miközben miből áll a libdem? A hatalom és az igazságszolgáltatás szétválasztásán, a szabad választásokon, az általános választójogon és a többpártiságon. Melyek ezek közül azok, amik felvállalhatatlanok? Többek között Orbán Viktor és a Fidesz gyalázatos kommunikációja is az oka annak, hogy felnőtt, a történelmet legalább alapjaiban ismerő emberek ilyen kifordult, gyalázatos válaszokat tudnak adni.

diktatura.jpg

Kép: Difference Wiki

Pontosan tudjuk, hogy egy diktatórikus országban olyan alapvető emberi jogok sérülnek, mint a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága, amiből alapvetően következne, hogy a felmérésben megkérdezettek is támogatandónak tartják a saját véleményük és világnézetük elnyomását. De csak következne, hiszen a diktatúrára vágyók nem a jelenlegi állapotuk szerint, egyszerű kisemberekként gondolnak magukra, hanem a rendszer kiváltságosaiként, ergo az ő véleményük természetesen nem szenved csorbát, mert az maga a diktatúra véleménye. Ebbe azon csekély számú nemzetiszocialisták és neonácik is idetartoznak, akik úgy éltetik Hitlert és annak tetteit, hogy a magyarokhoz fűződő véleményét és ellenszenvét rendre kifelejtik az értékeléséből. Igazán szomorú, hogy a XXI. században olyan alapvető kérdésekre nem ad egyöntetű választ a világ, - mert gyanítom, a helyzet más Kelet-Európai országban sem ilyen egyértelmű -, minthogy szeretnénk-e rettegésben, kiszolgáltatottan, a regnáló kormány hatalmától félve élni. 

Kína kommunista diktatúrája már odáig fajult, hogy társadalmi szintjük, környezetük és viselkedésük szerint pontozzák az embereket: aki több pontot kap, kiváltságokat, könnyebbségeket élvezhet, aki kevesebbet, arra meg vár a nyilvánvaló nyomor. Rodrigo Duterte birodalmában, a Fülöp-szigeteken halomra ölik a potenciális drogkereskedőket és fogyasztókat, köztük ártatlan gyerekeket is. Észak-Koreában módszeres kínzás és később halál vár arra, aki letép egy propagandaposztert a falról. A diktatúra bárhol is érkezik, rombol, nyomorba dönt, elhajlítja az ember lelkét és bármekkora ellenállással is néz szembe, egész országok, régiók mentalitását határozza meg évtizedekre visszamenőleg.

Hogy miért tartottam fontosnak mindezt elmondani? Legfőképp az elején leírtak okán: miért várunk felelős társadalmi döntéseket a választásokon, ha ilyen kérdésekben sincs konszenzus? Nyilvánvaló, sokan élnek megtévesztésben, ahogy abban is biztos vagyok, hogy jóval kevesebb lenne ez a 11%, ha a megkérdezettek megfelelően értelmezték volna a kérdést, sőt, az sem kötelező, hogy a nap minden percében percében demokráciatípusok működéseinek hatékonyságát tanulmányozza az ember, de legalább azt a szintet üssük meg mindannyiunkért, hogy ilyen kérdéseket fel se kelljen tenni az embereknek Mi határozhatjuk meg a jövőnket, ne vegyük el azzal a lehetőséget, hogy fogalmunk sincs a régmúlt és a jelenleg zajló állapotokról.

2018. 09.22

MSZM - CSATLAKOZZ A MAGYAR SZOCIÁLDEMOKRATA MOZGALOMHOZ

A Magyar Szociáldemokrata Mozgalom, rövidítve MSZM azért jött létre, hogy lehetőséget nyújtson azoknak az embereknek, akik hisznek abban, hogy a baloldal megújulhat, a szociáldemokrácia képes felvenni a versenyt a XXI. századdal és hogy a megosztottságból és ellenzékiségből jól éldegélő, többszörösen megbukott képviselőket el kell zavarni.

E-mail: maszmo2018(kukac)gmail(pont)com

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr9414255605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 08:39:30

A legtöbb ember a jólétet adó diktatúrát választja a rosszlétet adó demokráciával szemben, ez világjelenség.

S semmi furcsa nincs ebben. Minden rendszer alapfeladata a közösség jólétének biztosítása. Aki jobban képes erre, az nyeri el a közösség támogatását.

Ancilla 2018.09.23. 15:37:15

"S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék." (Petőfi: A kutyák dala)

"Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk! "(Petőfi: A farkasok dala)

2018.09.23. 16:07:40

Nincs ebben semmi meglepő.
Átfedésekkel milliókat baszott orrba a csúti törpe, ám ez nem számít addig, amíg a fityiszes vagy a saját bőrén nem tapasztalja - egészségügy, munkahiány a keleti végeken, minimálbéren való és hónapról hónapra való tengődés, és még sorolhatnám -, vagy valami faszságon - internetadó - fel nem horgad benne a vér. A korrupció azért nem érdekli, mert fingja sincs arról, hogy mekkora összeg néhány milliárd, hiszen egész életében nem fog keresni többet 50 milliónál összesen.
Megelégszik a csok-kal - miközben az ingatlanok ennek hatására brutálisan drágultak meg -, elég neki a Böske utalvány, a vasárnapi nyitvatartás, a viszonylagos - balkáni - jólét.
Bár a balkáni sem igaz, mert a szlovének bár 17 éve még háborúztak, ám jelenleg MINDEN tekintetben leköröznek minket.

Szóval amíg nem baszakszik vele a mindenkori kormányzat, addig leszarja, hogy az unokájának már nem lesz nyögdíja, nem lesz állami egészségügyi ellátása, sem pedig oktatása.
Amikor végre felébred, hogy jól átbaszták és leamortizálták az agyát a stop sorossal, a migránccsal, meg a többi egybites üzenettel, már késő lesz.

Az országból elmegy az értelmesebbje.
És maradunk az EU szeméttelepe és az összeszerelő üzeme.
Hajrá!

eloi 2018.09.23. 16:07:46

"azt a magyar társadalmat is elvágja a liberális demokrácia értékeitől, amelyik a liberális szó hallatán fiatal gyerekekre gondol, akik nemváltó műtéten esnek át és hormonkezelést kapnak, vagy árokba borult drogosokra, esetleg a homoszexualitás kötelezővé tételére. "

Legyenek szívesek magukba is nézni, és megvallani, hogy mekkora ebben a liberálisok (baloldaliak) SAJÁT FELELŐSSÉGE!?
Akik kapva kapnak MINDEN ALKALMON, amikor valamely "polgárpukkasztó" kisebbség, (a hagyományos értékrendű többség által) "deviancia" ünneplésnek tartott, LMBTQSTB..., gender - igen, nem a két nemről szóló kutatásról, hanem a bármilyen "társadalmi" nemet, és akár nem váltást is jelentőről van szó -, multikulturális (értsd: hagyd a fenébe a sajátodat, majd kialakítunk egy újat együtt a fél világgal, akiket ide hívunk...), erőszakos és erőltetett bevándoroltatás, külföldön a saját országa ellen szavazás, stb., ügyeket felkarolva, azok élére állva élik ki a "progresszivitásukat, "európaiságukat", valójában igazodási kényszerüket. És hiába jönnek a társadalomtól a jelek csőstől, hogy ezeket NEM KÉRJÜK! A bal-lib még jobban nyomja, nyomná le a torkokon.
Aki nem hajlandó az emberekre figyelni (lásd még pl: akarnak-e tömeges, illegális vagy akár legális bevándorlást?), csak nyomja, erőlteti a magáét (meg ami éppen a trend Nyugaton, amiért ott simogatás jár), az így jár! És sajnos így jár a nép is, mert kaphatna a bal-libtől valami jót is, amit szintén kidob a bal-lib erőszakossággal és a destruktívnak megélt törekvéseivel együtt!
Kis ÖNVIZSGÁLATOT! Mert a kialakult helyzetért nem csak az éppen regnáló kormány a felelős! Sőt!

eloi 2018.09.23. 16:15:50

@Látens Inszinuáció: Nem. A korrupció azért nem érdekli, mert az csak pénz! Amit ő úgy sem kapna meg.
A társadalom szétverése, a családok támadása, a házasság intézményének támadása, minden hagyományos érték és hagyomány támadása, szétverésének folytonos kísérlete, az erőszakos multikulturalizáció, az erőszakos betelepítés, a társadalom összetételének erőszakos megváltoztatásának kísérletei... stb. SOKKAL FONTOSABB kérdések egy jobboldali, konzervatív, netán keresztény számára, akikből a mostani kormányzat támogatóinak zöme áll.

A diktatúra-nosztalgia viszont bizonyosan nem ezekben az emberekben él (hiszen nem ők voltak a haszonélvezői!), hanem éppen, hogy olyanokban, akiknek az előző rendszer kedvezett! És akik ma leginkább a balos hard core szavazók.

Netuddki. 2018.09.23. 16:19:53

@eloi: Szóval, a "ballib oldal" a felelős azért, mert a gazdáid enyveskezű tolvaj bűnözők?

A kérdés csak költői volt, anyátokat nézzétek hülyének!

Netuddki. 2018.09.23. 16:21:33

@eloi: Ja, és ezt a sok balfaszságot saját magadtól nyomatod, vagy túlórázol a fidesz pártszékházban? Ha az előbbi, akkor nézesd meg magad szakemberrel!

eloi 2018.09.23. 16:46:27

@Netuddki.: Nem erről szól a cikk fönt! Csak, hát Móriczkának mindig ugyanaz jut az eszébe mindenről. És sosem figyel arra, amit mondanak neki, pedig tanulhatna is belőle...
Ez sajnos bal-lib betegség is, nekik is hiába mondták, mondtuk a választás előtt, hogy nem menjenek szembe a néppel... Lenne bőven igazi balos téma, amivel lehetne az országot is építeni, az embereket segíteni (pl. bérunió, azonos munkáért azonos béreket az EU-ban, stb.) a Nyugat seggének nyalása, az erősebbek kedvének keresése és céljainak segítése, szajkózása helyett. (Vesztes ügyek felkarolásával, mint az illegális migráció SEGÍTÉSE...) De nem.

tamask 2018.09.23. 16:49:58

A jövő nem a liberális demokrácia diadalmenetéről fog szólni. Érdemes hallgatni Harari előadásait, ő emlegeti ezt az új korszakot, bár ő még idealizálja a liberális demokráciát.
A technológiai fejlődés miatt egyre inkább mellőzik majd az embert a cégek, aki pedig nem értékes a gazdaság számára, hanem kvázi eltartottja a társadalomnak, annak nem nagyon lesz beleszólása a politikai döntésekbe. Még ha lesznek is választások, a politikai elit az oligarchák, multik, techcégek segítségével fogja működtetni a gazdaságot és a társadalom rendszereit.

Nem kell ehhez Kínával, a Fülöp-szigetekkel meg Észak-Koreával riogatni. Amerikában is efelé halad a politika. A Facebook, Apple, Google formálják a kollektív tudatot, királycsinálókká lépnek elő a techcégek.
Amerikában a legerősebb a demokrácia szelleme a lakosságban, illetve úgy mondanám, hogy az amerikaiak azok, akik el akarják hinni, hogy náluk demokratikus a társadalom és emiatt a média súlya is jelentősebb, hisz kifinomult módszerek kellenek az emberek meggyőzésére, hogy elhiggyék, náluk nem úgy mennek a dolgok, ahogy a kevésbé liberális és demokratikus országokban. Ugyanakkor pont az amerikaiak elfogadják, hogy az európainál sokkal egyenlőtlenebb társadalomban élnek. Csakhogy hosszútávon az elit nem fogja elnézni, hogy a társadalom egyre növekvő aljanépe beleszólhat a politika alakításába a szavazata által.
Amerikában a demokrácia hagyománya miatt nem lehet nyílt diktatúra. És itt jutnak szerephez a techcégek. Ők észrevétlenül tudják átformálni a hatalomgyakorlást, a politikai elit kiválasztását, az intézményeket. Az állam és a globális multik összefonódása elkerülhetetlen. Ez a modern technokrata fasizmus.
Ne legyenek illúzióink, nem csak Amerikában valósul ez meg. A Google, Apple, Facebook a kínai piacra való bejutás fejében a kínai kormánynak is lefekszik.

Szingapúrt miért nem emlegeti a posztoló? Mert ott is ilyen technokrata diktatúra van. Pardon: illiberális demokrácia. És működik. Csak a rengeteg vendégmunkás jogfosztott, akik egyelőre elengedhetetlenek a gazdaság működtetéséhez. De a technológiai fejlődés majd ezt is megoldja. Aki értéktelen a gazdaság számára, az pária lesz politikailag is.

Jakab.gipsz 2018.09.23. 17:04:42

HŰ és Ha ez aztán a tagtoborzó!

Azon tűnődöm mi a különbözőség közötted és a sátánfajzat Soros lelkes tanítványai a Sargentini-jelentést megszavazók között.

Az eredmény : a semmi.

Nos ilyen az a tagtoborzó amikor a semmi semmizik.

tamask 2018.09.23. 17:05:20

@eloi: "Nem. A korrupció azért nem érdekli, mert az csak pénz! Amit ő úgy sem kapna meg."

Emlékeztetnék arra, hogy Magyarországon a korrupció hagyományosan nem pénzt mozgatott. Sőt jórészt pénz nem mozgott korrupció során mondjuk a szocializmusban. Szívességek csereberélése volt jellemző. Segítek neked beköttetni a telefonvonalat gyorsan, ha felveteted a gyerekemet a gimnáziumba. Kapsz időben csípőprotézist, ha a házam alapját kiássa, a falait felhúzza az állami vállalattól kiügyeskedett brigádod. Elintézem, hogy az ittas vezetésért bevont jogsid visszakapd, ha a fiamat felveszed az egyetemre, ahol dolgozol.
Egymás hátának vakarása folyt.
És ha az Orbán-rendszer beszűkíti a lehetőségeket, teszem azt harmadára vágja vissza a gimnáziumi férőhelyek számát, mert szakmunkásokat akar az országnak, akkor rögtön nagyon értékes lesz megint egy tanár, igazgató befolyása, aki felveheti a gyerekedet gimibe. Hogy ne vágják el egy életre azzal, hogy szakmunkás suliba nyomják be.
Az az átlagembert kevéssé érdekli, hogy Mészáros Lőrinc lenyúl tízmilliárdot havonta az államtól vagy hogy Rogán Antal lakása az univerzummal együtt tágul. Pedig ez is korrupciógyanús. Az sokkal jobban fogja érdekelni az embereket, ha az egészségügy összeomlik az orvos és ápolóhiány miatt és csak protekcióval (korrupcióval) lehet majd bármilyen kezelést kapni. Az sokkal jobban fogja érdekelni az embereket, ha az egyházi iskolák leuralják a közoktatást, a gyerekek többségét szakmunkásnak akarják a politikusok benyomni és aki színvonalas oktatási intézményekbe kikerülést csak protekcióval lehet majd megoldani. Az emberek húsába vágó korrupció fogja felszítani az elégedetlenséget.
Százmilliárd forint lenyúlását fel se tudja fogni az átlagember. De ha az anyád veseműtétjét nem tudod elintézni, mert a várólistán eléd vág három protekciós, az húsbavágó korrupció.

eloi 2018.09.23. 17:11:02

@tamask: "Csak a rengeteg vendégmunkás jogfosztott, akik egyelőre elengedhetetlenek a gazdaság működtetéséhez. "

Na, vajon Nyugat-Európa miért nem képes HÁROM ÉVE megtalálni az egyébként kézenfekvő megoldást a tömeges bevándorlásra???!!!
Pontosan ugyanezért! Kell a bérrabszolga! A Kelet-Európaiaknak még vannak jogaik, még úgy is, hogy ők is többnyire páriák Nyugaton. És előbb-utóbb megelégelik, hogy miért négyszeres a bér ugyanazért a melóért az egységes EU egyik végében..., aminek hatására ők elveszítik a legjobb humánerőforrásaikat?!
Tehát a keleti bérrabszolga száma véges lesz.
Ezért kellenek a számolatlanul ideáramló bevándorlók, akiknek SEMMI védelmük nem lesz, hiszen nem állnak mögöttük Uniós országok!!!
Ők az ideális rabszolgák. Gyökértelenek, kiszolgáltatottak, semmi választásuk nincs...
További "jótékony" hatásuk, hogy lenyomják a béreket, így előbb a keletieknek nem kell annyit fizetni, mert velük fogunk versenyezni!!!!!, utána a saját dolgozóknak sem. Mire a német munkavállaló rájön, hogy fél Afrikával versenyez a munkájáért, már otthon is, addigra már szopik majd, mint a torkos borz!!!
És most ők szavazzák meg azokat, akik hosszú távon jól kibasznak velük és egész Európával.
"Nem süllyedünk, nem süllyedünk...!" (Erik a viking)

eloi 2018.09.23. 17:23:04

@tamask: Ez igaz. Azonban én pl. nem vagyok még nagyon öreg, de mindig is ebben éltem!
Álltam sorban banánért, pult alól. Fizettem orvosoknak azért, hogy jobb ellátást kapjon nagyapám, apám, nővérem... Nem vettek fel x fősulira, mert oda nem volt protekcióm... Most alig kapok rendes melót, mert nincs j"ó" kapcsolatrendszerem...
Mikor is volt itt más?
Mi ezt ismerjük. Hogy jobb lenne egy másféle világ? Persze. Hogy egy kis ország, kis gazdasági és politikai ereje azt létre tudja-e hozni? Nem.
Szűk keresztmetszetek, korlátozott hozzáférés mindig lesz, így korrupció, protekcionizmus is mindig lesz. Ez a realitás. Ezt tagadni utópia kergetés. Sajnos.

Marad az, hogy legalább a saját kultúránkat, erkölcsünket, történelmünket, világ- és társadalmi nézeteinket (mondjuk az iszlámmal szemben), a családjainkat... megkíséreljük megvédeni.
És ezt az emberek többnyire tudják, érzik. Hogy ennyink van, ennyit tehetünk.

marczy 2018.09.23. 17:29:38

@maxval balcán bircaman: Hát én nem tudnék egy percig sem élni még egy gazdag arab olajországban sem, nemhogy Kínában, pont azért, mert a gazdasági szabadság után evidens, hogy politikai szabadságot is akarnak az emberek, de az effajta törekvéseket a rezsimek kegyetlenül letörik. Kell még egy pár évtized, hogy ezen országok demokratizálódjanak valamelyest, bár némely arab ország jó úton halad efelé, a másik felük viszont káoszba zuhant, különböző okokból. Általában ahol szegénység van, ott a demokrácia is deficitessé válik már eleve, lásd Afrika. Európában azért még épeszű normális országok vannak, még ha Eurábia is lesz lassan, akkor is kialakulhat legalább néhány országban egy modus vivendi a muszlim bevándorlók kapcsán, amelyekről aztán a többi ország példát vehet.

midnightcoder2 2018.09.23. 17:36:01

1. Korrupció. A Kádár-rendszer óta folyamatosan velünk él. A gengszterváltás arról szólt, hogy a politikai elit, annak is főleg a baloldala módszeresen szétlopta az országot a jó elvtársi kapcsolatokon keresztül. Százezrek veszítették el akkor a munkájukat, megélhetésüket. Az életszínvonal hatalmasat zuhant, az államadósság rakétaként lőtt ki. És azóta is minden formációban egy volt a közös itt a gengszterváltás óta: a lopás. Ezek után elég nehéz meggyőzni bárkit is arról, hogy ha majd újra hatalomra kerül valamiféle balos formáció, akkor annak majd tiszta marad a keze. No way: ahogy anno a Hofi mondta, a vérükben van.

2. Demokrácia: Az emberiség a történelme nagy részét nem demokráciában élte meg. Az a fajta túltolt liberális demokrácia pedig, ami mostanában uralkodik, az utóbbi 30 év terméke. És azóta bizony a nyugati, de különösen az európai társadalom eléggé leszállóágban van. Lehet azzal példálózni, hogy Pl. a svájciaknál mennyivel jobban is élnek mint mi, de akkor visszakérdezek: mikor is alapozták meg ők, és általában Nyugat-Európa ezt a fene nagy jólétet ? Nos, nem az elmúlt 30 évben...

rallus 2018.09.23. 17:36:42

Medve anyám! Most üt vissza, hogy Gyurcsányék bezárták a Lipótmezőt!
A liberális demokráciának köszönhetően ma már a világ vagyonának több mint felét birtokolja 1000-1500 család. Mi a túrót akarnak még? Miért nem állítják le fizetett embereiket és a hasznos idiótákat, mielőtt baj lesz?

Cpeti654321 2018.09.23. 17:37:10

@maxval balcán bircaman:
Nyilván már anyád is imádta a kommunizmust.
Így semmi csodálkozni való nincs abban ha te meg ezt neobolsevizmust imádod.
Gondolom nem gond - te magadfajta évente kétszer nyírandó - neked, ha a gyerekem nem ilyen közegben kívánom felnevelni és az életre bocsátani.
Remélem sok kitüntetést fogsz kapni.

nick papagiorgo 2018.09.23. 17:38:50

Az ugye fel sem merült, hogy esetleg a kérdéseket tették fel szarul/túlságosan célzottan? :)

Nem hinném, hogy létezne olyan ember, aki diktatúrában szeretne élni (mármint ha nem ő a diktátor ugye).
Azt tudom elképzelni, hogy a válaszadó szerint "most diktatúrában élünk (á lá Gyurcsány), de neki ez így jó", vagy "a jelenlegi helyzetnél egy (proletár)diktatúra is jobb lenne", vagy efféle.
De olyan biztos nincs, hogy az emberek egytizede diktatúrában SZERETNE élni. Ezt a kérdésfeltevők valahol nagyon elszúrták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 17:39:24

@marczy:

A legtöb demokratizáció anyugatra fér ré. Ki kel rántani a hatalmat a senki által meg nem választott nagytpke kezéből, valamint a háttérhatalmat sarokba kell szorítani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 17:42:10

@Cpeti654321:

Ha a te fajtád önként kitántorog Ballibisztánba az csak mindenkinek jobb.

Menjtek oda liberókodni, szexelni saját gyerekeitekkel, homokmenetelni, kizsékmányolni egymást.

Cpeti654321 2018.09.23. 17:44:25

@maxval balcán bircaman:
A magamfajta nem csinál ilyet.
Csak olyan foglalkozik ezzel aki ír és képzeleg róla.
Olyan vagy mint a bayer.
Ha találkoznánk beszarnál. Ezt tudjátok ti.
Köcsög.

Empatikus Állatbarát 2018.09.23. 17:48:52

Krisztust DEMOKRATIKUSAN feszítették meg!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 17:49:06

@Cpeti654321:

Nem lehet engem megijeszteni. Nálad sokkal nagyobb gazemberek is próbáltak már megfélemlíteni, hidd el. Nem működik a dolog. Hiába van mögöttetek Soros gazdag, hiába úsztok a lopott mulliárdokban, Isten erősebb nálatok, s az igazság ellen csak tehetségtelenül gágogni tudtok.

Lejárt mocskos időtök, ez van, törödj bele...

Fidesz bérszámfejtés 2018.09.23. 17:52:46

@maxval balcán bircaman: "Menjtek oda liberókodni, szexelni saját gyerekeitekkel, homokmenetelni," - Nem azért fizetjük tovaris, hogy itt a rejtett vágyait szellőztesse.

Fidesz bérszámfejtés 2018.09.23. 17:54:19

@maxval balcán bircaman: Szólók a kollégáknak a Kremlben, hogy már megint kender legelés után állt neki a munkának. :-((

nick papagiorgo 2018.09.23. 18:06:30

@Cpeti654321:
kösz.
Lehet hogyúgy tették fel, hogy "szívesebben élne-e egy gazdag diktatúrában, mint egy szegény demokráciában" és az emberek egy része úgy volt vele, hogy ha megvan a házam/kocsim/munkám/pénzem, akor leszarom, hogy szavazhatok-e vagy se.

De ez megint egy teljesen más kérdés, mint hogy "demokráciában élne-e vagy diktatúrában" (csak az államformát kérdezve, nem az életminőséget). Ha az életminőséget nem vesszük (tehát ugyanaz), akkor senki se választja a diktatúrát, ahol máról holnapra olyan törvényeket lehet hozni, amik őt pl. hátrányosan érintik, bizonyos dolgokat nem tehet meg, mert "csak", bármikor "elvihetik", ha úgy akarja a diktátor stb. stb. Ha valaki, a magyar emberek tudják ezt. Éltek eleget diktatúrában.

Ezért is meglepő, hogy "a magyarok 11%-a diktatúrában akar élni". Én is olvastam, de mivel mélyebben nem fejtették ki, már akkor sejtettem, hogy a kérdezők vagy nagyon elszúrtak valamit, vagy (ez a gonosz változat) direkt úgy tették fel a kérdéseket, hogy erre jussanak, hogy "a magyarok a diktatúrát választják".

élhetetlen 2018.09.23. 18:08:35

@eloi: Ez a kitörésed ragyogóan sikerült. „gender - igen, nem a két nemről szóló kutatásról”, tudod, ha a gender a két nem kutatásáról szólna, akkor tényleg nem lenne szükség rá. A két nemet nem kell kutatni, régóta ismerjük. „hanem a bármilyen "társadalmi" nemet”. Tudod, hogy a társadalmi nem meghatározás mit jelent? Azt, hogy ha egyszerűen egy nőt nézünk, az nem csak szülni képes, lehet kiváló villamosmérnök is. Ez utóbbi a társadalmi neme. A gender studies meg azt vizsgálja, hogy, ha kiváló villamosmérnök egy nő, miért nem kaphatja meg azt, amit egy férfi kolléga. A nem váltás, az nem társadalmi nem kérdés, az magánügy. Ahogy az is, ha valaki homoszexuális, vagy leszbikus. Ettől még lehet jó orvos, vagy jó mérnök. A kutatások arról szólnak, hogy ezt miért nem látja, vagy látja be adott társadalom. Én még azt sem látom, hogy, ha engednék pl. két férfi házasságát, és a béranyaság intézményét, és mindkét férfinak lenne egy-egy saját gyereke, és ketten felnevelnék őket, attól miért menne tönkre bármelyik hetero pár házassága, mit ártana nekik? És, így többes számban: „ezeket NEM KÉRJÜK!„. Miért is nem? Nem kell változtatnod a saját életeden, úgy élhetsz, ahogy szeretnél, de másik két ember ne élhessen úgy, ahogy szeretne, mert ne. Ne, mert csak. Hol van itt a „társadalom szétverése, a családok támadása, a házasság intézményének támadása,”. Hallottál valaha olyanról, hogy a „bal-lib” be akarná tiltani a hetero házasságot, vagy meg akarná szüntetni a családokat? Legfeljebb bővíteni szeretné. A te családod már ettől a gondolattól is szétesne? A „bal-lib” erőlteti a magáét, a kormány betiltja a gender képzést. Melyik a durvább?

Emmett Brown 2018.09.23. 18:11:42

@maxval balcán bircaman: nem lesz kommunizmus, akármennyire is szeretnéd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 18:27:56

@Emmett Brown:

Populista államot, mely meghaladja mind a 3 fő modern eszmét, s felülmúlja a felvilágosodás szakadékát.

midnightcoder2 2018.09.23. 18:29:55

@nick papagiorgo: "Ha az életminőséget nem vesszük (tehát ugyanaz), akkor senki se választja a diktatúrát, ahol máról holnapra olyan törvényeket lehet hozni, amik őt pl. hátrányosan érintik, bizonyos dolgokat nem tehet meg, mert "csak", bármikor "elvihetik", ha úgy akarja a diktátor stb. stb. Ha valaki, a magyar emberek tudják ezt. Éltek eleget diktatúrában."

Máról holnapra simán hozhatnak számodra hátrányos törvényeket a demokráciában is. Egy rakás dolgot nem tehetsz meg a demokráciában sem, mert "csak". Bármikor pedig a legtöbb diktatúrában sem vitték el az átlagpolgárt. Kádárék alatt sem volt ilyen. Persze nyilván lehetett olyat csinálni amiért elvisznek, de ez a legnagyobb demokráciában is előfordulhat. A németeknél Pl. elég ehhez a faszbúkon vitatni a holocausttal kapcsolatos hivatalos álláspontot.

putris72 2018.09.23. 18:30:25

Itt maximum csak a balibek akarnak diktatúrában élni,hiszen rájuk már senki nem szavaz!Másképp nem kerülhetnek hatalomra!Választások útján demokráciában nem! Hogy mondta a lengyel képviselő?Végül Is nem a hófehérke,és a hét törpe választotta meg ezt a kormányt nagy többséggel harmadik alkalommal! Ha az Eu-nak nem tetszik(látjuk) akkor szüntessék meg a szabad választásokat,és nevezzenek ki egy helytartót ide(Zimmerman bácsit)! Úgyhogy jó az írás,csak az oldalt nem találták el amelyik ezt szeretné! Mi van a" Fidesz az utcára viszi a politikát,de mi nem "Ferivel?

Emmett Brown 2018.09.23. 18:36:38

@maxval balcán bircaman: és mi a különbség a populista állam és a mezei proletárdiktatúra között?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 18:38:52

@Emmett Brown:

Az egyik demokrácia, a mésik diktatúra.
Az egyikben van magántulajdon, a mésikban nincs.
Stb.

Willkommenskultur 2018.09.23. 18:40:00

Jopofa, de inkabb Orbancra szavazok.

élhetetlen 2018.09.23. 18:45:10

@eloi: Valahol nagyon kisiklottál. „Nem vettek fel x fősulira, mert oda nem volt protekcióm...„. Engem felvettek oda, ahova jelentkeztem pedig nem volt protekcióm. Valami ehhez? „Szűk keresztmetszetek, korlátozott hozzáférés mindig lesz, így korrupció, protekcionizmus is mindig lesz. Ez a realitás.”. Ja. És az, hogy a TAO-ból már nem csak építeni lehet stadiont, hanem fenntartani is. És a TAO a költségvetésbe be nem fizetett adó, tehát abból nem jut az oktatásra, egészségügyre. És ezzel „legalább a saját kultúránkat, erkölcsünket, történelmünket” megvédi a kormány. Visszatérve az előző szövegemhez. Nem láttál még erkölcstelen, akár tolvaj, akár gyilkos heterot? Pl. egy homoszexuális nem lehet tisztességes, erkölcsös? Mitől véd meg téged a kormány, ha tiltja az egyneműek házasságát? Történelmünk. Igen, Mária országa vagyunk, mert felajánlottuk neki az országunkat. Visszajelzett, hogy ettől jobban szeret bennünket, mint pl. az olaszokat? Saját kultúránk? Emlékszel arra, mikor egy nagyon magyar polgármester megrendelte a falu nevét rovásírással, aztán megviccelték, kettőt mutattak neki, és fogalma sem volt, melyik táblán van a faluja neve? Hablatyokra hivatkozol. Az áltatalad felsoroltak helyett többet érne, ha csak a tisztességet tekintenék erénynek, akár bőrszíntől függetlenül. De, gondolom, ezt is feleslegesen írtam le.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.23. 18:51:15

@maxval balcán bircaman: Mi van? Már megint kifogyott az elem a világító tornyodban? Önmagad karikatúrája vagy már rég.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.23. 18:59:31

@putris72: "Végül Is nem a hófehérke,és a hét törpe választotta meg ezt a kormányt nagy többséggel harmadik alkalommal!" - Hülye vagy. Milyen többségről beszélsz?

2018 országgyűlési választás
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.694.751
Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200

Emmett Brown 2018.09.23. 18:59:59

@maxval balcán bircaman: eddig libdem is lehet. Miben különbözik egy libdemtől?

Emmett Brown 2018.09.23. 19:07:21

@maxval balcán bircaman: azt írtad, van magántulajdon. Most akkor mégsincs? Mi a helyzet a szabadságjogokkal?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 19:10:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

2018 országgyűlési választás:
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.732.283
ballibekre szavazott 1.273.653
nem a ballibekre szavazott 4.458.630

nick papagiorgo 2018.09.23. 19:10:48

@midnightcoder2: igen.
A demokrácia és a diktatúra között a különbség az, hogy a demokráciában neked legalábbis elméleti lehetőséged van arra, hogy a számodra kedvezőtlen törvényeket megváltoztathasd - azáltal, hogy a "másikoldalra"szavazol, aki aztán HA hatalomra kerül, megváltoztatja a dolgokat (vagy nem...)

Diktatúrában erre esélyed sincs.

Mondjuk az is igaz, hogy bizonyos demokráciák és bizonyos diktatúrák között a határ elmosódni látszik. Pl. az ország "demokrácia", de pl. "véleménydiktatúra" van, ahol pl. a "nonpíszí" véleményt kvázi büntetik. Ez a ló másik oldalára való átesés tipikus esete, amit különböző ügyekben, de ma egyre gyakrabban láthatunk (pl. metoo mozgalom, ki a terrorista, mi a különbség migráns és menekült között stb).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 19:11:35

@Emmett Brown:

Nincs nagytőke magánkézben.

Szabadságjogokvannak, nyilván arendszer keretein belül. ahogy ez a liberális demokráciában is van-

Emmett Brown 2018.09.23. 19:13:06

@maxval balcán bircaman: és milyen jogok férnek bele a rendszer kereteibe?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 19:16:19

@Emmett Brown:

Nemigen lesz nagyobb korlátozás, mint ami van manapság.

Ami biztos:
- nem lehet rejtett módon majd politizálni, lásd mai álcivil tevékenység.
- nem lehet idegen pénzekből kampányolni,
- nem lehet nemzetellenesen szervezkedni,
stb.

Emmett Brown 2018.09.23. 19:21:29

@maxval balcán bircaman: mi a garancia, hogy az aktuális hatalom nem nyilvánít mindenkit nemzetellenesnek, aki a leváltását tűzi ki célul?

morph on deer 2018.09.23. 19:22:50

@Látens Inszinuáció:
“ám ez nem számít addig, amíg a fityiszes vagy a saját bőrén nem tapasztalja - egészségügy, munkahiány a keleti végeken, minimálbéren való és hónapról hónapra való tengődés, és még sorolhatnám”

A fenét. Abban a pillanatban ahogy ez felmerülne, máris kiderül, hogy erről is a Gyurcsány, a Soros és a migránsok tehetnek, valamint ez azért nrm lesz jobb, mert “Brüsszel” aljas módon egyelőre megakadályozta, hogy viktorka átvegye a hatalmat!

Igaz, hogy a helyzet kilátástalan sokak számára, az egészségügy sok helyen az utolsókat rúgja, de erről még mindig más tehet, a mai kormánynak ezért semmi felelőssége sincs, hiszen a “zelmúltnyócév”.

Ezt bizonyítja az is, hogy a kormányfő nyugodt lelkiismerettel ajánlott 6 millió eurót a leggazdagabb románnak egy teniszverseny rendezési jogainak egy részéért, - hiszen semmi más nem hiányzik már, mint tudjuk.
Szóval röpke 2milliárd forintot bármikor megér, hogy további megszámlálhatatlan milliárdokat lehessen költeni majd egy újabb sporteseeményre, amiből legalább gazdagodni fog - na nem, nem az ország, hanem a média- és szállodatulajdonosok, a reklámcégek meg hasonlók.
Azaz a “Család”.

Közbn a nővérek elmennek, mert nincs miből normális fizetést adni nekik, aztán az orvosok is, mert nincs szaknővér...
De nem is igen lesz, hiszen több ezer tanár sincs, aki a megfelelő ismeretekkel útnak indíthatná a következő generációt, mondjuk szakképzett egészségügyi dolgozói pályára...

De mindez így van jól, különben jön a Gyurcsány, a Soros, meg a migránsok, - és ki akar ilyesmit, nem igaz?
Naugye.

index.hu/sport/2018/09/23/ion_iriac_orban_hatmillio_eurot_ajanlott_a_genfi_tenisztorna_jogaiert/

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.23. 19:23:22

"...azt vezette le, hogy a liberális demokrácia, vagyis az »emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja« által..."

Ifjúkoromban nekem még azt tanították, hogy az a komminuzmus.

De Hitler is azt gondolta, hogy létrehozhatja a legtökéletesebb fajt. A "leg"-ek megálmodói rendszeresen tévednek.

" azt a magyar társadalmat is elvágja a liberális demokrácia értékeitől, amelyik a liberális szó hallatán fiatal gyerekekre gondol, akik nemváltó műtéten esnek át és hormonkezelést kapnak, vagy árokba borult drogosokra, esetleg a homoszexualitás kötelezővé tételére."

Ezért egyáltalán nem Orbánt kell hibáztatnotok, hanem a liberális médiát. Ott szoktam olvasni, hogy mekkora emberiség elleni vétek, hogy Orbán nem vett részt a transzvesztita szabadkerékpárosok eddig csizmasarokkal tiport jogaiért rendezett 283 fős tömegrendezvényen, és hasonló szövegkörnyezetben hetente felsorolnak egyet a mindenféle devianciákból. A átlagolvasó a liberális médiából szerez tudomást ezeknek a devianciáknak a nyomulásáról, mert találkozhat azokkal a hírekkel, amely szerint a mindenféle menetek, gyűlések és tüntetések valamiért gyakran az átlagemberből fintorgást kiváltó embercsoportok jogainak megerősítését követelik. Ha a jobboldali sajtót olvasnánk, nem is igen találkoznánk ezekkel, a fesztivált a liberánsok csinálják körülötte, megfizethetetlen szívességet téve a jobbközepes Orbánnak. Ha a Liberálisok felelőst keresnek azért, mert az átlagember a liberalizmust már a buzikkal azonosítja, akkor keresse fel a libbantak fő hírelosztóit, és kérdezzék meg tőlük, hogy ez mire volt jó.

morph on deer 2018.09.23. 19:28:08

@maxval balcán bircaman:
“Így igaz. Nem kímélem a hatalom csicskásait,”

Kezet emelnél saját magadra, Bárányka!?
Hát hová jutottunk..!

eloi 2018.09.23. 19:35:24

@nick papagiorgo: ""a magyarok 11%-a diktatúrában akar élni"."

Ők kb. a DK teljes szavazótáborát reprezentálják, akik nosztalgiáznak a régi szép, kádári puha diktatúráról, mert nekik az jó volt.

midnightcoder2 2018.09.23. 19:36:46

@nick papagiorgo: "A demokrácia és a diktatúra között a különbség az, hogy a demokráciában neked legalábbis elméleti lehetőséged van arra, hogy a számodra kedvezőtlen törvényeket megváltoztathasd - azáltal, hogy a "másikoldalra"szavazol, aki aztán HA hatalomra kerül, megváltoztatja a dolgokat (vagy nem...)"

Elméleti lehetőséged sok mindenre van. Csak az a fránya gyakorlat...

morph on deer 2018.09.23. 19:40:58

@Androsz:
“...a mindenféle menetek, gyűlések és tüntetések valamiért gyakran az átlagemberből fintorgást kiváltó embercsoportok jogainak megerősítését követelik.”

Pontosan! Sőt, belőlem még undort is!
Valahányszor megláttam a cöfös embercsoportot, élükön Bayer, a “horogkeresztes lovag”, meg a többi holdkóros, aki szintén “nem lesz gyarmat”, ezt érzem.

Bár lehet, hogy akkor is ezt érezném, ha belőlük mégis gyarmat lenne, de ezt még nem sikerült a gyakorlatban is tesztelnem...

Cpeti654321 2018.09.23. 19:42:00

@maxval balcán bircaman:
Gazember az aki ilyen gondolatokkal látja el az IP cím mögé bújt arcával az internetet.
Az én időm nem járt le ruszki bérenc, sőt csak most kezdődik igazán.
Igaz nem politizálással fogon elcseszni az időm hanem munkával ahogy eddig is tettem és magadfajta anyatetű meg próbál lopni az adóból.
Mindegy, hogy szoci-e vagy akár fütyisz, bocs fityisz.
Az ilyen szarháziak mint te nem tudnak önerőből a pici - engedett - mozgásterükből továbblépni.
Ja a pumi kutyám pont ilyen birkákat szokott kedvtelésből a szomszéd - 4 kerítéssel odébb - megkergetni.
Ritka szar alak vagy, de hozod a politika felső vonalát irányultságtól függetlenül.
Faszkalap, lóg még a magadfajta lámpavason.

midnightcoder2 2018.09.23. 19:45:00

@morph on deer: Az egészségügy nem az elmúlt 8 évben lett ilyen, és igen a legtöbbet Fletóék alatt romlott. Ettől persze Orbánéknak is a kurva anyját hogy nem oldották meg a kérdést, de finoman szólva kissé naiv elképzelés azt hinni, hogy a szocik visszatértével bármi is megoldódna. Eleddig viszonylag kevés olyan dolog volt ugyanis, amihez hozzányúltak és jobb lett...

Arról pedig, hogy a keleti végeken nincs munka, mindig az a mondat jut eszembe, amit a Terminátor utoljára hallott: Dikmán, színesfím! Szóval, azért lehet annak oka, hogy ebben a nagy munkarőhiányban sem nagyon rohannak oda a cégek.

Emmett Brown 2018.09.23. 19:46:26

@maxval balcán bircaman: a te rendszered ezt deklaráltan teheti. Pont így lesz belőle egy mezei szaros nacionalista mázzal leöntött diktatúra, dőzsölő főtisztviselőkkel.

midnightcoder2 2018.09.23. 19:48:36

@Cpeti654321: Birca egy idióta, viszont alapvetően nem kellene annyira utálnod mert végül is kommunista idióta azaz így vagy úgy de mégis csak a ti kutyátok kölyke, még ha ma épp Orbánnal van is.

eloi 2018.09.23. 19:49:26

@élhetetlen: A társadalom hagyományos rendszerének, beleértve az erkölcsit is, szétverése, áttranszformálása valamivé, amit én pl. nem tartok jónak, nagyon is hatással van mindenkire, aki benne él. A lopás büntetlensége ugyanúgy hat, mint a homoszexuálisok "házassága", amit aztán, kibővítva a gyermekek örökbefogadásával, családnak hívnak...
Értem én, hogy ezért a "jogért" szabad küzdeni. De ellene is. Ez a demokrácia és a szabadság. Jog abból lesz, amit a többség megszavaz. Addig nem jog.
Aztán mindannyian olyan világban tudunk, kénytelenek vagyunk élni - ha tetszik, ha nem -, amit a különböző társadalmi, politikai erők létrehoznak nekünk. És a gyerekeink is.
Ezért érint mindenkit, hogy kinek milyen joga lesz itt.

Szép elmélet, amit a genderről leírt, de sajnos nem csak azzal foglalkozik, hogy milyen a nők (férfiak) helyzete, hanem propagandát fejt ki a nem biológiai nem által meghatározott, hanem szabadon kitalált "nemek" bevezetése mellett is.
Jog (még), hogy ez ne tetsszen és ezt el is mondhassuk. Bár erősen dolgoznak azon, hogy ezt ne tehessük meg. Ezért is van ellenállás.

kritizator 2018.09.23. 19:57:05

@maxval balcán bircaman: ezt a partkozpont mondta, vagy te talaltad ki?

eloi 2018.09.23. 19:59:47

@maxval balcán bircaman: Ez naygon jó!:

2018 országgyűlési választás:
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.732.283
ballibekre szavazott 1.273.653
nem a ballibekre szavazott 4.458.630

És az 1.273.653 fő persze a többség! :-)
És hisznek ebben! :-(

Che21 2018.09.23. 20:17:31

Majd akkor, amikor a nép 90%-a nem akar migráncsot, nem az lesz a ballib válasza, hogy úgy is lenyomjuk a nép torkán a vilkommenskulturt, ha az kézzel lábbal tiltakozik ellene, esetleg akkor majd komolyan veszem a demokráciáról való nyavalygásotokat.

Addig viszont csak röhögök rajtatok.

midnightcoder2 2018.09.23. 20:23:42

@eloi: Meg kell kövessem a bircát, ezúttal valóban jót írt.

Visceroid 2018.09.23. 20:27:26

@Che21: Mondjuk Ahmedék így-úgy is jönnek erőszakolni, és az a baj, hogy éppenhogy Viktor dönti el, hogy lehozzák-e az erről szóló híreket vagy sem. Ha lehozzák, akkor előkészítenek hozzá egy jó kis migráncsozást, meg valamelyik nevesincs képviselőjük benyögi, hogy mindenkit kasztrálni fognak az országban, ha meg úgy gondolják, akkor elhallgatják és ennyi. Ahogy nagyon sok mindent elhallgatnak és elhallgattatnak. Viktorék nem csak beszélnek a hatalomról, használják is, lesz belőle jó nagy szívás!

kun andras 2018.09.23. 20:32:48

A ti demokráciátok addig tart, amíg a nép azt akarja, amit ti. Onnét kezdve a nép hülye, bugris, megvezetett és új szavazást kell kiírni, vagy erről nem is lehet szavazni, mert nemzetközi megállapodás tiltja (kivel a Jóistennel?), vagy ha nagyon nem tetszik valakinek a véleménye, akkor azt akár börtönnel is büntetitek.

élhetetlen 2018.09.23. 20:36:24

@eloi: „A lopás büntetlensége ugyanúgy hat, mint a homoszexuálisok "házassága", amit aztán, kibővítva a gyermekek örökbefogadásával, családnak hívnak...„. Mondom, hogy kisiklottál. A lopás büntetlensége azt jelenti, hogy bárki elvehet tőled valamit. Mit vesz el tőled az a két férfi, vagy nő, akik, mondjuk összeházasodnak, és boldogan élnek, akár gyereket is nevelnek. Hol károsulsz te, milyen hátrány ér, mennyivel lesz kevesebbed, vagy mennyivel lesz kisebb az élettered? Semmivel, csak annyival lesz jobb neked, hogy valakinek rosszabb? Ez kell még a boldogságodhoz? „szabadon kitalált "nemek" bevezetése mellett is”. Milyen szabadon kitalált nemekről beszélsz? Homoszexuálisok, leszbikusok mindig is voltak, az emberek között is, az állatvilágban is. Nem bevezetésről, elfogadásról lehet csak beszélni. Volt, ahol elfogadták, Marcus Aurelius kiemeli, hogy az apja annyira szerette az anyját, hogy még a fiúk iránti szerelméről is lemondott a kedvéért, ez volt a ritka eset, Oscar Wildenak meg tönkretették az életét, hiába volt már két gyermeke egy házasságból? Milyen bevezetésről beszélsz? Tudod, az komoly agybaj, ha valaki olyan jogért küzd, ami neki ugyan nem jó semmire, nem hasznos, de másnak rossz, és tönkre teszi, megnehezíti az életét. Mondhatnám, hogy gondold ezt át, csak azt hiszem, felesleges.

Orbán veje 2018.09.23. 20:36:34

Ez a totálhülye @maxval balcán bircaman gyömöszölje már valaki vissza orbán seggébe.

exterminador 2018.09.23. 20:48:05

@eloi: a kormány támogatóinak többsége ostoba, megvezetett, tízezer forintért megvásárolt, a migránspropagandával átmosott agyú buta proli, akik csak addig szavaznak a Fideszre, amíg be nem üt egy komolyabb gazdasági válság. Vagy talán 1994-ben és 2002-ben nem ez a réteg szavazta meg az MSZP-t?

bontottcsirke 2018.09.23. 20:49:17

Dunáig a románoknak Dunatol az osztrákoknak. Probléma megoldva

exterminador 2018.09.23. 20:49:48

@Orbán veje: a bircának inkább egy kis gulág hiányozna, hiszen úgy szereti a sztálinizmust. Úgy 10-15 évet eltölthetne Kolimán. Bár attól tartok, az állapota annyira súlyos, hogy az sem józanítaná ki.

ninimimi 2018.09.23. 20:52:43

@maxval balcán bircaman: "A legtöbb ember a jólétet adó diktatúrát választja a rosszlétet adó demokráciával szemben, ez világjelenség."
Észak-Korea csodás diktatúrájában éhen haló milliók "jóléte", összehasonlítva Dél-Korea demokráciájában a Nyugat-európait is meghaladó életszínvonalon "nyomorgók" életével, ugyebár. Erre célzol birca, aki nem birka vagy, hanem a putyin-orbáni csicskák közt is a legnagyobb marha.

Az Ellenálló 2018.09.23. 21:01:42

Minden emberben megvan a hatalomra, az irányításra, mások elismerésére való törekvés. A hatalmi ágak szétválasztására és a fékek és ellensúlyok rendszerére pont ezért lenne szükség, csakhogy ezt úgy kéne megvalósítani, hogy ne lehessen lebontani őket, ami majdhogynem lehetetlen. Nem mindegy miben élünk, de hibáival együtt is a liberális demokrácia az eddigi legjobb rendszer, amit kitaláltak.

élhetetlen 2018.09.23. 21:02:09

@Androsz: Hosszan írtál, nem érdemes mindenre válaszolni. Csak ennyi: „valamiért gyakran az átlagemberből fintorgást kiváltó embercsoportok jogainak megerősítését követelik”. Nem tudom, érted-e, hogy élő, létező emberek élethez, egyenlő elbírálásához való jogát követelik. Vagy legyek drasztikus, és dögölj meg egy kórházban, ahova bevittek egy baleset után, és az éppen bent levő sebész homoszexuális, tehát ne nyúljon hozzád, mert ő szerinted nem is lehetne ott? „Ha a jobboldali sajtót olvasnánk, nem is igen találkoznánk ezekkel”. Sőt, nem is léteznének, nem elfogadhatóak, egy patkánylyukban lenne a helyük, akkor is, ha sokkal értelmesebbek nálad? Az, hogy beszélnek róluk, az megfizethetetlen segítség Orbánnak, és a hozzád hasonló hülyéknek? Hát sajnos, így van. De ez a ti agyi gyengeségetek.

morph on deer 2018.09.23. 21:32:18

@midnightcoder2:
“...színesfím!”
:)))

Egyébként a lényeg, hogy a többség az életben nem fog megmozdulni, bármi történjen is velük, mert szivesebben elhiszik, hogy valaki más tehet a nyomorukról.
Ez az a típus, akinek ha fát vágnak a hátán, akkor fél kézzel még tartja is, hogy ne billegjen, csak az “uraság” elégedett legyen vele...

Ami igazán vérlázító az az, hogy felesleges badarságokra ömlik a pénz, közben pedig olyan ágazatok vannak dögrováson, amelyeken szó szerint az ország jövője múlik!

Ez valami irgalmatlanul vissza fog ütni, és inkább előbb, mint utóbb!

Azért is kell ez az állandó hadakozás, hogy ne kerülhessen szó az inkompetens kormányzati munkáról, hiszen “a nemzet” megvédésével kell foglalkozni, 24/7-ben.

Az meg már végképp fel sem merül, hogy egyébként nem kéne a nemzetet mindenáron védelmezni, mert a kutya nem kötne belénk, ha nem kötözködnénk folyton...

Na nem baj, majd ha a foci vébét is mi rendezzük, majd az lesz az igazi!

Már annak, aki nem kap el egy influenzát, vagy nem kell kivenni a valbelét, és esetleg megéri.

Sir Galahad 2018.09.23. 21:34:42

Egyszerűbb ez. A magyar ember nyugati életszínvonalon akar élni. 89 óta demokrácia van, mégsem értük ezt el, ezért sokan azt mondják, a demokrácia mint rendszer megbukott, jöjjön valami más.

morph on deer 2018.09.23. 21:35:45

@maxval balcán bircaman:
“Én a kisemberek képviselője vagyok, nem a hatalomé”

Igen, én is így gondoltam, mindkettő épp elég kicsi:
24.hu/belfold/2017/02/02/orban-putyin-a-pillanat-amikor-megtudod-ki-a-fonok/

tamask 2018.09.23. 22:21:15

@ninimimi: ha szerinted Dél-Koreában liberális demokrácia van, akkor neked nem sok fogalmad van a világról. Dél-Korea konkrétan egy olyan fasiszta korporatív állam, aminek láttán Mussolini elélvezne.
Hatalmas ipari konglomerátumok (cheobol-ok) léptek nászra a politikai elittel és az élet minden területét meghatározzák.
A cheobol-ok felfuttatásában az állam szerepe elengedhetetlen volt, a közbeszerzéseken elképzelhetetlen lett volna, hogy ne egy koreai cég nyerjen. Az igaz, hogy náluk az állam nem csak stadionokat meg kisvasutat épített, hanem nyomta a pénzt és kedvezményeket az oligarchacsaládoknak, a cheobol-ok tulajdonosainak, akik megcsinálhatták a Hyundai-t, Samsungot, Lotte-t, Hanjin-t és még sok más brutális méretű és befolyással rendelkező óriáscéget.
Az egészet persze elfogadja a világ, mert amerikai irányultságú a rendszerük. Dél-Korea az egyik legilliberálisabb demokrácia a világon. Ja és évtizedekig szinte semmit se költöttek a dél-koreai kormányok szociális kiadásokra, nyugdíj se volt. Emiatt is lehettek versenyképesek a világpiacon, csak közben emberek millióit hagytak az út szélén. Nem volt épp egy leányálom nyugdíj nélkül megöregedni Dél-Koreában.
Dél-Koreában is divat a kampányszerű elszámoltatás, amikor új kormány van, akkor gyorsan hajtóvadászatot indítanak az előző kormány korrupt tagjai ellen. Mert a cheobolok mindenkinek a zsebét tömik pénzzel és végülis az országot az állammal összefonódott gazdasági elit irányítja.
Igen, Észak-Koreában szarabb az élet. De Dél-Korea pont az Amerika által gazdaságilag és katonailag is támogatott diktatúrája, majd az abból kifejlődött illiberális demokráciája miatt lehetett sikeres.

törppicur 2018.09.23. 22:22:00

ezt az egészet könnyebb lenne értelmezni, ha a kérdéseket, meg a választható feleleteket is látnánk.
Esetleg az egész kérdőívet, hátha nagyon belemagyarázós a sok kérdés együtt.
A jó kiállású politikus és a 13. havi nyugdíj igérete számomra azonosíthatatlan. A nem lesz gázáremelésre emlékszem,, az biztos nem tartozik a beváltott igéretek közé, mert 2002-ben igérték és 2012 után jött be.

Gyorgy007 2018.09.23. 22:22:51

Szegény l@Látens Inszinuáció: Ja keleten a munkanélküliség :D

Figyelj libsikém: BMW :D
Soroljak még pár céget?
LEGO
UNILEVER
COLOPLAST
TEVA
MICHELIN
HOYA

és ezek a nagyok. Fejezd már be a hazudozást!

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.23. 22:47:35

@eloi: Csak ott a gond, olyan hogy ballib nincs, az egy magyar csuti fasiszta kreálmánya. Eme logika szerint a választást a rasszista fasiszták nyerték 2018-ban, mint 1933-ban Németországban.

0.5 bit 2018.09.23. 23:02:19

@élhetetlen: "„gender - igen, nem a két nemről szóló kutatásról”, ... Azt, hogy ha egyszerűen egy nőt nézünk, az nem csak szülni képes, lehet kiváló villamosmérnök is. Ez utóbbi a társadalmi neme. A gender studies meg azt vizsgálja, hogy, ha kiváló villamosmérnök egy nő, miért nem kaphatja meg azt, amit egy férfi kolléga."

A gender kutatás - tévedés jogát fenntartva - azt állítja, hogy kiből mi lesz, azt csak a társadalmi hatások deteminálják, vagyis a bilógia és evoluciót figyelmen kívül kell hagyni. Ez valami olyasmi, mint az orvosi egyetem vs. homeopátia.

Érdekes téma az is, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek. Ha ez valóban így volna, akkor a profitorientált cégek miért nem csak nőket alkamaznak? Ugyan azt megcsinálnák, csak olcsóbban.
Ezzel kapcsolatban régebben volt egy cikk, hogy - ha jól emlékszem - a Facebook-nál a nők kódjait gyakrabban utasítják el és kevesebbet keresnek. Ezt tovább vizsgálták és kiderült ez nem annak volt az oka, hogy ők nők, hanem az, hogy a nők egy része távozik a cégtől, így kezdők között nagyobb az arányuk, mint a senior programozók közütt.

"Én még azt sem látom, hogy, ha engednék pl. két férfi házasságát, és a béranyaság intézményét, és mindkét férfinak lenne egy-egy saját gyereke, és ketten felnevelnék őket, attól miért menne tönkre bármelyik hetero pár házassága, mit ártana nekik?"

Olyan ez, mintha Észak-Korea bejelentkezne, hogy ő is mostantól demokrácia. Igaz nincs szabad választás, de ez olyan demokrácia, ahol a kedves vezetőt nem választják, hanem öröklődik a poszt. A demokratikus rendszerek kifejeznék ellenvéleményüket, hogy a demokrácia egyik jellemzője a szabad választás. Igaz, ha Kim országát is demokratikusnak hívnánk, az nem ártana a többieknek?

Ahogy a házasság meghatározásának egyik alapja, hogy férfi-nő között jön létre, így a demokrácia meghatározásának egyik alapja a szabad választás.

A fenti logika alapján, ha házasságnak nem szükséges eleme, hogy férfi-nő között jön létre, akkor a demokráciának sem, hogy kell hozzá szabad választás.

Hívjuk ezeket a rendszereket is demokratikusnak ezentúl mint pl. Észak-Koreát?

putris72 2018.09.23. 23:54:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A logikád szerint 1990 óta minden választás a nyertes vesztett el,és a vesztes nyert meg!Ennél nagyobb ökörséget már csak az államadáságnál szoktál írni! Meg mondanád,hogy ki az ellenzék nevű párt vezetője? Nem emlékszem,hogy így indult volna egy párt a választáson! hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#A_2018-as_v%C3%A1laszt%C3%A1s

élhetetlen 2018.09.24. 00:28:29

@0.5 bit: „A gender kutatás - tévedés jogát fenntartva - azt állítja, hogy kiből mi lesz, azt csak a társadalmi hatások deteminálják, vagyis a bilógia és evoluciót figyelmen kívül kell hagyni. Ez valami olyasmi, mint az orvosi egyetem vs. homeopátia.”. Azt hiszem, már ezt, az első állításodat sem tudom értelmezni. Manapság ott tartunk, hogy, ha a lehetőséget megkapja, és most megkaphatja egy nő is, ugyanúgy, mint egy férfi, akkor bármelyikből lehet jó fizikus, igen, nem számít a biológia, és az evolúció. Mikor ott tartott az emberiség, hogy a nők nem járhattak egyetemre, akkor sem a képességeik voltak rosszabbak a férfiakénál, csak a társadalmi viszonyaik. Nem is értem a gondolatmenetet. Ha egy nő, és egy férfi elvégez egy orvosi egyetemet, akkor a férfi orvos lesz, a doktornő meg csak borogatni lesz képes, mert az evolúció, vagy mi a túrót akartál mondani ezzel az orvosi egyetem vs homeopátia összehasonlítással?
„Érdekes téma az is, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek. Ha ez valóban így volna, akkor a profitorientált cégek miért nem csak nőket alkamaznak? Ugyan azt megcsinálnák, csak olcsóbban.„. Az érdekes téma az, hogy ha egy profitorientált multinál a központvezetőig minden főnököm nő volt, és tudta vinni sikeresen a területét, akkor miért hoznak akár kívülről férfi igazgatót föléjük, aki akár nem is ért a témához. Nem gond, lecserélik egy másik férfira. Na, valahol ezt vizsgálja a gender studies, hogy ez miért van. Nem azért, mert a nők nem tudnak teljesíteni, vagy dönteni.
Amit az egynemű házasság, és Kim rendszerével kapcsolatban összehordtál, az meg zöldség. Ha Észak-Korea kijelentené, hogy ő mostantól demokrácia, egy percig sem hiszem, hogy minden tényleg demokratikus ország összeomlana. „Ahogy a házasság meghatározásának egyik alapja, hogy férfi-nő között jön létre, így a demokrácia meghatározásának egyik alapja a szabad választás.„ Nagyon szar a párhuzamod, mert a házasság ezen értelmezés nem mindenhol ez, (Romániában sem ez volt eddig, most, majd ők is törvényt hoznak, hogy így legyen), a demokrácia fogalma viszont egységes. A házasságnak nem szükséges eleme „hogy férfi-nő között jön létre”, ezt több ország gyakorlata igazolja, és ahol engedélyezik, ott sem dőlt össze a házasság intézménye, és szó sincs arról, hogy ártana a többieknek. És, még vannak matriarchátusok is a világban. Milyen ártalomról beszélsz?

monddazigazatmar 2018.09.24. 00:50:37

"a fele szerint pedig van jobb a demokráciánál?"
Hát, ennek a felének nyilván több esze van mint a poszternek...
Tényleg ki mered jelenteni, hogy nincs jobb a demokráciánál? Mégis milyen alapon? Tényleg ez lenne az evolúció csúcsa, amikor 2 hatosztályos leszavazza a professzort?
Pont ti nyifogtok, hogy a hülye tömegeknek elég a "migráncs" meg "rezsicsökkentés" jelszó, és a többséget nem érdeklik az alkotmánybíróság hatáskörének a korlátozása. (Persze a "lopnak" meg "mészáros" meg "23 millió román" jelszavakkal nyerni bármit az demokratikus, akkor a nép felminősül.

Igen, bazmeg, sokkal jobb egy művelt, egész életében az uralkodásra nevelt, jó király rendes tanácsadókkal, mint a 4 évre válaszott és a 4 évben mindenben dönteni tudó hozzánemértő parlament, és a hatosztályos szavazók akik félinformációk alapján szavazgatnak.

nniicckk 2018.09.24. 01:16:55

"Mégis milyen szolgalelkű, megalkuvó néplélek uralkodik egy olyan országban, ahol a felmérésben megkérdezettek 11%-a diktatúrában szeretne élni"

Nem értem a postolot, ugy ir a diktaturárol, mintha az valami rossz dolog lenne. Most is diktaturában élünk már 8-10 éve, aztán mégis minden fasza.

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2018.09.24. 02:11:37

"Miközben miből áll a libdem? A hatalom és az igazságszolgáltatás szétválasztásán, a szabad választásokon, az általános választójogon és a többpártiságon. Melyek ezek közül azok, amik felvállalhatatlanok? "

2006-ban az egész ország láthatta milyen a liberális demokrácia. Embereket vakitottak meg az utcákon, tömegbe lövetés, lovasroham, 30 ezer könnygázgránat, sosem látott mértékü SZADISTA BRUTALITÁS, emberrablás, kinzás.
Az ország egy életre megtanulta milyen a liberális demokrácia, köszi de SOHA TÖBBÉ liberális demokráciát.

Bkkzol 2018.09.24. 02:45:07

Arról kicsit megfeledkeznek, hogy a "fejlett, demokratikus nyugat" is nagyon sokat tett, hogy így értékeljék az országukat és a "nyugatot".
- a rendszerváltás utáni mámorból arra ébredt a lakosság, hogy a várt"segítség" tulajdonképen nem is segítség hanem piacszerzés volt. Közműveket, gyárakat,cégeket, bankokat "privatizáltak" (egy részüket konszolidálták előtte), hogy utána bezárják. Akkor nagy volt a munkanélküliség. De jött a "segítség"!!! Mert csak a deviza hitelt kell felvenni, hogy "jó életed legyen" , sokan fel is vették.
Jött az EU csatlakozás. Hurrá!!! Ami még érték volt azt végkép eladták egy kabátgombért, szívességért. De legalább vállaltuk, hogy elfogadjuk a brüsszeli bürokrácia (sokszor elmebeteg) rendszerét. EU komfort módra görbül nálunk is az uborka meg a banán..... nincs a kiskertben 3 sor mák....
Most meg mit lát a honpolgár? Olyanok tartanak kioktatást erkölcsről, morálról akik gyakorlatilag köztörvényes bűnözők (bohóckodunk az EU-s pénzmosás elleni szabályzattal 3 millió forint mozgás amiatt). Juncker az EU első számú vezetője meg milliárdokat mosott tisztára. Az se baj, hogy az "isiáza" miatt egyre kevesebb a tiszta pillanat, de talán valaki kikísérhetné az EU vezetéséből....
Amit nálunk korrupciónak mondanak az Brüsszelben lobby tevékenység. Ha jól emlékszek akkor németországból és svédországból indultak el cégek egy nejlontáska be nem könyvelt euróval középe-urópába lobbyzni.Az is elég átlátszó, hogy mióta kaptak egy kis koncot a nyugat cégek azóta elég biztonságosnak ítélik Paks II.-t.

Ezek után miért nem bízunk a "nagy demokratikus" EU-s ezetésben.

$pi$ 2018.09.24. 04:52:08

@0.5 bit: "A fenti logika alapján, ha házasságnak nem szükséges eleme, hogy férfi-nő között jön létre, akkor a demokráciának sem, hogy kell hozzá szabad választás."

A logikád természesen hibás. Attól, hogy a kultúra, a társadalom változásával megváltoznak bizonyos dolgok még nem változtathatsz meg bármit önhatalmúlag.

Pár évtizeddel ezelőtt a nemi erőszak meghatározása olyan volt, hogy házastársak közt nem is lehetett értelmezni azt, hogy "nemi erőszak". A férj bármikor erőszakkal közösülhetett a feleségével azt a törvény és a társadalom nem tekintette nemi erőszaknak. Mára ez megváltozott. A társadalom változik, nem állandó.

Erre te azt állítod, hogy ha a társadalom, az erkölcs, a jogszabályok, a kultúra, a szokások megváltozhatnak, akkor te magad önhatalmúlag megváltoztathatod ezeket, kijelentheted, hogy a demokráciához nem kell választás. Nem, nem így van. Senki sem változtathatja meg a társadalmat egy tollvonással.

Az egyneműek házasságát nem azért kell engedélyezni, mert valaki eldöntötte és egy tollvonással megteszi. Azért kell engedélyezni, mert a kérdés megítélése megváltozott, az erkölcsök megváltoztak, az emberek véleménye megváltozott. Mára sem a kormány, sem a parlament, sem a kisebbség, sem az egyház, sem a többség nem korlátozhatja mások jogait önhatalmúlag. Legalábbis egy normális esetben.

Ha korlátozni akarod a szomszédod jogait, ha meg akarod tiltani, hogy összeházasodjanak, akkor be kell bizonyítanod, hogy a házasságuk a társadalomra nézve veszélyes. Logikus érvekkel, mára nem elég az, hogy "így van a bibliában", "ez a definíciója" vagy "engem zavarna" vagy "istent zavarná".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 05:46:09

@Cpeti654321:

Nem jött össze a seggtánc a romkocsmában? vagy nem kaptál bónuszt ezen a héten a gazdádtól? Ezért vagy ilye durci?

Értsd meg, drága ballibám, a nép felébredt és nem akarja tovább finanszírozni gazdádid világrontását.

megamedve 2018.09.24. 05:53:09

Ebben a világmegmentő, iránymutató bölcsességű, iszonyatosan keresztyén országban simán van 11% kiemelkedő egyén, akinek fingja sincs arról, hogy mi az a diktatúra.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 06:06:28

@Sir Galahad: A magyar ember pont azért nem fog soha nyugati szinvonalon élni, mert váltogatja a rendszereket, mindig mindennel elégedetlen, türelmetlenül kapzsi és irigy a gazdagabbra. A liberális demokrácia se 3 évtized alatt lett az, ami hanem jóval több.

leponex 2018.09.24. 06:24:56

@$pi$: "Az egyneműek házasságát nem azért kell engedélyezni, mert valaki eldöntötte és egy tollvonással megteszi. Azért kell engedélyezni, mert a kérdés megítélése megváltozott, az erkölcsök megváltoztak, az emberek véleménye megváltozott."

" Attól, hogy a kultúra, a társadalom változásával megváltoznak bizonyos dolgok még nem változtathatsz meg bármit önhatalmúlag."

'kell' ??? Miértis KELL??

A 'házasság' 1 férfi é 1 nő önként állalt együttélési formája definíciószerűen, így hiába változik a kultúra, az erkölcs vagy épp a zemberek véleménye, EZT a bizonyos dolgot nem változtathatja meg senki, se a kisebbség, se a többség önhatalmúlag - abszolút egyetértve veled :)

De természetesen bárki nevezheti 'házasságnak' ami nem az, egy liberális demokráciában az is ennek nevezhető amikor két hímnemű 'házasságot' köt, majd egy nőnemű béranya másvalaki hím spermájával mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket szül számukra (megrendelésre, pénzért, természetesen)

A liberális 'demokrácia' keretein belül természetesen bármi megváltoztatható, az is ami szerinted sem, csak a választásokon ehhez többséget kell szerezni.

"Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 06:31:37

@$pi$: Egyetértek.
@maxval balcán bircaman: Ja, te más időzónában vagy, már elkezdődött a műszakod.

Emmett Brown 2018.09.24. 06:59:06

@maxval balcán bircaman: hát persze. Németh Szilárd pontosan ezt a műsorszámot adta elő a Nemztebiztonsági Bizottságban Szélnek. "A Fidesz kijelenti, hogy mindenki hazaáruló/idegen érdekeket szolgál, és erre van bizonyíték is (Soros terv)" "ok, lássuk a medvét!" "nemnem, hiszen maga hazaáruló, így nem mutathatom be a bizonyítékot, hogy ne tudja a gazdáját tájékoztatni, hogy mennyire ismerjük a terveit" "dehát ne szórakozzon, engem átvilágított a AVH" "az itt most nem ér, viszlát". És ez a választás legsarkalatosabb témája volt.

midnightcoder2 2018.09.24. 07:11:22

@morph on deer: "Egyébként a lényeg, hogy a többség az életben nem fog megmozdulni, bármi történjen is velük, mert szivesebben elhiszik, hogy valaki más tehet a nyomorukról."

Ez mondjuk most pont a baloldalra igaz. Mindennek a Zorbán az oka. Nem mintha nem lenne igaz ez is, meg az is hogy a Gyurcsányék, meg az is hogy Hornék, meg az is hogy Antallék meg az is hogy a 40 év cuculizmus. Ezek így együtt okozzák hogy szarul él az aki szarul él. És persze az illető saját maga, mert hogy a proletárnak ugyan ki van a segge a gatyából de azért cigire és piára mindig jut.

"Ez az a típus, akinek ha fát vágnak a hátán, akkor fél kézzel még tartja is, hogy ne billegjen, csak az “uraság” elégedett legyen vele..."
Ha van család, lakáshitel, stb. akkor az ember nehezebben ugrál. Pláne, ha nem nyelvet beszélő budapesti jó szakmával, hanem 8 elemis jómunkásember az Isten háta mögött, ahol 100 kilométeren belül a Döbrögi Bt az egyetlen munkaadó.

"Ami igazán vérlázító az az, hogy felesleges badarságokra ömlik a pénz, közben pedig olyan ágazatok vannak dögrováson, amelyeken szó szerint az ország jövője múlik!"

Ez pontosan így van. Ennél is nagyobb gond, hogy 30 éve csak romlik a helyzet ezeken a területeken.

"Ez valami irgalmatlanul vissza fog ütni, és inkább előbb, mint utóbb!"
Ez is igaz. Orbán bácsinak most már ideje lenne a foci helyett az oktatásra és az egészségügyre költeni, mert lassan se pedagógus, se orvos, se nővér nem marad a pályán. Persze a dokiknál azért ez ennyire nem egyértelmű, sok olyan van azért akinek a bőre alatt is pénz van. Nekik pont jó ez így.

"Azért is kell ez az állandó hadakozás, hogy ne kerülhessen szó az inkompetens kormányzati munkáról, hiszen “a nemzet” megvédésével kell foglalkozni, 24/7-ben."
Azt azért látni kell, hogy Pl. Fletóékhoz képest korántsem annyira inkompetens ez a kormányzati munka. Elég megnézni a makrogazdasági adatokat. Csinálnak sok faszságot, de olyat nem lehet mondani, hogy szarabbul kormányoznak mint Fletóék.

"Az meg már végképp fel sem merül, hogy egyébként nem kéne a nemzetet mindenáron védelmezni, mert a kutya nem kötne belénk, ha nem kötözködnénk folyton..."
Itt igazából az a kérdés, hogy hosszú távon kívül tudjuk-e tartani az afrikaiakat és a közel-keletieket Európától. Ha igen, akkor marad a mostani lassú süllyedés, és az EU megmarad kedélyes szociális otthonnak. Ha nem, akkor Nyugat-Európa is olyan remek hely lesz, mint Szíria.

"Na nem baj, majd ha a foci vébét is mi rendezzük, majd az lesz az igazi!"
Ezzel a focibuzériával elég sokaknak van tele a töke jobboldalon is.

legyetek 2018.09.24. 07:27:00

Talán bizony arról lenne inkább szó, hogy a demokrácia intézményében széles néprétegek csalódtak. Valakik Közel- és Távol-nyugaton visszaéltek vele. Akció-reakció, ahogy Newton mondta.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 07:39:39

Ez bizony egy ilyen szolganép. Ez mindig így volt a történelemben ezért tartanak ott, ahol. Hamarosan el is tűnik a kis porbafingó országuk ilyen vezetőkkel, mint a csuti geci.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 07:44:00

@midnightcoder2: " Elég megnézni a makrogazdasági adatokat. Csinálnak sok faszságot, de olyat nem lehet mondani, hogy szarabbul kormányoznak mint Fletóék."

Ha az összesített pénzügyi adatokat nézzük, szarabbul. És Oviék alacsonyabb energia árak mellett és jó közgazdasági környezetben teszik ezt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 07:45:14

@midnightcoder2: Ezekre az adatokra gondolsz?

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

torró 2018.09.24. 07:58:29

Egy lószart Mama! Látpm megy a hülyeség változatlanul. Egy valamiről elfelejtkezik mindenki A háború utáni a Rákosi korszakban meg a Kádár korszakban elvettek az emberektől mindent. Meg kellett tanulni túlélni. Ez oly mértékben beivódott, hogy senki nem kér a balosokból. Sőt a rendszer változást is elvették, mert ekkor végleg kisemmizték azokat is akik abban bíztak hogy vissza kapják az elorzott kis vagyonukat. Ehelyett a Kádár rendszer haszonélvezői lettek vagyonosak és milliárdosok. Megint folytatni kellett a túlélést. És most már annak is örülnek, hogy egy kissé csöppentenek nekik is. És kurvára rossz nyomon jár az ellenzék ha állandóan Orbánozik! Nem lehet ezt megérteni? Ha valamit le akarnak nyomni erőszakkal a torkodon, kívánod? Amúgy ha rosszul él valaki azt részben köszönheti saját magának. Mert én 72 évesen is még dolgozom, de ha segéd erőt keresek nem találok. Inkább a kricsmiben üldögél, vagy otthon a Tv előtt. Közben sápítozik, hogy a kormány milyen kevés lóvét ad neki. Aki akar dolgozni, az meg is tud élni. Szóval olyan mint Gyurcsány akinek a segge alá esett a vagyon, az ne ugasson itt nekem! Az ő kormányzása alatt ugyan olyan volt a korrupció mint most. És olyan van a drága nyugaton is, csak ők lobbizásnak becézik.

midnightcoder2 2018.09.24. 08:07:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
államadósság: 91-78=13 milliárd
manyup: 10 milliárd
valutatartalék: 34-24= 10 milliárd
eximbank: 2 milliárd
----------------------------------------------
35 milliárd

Ergo 1 milliárddal csináltak több mínuszt.

Közben a GDP
9900-8600 = 1 300 euro vs 11800-8600 = 3 200 euro.

Szóval, annyira így számolva sem voltak rosszak. Más kérdés, hogy ennek nagy része EU-s támogatás, de Fletóékat sem akadályozta semmi hogy többet hívjanak le.

Willkommenskultur 2018.09.24. 08:07:52

Hiaba horognek a globalcsicskas ballipsik, az o sorsuk 2022ben is a sorvadas lesz.

$pi$ 2018.09.24. 08:21:54

@leponex: "A 'házasság' 1 férfi é 1 nő önként állalt együttélési formája definíciószerűen,"

1) Ki definiálja így?
2) A definíciók pont azok a dolgok, amik változnak.
3) Egy csomó országban már meg is változott.
4) Ha majd sokak véleménye megváltozik a definíció is megváltozik.
5) Egy csomó helyen eleve nem így definiálták, mert pl. többnejűség volt.

$pi$ 2018.09.24. 08:26:54

@leponex: "majd egy nőnemű béranya másvalaki hím spermájával mesterséges megtermékenyítéssel gyermeket szül számukra (megrendelésre, pénzért, természetesen)"

Ez zavar? A legtöbben, akik ezt csinálják férfi-nő házasságban élnek. Sőt, a biblia azt mondja, hogy ha meghal a testvéred, akkor erkölcsi kötelességed felcsinálni a feleségét. Apropó az nem zavar? Meg amikor a bibliában a rabszolgalánynak csinálnak gyereket? Meg amikor a bibliában Ádám és Éva gyereketei nekikezdenek sokasodni? Vagy amikor a bibliában Noé lányai mennek be Noéhoz? Vagy amikor a bibliában Jézusnak két apukája van?

A házasság szentsége, mi? :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 08:29:44

@Emmett Brown:

Igen, ez a szöveg szimpla politázálás és buta propaganda. Ne vedd komolyan.

Larrikin 2018.09.24. 08:32:19

@midnightcoder2: "Orbán bácsinak most már ideje lenne a foci helyett az oktatásra és az egészségügyre költeni, mert lassan se pedagógus, se orvos, se nővér nem marad a pályán."
Az a szép dolog a leválthatatlan rezsimekben, hogy a világon semmi nem szorítja rá a kedves vezetőt arra, hogy a foci helyett az oktatásra és az egészségügyre költsön. Egyrészt ő költi rá a legtöbbet, másrészt neszójjábe mer' az lesz az neked az utolsó, mihaszna lipsi.

Larrikin 2018.09.24. 08:39:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem, a pénzügyeket illetően fletóéknál senki nem kormányoz rosszabbul. Fletó egyszerűen elhazardírozta a költségvetést.

Emmett Brown 2018.09.24. 08:43:10

@midnightcoder2: duplaakkora a mínusz euroban számolva mint 8 éve. az a kérdés, hogy dupláztuk-e a gdp-t azóta?

Larrikin 2018.09.24. 08:48:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: lehet, meglepő lesz, de a valutatartaléknak nincs értéke. Költsége van.

Emmett Brown 2018.09.24. 08:48:15

@maxval balcán bircaman: szóval a Fidesz kampányának kulcsmotívumát ne vegyem komolyan? Azaz a Soros-terv nem létezik, és csak egy propagandisztikus kampányfogás volt?

torró 2018.09.24. 08:49:53

@$pi$:
De szeretsz kötekedni:DDD. Amúgy tudod, hogy kikről szól a biblia ezen része. Amúgy nem hiszem hogy a biblia nagyon befolyásolja a család alapítási hajlamot. Manapság erre kevesen hivatkoznak.Inkább az van, hogy a világ elkorcsosodott szellemileg is. Nem hiszem, hogy Te is szívesebben dugnád a Teri Blecket, mint egy jó nőt.:DDDD

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 08:53:54

@Emmett Brown:

De, létezik Soros-terv, bár nem csak konkrétan Sorosé, hanem a komplett háttérhatalomé.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 09:01:08

@Emmett Brown:

Pl. a "maga hazaáruló, így nem mutathatom be a bizonyítékot".

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.24. 09:09:46

a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságát éppen az önmagát liberálisnak hazudó szarkeverők veszik semmibe.
A legtöbb és legagresszívabb cenzúrázás a Facebook-on van, és a hazai baloldali újságokban, portálokon, pl az Indexen.

szepipiktor 2018.09.24. 09:12:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
.
"2018 országgyűlési választás
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.694.751
Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200"
.
Ja.
De azért te is lesöpröd a "maradékot"!
Van még
2.617.422 passzív szavazó is a teljes halmazban!!!!!
Te is leszarsz 2.6 millió embert?
31,5% azaz közel 1/3 a paszív, elutasító választómennyiség.

Emmett Brown 2018.09.24. 09:28:23

@maxval balcán bircaman: ez propaganda, és nyilván hazugság, hiszen Szél át volt világítva, majd ezután minden érdemi vita el lett vágva, mert a Fidesz bojkottálta a bizottságot ami ugye rendkívül demokratikus volt.

már nyilván látod, hogy ha itthon ez a jelenség már most létezik (nacionalista propagandával az informálódási szabadság csökkentése egy választás előtt), és te a NERt a populista állam előfutárának tekinted, akkor ha ez a vonal tovább erősödik abból az következik, hogy ez a megközelítés nem kikopni fog a rendszerből, hanem tovább lesz fejlesztve.

Void Bunkoid 2018.09.24. 09:29:14

Nem értek egyet a cikkel.

Nem nevezem "lberális mocsok"-nak a liberális demokráciát, de eléggé egyértelmű, hogy egy utópia, leginkább Rousseau és társainak természetben kivonulós magányos elefántcsonttornyos hülyeségei közé illik.

Az emberiséget a versengés és igen, a háborúk vitték oda, ahol most van.

Habár manapság a "libsik" (elnézést, hogy a mára már szitokszóvá vált kifejezést használom, rövid és frappáns, de no offense) megpróbálják a hangukat hallatni, egyszerűen képtelenek elképzelni is, hogy ember alapvetően nem megalkuvó, konformista, behódoló lény, ösztönszinten még ma is egy nagy agresszív majom, aki igenis meg akarja mutatni, hogy ő a legjobb-legnagyobb-legerősebb. Mindig is lesznek ilyen ösztönszerű, alfa-lelkületű emberek, akik amíg világ a világ, egymással fognak verekedni a legjobbságért, és ehhez felhasználják a behódoló bétákat-omegákat.

A libsik megpróbálnak alfának tűnni a véleményvezérkedéssel, de általában az alfák összecsomagolják őket, kiosztanak két kokit, aztán beállnak termelni, droidkodni vagy éppen akár fegyverrel harcolni a kokit kiosztó alfa nevében.

És nem, nem lehet megoldani a dolgot. Marha sokan vagyunk, és ez a békés-lelkiismeretes hippikommuna-feeling nemhogy országok, már egy iskolai osztály esetén SEM működik, már ott megindul a hierarchizálódás, meglesz ott is az osztály legjobb csaja meg legmenőbb sráca, akik gyakorlatilag királyi párként uralkodnak a többi fölött, ők diktálják a trendeket, véleményeket, minden.

A legtöbb liberális gondolkodó (ha már emlegettük Rousseaut is) a társadalomból kivonult, magának való alak volt. No most ezt már marhára nem lehet megtenni hét és fél milliárdan, nincs annyi hely, meg már minden olyan szinten fonódik össze amúgy is, hogy tök lehetetlen, valakitől mindig függeni fogsz, és bizony az a valaki legtöbb esetben k*rvára ki fogja használna ezt a helyzetet.

Szal igen, tökéletes dolog lenne, de bilibe lóg a kéz. Ennyi erővel az után is sóhajtozhatnánk, hogy de jó is lenne, ha tudnánk repülni, meg lennének olyan szuperképességeink mint a Hulknak, vagy éppen örökké élhetnénk és ingyen lenne a kőbányai világos.

nookedli 2018.09.24. 09:31:58

A magyarok szabadság szerető népek és sosem voltak szolgák egészen kb. 150 évvel ezelőttig, mikor is a zsidó cionisták el nem kezdték ölni a magyar néplelket. A munka piszkos részét a szintén zsidó bolsevikok végezték. Azután ismét jöttek 1945 után, majd 1956-ban. Jelenleg is itt vannak köztünk. Akiket a Dunába lőttek, azok is a hazaáruló cionisták voltak. Most pedig áldozatok!?!? Az ilyenekkel erőszakolták meg a magyar néplelket. Ehhez asszisztált minden eddigi kormány, a zsideszt is ideértve.

midnightcoder2 2018.09.24. 09:33:53

@Emmett Brown: Milyen mínusz ugrott dupla akkorára ?

$pi$ 2018.09.24. 09:44:32

@torró: "De szeretsz kötekedni:DDD. Amúgy tudod, hogy kikről szól a biblia ezen része."

Ez a része ugyanazokról szól, akiknek megtiltja a férfiszerelmet. A keresztények imádnak szemezgetni a bibliában, az ószövetségből kiválasztják, hogy férfiak nem hálhatnak együtt, az újszövetségből meg kihagyják, hogy el kellene osztogatni a vagyonukat. Kivéve persze a homoszekszuális keresztényeket, azok mást szoktak kiolvasni a bibliából. ;)

"Amúgy nem hiszem hogy a biblia nagyon befolyásolja a család alapítási hajlamot. Manapság erre kevesen hivatkoznak.Inkább az van, hogy a világ elkorcsosodott szellemileg is."

Inkább az van, hogy a gyermekvállalási halandóság csökkan a jóléttel. A nyomorgó országokban sok a gyerek, a jóléti társadalmakban kevés. Elég egyértelműen ez van.

"Nem hiszem, hogy Te is szívesebben dugnád a Teri Blecket, mint egy jó nőt.:DDDD"

Nem, én heteroszekszuális vagyok. Nem nagyon akarok beleszólni, hogy ki-kivel hál és persze azt sem szeretném, ha nekem megmondanák. ;) Szerintem elég logikus hozzáállás. :D

high up! 2018.09.24. 09:49:08

90%-nyi Átlaghülyemagyar országában az a furcsa, hogy ez a féleszű nép még nem csatlkozott vissza a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez.
Bár lehet hogy 2-3 év múlva ebből valóság lesz, egy jó Nemzeti Konzultáción után az Orbaneszku fake média majd megmagyarázza, hogy 15 millió magyar követelte az EU-ból való kilépést és a csatlakozást az illiberált szövetséghez.

Akkor már Orbaneszku bandáját az egész EU-ban köröztetni fogja az OLAF, a fideszes maffiabanda egyedüli menekülési útvonala Moszkvába vezet majd. Vagy Dubajba. Ott is tömve vannak már a bankszámlák az államkasszából szétlopott privatitált magyar adóforintokkal, tehát a NER maffiózóknak ott sem lesznek megélhetési gondjaik.

FOLYTASSUK!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 09:53:32

@Larrikin: Tényleg? Akkor miből váltotta át az MNB a devizahiteleket forintra?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 09:55:23

@Larrikin: Ne keverd a költségvetést és az ország egyenlegét! A költségvetés lehet remek úgy h közben feléljük a tartalékokat.

Emmett Brown 2018.09.24. 09:55:54

@midnightcoder2: 2010ben mínusz 34 mrd, 2018ban mínusz 69 mrd.

Larrikin 2018.09.24. 09:56:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az MNB korlátlan mértékben tud forintot előállítani és eladni a devizapiacon (ha van rá vevő).

arckönyv 2018.09.24. 10:07:54

na vajon miért van ennyi támogatója a fidesznek...? ennyi ostoba ember van ebben az országban, ezek a kommunizmusban szocializálódtak és vidéken elég erősen meg is maradt az a posvány, ott simán öröklődik a családban az ostobaság. nem véletlen, hogy az ország egyetlen nagyvárosában történik csak meg, hogy nincs totális fidesz/kommunista uralom. vidéken még sok mindenkinek nem nőtt ki az agya.

Emmett Brown 2018.09.24. 10:08:26

@maxval balcán bircaman: tehát a választás demokratikus volt, annak dacára, hogy a győztes párt fő kampánytémája nettó propaganda volt?

Illetve született-e feljelentés az ügyben? Ugyanis van nekünk egy BTK-nk:

Állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása

263. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, kémkedés az Európai Unió intézményei ellen készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Tett Németh Szilárd feljelentést? ha nem akkor ő feljelenthető?

szekertabor · provo.blog.hu 2018.09.24. 10:11:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"2018 országgyűlési választás
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.694.751
Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200"

Érdekes, Ellenzék nevű pártra nem emlékszem a szavazólapokon.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.09.24. 10:14:05

@arckönyv: "na vajon miért van ennyi támogatója a fidesznek...? ennyi ostoba ember van ebben az országban, ezek a kommunizmusban szocializálódtak és vidéken elég erősen meg is maradt az a posvány, ott simán öröklődik a családban az ostobaság. nem véletlen, hogy az ország egyetlen nagyvárosában történik csak meg, hogy nincs totális fidesz/kommunista uralom. vidéken még sok mindenkinek nem nőtt ki az agya."

Köszönjük az értékes és konstruktív megjegyzést, valamint a 2022 évi választások győzelmének biztosítását.
Üdvözlettel
FIDESZ-KDNP

DFK 2018.09.24. 10:20:25

@szekertabor: ráadásul elfelejette az ellenzékhez hozzáadni a nem szavazókat, pedig akkor 2/3-a lenne az ellenzéknek. Sőt, még az elmúlt 1000 évben meghaltak se szavaztak a Fideszre...

Larrikin 2018.09.24. 10:29:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: konkrétan a Gyurcsány-kormány idején, annak merőben abnormális tevékenysége miatt szakadtunk le a régiótól, majd lettünk a válság áldozatai. Ehhez képest még a fidesz kormányzat is kirobbanóan sikeres pénzügyi téren, hiába gyatra amúgy.

Sir Galahad 2018.09.24. 10:29:55

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Szerintem nem ezért, szerintem olyan okok miatt, amelyek függetlenek attól, milyen a rendszer. Én úgy gondolom, ez évszázadokra, legalább a török időkig visszanyúló gazdaságtörténeti adottságokkal, törvényszerűségekkel magyarázható. Illúzió azt gondolni, hogy akár a demokrácia, akár a diktatúra, akár bármilyen más berendezkedés ezt felülírhatja, akár rövid, akár hosszabb távon. Tök mindegy, milyen rendszert választunk, az is, hogy kitartunk-e mellette. A magyar emberek többsége viszont erre még nem jött rá, így kergeti tovább a nyugati jólét elérhetetlen álmát, ami miatt türelmetlen és csalódott.

Larrikin 2018.09.24. 10:31:12

@maxval balcán bircaman: "A BTK-val harcolni a háttérhatalom ellen?" Hát, aki a pszichiáterben nem bízik, kénytelen más eszközök után nyúlni.

Larrikin 2018.09.24. 10:34:10

@szekertabor: "Érdekes, Ellenzék nevű pártra nem emlékszem a szavazólapokon."

Pedig indulhatott volna. Igaz, a választási törvény sajátosságai miatt 145%-ot kellett volna elérnie, hogy bejusson a parlamentbe.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 10:36:17

@szekertabor: Érdekes olyan pártra a valóságban hogy KDNP nem emlékszem. De fideszre se nagyon. Ezek nem pártok, hanem birkanyáj, egy csuti paraszt főpásztorral a nyáj élén, de annak is kolomp van a nyakában.

werinter 2018.09.24. 10:43:25

@CSAK A HALOTT LIPSI A JÓ LIPSI: Majd ha a tiedet tapossa azt is leszarod?

Emmett Brown 2018.09.24. 10:45:56

@maxval balcán bircaman: létezik-e nagyobb csapás a háttérhatalomnak, mint az, hogy rivaldafénybe kerülnek, és lelepleződik a titkos tevékenységük?

Larrikin 2018.09.24. 10:46:55

@Void Bunkoid: ezek az általad lesajnált liberális demokráciák a XX. században megnyertek 2 világháborút és a hidegháborút, gazdaságilag meg senki nincs a fasorban sem, aki versenyre kelhetne velük. Oké, leszámítva néhány olajállamot (sajnos természeti adottság és nálunk nincs olaj), meg Szingapúrt, ahol viszont Orbánt és Mészárost évekkel ezelőtt kivégezték volna.

arckönyv 2018.09.24. 11:11:13

@szekertabor: na egy újabb agyatlan. szerinted én valamelyik párt tagja vagyok? vagy feltétlen rajongója? pont emiatt a hozzáállás miatt lesz nekem mindig is jobb mint az agyatlan fajtádnak. ezt köszönd meg.

arty1977 2018.09.24. 11:11:25

A jókurva anyját minden fideszesnek. Mármegint.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 11:13:22

A diktatúra jobb mint a demokrácia, feltéve ha nemzeti és anticionista.
A jelenlegi diktatúra cionista, az izraeli felvásárlók ügynöke, ezért káros, a Kádár-rezsim nemzetellenes volt, az szintén káros.

$pi$ 2018.09.24. 11:21:13

@Larrikin: "Pedig indulhatott volna. Igaz, a választási törvény sajátosságai miatt 145%-ot kellett volna elérnie, hogy bejusson a parlamentbe."

Hülyeség, a harmadik párt után a koalíció bejutási határa nem nő tovább. Múltkor így vitt be vagy négy pártot az mszp a hátán.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 11:24:46

@Grand Prix 1800: A náci Németország pont olyan volt, amilyenre vágysz.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 11:27:14

@$pi$: A KDNP nevezetű fantom birkanyájra gondoltál? Ki ne hagyd a sorból őket se.

legyetek 2018.09.24. 11:30:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Fel kéne tüntetni a bevételeket és a gyarapodást is nem?
Mondjukm így: MOL 25 % visszavásárlása xxx mrd eruró és az árfolyamannyereség azóta yyy mrd euró, meg ilyesmiket. Persze csak akkor kell ezt megtenni, ha érted az "egyenleg" szó fogalmát

Grand Prix 1800 2018.09.24. 11:31:03

@V. Orbán pápa reinkarnációja:

A "náci" az egy gúnyszó amit zsidók találtak ki a nemzetiszocialistákra.
A nemzetiszocializmus jobb mint a demokrácia mert a demokrácia engedi hogy a zsidó bankárok pénzt bocsássanak ki, fiktív számlapénzt helyezzenek ki hitelbe amit devizaként könyvelve a forint áresése után kétszer annyi vérrel verejtékkel megkeresett igazi pénz kamatot és árfolyamkülönbözetet szedjenek be, a fizetni nem tudók javait pedig árveréseken olcsón felvásárolhassák az izraeli felvásárlók, a nemzetiszocializmus ilyesmit nem engedett meg, az nem tűrte a parazitizmust.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 11:32:12

@legyetek5ó6éú2:

Mondjuk a MOL-nak nem a visszavásárlása volt a disznóság, hanem az elprivatizálása.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 11:33:25

@Sir Galahad: A nyugati jólét elérésének álmát kizárólag úgy érhetjük el, hogy nem váltogatjuk a rendszereket, és megszabadulunk a kapzsi, öntelt, korrupt politikusainktól. Egyszerűen a választásokon elzavarjuk akik a költségvetést fejőstehénnek képzelik.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 11:42:06

@legyetek5ó6éú2: Ha van is árfolyamnyereség, abból a nép semmit nem részesült, mivel a nyereséget ellopták. Ha esetleg szerencséjük van a világgazdasági konjuntúra hatására, azt nem a nép javára fordítják ezek a semmirekellők, hanem a saját anyagi meggazdagodásukra. Széchenyi forog a sírjában, aki pont fordítva csinálta. Meglesz ennek a kapzsiságnak a böjtje ha eljön a válság, nincsenek kétségeim. De sebaj ezek a hatökrök majd felszedik az eus fejlesztésekből épült térburkolatokat és márványszökőkutakat a hivataluk előtt, aztán megetetik a birkáikkal reggelire.

önhordó 2018.09.24. 11:42:36

Hát ez így van ugyanakkor azzal hülyítenek hogy szabadságharcos büszke nép vagyunk, én nem sok ilyen alkatot látok a Tescokban

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 11:46:11

@Grand Prix 1800: Semmilyen visszavásárlás nem volt a valóságban, csak papíron. A magyar állam annak semmi hasznát nem látja, mivel a jelenlegi profitot kilopják a cégből. Az állammal lojális vezetők milliárdokat sikkasztanak a profitból, a morzsákat meg odadobják a birka szavazóiknak.

Emmett Brown 2018.09.24. 11:48:51

@maxval balcán bircaman: akkor miért hívják háttérhatalomnak, ha nem egy titkos összeesküvés?

Andy73 2018.09.24. 11:50:17

"a világ szebbik oldalán, a "liberális mocsoktól" bűzölgő Nyugaton alighanem - teljesen jogosan - hülyének néznék azt a 11%-ot, amelyik egy nyilas- és kommunistaterrortól, Szálasitól és Rákositól sújtott országban szeretné visszahozni a diktatúra csodás, jól bevált intézményét."

Nos, én ebből a felsorolásból hiányolom Kádár nevét. Az, hogy őt kihagyták a magyar diktárorok sorából, baljós fényt vet erre a baloldali mozgalomra is, bármennyire is a demokrácia hívének állítja be magát. A jelenlegi magyar baloldali pártok, az MSZP és a DK is az MSZMP utódpártjai, de ők is előszeretettel hívják magukat szocdemnek és demokratának, pedig semmi közük a szociáldemokráciához, ők a diktatúra örökösei. Amíg ez a mozgalom nem határolódik el Kádáról, addig szintén nem túl bizalomgerjesztő társaság. Kádár diktátor volt, míg Orbán demokratikusan választott miniszterelnök, aki Kádár és utódai ellenzéke volt mindig is.

steery 2018.09.24. 11:55:45

A demokrácia arról szól, hogy az ellenzék folyton kígyót-békát kiabál a kormányra, gyűlölködik, vádaskodik és követeli magának a hatalmat. Meg azt ígéri, hogy majd mi sokkal jobbak és becsületesebbek leszünk, felszámoljuk a korrupciót, elzavarjuk a régi, gonosz, bűnös rendszer haszonélvezőit és akkor majd milyen jó lesz nekünk.
Aztán mikor megtörténik a kormányváltás, hamar kiderül, hogy az új hatalom épp olyan hazug, gonosz, rossz, korrupt, ostoba és megbízhatatlan és ugyanúgy el kell zavarni, mert csak bajt csinál.
Ezek után nem csodálom, hogy az embereknek tele a töke a sok inkompetens hatalommániás őrültből és főgengszterből. Az emberek nem diktatúrát akarnak, hanem nem kérnek a bukott, működésképtelen, rossz demokráciából. A probléma leegyszerűsítése az, amikor valaki ezt úgy ábrázolja, hogy választani csak a demokrácia, meg a diktatúra közt lehet és nincs más lehetőség.
És közben meg az egész "hatalom" csak egy rossz vicc, mert a politikusok és pártok mind csak strómanok a háttérben megbújó pénzemberek markában, akik ténylegesen uralják és diktálják, valódi diktátorokként a dolgokat.
Na ezért nem mennek el sokan szavazni, meg ezért javasolnak mindenféle fura és bolond alternatívákat. A társadalom a saját működésének csapdájában vergődik és nem tud kitörni belőle, alapvető hiányosságok miatt.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 11:56:01

@V. Orbán pápa reinkarnációja:

Az olajipar bomba üzlet, minden egyes benzinkút hasznot termel, egy ilyen hálózatot eladni az mocskos disznóság, hazaárulás. Ráadásul az MSZP áron alul adta el, 6000 forintért részvénye darabját, ami 5 hónap múlva már 20 000 forint volt, és az új tuzlajdonos röhögve zsebelte be a nyereséget amit a cég termelt, amitől a nemzet elesett.

Sir Galahad 2018.09.24. 12:15:19

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Ha ez ilyen egyszerű lenne, már megtörtént volna. 89 óta azért már volt néhány választás, többször küldtek el a választók kapzsi, öntelt politikusokat, aztán akik a helyükre kerültek, azokról kiderült, hogy ugyancsak kapzsik és önteltek. E tekintetben nincs valódi választék, a politikai elit mindig is fejőstehénnek nézte a közvagyont, már a középkorban is, most is. Tökéletesen mindegy, ki kormányoz, meg milyen rendszerben: tudomásul kell venni, hogy Magyarország történelmi okokból olyan gazdasági hátrányban van a Nyugathoz képest, ami behozhatatlan.

Nerevaryne 2018.09.24. 12:18:14

A probléma nem az emberek demokráciafelfogásával van, hanem a képviseleti demokrácia általános működésével. Minden rendszernek vannak hátrányai, minden rendszernek vannak így ellenzői is. Azok akik diktatúrát szeretnének nyilvánvalóan a rendszer tetején képzelik el magukat és eszükbe sem jut, hogy ugyanazzal a lendülettel az aljára is kerülhetnek.

A képviseleti demokrácia jelenlegi működésével az a baj, hogy nem lehet választásokat kikényszeríteni népszavazással, a választott képviselők négy évig érinthetetlenek. Semmi sem köti őket arra, hogy a kampány alatti igéreteiket betartsák, így azt mondanak amit akarnak. Fura, hogy a mosóporgyártóknak bizonyítani kell, hogy az intelligens mosópor tényleg felkutatja a foltot, de a politikusokok még annyi ellenőrizhetőség sincs, hogy a vagyonnyilatkozatuk pontos legyen.

Az emberek egy része úgy érzi, hogy máris diktatúrában él, lásd index blog szekció bármelyik nap. Persze nyilván senki sem akar közvetlen demokráciát, de azt kár állítani, hogy a jelenlegi rendszer úgy jó ahogy van. Amíg ilyen súlyos hézagok vannak a rendszerben hiába várunk társadalmi konszenzust az ügyben.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 12:27:43

Magyarország területét demokraták csonkították meg és nemzetiszocialisták, fasiszták tették jóvá a demokraták gazemberségét.
Ez a tény mindent elmond a demokráciáról.

bölcsbagoly 2018.09.24. 12:28:00

@tamask: na igen, szerintetek az a korrupció ha nem téged korrumpálnak! Ha igen, az természetes dolog!
S mivel 2010 óta nem az infantilis öntörvényű forradalmárokat korrumpálgatják, hát demokrácia nincs, korrupció van!

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 12:37:44

@Grand Prix 1800: Pláne az elektomos autók hajnalán, valóban, bomba üzlet az olaj. Félretéve a tréfát a hangsúly nem azon van mi mekkora üzlet, ha valakinek ilyen vágya van, civilben kereskedjen, vállalkozzon, tegyen extra profitra szert, leszarom. Azonban az adófizetők pénzén bevásárolni, majd a hasznot lenyúlni, mérhetetlen patkányság. Az ilyen férgeket főbe kell lőni.

bölcsbagoly 2018.09.24. 12:39:41

@Nerevaryne: társadalmi konszenzus sohasem volt és sohasem lesz, mindig a többség dönt valami/valakik mellett. Szerintetek ha pár embernek valami nem tetszik arról rögtön népszavazást kellene tartani, akár hetente, a választások akkor mire vannak? A politikusok, a képviselők olyanok amilyenek, de mitől lennének jobban a mindig , mindennel elégedetlen lumpenproli kedvencek?

Nerevaryne 2018.09.24. 12:42:16

@arckönyv: Vagy lehet, hogy azért van ennyi támogatója a Fidesznek, mert a baloldal majmokként tartja számon a vidéki embereket, polgársággal vállalkozói réteggel mindennel együtt. Csak mondom.

Nerevaryne 2018.09.24. 12:43:56

@bölcsbagoly: Pont azt mondom, hogy senki se akar közvetlen demokráciát. Hogy sikerült ebből arra következtetni, hogy a közvetlen demokráciát jobbnak tartom? Attól, hogy népszavazást lehet tartani előrehozott választásokról, és hogy a politikusok igéretei elszámolhatók legyenek nem lesz közvetlen a demokrácia.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 12:46:45

@V. Orbán pápa reinkarnációja:

Az államnak két forrásból van bevétele:

1. adóból
2. osztalékból

Aki a 2. forrást szándékosan elapasztja, a jövedelemtermelő eszközöket elprivatizálja, az hazaáruló, megkárosítja a nemzetet.

bölcsbagoly 2018.09.24. 12:47:33

@arckönyv: persze, mindenki ostoba,iskolázatlan aki nem Gyurcsányékra, az mszp-re, karigerire, fegyőrre, vonára, szeelsékre s hasonszőrű társaikra szavaz,. Pláne a vidékiek, akik azt sem tudják, hogy a szénához/szalmához a lapát jár...s nem a fa/vasvilla.

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2018.09.24. 12:51:21

Mint ahogy a vad és öntörvényű farkasból az ember kitenyésztette az engedelmes és gazdájához hűséges kutyát, az emberiséget is évezredek óta tenyésztik - rabszolgának. Ismert történelmünkben legnagyobb részt önkényuralmi rendszerek voltak, ahol egy uralkodó és annak szűk köre tartotta uralma alatt és elnyomásban a többséget, a hatalomnak behódolók, pribékek sokkal jobb szaporodási lehetőségekhez jutottak, a lázadókat, önkény és elnyomás ellen küzdőket pedig mindig üldözték, irtották. Emellett volt egy erős kulturális nyomás is, a hős mindenkori mintája a bátor harcos, aki kész életét adni a királyáért és a hazáért. A meséinkben is visszatérő elem, hogy "uram királyom, életem halálom kezedbe ajánlom". A felségsértés, az uralkodó elárulása mindig a legkegyetlenebbül megtorolt bűnnek számított. Nem csoda hát hogy elterjedt a populációban a behódolásra való hajlam, és a kulturális minta, hogy az ember csak függésben és elnyomásban érzi jól magát, és hogy sokaknak elemi szükséglete hogy imádjon és szolgáljon egy elnyomó alfa hímet.

bölcsbagoly 2018.09.24. 12:52:31

@Nerevaryne: szerinted hányan szavaznának meg egy előrehozott választást és eleve hányan mennének el rá? 2009-ben, 2010 elején, de akár 2006 őszén is sikeres lehetett volna, de ma minek?

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 12:52:38

@Sir Galahad: A patkány korrupt férgeket örökre el kell zavarni még a hatalom és parlament közeléből is. Ha rajtam múlt volna ilyen orbán és gyurcsány féle gazemberek már rég a parlamenten kívül civilben kéregetnének(mivel soha nem szavaztam rájuk) , mert semmihez nem értenek a szarkavaráson kívül. Eddig nem ez történt, újra és újra visszaszavazzák őket a birkák. Orbán és ingyenélő bűnbandája ezért dúlhat már évtizedek óta a parlamentben, mert a birkák mindig megszavazzák őket. Ezerszer is meggondolná az ilyen féreg tetű, ha a lopásai után mondjuk nem kerülne be a parlamentbe. És ez intő példa lenne az újonnan jövőknek is, hogy a tolvajlás után mehetnek a picsába.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 12:54:51

@bölcsbagoly: Én elmennék, és az eddigi férgeket elzavarnám a halál faszára. Ha mindenki így tenne ilyen orbánféle kapzsi tetvek nem lennnek már rég a parlamentben.

bölcsbagoly 2018.09.24. 12:55:59

@V. Orbán pápa reinkarnációja: nem sok egyszerre infantilisnek is, öntörvényűnek is s forradalmárnak is lenni? Legyél partizán, menj el az ISIS.-be, ott kiélheted magad!

Nerevaryne 2018.09.24. 12:59:29

@bölcsbagoly: Kit érdekel, hogy most megszavaznák-e? Kétharmados választás után nem volt egyetlen rendszerszintű botrány sem, nyilván a népszavazás se indulhatna el támogatók hiányában. Attól még a rendszer rossz és jogosan nincs bizodalma benne az embereknek.

Void Bunkoid 2018.09.24. 13:01:49

@Larrikin: nem lesajnáltam az említett államokat, csak magát a liberális demokráciát de facto lehetetlennek tartom (a jelenlegi liberálisnak címkézett demokráciák is valójában istentelen durva rendőrállamok attól függetlenül, hogy bármikor kiállhatsz a sarokra világforradalmat hirdetni).

Ráadásul a világháborúk megynyerésekor az USA-ban még tök természetes volt, hogy a néger alsóbbrendű állampolgár, és a Brit Birodalomban sem volt sátáni, üldözendő dolog pl az antiszemitizmus (a Szovjetunióban meg aztán pláne nem). De ja, demokráciák voltak amúgy :)

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 13:03:04

@Sir Galahad: Bárki. Tőlem akár te is beülhetsz a parlamentbe, majd meglátjuk hogyan muzsikálsz. Ha önzetlenül, lopás nélkül képviselsz maradhatsz. Ha nem, másnap repülsz. Például a jobbik az lmp, momentum, kutyák, még nem loptak őket megnézném hogyan muzsikálnak. Orbánt és az eddigi férgeket még a parlament közelbe se engedném.

bölcsbagoly 2018.09.24. 13:04:18

@KayD: ja, csak a farkasok nem olyan hülyék mint ti, a műfarkasok, akik csak vonítani tudtok, de falkában vadászni és túlélni azt már nem! A mindennel s mindig elégedetlen lázadók még soha semmi jót nem hoztak az emberiségre. Nyomukban mindig vér, harc, háború, gyilkolászások, fejlevágások , börtönök következtek. Dózsa, Horea, Robespiere és társai, Avram Jancu, Leninék, Kun Béláék, Mao, Castro, Che, Pol Pot, stb. mind emberek ezreinek-tíz és százezreinek a haláláért felelősök, s semmiért, a saját vérgőzös forradalmár álmaikért!

]{udarauszkasz 2018.09.24. 13:05:19

Kapitalizmus,szocdem,kommunizmus,bal,jobb stb. Amig az embermajmot a tobbi embermajom folotti hatalmi vagy hajtja, addig az osszes izmus csak egy kabare marad,ami tolja a szakadek szele fele ezt a civilizaciot.

bölcsbagoly 2018.09.24. 13:07:51

@V. Orbán pápa reinkarnációja: már akkor hazudsz amikor azt állítod, hogy a kedvenceid nem loptak! Nem loptak eleget legfeljebb. Amúgy, csak az a te bajod is, hogy nem jutsz a konc közelébe s ezért vádolsz mindenkit lopással. Szép kis lopás, ha bőven marad belőle országépítésre, életszínvonal emelésre!
A fennvaló őrizzen meg a fajtádtól, hogy valaha is a legcsekélyebb hatalom kerüljön a mancsotokba!

Szelid sunmalac 2018.09.24. 13:08:07

@Grand Prix 1800: Te hulyebb vagy a sokeves atlagnal is. Folyton kiirod, hogy nemzetiszocialistak, mikor a "naci" az pont ennek a roviditese, es nem a zsidok, hanem a nemetek kezdtek el hasznalni, mert ezt meg nekik is hosszu volt hasznalni (NAtionalsoZIalisten). Semmi guny nincs benne, de teged meghagylak a hitedben.

Larrikin 2018.09.24. 13:09:08

@Void Bunkoid: ja, hogy félreértés áldozata vagy. A liberális demokrácia politikai rendszer. Nem világnézet. Pláne nem zeitgeist.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 13:10:31

@bölcsbagoly: Hogy elmegyek szavazni és ott nem szavazok az eddigi tolvaj férgekre az miért öntörvényű és forradalmár? Eddig is így tettem, semmi következménye nem lett. Sajnos a sok birka viszont eddigi kormánypártokra szavazott, így azok tudomásul vették, hogy a szavazók felhatalmazása alapján lophatnak. És ezt büszkén vállalják, sőt egyre többet lopnak mert a szavazóik megengedik nekik.

bölcsbagoly 2018.09.24. 13:12:15

@Nerevaryne: Mihez képest rossz? Az ideákhoz vagy a jelenkori valósághoz? Mutass jobbat Európában!
Olyant, ami az utóbbi 100 évben onnan kellett felkapaszkodnia ahonnan! S nem olyant, amely ma is a volt gyarmatai bőrén vagy él világháborús kétkulacsos politikája hasznából, majd 90 óta a volt szocialista tábor államait zsigereli ki.

Larrikin 2018.09.24. 13:14:16

@steery: pedig a politikai váltógazdaság nagyban hozzájárul az elszámoltathatósághoz. A váltógazdaság hiánya meg Mészáros Lőrinc vagyongyarapodásához járul hozzá.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 13:14:37

@bölcsbagoly: "mindig elégedetlen lázadók még soha semmi jót nem hoztak az emberiségre." Ez ugye orbánc, a büszke fülkeforradalmár rühes tolvajbandája lenne.

V. Orbán pápa reinkarnációja 2018.09.24. 13:17:06

@bölcsbagoly: Mintha csak biszkut hallanám, aki a perében az 56-osokat nevezte anarchistáknak. Mi van komcsikám, nem tetszik a kritika?

Larrikin 2018.09.24. 13:19:19

@$pi$:

irónia off

A hozzászólásban a politikai pártok összehangolt cselekvését ellehetetleníteni kívánó szabályerdőre céloztam.

irónia on

Sir Galahad 2018.09.24. 13:19:51

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Nem akarlak megbántani, sem dicsérni, de azt gondolom, nagyon fiatal, és ebből következően a naivitásig optimista vagy. Hidd el, akárki is kerülne hatalomra, tömné a saját zsebét, legfeljebb eleinte ügyelne egy kicsit a látszatra. Aztán már azt sem. Aki elég régóta figyeli a magyar politikai elitet, látott már nem egy, nem két olyan formációt, amelyikről azt hitte, na majd ezek tisztességesek lesznek... aztán mindig kiderült, hogy nem. Ráadásul - még egyszer mondom - a mi jólétünk nem azon múlik, hogy éppen melyik párt és hogyan tömi a zsebét. Tök mindegy, semmi jelentősége nincs, sokkal mélyebb oka van annak, hogy sose fogjuk elérni a nyugati életszínvonalat.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 13:23:24

@Szelid sunmalac: Márpedig gúnyszó, és az én érzékenységemet sérti. Én nemzetiszocialista vagyok, nem "náci".

$pi$ 2018.09.24. 13:25:11

@Grand Prix 1800: Összekevered az "állam" és a "nemzet" dolgokat. :-o

Emmett Brown 2018.09.24. 13:27:55

@maxval balcán bircaman: miért, a propaganda nyílt politizálást jelent?

]{udarauszkasz 2018.09.24. 13:32:02

@KayD: hogy neked mennyire igazad van... Sokat agyaltam ezen,mitol van ez a hatalomvagy, es behodolosdi,hat itt a magyarazat.

Emmett Brown 2018.09.24. 14:09:53

@maxval balcán bircaman: akkor te azt szeretnéd, hogy a képzelt államformádban a választások demokratikusak legyenek, de a kampányban megengedett legyen a hazug propaganda használata, illetve az aktuális hatalom minden eszközzel képes legyen őrizni a hatalmát?

Szelid sunmalac 2018.09.24. 14:11:35

@Grand Prix 1800: Lofasz vagy te, nem nemzetiszocialista. Leven nincs ilyen part es az akkori parttagok voltak azok. Mint ahogy kisgazdas sem lehetsz. Csak egy hulyegyerek. Na AZ lehetsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 14:14:13

@Emmett Brown:

Nem, nem sze retném ezt, de jelenleg liberális demokráciában vagyunk kénytelenek élni, ahol a hazugság a rendszer alapeleme.

pragmatika2 2018.09.24. 14:18:50

@Emmett Brown:

"duplaakkora a mínusz euroban számolva mint 8 éve. az a kérdés, hogy dupláztuk-e a gdp-t azóta?"

Nyilván nem. Figyu, szólj már az IMF-nek, jöjjenek vissza, mert nagy szaban vagyunk, ja, meg jelezd ezt a nemzetközi hitelminősítők felé is, mert ezek szerint tévesen minősítgettek fel bennünket.

Figyu, ha rájönnek, hogy egyedül te láttad meg a pénzügyi rendszerünkben a hibát, (duplaakkora mínusz) még valami zsíros állás is leeshet mondjuk a Fitch Ratings-nél.

Emmett Brown 2018.09.24. 14:19:24

@maxval balcán bircaman: miért lenne a te világodban ez másként?

Emmett Brown 2018.09.24. 14:20:54

@Voznyák Pista: miért mekkora volt a tényleges mínusz 2010ben és 2018ban?

BéLóg 2018.09.24. 14:23:22

@$pi$: Tehülye ZSIDÓ szokásokkal a zsidókat kérdezgest, a KERESZTÉNYEK Újszövetségéban Jézus hol adott ilyen parancsokat?

BéLóg 2018.09.24. 14:27:35

@Látens Inszinuáció: Az országból elmegy az értelmesebbje? Akkor te azért MARADTÁL itthon, mi? A lófszt megy el az értelmesebbje, ezt ezerszer megcáfolta a statisztika és kizárólag a bal(fasz)liberális blogokban menő leírni.
Még annak az árán is, hogy az ember, mint én VISSZAKÉRDEZHET, hogy "hátemegmiértnemmészel"?

Öngól a köbön.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 14:29:44

@Emmett Brown:

Ha nyílt kártyákkal megy a játék, nagyobb az esélye az átláthatóságra.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 14:30:23

@Szelid sunmalac:

Márpedig jogom van az lenni ha úgy tartja kedvem.
Én olvastam a Mein Kampfot, megnéztem napjaink rendszerét a demokráciát, összehasonlítottam és megállapítottam hogy a nemzetiszocializmus az jobb rendszer.
A demokrácia az gyakorlatilag nem egyéb, mint kifogások és ürügyek halmaza az igazságtalanságokra, a nemzet pusztulására, az idegenek élősködésére a nemzet testén, és aki ezektől a dolgoktól meg akarja védeni a nemzetet azt lenácizza és kirekeszti.

ArriMedes 2018.09.24. 14:38:25

@maxval balcán bircaman:

te egy félelmetesen ostoba ember vagy, nagy kár hogy a hozzád hasonlók okádják tele a netet

Nerevaryne 2018.09.24. 14:45:32

@bölcsbagoly: A lehetőségekhez képest rossz. A jelenlegi európai képviseleti demokrácia feltételezi, hogy a politikai botrányokat lemondás követi, mert a pártérdek felülírja az egyéni érdekeket (mindenki a következő választásra hajt). Csakhogy ezt durván ki lehet használni, láthatni a jelenlegi Romániában is, ahol egyszerűen semmilyen eszköze nincs az átvert lakosságnak, hogy új választást követeljen ki. Látni a 2006-os Magyarországon is, ahol 4 évig szenvedett társadalmi támogatottság nélkül az MSZP-SZDSZ, havonta leszavazva az előrehozott választási indítványokat. Ha ez a szelekciós mechanizmus nem működik, vagyis a politika képtelen szabályozni önmagát, akkor a rendszer rossz és változtatni kell rajta. Nyugaton a botrányt jellemzően lemondás követi, nincs szükségük arra, hogy népszavazással kelljen kicsikarni a választásokat, így kár oda tekinteni követendő példákért. A nálunk jelentkező hibákat nekünk kell kijavítani.

Sean MacTíre 2018.09.24. 14:56:57

@eloi: Birkanak mindenki ballib, aki nem orbancra szavaz. Szoval ez mindegy. A lenyeg, hogy nem szavazott 2/3 orbancra, es nem nyertek nagy tobbseggel a valasztast. Kisebbsegben lettek 2/3 ugy, hogy minden allami tajekoztatasi csatorna az o kezukben van.

Emmett Brown 2018.09.24. 15:04:25

@maxval balcán bircaman: ez nettó bullshit. miért lenne átláthatóbb? ott talán ha a kormánypárt nyomja a propagandát, és az ellenzék megpróbálja ezt számonkérni, akkor másként lesz?

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:06:36

@bölcsbagoly: @Nerevaryne: nos én azon a véleményem vagyok, hogy nem kellene a nyugatot követni a sűrű kormányváltásokban és a teljesen felaprózódott politikai palettában sem. Mire jó ez a "fékek és egyensúlyok" nevű marhaság? Hogy olyan legyen mint a mai No-ban, ahol "rókafogta csuka" állapot uralkodik? Vagy s Spanyolországban, ahol egy kis párt kormányoz, rendkivül hülyén, vagy az állandó olasz kormányválságok, a belgák kormány nélkülisége, az USA- beli obstrukció minden eszköz bevetésével?
S még hány példa a demokratikus nyugatról.
Szerintem ami nagy szerencsénk, hogy 2002-ben a Fidesz koalíciója elvesztette a csalással a választásokat s 20006-ban nem lett előrehozott választás! Mert 2010-re elemi erővel tört ki az elégedetlenség és söpörte el 2/3-al ( a régi választási szabályokkal is) a ballibákat a hatalomból, re lehetővé téve a valódi rendszerváltást! S a megkezdett úton azóta kétszer is erőteljesen támogatva azt.

kvadrillio 2018.09.24. 15:10:46

TÉNYLEG KELLENE MÁR EGY KIS HIRIGELÉS, LÁMPAVASAS AKASZTÁS, LINCSELÉS...........
MÉG AZ EGÉSZSÉGKÁROSÍTÓ GYÓGYSZAROK ÁRÁT SE AKARJÁK VISSZAFIZETNI ???!!! ESZEM-FASZOMMEGÁLL ! MI LETT A VÉGE A PATIKÁK MAGÁNMÉRGEZŐK KEZÉBE ADÁSÁNAK A HATÁSA !+!!!!

EZZEL AZ ERŐVEL A GYÓGYSZARTÁRAK PATKÁNYMÉRGES GYÓGYSZEREKET IS ÁRULHATNÁNAK !! MINTAHOGY, RÁKKELTŐ GYÓGYSZEREKET IS ELADNAK A BETEGEKNEK !!!Káralap létrehozását kérik a gyógyszergyártóktól a fogyasztóvédők
nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.21 19:21

Fotó: AFP/ Science Photo Library/WLADIMIR BULGAR
A Calcium-Sandoz tabletták kivonása után a fogyasztóbarát magatartás és fellépés szükségességét hangsúlyozták.
A gyógyszergyártók által fenntartott káralap létrehozását tartja szükségesnek a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy ennek terhére a vásárlók visszaválthassák a forgalomból kivont gyógyszereket. Pénteki közleményében a szövetség arra is felszólítja a gyártókat, hogy amennyiben már van ilyen káralap, értesítsék erről a közvéleményt.
"„A közelmúlt gyógyszerbotrányai aláásták a fogyasztóknak a gyógyszerekbe vetett bizalmát, amelynek helyreállításán dolgozni kell a felelős vállalati szereplőknek! A fogyasztóvédelmi törvény értelmében a fogyasztók alapvető joga, hogy csak és kizárólag biztonságos árukhoz juthassanak hozzá a piacon”"
– fogalmaztak.
A FEOSZ a Calcium-Sandoz tabletták kivonása kapcsán a fogyasztóbarát magatartás és fellépés szükségességére, a fogyasztók önként történő kártalanítására hívja fel a gyógyszerszektor figyelmét. Követelik, hogy a héten határérték feletti szennyezés miatt a forgalomból kivont tabletták árát a gyógyszertárak feltétel nélkül adják vissza a vásárlóknak. Saját tapasztalataik szerint a kereskedők erre nem mindig hajlandók.
"„A Szövetség több gyógyszertárat tesztelt. Volt, ahol azt mondták, hogy a korábban vásárolt Sandoz-tablettát blokk ellenében visszaváltják, az újat nem, egy másik helyen mindösszesen annyiról tájékoztattak, a forgalomból kivont tablettát ne szedjük tovább, ki lehet dobni, de pénzt még blokk ellenében sem adnak vissza. Egy harmadik gyógyszertár pedig csak annyit közölt, hogy nem kaptak külön utasítást a visszaváltásra, és még csak blokk ellenében sem lehet visszaváltani a terméket”"
– olvasható a közleményben.
A FEOSZ a fogyasztóbarát magatartás és fellépés szükségességére, a fogyasztók önként történő kártalanítására hívta fel a gyógyszer-szektor figyelmét.

Emmett Brown 2018.09.24. 15:11:35

@maxval balcán bircaman: igen és? ha jelenleg a látható hatalomért így megy a harc, akkor miért lenne lájtosabb ha a teljes hatalom a tét? illetve mit kezd a teljes hatalommal aki megszerzi? nem fogja véletlenül sem hazaárulónak kikiáltani, aki nem elégedett vele, és szeretné leváltani?

kvadrillio 2018.09.24. 15:11:59

MI VAn a rákkeltő vérnyomáscsökkentő valsartannal megfertőzött 200 ezer emberke kártérítésével ????? nem úszhatják meg !!!

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:13:24

@Sean MacTíre: ja, ha magatokat nem soroljátok be oda, de hát, az a madár ami ugyanúgy totyog és hápog mint egy kacsa,az bizony ő is kacsa!
Amúgy megint a szokásos hülyeségeteket ismételgeted:
- 2010-ben a régi szabályokkal szerzett 2/3-ot a Fidesz,
- ha 2014-től fele akkora az Országgyűlés létszáma, akkor a választó körzetek hogy maradhattak volna változatlanok?
- mivel vegyes választási rendszer van, miért csak a listás szavazatokat számolod?
2010-ben 176 egyéni mandátumból 173+1-et; 2014-ben 106-ból 96-ot és az idén 106-ból 91-et nyert a Fidesz s vidéken csak 3 mandátum jutott nektek ( a bp-i 12 mellett)!

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:19:53

@kvadrillio: nagy marha vagy az fix!
- a rákban csak az arra hajlamosak betegszenek meg! Nem is fertőző betegség.
- honnan tudhatjuk, hogy hány hajlamos rákra s konkrétan hányan is fognak valamikor megbetegedni az illető gyógyszertől?
- mi a bizonyiték rá, hogy a gyógyszer tényleg kiváltja a rákot minden rá hajlamosnál? S mi van, ha csak egy ellenérdekelt cég lobizásának az eredménye a hisztéria? Éppen elég példa van rá gyógyszergyártás történetében!

Emmett Brown 2018.09.24. 15:20:18

@maxval balcán bircaman: miért kell ahhoz háttérben bujkáló játékos, hogy valaki ne tartsa helyesnek a hatalom által kijelölt irányt, vagy csak a hatalomgyakorlás módját?

Nerevaryne 2018.09.24. 15:20:26

@bölcsbagoly: Nyilván van egy arany középút a két véglet között amit meg lehetne oldani. Szerintem a népszavazásos kontroll az. Ha minden közepes botrány után lemond a kormány (ahogy azt szokták nyugaton) akkor a megválasztott kormány nem tud középtávra se tervezni ami nem jó. Ha meg semmivel se lehet lekényszeríteni a kormányt a hatalomból az se jó mert ugyanúgy instabil az ország. Ha viszont egy jelentősen támogatott népszavazással lehet előrehozott választást kiírni, a mostani rendszer mellett (parlamenti bizalmatlansági indítvány) akkor a két véglet között nálunk is lehet egy működő rendszer. Ha hozzászoknak a politikusok, hogy a tetteiknek nem csak fél évvel a választások előtt van következménye akkor rászoknak a felelősebb politizálásra is és megtanulják szabályozni magukat.

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:24:00

@kvadrillio: ti mindenen hisztiztek? Nem kötelező gyógyszert szedni se! Minden gyógyszernek van mellékhatása! S ezt fel lehet fújni.

Emmett Brown 2018.09.24. 15:25:41

@bölcsbagoly: a fékek & ellensúlyok azért kellenek, mert jelenleg aki közel kerül ahhoz, hogy kormányra jusson akárhol, annak borderline pszichopatának kell lennie, hogy kitapossa és elviselje az odavezető utat. Ezekre az emberekre nem szabad totális hatalmat bízni, pont ezért vannak az intézmények.

pragmatika2 2018.09.24. 15:25:54

@Emmett Brown:

"miért mekkora volt a tényleges mínusz 2010ben és 2018ban"

Na, mekkora ?

És ezt a hitelminősítők miért nem látják ?

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:26:57

@Nerevaryne: 4 évet kibir a választó is, kibirtuk a 8 év ballib kormányzás mímelést is! Mitől jó ha kétévente tartunk választásokat? Te magad írod, hogy az elkezdett munkának be kell érnie!
Most például mi az amit egy kormányváltás után jobban csinálnának s kik?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 15:29:57

@Emmett Brown:

A liberális demokrácia ilyen: a gazdaságpolitikai hatalmat kiveszi anép kezéből, megfosztja azt a szuverenitásból. Miért? Mert a liberalizmus egyik alapelve kimondja: az egyéni önzés pozitívum, s az egyes egyének önzése kioltja egymást, hasznot hozva aközösségnek.

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:30:15

@bölcsbagoly: draga illibam, erre csak azt tudom mondani, hogy bar nacinak es ruszkik faszat szopo hazaarulonak tuntok Ti aktivan ervelo fideszes szavazok, tisztaban vagyok vele, hogy nem mind vagytok azok, csak annak latszotok. A legtobb fideszes szavazot nem erdeklik a konkret tortenesek, egyszeruen eleg nekik a grazi beteg, amit mond, arra van az arra. Nem mind vagytok szamito gazemberek, es tisztaban vagyok vele, hogy a legtobben meggyozodesbol teszitek, nem mind penzert (csak a titeket, kozonseges kommentelo csicskakat iranyitok kapnak erte zset).

Ugyanakkor, nem az a balliba, aki nem szereti nezni, ahogy az orbanc-csalad magara iratja az orszagot, es ugyanakkor az egeszet ki az EU-bol. Ez meg nem mond el semmit valakinek a vilaglatasarol, hogy ezt nem akarja, viszont eleg sokat elmond azokrol, akik ezt tamogatjak ugy, hogy aktivan emellett ervelve toltik az idejuket, plane valamilyen szervezett formaban.

Hagyjuk a szar dumat a valasztasokrol. :D

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:32:15

@maxval balcán bircaman: ellensuly az, draga illibam. :) A nepszuverenitas pedig nem azt jelenti, hogy a nepnek joga van a rogtonitelo birosagokon itelkezni. A fek es az ellensuly a jogallam resze. Ertem en, hogy nem akarsz jogallamot, csak jelzem.

kvadrillio 2018.09.24. 15:33:08

hülye !!! ACOCILIZMUSBAN MINDENKINEK VOLT TRABANTJA, KISKERTJE, CSALÁDI HÁZA, TELKE ÉS MUNKAHELYE ! HÜLYESEMJÉN !!! NÉZD MEG MOST HOGY NÉZ KI A VIDÉK NÉPESSÉGE, HÁZA, KERTJE, MUNKÁJA....TE FASZBAROM ! NÉZD MEG , MOSTANRA HOVA CSÚSZTAK LE A MAGYAEOK ! MI LETT VELÜK TE, MAGYARORSZÁG FASZKALAP ARISZTOKRATA-SZNOBOT JÁCCÓ SENKIHÁZIJAHHH !!!
Bangóné Borbély Ildikó azonnali kérdést tett fel Orbán Viktornak a Parlamentben az életszínvonalról, szegénységről, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válaszolt neki. Semjén nem állta meg, hogy vissza ne nyúljon Rákosi Mátyásig és a szocializmusig, amely megalapozta az ország leszakadását. Bangóné erre válaszában megvédte a szocializmust: bár nem tartozott a szocializmus kegyeltjei közé, nagyon sokat köszönhet a rendszernek, ahogy azok a fideszesek is, akik között többen amúgy a szocializmus kegyeltjei közé tartoztak. Ez a válasz meglepte Semjént is, aki azt mondta, azt gondolta, abban azért egyetért a kormány és ellenzék, hogy a szocializmus alatt nőtt meg az ország leszakadása a Nyugathoz képest.

EKKORA BAROM NINCS A VILÁGON !!! DE ! VAN ! ÉS PONT ITT ÉL, HAZÁMBAN !!! MÉG.....

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:35:13

@Emmett Brown: milyen intézmények? Ja azok amelyeket a fékezendő hatalom tart el s amelyek magukat függetlennek nyilvánítják! Tudod, aki rendel az fizet s aki fizet az rendelkezik! Nem a potyalesők akik csak fogyasztanak a fizető kontójára!
Ez a "fékek és ellensúlyok" maszlag nem egyéb mint a politikai zsarolás eszközei: ha nem úgy s arra haladsz amerre m i akarjuk, akkor megbuktatunk - alapon!
Hogy lehetne úgy autót vezetni, hogy az anyósülésen ülő nyomogatná a fékpedált, a sofőr mögött ülő meg markolná a karjait? ?

antiinternáci 2018.09.24. 15:35:28

Gyalázatosról beszél többször is, és nem a bolsevista elnyomás aktuális manifesztációját, a libberrálextrémizmust említi.
Na, ez a gyalátatos.

A család, a haza, a természtes emberi közösségek ellenségei, az abberrációk és az erőltetett betelepítés kiszolgálói, a külföldről fizetett magyarellenes ügynökök lassan megfojtják az országot, de ez neki nem baj.
Ez a gyalázatos.

A polpotkorrekt gazsággal a Belső Párt világszerte betiltja a szólás szabadságát, az internáci sajtópribékek pedig a valóság elhallgatásával, eltitkolásával, ha kell megfélemlítéssel és kirekesztéssel terrorizálják a tisztesség és a normális élet híveit. És ez a gyengeelméjű itt nácikról beszél? Akikből talán ha egy tucat van az egész világon, miközben bolsevisták milliói grasszálnak csak Európában, és akkor még Amerikáról nem beszéltünk?
Ez a gyalázatos.

Magyarországon most volt választás: az olyan bolsevisták, mint az ÁVOkratikus Koalíció, meg a maszop és Juhász kábszerészék a széles körű felvilágosító és ismeretterjesztő kampányok ellenére még mindig egymillió (!!!) szavazatot kaptak. Ennyi rokonuk nem lehet, tehát vagy csaltak, vagy mások is szavaztak rájuk. Nagyrészt nyilván buta, irigy, megvezetett emberek, akik képtelenek értelmezni, felismerni a valóságot (mert hát ÁVÓ-sok, háromperhármasok, meg hasonló híveik nincsenek már olyan sokan).
Ez a gyalátatos.

Az ideiglenesen Brüsszelben állomásozó Lenin-fiúk és leányok, meg a velük kollaborálók épp most hajtottak végre hazugság- és gyűlöletbombákkal terrormerényletet Magyarország ellen, de neki ez sem baj.
Ez a gyalázatos.

Grand Prix 1800 2018.09.24. 15:35:44

@kvadrillio:

A nemzetköziszocializmus idején folyt az államadósság felhalmozása, most meg folyik a kamatfizetés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 15:37:27

@Sean MacTíre:

A népszuverenitás jelentése: csak a nép határozhatja meg a jogrendet, nem lehet külső tényező.

Ellentéte a természetjog vagy isteni jog. Ami szintén működik.

Ami biztosan nem működik az a liberális megoldás, hogy a hatalom egy része kikerül a tőke kezébe, ráadásul minden kontroll nélkül.

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:39:59

@maxval balcán bircaman: ok, akkor kerek peldat, ahol a nep hatarozza meg a jogrendet. Hol van ilyen?

Valamint mi van azzal, amikor a hatalom kezebe kerul a toke? Az hol szolgalja a nep javat? Most konkret peldaval az Orban-kormanyban. Es hol ir jogot az orban-kormanyban a nep?

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:40:19

@Sean MacTíre: aludd ki magad, részegekkel nem vitázom!Mert józanul csak egy hülye írogat ilyesmiket!

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:41:19

@bölcsbagoly: hogyne. :) Na csa, szopobagoly.

Emmett Brown 2018.09.24. 15:41:19

@maxval balcán bircaman: tehát a hangyaboly a követendő példa?

Nincs máskéntgondolkodás?

bölcsbagoly 2018.09.24. 15:42:03

@kvadrillio: te Lenin feléledt múmiája vagy, vagy nálad van Kádár koponyája s belőle dumálsz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 15:42:25

@Sean MacTíre:

A magyar jogrend alapja a népszuverenitás, bár ezt nagyban korlátozza sok minden, pl. egy sor nemzetközi szerződés, plusz a nagytőke.

Emmett Brown 2018.09.24. 15:43:54

@maxval balcán bircaman: nem. Azért vannak, hogy ne királyt válasszunk x évre.

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:44:44

@maxval balcán bircaman: ok, de konkretumot is tudsz, vagy csak a szokasos bullshitet? Pontosan mikortol lett a magyar jogrend resze a nepszuverenitas, ami elotte nem volt, es mi valtotta ki, hogy most mar van? Es milyen nemzetkozi szerzodes teszi lehetetlenne teljes kibontakozasat? Es mi a szerepe Orbannak ebben azz egeszben?

Valamit a nep szuverenitasa hogy nyilvanul meg abban, hogy az Orban-csalad es kornyeke kapja a kozbol megszerezheto vagyont? Az miert jo a nepnek, vagy neked?

pragmatika2 2018.09.24. 15:49:56

@Balango:

"Képzeld el, milyenek lehettek ti az emberek szemében, ha jachtostul, magánrepülőstül, staidonostul, Mészáros Lőrincestül, Rogán Antalostul, ajkai kórházastul is inkább a NER, mint ti."

Ennyi.

pragmatika2 2018.09.24. 15:54:11

@Sean MacTíre:

"Valamit a nep szuverenitasa hogy nyilvanul meg abban, hogy az Orban-csalad es kornyeke kapja a kozbol megszerezheto vagyont? Az miert jo a nepnek, vagy neked?"

És az miért volt jó a népnek ami pl a 4-es metróval történt ? Vagy ami a rendszerváltást követő ballibsi dominancia alatt történt ?

A csőd szélén állt az ország 2010-ben . Azóta sokat javult a helyzet. Egy okot mondjál, amiért a gondolkodó emberek vissza akarnának benneteket hozni.

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:54:27

@Voznyák Pista: hat, ugye tobben vannak azok, akik nem a NER-t akartak, de az teny, hogy a szavazok valamivel kevesebb mint a fele valoban ezt akarta. Nem szamitva azokat, akik nem mentek el szavazni. Valoszinu azokat sem kell a Fidesz-fanok koze szamolni, bar tudom az a Fidesz matek. :) De mindenkeppen tobb embernek nem kell a Fidesz mint ahanyaknak igen, es mindezt a leheto legnagyobb hatszellel es leheto leglejtosebb palyan.

Ennyikeh. De mondogassatok magatoknak, hogy ti vagytok tobben. :)

Emmett Brown 2018.09.24. 15:56:06

@Voznyák Pista: most nem érdekli őket, mert konjunktura van. Majd ha nem az lesz, akkor érdekelni fogja őket. Addig maradunk a befektetésre éppenhogy ajánlott kategóriában.

Sean MacTíre 2018.09.24. 15:56:23

@Voznyák Pista: ki az a "benneteket"? Aki nem Orban, az ballib? Miert?

Egyebkent szamoltal a 4-es metro ota? Annak idejen emlekszem, hogy vert koptem az 500 milliard miatt, es az piskota volt az utobb tortentek fenyeben. Azota volt egy par kicsit sulyosabb dolog, es jossz itt a 4-es metroval? Lol.

kiskutyauto 2018.09.24. 16:00:07

Négy részre oszlott a magyar nép.
1. agyhalott jellemtelen, fogalmatlan ostoba birkák. Természetesen fanatikus és kultikus orbánhívők szinte kivétel nélkül. Nekik kell valaki aki helyettük gondolkodik, mindent megmond nekik, tehát a vezérürü, nélküle életképtelenek... Lekenyerezhetők. Nekik elég egy pár Erzsébet utalvány, vagy néhány olcsó ajándék és "meg is vannak győzve"
2. Olyan középszerű és kisstilű "emberek", akik jobbára mindenbe beleszarnak (persze ez a csoport felosztható többfelé de zt most hagyjuk), szinte minden mindegy nekik, könnyedén lekenyerezhetők, főleg bűnözők, simlisek, megintcsak jellemtelenek; az értelmesebbek köztük minimum szocio- de simán pszichopaták is, természetesen orbánhívők zömmel. Orbán zseniálisan ismerte fel korlátolt, gyáva, érzelemvezérelt tömegember egyik alapvető attirbutumát, bármiben hisz, tök mindegy mi az, nem a hit tárgya a lényeg, hanem a TÉRÍTÉS MÓDSZERE!!! Ha jól hangzó hihető, sikkessé tehető és tett demagógai, dogmatizmus, propaganda zudul rájuk (lehetőleg más jellegű szövegektől pedig el vannak zárva), akkor pillanatok alatt abban fognak hinni, oly szintig fanatizálhatóan, hogy ölni is, halni is képesek érte...
3. még az országban maradt jelentősen kisebbségben levő értelmes ember (nem csak értelmiségi), aki képes komplex gondolkodásra, és minimum erős átlag IQ-juk van. Nyilván ők átgondolják a társadalom jelenségeit, jó eséllyel helyesen is értelmezik azt, értik is azt és nyilván hogy semmilyen izmusnak, vallásnak (mi a különbség ugyebár...) nem hívei; progresszív emberek. Ettől még persze egy csekély arányban szintén orbanisták, de inkább a korrupcióval, tehát szintén lekenyerezéssel (csak nekik egy fél liter pálinka azért ehhez kevés) illetve zsarolással, megfélemlítéssel, kiszolgáltatottá tevéssel lehet őket (is) megfogni, e csoportban is van bőven bűnöző, és azok jelentős része, akinek nincs teljesen független saját okossága, az orbánista lesz, hiszen csak akkor jut nagyobb falatokhoz, az országos maffiahálózatban, jó részük pozíciót szerez illetve kap... ritka aki ért is hozzá, de ettől még más hoz persze lehet hogy kiváló... Orbán halála a szakértő potentát, mert az átgondolja a dolgokat esetleg merészel visszakérdezni, javaslatot tenni... nagy karrierje nem lehet nála az ilyennek....
4. akik elmenekültek; mivel minden idők legnagyobb exodusza zajlott le az országban már. Többségük a második és harmadik csoportból kerül ki, továbbá nem tervez "haza" jönni... mivel ez valóban nem haza... hiszen gyáva, lusta, ostoba, csicska birkanépnek nincs hazája... kb ezt is érdemli ez a nép... gratulálok... hajrá magyarok....

Emmett Brown 2018.09.24. 16:00:18

@Voznyák Pista: hogyhogy nem sikerült senkire ráverni a balhét a metró miatt 8 év alatt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 16:00:40

@Emmett Brown:

Nem kir ályt választunk. De annak sincs semmi értelme, hogy a hatalom olyanok kezében legyen, akik nem t udnak uralkodni.

Emmett Brown 2018.09.24. 16:01:56

@maxval balcán bircaman: lehet-e másként gondolkodni a rendszeredben, vagy ez definíció szerint kizárva, mert az önálló gondolkodás az a libdem átka?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 16:02:26

@Sean MacTíre:

Orbán szerepe alapvetően pozitív.

Nincs meg a népszuverenitás most se, de picit növekedett a 2010 előtti liberális vészkorszakhoz képest.

Sean MacTíre 2018.09.24. 16:04:14

@maxval balcán bircaman: pontosan mennyivel, minek koszonhetoen? Gondolom van valamifele objektiv merced, vagy csak igy erzed a bal konyokodnel?

pragmatika2 2018.09.24. 16:05:50

@Sean MacTíre:

"es jossz itt a 4-es metroval? Lol."

Meg az M6-os alagútjai, meg a völgyhíd, stbstbstb. Egyszerűen ki nem fizetett vállalkozók stb. Ne akard hogy felsorolásba kezdjek, mert oldalakon keresztül menne.
Az mindenképpen sokat mondó, hogy a szociknál akkor kezdődtek a pénzügyi gondok, mikor 2010-ben tiplizniük kellett a hatalomból. Mit gondolsz miért ?

Sean MacTíre 2018.09.24. 16:07:16

@maxval balcán bircaman: "Nem kir ályt választunk. De annak sincs semmi értelme, hogy a hatalom olyanok kezében legyen, akik nem t udnak uralkodni."

Jelen pillanatban rengeteg problema van az orszagban. Ezek egyike sem lehet tema, mert mindig az jon elo, hogy a kormanyt (dehogy, Magyarorszagot) tamadjak, illetve migransok. Uralkodni tudas azt jelenti tehat a merced szerint, hogy el tudjak nyomni a kritikus hangokat, es nem foglalkoznak a problemakkal? Az, hogy tudjak manipulalni a kozvelemenyt?

Fejtsd ki pl. mi az ertelme annak ami a szemetszallitassal tortenik?

Sean MacTíre 2018.09.24. 16:11:35

@Voznyák Pista: pont az Megyeri hidnal a felelos benyalta magat a Fidesznel. Azota sem fizettek ki az alvallalkozokat. Egyebkent 2008-ban kezdodtek a penzugyi gondok, amikor kitort a vilaggazdasagi valsag. A Fidesz szerencsejere azota konjunktura van, es remelem marad is.

Felsorolhatsz mindent, de ket problema van. 1. en sose voltam szoci szavazo. A legelso valasztason szavaztam a veres antikommunista SZDSZ-re, akik aztan elarultak a szavazoikat. Mindig is jobbra szavaztam. Szoval nekem nem kell magyaraznod a voros beteget, az a bajom, hogy a narancs beteget magyarazod. En alapban ruhellem a komcsikat, azokat is, es ezeket is. Ugyanaz az alom. Nezd meg a tagokat.
2. hogy nominalisan azota sehol sincsenek a szocik, a Fidesz azota a tobbszoroset verte el. De egyebkent total felesleges a beszelgetes, ha te ezt nem latod, hogy mi tortenik. Vagy hazudsz vagy nem erdekel Magyarorszag.

Emmett Brown 2018.09.24. 16:31:42

@maxval balcán bircaman: te a totális hatalommal királyt választanál, nyilván nem dinasztikus értelemben, hanem számonkérhetőségben.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 16:32:13

@eloi: "A társadalom szétverése, a családok támadása, a házasság intézményének támadása, minden hagyományos érték és hagyomány támadása, szétverésének folytonos kísérlete, az erőszakos multikulturalizáció, az erőszakos betelepítés, a társadalom összetételének erőszakos megváltoztatásának kísérletei... stb. SOKKAL FONTOSABB kérdések egy jobboldali, konzervatív, netán keresztény számára, akikből a mostani kormányzat támogatóinak zöme áll."

ez hatalmas:-)... ez a lobotómián átesettek switch onja?... ennyi kell hogy behúzzák az ikszet?... ez jobb, mint a soros...

Sean MacTíre 2018.09.24. 16:35:56

@Sir Bates dö Hól: nameg ugye ez a sajatos Fideszes keresztenysegertelmezes. Koze nincs ahhoz amit Roma kepvisel, vagy mondjuk a valoban kereszteny valoban katolikus Ir nep, vagy amugy barmelyik vallasos orszag polgarai.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 17:04:04

@Sean MacTíre: nem, ezek a hívószavak, liberális, baloldali, marxizmus, tolerancia, gender, migráció, stb... komolyan, arra a kérdésre "mi a szék", nem képesek egy korrekt, szabatos definíciót adni... persze, idióták mindenhol vannak: charlie hebdo, luisa, a kis algériai kolléganőm, isteni seggel és csöcsökkel azonnal deklarálja: les juifs, mondom ne bazzmá', dehogynem, ez tuti, ők minden rossz okozói, nem szereti őket, szerintem nem így van?, kérdem pontosan mit is értesz zsidó alatt, vallást, népet, izraelt, mint országot, a cionizmust, mondd édes mit?, szemek elkerekednek, szájszél remeg, üvöltve közli: a zsidókat, és különben is, keress magadnak egy zsidó kurvát, ha annyira odavagy értük, mi végeztünk!... valami hasonló lehet a helyzet moon is, legalábbis ami így a hsz-ekből lejön... csak sírva röhögsz...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.24. 17:08:40

Hiába no, mindig ezzel a buta néppel van baj, ha rosszul szavaz a választásokon. 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban bölcs volt a nép, 1998-ban és 2010 óta azonban már háromszor nagyon buta.

Hej, hol vannak már Gyurcsány azonosító nélküli rendőrpribékjei, akik aztán gumibottal és szemkilövéssel jól az emberekbe verik, hogyan kell szavazni.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 17:09:15

@maxval balcán bircaman: "Isten erősebb nálatok,"
hatalmas, te is röhögve írtad, az tuti:-)...

Sean MacTíre 2018.09.24. 17:18:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ez nezopont kerdese. Nalam mar eleg reg a szarra vagy fosra szavazas lehetosege volt. Kepzeld magad egy brit helyzetebe. Vagy ezek a mostani barmok, vagy a munkasparti orultek. Nem kotelezo am valasztani ha nincs mibol.

Ezenkivul, nem a tobbseg szavazott a Fideszre, plane nem 2/3-addal. Es amit irtal, ezt beteheted ellenkezo elojellel is egy Fideszes szempontjabol, szoval nagyjabol nem mondtal semmit.

Ne felejtsd, Hitlert is demokratikusan valasztottak meg. Bizonyara Hitler szerint bolcsen, es akkori birka orult a kisemberek akaratanak, etc.

Az elegge egy teveszme, hogy a nep bolcs. Nem, a nep segg hulye, alapban.

steery 2018.09.24. 17:18:53

@Larrikin: Szerintem a politikai váltógazdaság nem járul hozzá semmivel sem az elszámoltathatósághoz. Mivel az egyik hatalomra kerülő bűnbanda nem állítja bíróság elé a másik, leváltott bűnbandát. Nem nagyon láttam, hogy Gyurcsányt és cinkosait bíróság elé állították volna és lesittelték volna, csak egy film készült a kóterben filozofálgató Elqróról. Tavasszal azon sivalkodott az ellenzék, hogy ha az Orbán kormány hatalmon marad, akkor juj, elkezdik az ellenzék felelősségre vonogatását és le fognak számolni velük, mert itt kérem könyörtelen diktatúra van. Azaz arra akarták rávenni a polgárokat, hogy ezért szavazzanak rájuk, nehogy felelősségre vonhassák őket. Én rögtön megmondtam, hogy ez mese habbal. Előbb fog nyáron piros hó esni, minthogy a Fidesz ilyet tegyen. Hisz korábban sem tették. Mert egyik kutya, másik eb és mert holló hollónak nem vájja ki a szemét. Én pont amiatt aggódtam, hogy megint csak ígérik a nagy felelősségre vonogatást, aztán ebből semmi sem lesz, ősi szokás szerint. És így is lett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 17:24:02

@Emmett Brown:

A liberális demokrácia éppenhpogy nehezen tűri amásként gondolkodást.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 17:24:21

eddig szenzációs a birca-emmet tandem, mint a monthy pyton a fénykorában!... köszönöm, fantasztikus élmény volt:DDD...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 17:27:50

@Sean MacTíre:

Picoit be lett nyomva a nagytőke szarva: manyupő visszavétele, különadók, nemzeti tőke segítése közpénzekből, magyar arány növelése a bankrendszerben, liberális médiák visszaszorítása, stb.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 17:33:41

@Sean MacTíre: így valahogy, s @Kovacs Nocraft Jozsefne: a nép egyszerű gyermeke...

(bár vannak szerencsére olyan helyek is, ahol, mint egyén, individuum túlnyomórészt nem retardált lobotomián átesettre hajaz... a mai mo nem ilyen, ám szerencsére nincs még röghözkötés)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 17:53:06

@Sean MacTíre:

Mo. jelenlegi alapproblémája az 1990-2010 közti liberális görénykurzus, az 1990-ben választott gyarmati modell követése.

Helga Beauty Salon. 2018.09.24. 18:00:24

@Sean MacTíre: "Ezenkivul, nem a tobbseg szavazott a Fideszre, plane nem 2/3-addal. "

Nem bazmeg, mert a 109 választókörzetből 91-ben győzött az pedig 4/5-öd.

0.5 bit 2018.09.24. 18:32:29

@élhetetlen: " Nagyon szar a párhuzamod, mert a házasság ezen értelmezés nem mindenhol ez, (Romániában sem ez volt eddig, most, majd ők is törvényt hoznak, hogy így legyen), a demokrácia fogalma viszont egységes."

A demokrácia fogalma egységes? Hogyan is definiálták magukat a népi demokratikus országok? Nem volt többpárt rendszer, nálunk is csak a Magyar Szocialista Munkás Párt létezett.

Annyira azért nem rossz a párhuzam, mert amit megállapítottál a házasság fogalmánál, az megállapítható a demokrácia fogalmára is:

"A házasságnak nem szükséges eleme „hogy férfi-nő között jön létre”, ezt több ország gyakorlata igazolja ..."
A demokratikus rendszereknek nem szükséges eleme a többpárt rendszer, ezt több ország (pl.: CCCP, Magyar Népköztársaság, NDK, stb.) gyakorlata igazolta.

TSandor Toth 2018.09.24. 18:50:10

Az irományból az derült ki, hogy mindannyian teljesen hülyék vagyunk és valószínűleg hülyén is fogunk meghalni és nem oly felvilágosultan mint a mi emberünk ott fenn. Szerintem kiáltsuk ki őt az Index istenének.

pragmatika2 2018.09.24. 18:51:46

@Sean MacTíre:

"Egyebkent 2008-ban kezdodtek a penzugyi gondok, amikor kitort a vilaggazdasagi valsag."

Már 2006-ban komoly gondok voltak a költségvetéssel, de hálistennek a Feri be nagyotmondotta magát, a kampányba, így a szocik nyakába szakadt a sz.r, amit egyébként ők idéztek elő.

0.5 bit 2018.09.24. 18:53:11

@$pi$: "A logikád természesen hibás. Attól, hogy a kultúra, a társadalom változásával megváltoznak bizonyos dolgok még nem változtathatsz meg bármit önhatalmúlag."

Épp erre akartam utalni, hogy nem változtathatunk meg bármit önhatalmúlag. Még a házasság definícióját sem.

"Ha korlátozni akarod a szomszédod jogait, ha meg akarod tiltani, hogy összeházasodjanak, akkor be kell bizonyítanod, hogy a házasságuk a társadalomra nézve veszélyes. Logikus érvekkel, mára nem elég az, hogy "így van a bibliában", "ez a definíciója" vagy "engem zavarna" vagy "istent zavarná". "

Azt gondolom, hogy fordított a helyzet. Nem én akarom korlátozni a szomszédom jogait, hanem a képzeletbeli szomszédom szeretne extra jogot magának: a házasság feltételrendszerét megváltoztatni, hogy kikerüljön belőle a férfi-nő meghatározás.

Logikád szerint a bigámisták jogai is korlátozva vannak, mert egyszerre csak egy feleségük lehet? Vagy az is korlátozás, hogy 9 évesen nem lehet férjhez adni a lányokat? Esetleg az is jogtiprás, hogy a családnak nincs beleszólása, hogy ki kivel házasodhat?

"Erre te azt állítod, hogy ha a társadalom, az erkölcs, a jogszabályok, a kultúra, a szokások megváltozhatnak, akkor te magad önhatalmúlag megváltoztathatod ezeket, kijelentheted, hogy a demokráciához nem kell választás. Nem, nem így van. Senki sem változtathatja meg a társadalmat egy tollvonással."

Épp az a gondol, hogy mások akarják önhatalmúlag megváltoztatni, jelen esetben a házasság fogalmát. Ha szertnének valami hasonlót vagy ugyan olyat, akkor találjanak ki neki valami másik nevet, ne pedig a meglévőt torzítsák a saját képükre.

Olyan ez, mintha a Hummer tulajdonos korlátozva lenne jogában, hogy kerékpárutat használja és követelné, hogy a kedvenc Hummer járműve ezek után legyen bicikli.

Gleccsertetű 2018.09.24. 18:55:31

@ninimimi: nagyon nagyon nagyon nagy butaságot írtál Dél-Koreával kapcsolatban

Gleccsertetű 2018.09.24. 18:58:28

@$pi$: "Mára sem a kormány, sem a parlament, sem a kisebbség, sem az egyház, sem a többség nem korlátozhatja mások jogait önhatalmúlag."

na ebben kurvára tévedsz

Void Bunkoid 2018.09.24. 19:12:38

@Larrikin: de politikai rendszerként az akármilyen "demokrácia" sem igazi demokrácia, nem az van, hogy törvények, adók, akármik megszavazásakor népszavazást tartunk, mint az ógörög városállamok, hanem megintcsak - akár a despotikus rendszerekben - egy rakás ember eltart/kiszolgál egy szűk elitet, akik aztán helyettünk döntenek.

És a legtöbb esetben sajnos mindenkinek maga felé hajlik a keze. És mivel választott képviselők, a modern demokráciák tulajdonképpen diktatúrák (a mai, modern diktátorok - Hitler is - választás útján kerültek hatalomra, csak éppen teljhatalmat ragadtak magukhoz, de igenis a nép választotta meg őket. Erdogant is). Az elnyomó gecit a nép választotta ki maga közül.

Ennél még a feudális/despotikus rendszerek is jobbak voltak. Ott ugyanis elnyomó gecinek SZÜLETNI kellett, és meglepő módon az elnyomottak nagyon is tisztában voltak azzal, hogy ha megfeszülnek, sem lesznek urak, és tök nyugisan kiszolgálták az urakat, tudva hogy az szebb-jobb-okosabb, ergo nemesebb náluk, biztos jobban tudja, hogy mi a jó nekik.

Sőt, meglepő módon ha körbenézel a törikönyvekben, az első parasztlázadások akkor kerültek a képbe (mert ugye kicsit soknak érezték a terhet magukon), amikor nem a közvetlen földesúr kilencedje meg a szintén mindenhol jelenlevő egyházi tized beszedése lett a "probléma", hanem megjelentek az állami adók (lásd különböző királyi kapuadók, rendkívüli hadiadók, és így tovább). Az "állam" ugyanis egy megfoghatatlan valami volt, egy átlag, nem fővárosban és nem szabad királyi városban élő paraszt soha a büdös életben nem találkozott a királlyal, még csak messziről sem látta, viszont ez a megfoghatatlan, ővele semmiben nem közös alak (akár Jézus, de Jézussal minden vasárnap diskurált egy ismerős figurán keresztül) elvitte egy rakás pénzét. Valamilyen módon elégedetlenkedni kellett, de Jézussal nem b*szunk ki, eretneknek lenni a középkorban különben sem volt kimondottan életbiztosítás, így maradt a a szerencsétlen földesúr, aki ellen fel lehetett lázadozni meg agyonverni kapával. Pedig az csak a bevétel tíz százalékát vitte el, meg nyáron a betakarításkor dolgozni kellett neki ingyen heti EGY napot (ez évente összesen nem volt szerintem két-három munkahétnél több meló).

pragmatika2 2018.09.24. 19:13:08

@kiskutyauto:

"agyhalott jellemtelen, fogalmatlan ostoba birkák."

Akkor is ezt mondtad amikor kétszer is a ballibák kerültek kormány mögé ?
Ugyanazok az emberek (nagyjából) szavaztak most is. Jó, egy két dolog változott, (pl. már nincs két körzet csepelen, meg hasonlók.)

A nyugatra kitelepültek meg 3 dolog miatt mentek ki nagyrészt. Ez a három dolog a pénz pénz pénz b.meg nem valami ködös (européer demokratanyugat) f.szságért.

De told csak ezt az ostoba (a te kategóriáid szerint az 1. csoportba tartozó személyiség jegyeket magán hordozó) dumádat.
"Erősítsd" csak az ellenzék pozícióit. Gratula.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 19:15:29

@maxval balcán bircaman: " különadók, nemzeti tőke segítése közpénzekből, "
különadók - pénzügyi szervezetek különadója 50 milliárd, ÁFA 25-ről 27-re emelése 370 milliárd
nemzeti tőke segítése közpénzből - lopás

birca, te egyre hülyébb vagy! Nem mondták el hogy amit bepötyöx beszívva azt ne küld el?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.24. 19:17:10

@Voznyák Pista: Meg egy forduló van. A forint árfolyam változását már megértetted egyébként a GDP-k összevetésénél?

Void Bunkoid 2018.09.24. 19:21:25

Ja, ha "dehogynem találkozott a királlyal" - a pórnép között álruhában igazságosztó-tevékenykedő Mátyás király is legenda.

A középkorban, de még a 19. század végéig is - amíg nem lettek elterjedtek a vasutak, távírók, újságok, és nem kezdett el "kinyílni" a világ, az akkor Földön élő jó másfél milliárd ember jórészt elég zárt, izolált közösségekben élt, amit ráadásul igyekeztek is megvédeni (valahogy úgy, mint most a nemzetállami harcosok morognak a globalizációra), ugye nagyobb falvakban még konkrétan az alvégiek is csúnyán néztek a felvégiekre - hát még mindenféle jöttment bajkeverő idegenre. A felvilágosult-világlátott világ előtt szintén benne volt a pakliban, hogy ha valami elhagyatottabb helyre vetődtél, akkor a helyi csehóban agyonvertek csak azért, mert nem ismertek, és nem tetszett a képed.

Akkor is, ha te vagy a király.

élhetetlen 2018.09.24. 19:42:57

@0.5 bit: Nézd, beszélhetünk hülyeségekről, bár most éppen semmi kedvem hozzá. „A fenti logika alapján, ha házasságnak nem szükséges eleme, hogy férfi-nő között jön létre, akkor a demokráciának sem, hogy kell hozzá szabad választás.”, írtad, és jössz az egypárt rendszerekkel, miközben a szabad választásból indultál ki.
Csak azt felejted el, hogy a szabad választás azt jeleneti, hogy szabadon választhatsz abból, ami van. Ha csak egy párt van, az lehet szar ügy, de ha még választhatsz, hogy elmész-e szavazni, vagy nem, már az is szabad választás, amíg szabad, és nem gumibottal hajtanak oda. De azért eldönthetnéd, hogy akkor a demokráciához mi kell, több párt, vagy szabad választás, ami akár csak a képviselőidre vonatkozna, vagy visszautalva a szó görög eredetére, ahol egy „párt” sem volt, de volt szavazás.
Ennyit a demokráciáról, mert az nem egészen igaz, hogy a pillanatnyi hangulatodon múlik, hogy szerinted több párt kell hozzá, vagy szabad választás. De, ha valahol több párt sincs, és szabad választás sincs, sőt semmilyen választás sincs, és a vezető kijelenti, hogy nála demokrácia van, az nem kérdőjelezi meg a demokrácia fogalmát, legfeljebb a vezető megítélését határozza meg. Ennyit a demokráciáról. A házasság szerintedi fogalma meg ilyen értelemben eseti, mert te így látod, a kormány is így látja, a mormonok másképp ítélik meg, a többnejűséget elismerők másképp ítélik meg, a matriarchátusban élők másképp ítélik meg, vagy azok az országok, ahol belefér az egyneműek házassága, ők is másképp ítélik meg, tehát nem mondhatsz olyat, hogy a házasság az, amit te gondolsz annak. Nincs rá alapod. Na, erről nem kívánok tovább vitatkozni.

antiinternáci 2018.09.24. 21:28:32

@Voznyák Pista:

A pénz, pénz, pénzt azért úgy értsük, hogy az első néhány százezer ember, akik 2011-2012-ben mentek ki, azok főleg a szadeszmp által hátrahagyott gazdasági csőd, meg a devizahitel miatt mentek ki. (Amit a Zorbán nem oldott meg öt perc alatt. Csak erre a libberráltak valahogyan nem akarnak emlékezni.)

Larrikin 2018.09.25. 03:14:34

@Void Bunkoid: nos, a liberális demokráciában a liberális jelző épp ennek illusztrálására szerepel. Mert rendelkezik a főgeci hatalmát korlátozó, ellensúlyozó intézményekkel, amelyek kordában tartják a hatalom és pénz iránti vágyait, egyben fenntartják a jogállami kereteket és szabad választás lehetőséget.

Természetesen egy erős felhatalmazással bíró vezető, kitartó munkával, a bamba nép üdvrivalgása közepette le tudja bontani ezeket az intézményeket, épp csak annyira, hogy a hatalmát többé igazán semmi ne veszélyeztesse, miáltal a demokrácia a rendszeres - bár nem egyenlő feltételek között zajló - választások és névlegesen működő - bár valójában a kedves vezető akaratát képviselő - intézmények dacára megszűnik funkcionálisan demokrácia lenni. Egy hagyományokkal bíró liberális demokráciában ez persze nehéz, mivel eleve a párttagok, közép- és felsővezetők nem tesznek hűségesküt a főnőknek, és ők maguk rúgják ki alóla a sámlit, ha utat téveszt. Másrészt a piaci szereplők hagyományosan a piacról élnek jól, nincsenek rászorulva a géniusz kegyeire.

Larrikin 2018.09.25. 04:33:48

@steery: az a gond, hogy az elszámoltathatóságot kevered a leszámolással. Monjuk megértelek, ezt z honi politikai közbeszéd indukálja. De nem erről van szó. Gondolj csak bele egy olyan szimpla ügybe, mint a környezetvédelem. Amíg a despota nem érzi személyes szívügyének, addig nincs. Fölösleges nyűg, jogszabályokkal aláásható, egyedi döntésekkel felülírható, a kekeckedőket meg jól el lehet verni. Ami ugyan jogellenes, de motiválatlan bűnüldözők mellett nem probléma. Mert hát szerencsére a bűnüldözőknek is ugyanaz a despota parancsol, a jogszabályok nem számítanak. Egészen ritka és kivételes az társadalom, ahol a politikai váltógazdaság hiányának dacára a szakpolitikai kérdések szakmai alapon dőlnek el, ahol a teljesítmény legalább olyan fontos, mint a lojalitás, és ahol a jog és erkölcs szigora a vezetőkre is érvényes.

midnightcoder2 2018.09.25. 07:23:55

@Emmett Brown: Olvasd el amit írtam a dologgal kapcsolatban. Kurta úrfi jóízűt csúsztatott.

steery 2018.09.25. 10:01:19

@Larrikin: Nem keverem a kettőt, valamit félreértettél. Ebben az országban nincs valódi elszámoltathatóság. Sem menet közben, sem utólag. Az volna a normális, ha minden választott képviselőt a választói a mandátumának lejárta után felelősségre vonhatnának a munkájáért. Ők, közvetlenül, nem valami külön szerv vagy hatóság, ami szintén a képviselő vagy társai irányítása, fennhatósága alatt áll. Tehát kellenének népbíróságok, amiken a szavazópolgárok, mint ülnökök vagy ítélőszék döntenek a képviselő tetteiről utólag. Vagy az új szavazáson kötelező lenne előbb az előző ciklus képviselőinek munkáját is megítélni, szavazni róla, hogy jutalmat, fejcsóválást, börtönt vagy kivégzést érdemel? Ha nincs ilyen közvetlen, egyértelmű, húsba vágó visszacsatolási rendszer, akkor a döntések és tettek következmények nélkül maradnak és a választott népszolgák röhögnek a markukba, mert minden törvény csak annyit ér, amennyire ellenőrizni, kikényszeríteni, illetve a megszegését büntetni lehet. Plusz a választásokon a polgároknak a képviselők fizetéséről is szavazniuk kellene, hisz ők a munkáltatók, ők fizetnek nekik, a közszolgáknak! Egy dolgozó nem dönthet a saját fizetéséről, mert nem az övé a cég (ország)! Hanem a részvényeseké (néptulajdon).
Amíg ez nem fog működni, nem lesz itt semmilyen népképviselet meg valódi demokrácia. Így csak egy rossz vicc és parasztvakító púder az egész.

Larrikin 2018.09.25. 10:42:35

@steery: a közvetlen demokrácia nagy hátránya, hogy rendkívül sok vele a meló. Helyi szinten még csak-csak működik, de ha kicsi a közreműködési hajlandóság, egyenesen kontraproduktív. Meg aztán, ezen az alapon miért is jogos, hogy az adóbevallásokat a NAV ellenőrzi, mikor azt is megtehetnék önkéntes adószakértők? A profik által működtetett checks and balances rendszere hozzáértést igénylő kérdésekben nekem hatékonyabbnak tűnik, mint az érzelmekben gazdag laikus értékítélet alapján hozott döntések. A szabadon garázdálkodó nagytestvér rendszeréhez képest meg mindenképp. Amúgy meg vagy a történelemben vagy a földrajzban elég minimálisan jártasnak lenni, hogy észrevegyük, az általad púdernek nevezett jelenség drámai különbséget jelent a jogbiztonság, életminőség, kilátások terén.

steery 2018.09.25. 18:04:57

@Larrikin: Úgy tűnik a számomra, hogy az emberi faj egyszerűen nem alkalmas a nagy tömegben való együttélésre, együttműködésre. A kis csoportos életforma előnyösebb volt nekünk az őskorban, ókorban, mikor hordában, törzsben, faluban élt együtt kevés ember és önellátók voltak. Ehhez kéne visszatérni, amint összeomlott és káoszba fulladt ez a giga embertömeg. Feltéve, hogy lesz hozzá élőhely, ami elég kétségesnek tűnik, még technikai segítséggel is.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.09.26. 15:42:09

@arckönyv: "pont emiatt a hozzáállás miatt lesz nekem mindig is jobb mint az agyatlan fajtádnak. "
Eltekintve a mondatkezdő nagybetű hiányától, a modortalanság önmagában minősíti íróját. De valójában félreértés áldozata vagy. Ha azt hiszed, hogy élvezettel figyelem, ahogy frusztráltan vergődtök, mint hal a harasztban, akkor tévedsz. Pontosan az a baj, hogy amíg ennyire aránytalanul egyoldalúan vagdalkoztok, addig az "agyatlan" választók ingerküszöbe egyre emelkedik. Tehát nem érzékenyebbek lesznek az emberek a kijavítandó problémákra, hanem ellenkezőleg. Szóval ha személyeskedni van kedved, csak rajta. Ettől érik a 2022-es Fidesz győzelem.
süti beállítások módosítása