A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung augusztusban egy felmérést készített arról, mit gondolnak a magyar emberek a demokráciáról, a rendszerváltás óta megalakult kormányokról és önmagában az ország helyzetéről. A végeredmény rengeteg tanulsággal járt és sok mindent igazolt is: kiderült, amit ezer éve szajkózok és próbálok megértetni a komplett ellenzékkel, miszerint a fideszes szavazók tudnak a korrupcióról, csak nem érdekli őket, de a totális apátia, közönyösség és a politika iránti tudatlanság is képviselteti magát. Ebben a posztban elsősorban a felmérés talán leggyalázatosabb válaszára térek ki bővebben.

Mégis milyen szolgalelkű, megalkuvó néplélek uralkodik egy olyan országban, ahol a felmérésben megkérdezettek 11%-a diktatúrában szeretne élni, a harmadát egyáltalán nem érdekli, hogy milyen politikai rendszerben él, a fele szerint pedig van jobb a demokráciánál? Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a társadalom nem látja, vagy nem akarja látni azokat a tényezőket, amelyek a történelem során folyamatosan tévútra vitték: a világ szebbik oldalán, a "liberális mocsoktól" bűzölgő Nyugaton alighanem - teljesen jogosan - hülyének néznék azt a 11%-ot, amelyik egy nyilas- és kommunistaterrortól, Szálasitól és Rákositól sújtott országban szeretné visszahozni a diktatúra csodás, jól bevált intézményét. 

Amíg ennyire tévúton járunk azt illetően, hogy mit szeretnénk ezzel az országgal, addig nem várható el az sem, hogy az emberek független, autonóm döntéseket tudjanak meghozni a politikát illetően és ne hódoljanak be az első jó kiállású politikusnak, aki 13. havi nyugdíjat meg Erzsébet-utalványt ígér nekik. Orbán Viktor is a demokrácia megkérdőjelezésében utazik az illiberális maszlagjával amikor olyan országok követését tartja előrevezetőnek, amik nem is demokráciák. 1989-ben írta meg Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című tanulmányát, amelyben azt vezette le, hogy a liberális demokrácia, vagyis az "emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja" által a történelem véget ér, hiszen a kormányzás végső és legkiválóbb formájának eljövetelével a konfliktusok, háborúk és ellentétek is elmúlnak majd. Fukuyama nagyot tévedett, ez tény, azonban nem akkor, amikor a legműködőképesebbnek hitte a liberális demokráciát, hanem amikor azt gondolta, hogy mindez elhozza a teljes békét. Amikor Orbán Viktor következetesen, jól kitalálva gyalázza ezt a politikai rendszert a zavarodott ideológiai talapzatokon álló illiberalizmus malmára hajtva ezzel a vizet, egyben azt a magyar társadalmat is elvágja a liberális demokrácia értékeitől, amelyik a liberális szó hallatán fiatal gyerekekre gondol, akik nemváltó műtéten esnek át és hormonkezelést kapnak, vagy árokba borult drogosokra, esetleg a homoszexualitás kötelezővé tételére. Miközben miből áll a libdem? A hatalom és az igazságszolgáltatás szétválasztásán, a szabad választásokon, az általános választójogon és a többpártiságon. Melyek ezek közül azok, amik felvállalhatatlanok? Többek között Orbán Viktor és a Fidesz gyalázatos kommunikációja is az oka annak, hogy felnőtt, a történelmet legalább alapjaiban ismerő emberek ilyen kifordult, gyalázatos válaszokat tudnak adni.

Kép: Difference Wiki

Pontosan tudjuk, hogy egy diktatórikus országban olyan alapvető emberi jogok sérülnek, mint a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága, amiből alapvetően következne, hogy a felmérésben megkérdezettek is támogatandónak tartják a saját véleményük és világnézetük elnyomását. De csak következne, hiszen a diktatúrára vágyók nem a jelenlegi állapotuk szerint, egyszerű kisemberekként gondolnak magukra, hanem a rendszer kiváltságosaiként, ergo az ő véleményük természetesen nem szenved csorbát, mert az maga a diktatúra véleménye. Ebbe azon csekély számú nemzetiszocialisták és neonácik is idetartoznak, akik úgy éltetik Hitlert és annak tetteit, hogy a magyarokhoz fűződő véleményét és ellenszenvét rendre kifelejtik az értékeléséből. Igazán szomorú, hogy a XXI. században olyan alapvető kérdésekre nem ad egyöntetű választ a világ, - mert gyanítom, a helyzet más Kelet-Európai országban sem ilyen egyértelmű -, minthogy szeretnénk-e rettegésben, kiszolgáltatottan, a regnáló kormány hatalmától félve élni. 

Kína kommunista diktatúrája már odáig fajult, hogy társadalmi szintjük, környezetük és viselkedésük szerint pontozzák az embereket: aki több pontot kap, kiváltságokat, könnyebbségeket élvezhet, aki kevesebbet, arra meg vár a nyilvánvaló nyomor. Rodrigo Duterte birodalmában, a Fülöp-szigeteken halomra ölik a potenciális drogkereskedőket és fogyasztókat, köztük ártatlan gyerekeket is. Észak-Koreában módszeres kínzás és később halál vár arra, aki letép egy propagandaposztert a falról. A diktatúra bárhol is érkezik, rombol, nyomorba dönt, elhajlítja az ember lelkét és bármekkora ellenállással is néz szembe, egész országok, régiók mentalitását határozza meg évtizedekre visszamenőleg.

Hogy miért tartottam fontosnak mindezt elmondani? Legfőképp az elején leírtak okán: miért várunk felelős társadalmi döntéseket a választásokon, ha ilyen kérdésekben sincs konszenzus? Nyilvánvaló, sokan élnek megtévesztésben, ahogy abban is biztos vagyok, hogy jóval kevesebb lenne ez a 11%, ha a megkérdezettek megfelelően értelmezték volna a kérdést, sőt, az sem kötelező, hogy a nap minden percében percében demokráciatípusok működéseinek hatékonyságát tanulmányozza az ember, de legalább azt a szintet üssük meg mindannyiunkért, hogy ilyen kérdéseket fel se kelljen tenni az embereknek Mi határozhatjuk meg a jövőnket, ne vegyük el azzal a lehetőséget, hogy fogalmunk sincs a régmúlt és a jelenleg zajló állapotokról.

2018. 09.22