Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Rendszerváltás nélkül semmit nem ér Orbánék leváltása

2018. november 17. - A te embered

Az elmúlt évtizedekben kormányzati szerepet vállaló, a mostani rezsimhez hasonlóan gátlástalan és hataloméhes megmondóemberekké avanzsált politikusok véleményei 2018 Magyarországának közbeszédében igenis bírnak olyan jelentőséggel, hogy több százezer bizonytalan szavazót taszítsanak apátiába ahelyett, hogy egy új ellenzék felépítésével azoknak is alternatívát tudjanak nyújtani, akiket úton-útfélen megszólnak, amiért nem élnek demokratikus jogaikkal", miközben arról már nem beszélnek, hogy miért alakult ki az a helyzet ebben az országban, hogy több millió ember gondolja azt, hogy a fű számlálása is előrevezetőbb az udvaron, mint négyévente elmenni és választani. 

Csak és kizárólag akkor fogjuk megtenni az első lépést az ország néplelkének és ezen káros, rothadt néplelket képviselő politikusok leváltásához, ha - elsőként - azokkal folytatunk érdemi párbeszédet és kommunikációt, akik középen tartózkodnak, egyaránt ítélik el az idézőjeleges baloldal és a szintén idézőjeleges jobboldal ténykedését a rendszerváltás óta és kellően tisztában vannak azokkal a politikai folyamatokkal, amelyek a rendszerellenesként induló Fideszt, LMP-t, Jobbikot és Momentumot behálózták, ezáltal képesek észrevenni és kivédeni ennek újbóli megtörténését.

Orbán Viktor és az általa képviselt újfeudális, paternalista és kifejezetten balkáni politika leváltása nem gyurcsányista nyugdíjasokkal, a szavazólapon megszokásból szegfűt kereső MSZP-sekkel és az ideológiai tévútkeresésben teljesen elveszett jobbikosokkal fog megtörténni. Ezt ma még sokan nem látják a társadalomban, illetve a parlamentben ülő, az ellenzékiség mítoszának fenntartása által busás jövedelmekhez jutó képviselők pedig még egy jó ideig nem is akarják látni, pedig magától értetődő, hogy az áprilisi választások következtében minden morális értéket elvesztő pártok önmagukat sem tudják elvezetni, nemhogy egy egész országot.

or_gyur.jpg

Kép: Reflektor Blog

A rendszerellenes motívumok elidegenítése és az, hogy maga a rendszerellenesség legalább annyira elcsépelt és közhelyes lett mára, mint benyögni a szocialistáknak, hogy 13. havi nyugdíjat", az egyaránt a kormánypártnak és az ellenzéknek is köszönhető. Volt-e olyan alulról szerveződő, majd az országgyűlésbe bekerülő párt, amely nem híresztelte-e egy darabig, hogy az egész rendszerrel van problémája és megalakulásának oka, hogy leváltsák azt? 

A Kádár-rezsim bukásában, pontosabban a lassú elsorvadásában szerepet játszó Fidesz egészen 1993-ig tartotta magát ahhoz az állásponthoz, ami térségünkben, Kelet-Közép Európában oly ismeretlen volt akkor is és most is: hogy lehet tisztességesen is csinálni. A rendszerváltás óta jelen levő pártok közül a 2010-es LMP volt az, amelyhez a legközelebb éreztem magam. Bár abban Schiffer András is jócskán hibázott, hogy azt a globkrit, rendszerellenes és a mindenkori kormánypártok által lelkesen kiszolgált neoliberális tan felmondásának üzenetét és fontosságát nem tudta eljuttatni szélesebb körökhöz, a párt mai állapotát és vezetői látva összehasonlíthatatlan a két időszak. Az LMP-ből nem lett középpárt, de jóval több potenciál volt bennük a versenytársaikhoz képest. Mára mindez kósza emlék lett. A Jobbik szintén azzal ígérgetett a szociálisan nem túl érzékeny, de annál nagyobb erővel zsidózó, cigányozó, buzizó rétegnek, hogy eltakarít mindent, ami az elmúlt évtizedekkel kapcsolatos, aztán láss csodát: ez sem történt meg. Miután látták, hogy a szélsőjobb szavazótábora nem elég kiterjedt ahhoz, hogy a zsíros bödönhöz jussanak, Vona hirtelen váltott és több, mint tíz év gyalázatos politizálását próbálta leplezni három év européer, konzervatív imázsával. Végezetül pedig a Momentum is alkut kötött a baloldallal, miközben a NOlimpia óta egyetlen olyan akciójuk sem volt, amely predesztinálná őket arra, hogy legalább az 5%-os küszöböt átugorják.

A választások során látott ellenzéki bukta a Fidesz fölényes győzelméhez képest nyilvánvaló, ugyanakkor ha a Ladát nem hasonlítjuk a Ferrarihoz és így fordítva, egyből látszik, hogy szinte minden maradt a helyén: bár minden politikai tőkéjüket elvesztették, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP képviselői is bejutottak az országgyűlésbe, ez pedig a lehető legrosszabb végkimenetel azok számára, akik őszintén hisznek a rendszer leváltásában, amely a magyar viszonyok között a Fidesz és az MSZP/DK eltörlését jelenti úgy, hogy közben meghonosít egy másfajta, nyugati politikai kultúrát is. (Fontos, hogy a nyugati" szó nem a jelenleg nyugaton zajló állapotok elterjesztését jelenti).

rendszer.jpg

Kép: Mandiner Blog

Itt térnék vissza az első bekezdésre, ahol azokat a régmúltban tényezőnek számító embereket említettem meg, mint Lendvai Ildikó vagy Kuncze Gábor, akik akarva-akaratlanul, de pont annak a rendszernek a kiszolgálóivá válnak, amely rendszert írásaikban rendszeresen elítélik.

Így nem fog menni.

Az egyetlen, amit most tehetünk, hogy veszünk egy mély lélegzetet, összetartunk és átvészeljük ezt a korszakot, valamint elkezdünk azokkal a XXI. századi gondolkodásmódot képviselőkkel diskurzust folytatni, akik következetesek maradnak a két oldal csatározásainak elítélésében és akik szerint százezres és kétszázmilliós túlárazás sem fér bele se a haveroknak, se a rokonoknak. Könnyű azt mondani, hogy Orbán takarodj", de emellett egy teljesen új politikai kultúrát is el kell sajátítanunk, ha akarjuk még, hogy ez az ország egyszer élhető legyen.

2018. 11. 17.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr9314286643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Visceroid 2018.11.18. 19:18:33

Jahahaaaaj. Először a fát vágjuk ki, ne az egész erdőt. De ti még Orbánt sem tudjátok leváltani! Őt majd az államcsőd meg egy népfelkelés fogja leváltani, addig marad ahol van.

bandiras2 2018.11.18. 19:50:08

Legelőszöris azt kellene tudomásul venni, hogy magyarországon néhány elvakult akciónyuggertől eltekintve, kb mindenki rühelli az orbánt. Én is pofán verném néhány mutatványáért, de mégis rá szavaztam. Miért?
A politikában jelenleg 2 amorf filozófiai konglomerátum harcol egymással, a globalista-progresszív, illetve a nemrég szárba szökkent (félig-meddig alt-right-nak is csúfolható) újkonzervatív. Nem nehéz beazonosítani ezeket, csak merni kell átvágni a gordiuszi csomót: Trump, Putyin, Duterte, Orbán, Le Pen, meg még egy páran beleálltak az újkonzervatív vonalba, és mindenki más globalista. Ennyi. Theresa May pártja papíron jobbos, meg konzervatív, meg ki tudja még mi, de a gyakorlatban ugyanolyan globalisták mint Merkelék és Junckerék. Aki rájuk szavazva remélte a megváltást a baloldaltól, annak keservesen csalódnia kellett.

Azért kell a fideszre szavazni, mert lopnak, csalnak, hazudnak, és talán az ígéreteiket sem fogják mind betartani, de jelen pillanatban ők vannak a legkevésbé a globalista klikk zsebében, vagyis ők az egyetlen reményünk arra, hogy ne svédüljünk barmuljunk el záros határidőn belül.
Magyarországon ez az egész annyit jelent, hogy szavazhatsz a fideszre, vagy a milliófejű globalista hidrára - más lehetőség nincs. Illetve itt volt még a Jobbik, ami cirka 10 évvel ezelőtt mint újkonzervatív erő robbant be a köztudatba, de azóta kihátráltak ebből a szerepből - átadták a helyet Orbánéknak, ők maguk pedig a globalistákhoz kezdtek dörgölőzni. Az újjobbos pártok egyik legfőbb ismérve pedig pont a globalistákkal való egyezkedés és osztozkodás hiánya...
Ha nem a fidesz nyer, akkor pár éven belül itt is nyakig áll az oktatás meg a média az interszekcionális retardációban, a civilszféra felváltva védené a buzikat meg az iszlámot a gonosz kereszténységtől, az antifák mindenkit megvernének aki nem kommunista, és természetesen itt is gyűlöletbeszédnek minősülne minden, ami arra utal hogy valaki nem globalista. Elindulna a verseny, hogy a progresszívek kellően szétverjenek mindenféle ellenállást vagy összetartást a normális emberek soraiban, hogy mire az iszlám eléri a kellő arányt a lakosságban csak bele kelljen rúgniuk a szétrohadt társadalomba, és ellenvetés nélkül tudják kisajátítani a maradványokat.

Ma Magyarországon nincsenek centralista pártok, nincs "másféle politika", nincs semmiféle demokrata vagy liberális vagy szociális párt. Kétfarkú kutyák sincsenek. SZDSZ van, meg Fidesz. A választásunk pedig arra korlátozódik, hogy követjük az agyatlanná liberalizált nyugati birkákat a nemzethalálba, vagy pedig nem követjük. Szerencsére úgy tűnik a többség érezte ezt a zsigereiben, ha nem is feltétlenül értette. Remélem kihúzzuk valahogy addig, míg be nem indul a tánc nyugaton, és akkor már csak arra kell vigyázni, hogy a határainkon ne folyjon be se a vér, se a szar.
Forrás:
deansdale.blog.hu/2018/04/10/a_cikk_amiben_elmagyarazom_a_politikai_helyzetet

Jakab.gipsz 2018.11.18. 19:56:43

@Visceroid: Miféle "népfelkelésről" álmodozol te kis kretén, a 2/3 az kétharmad.

Csak azért nem fogunk törni zúzni pusztítani, hogy a sátánfajzat globalista Soros jól érezze magát, és a csicskásainak átadjuk a hatalmat.

Andy73 2018.11.18. 20:01:44

"Könnyű azt mondani, hogy „Orbán takarodj", de emellett egy teljesen új politikai kultúrát is el kell sajátítanunk, ha akarjuk még, hogy ez az ország egyszer élhető legyen."

A mondat első fele igaz: Könnyű azt mondani, hogy „Orbán takarodj", de emellett egy teljesen új politikai kultúrát is el kell sajátítanotok, ha egyszer le akarjátok győzni.
Ha a többség elégedetlen lenne a kormánnyal, és tényleg úgy gondolná, hogy az ország nem élhető, akkor nyilván nem választanák újra ekkora fölénnyel a kormánypártokat, immár sorozatban kétharmaddal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.18. 20:02:37

A nép nemet mond a liberális görénykurzus visszaállítására.

morph on deer 2018.11.18. 20:05:22

Teljesen új politikai kultúrát?

Mi lenne, ha a kultúrával próbálkoznánk, mondjuk első lépésként?
Tegyük fel, - jó, ez a fantasztikum, de mégis, - hogy Magyarországon egyszer a kulturemberek politizálnának!
Ahelyett ami például most van: jelesül, hogy tök tapló politikusok döntenek a kutúráról és a kulturális kérdésekről!

Na, mit mondtam! Teljesen a fantázia világába sorolható elképzelés, mivel jelenleg egy olyan országban élünk

legyetek 2018.11.18. 20:10:35

@bandiras2: Hát ebben nagyon sok igazság van.

morph on deer 2018.11.18. 20:14:50

Teljesen új politikai kultúrát?

Mi lenne, ha a kultúrával próbálkoznánk, mondjuk első lépésként?
Tegyük fel, - jó, ez a fantasztikum, de mégis, - hogy Magyarországon egyszer a kulturemberek politizálnának!
Ahelyett ami például most van: jelesül, hogy tök tapló politikusok döntenek a kutúráról és a kulturális kérdésekről!

Na, mit mondtam! Teljesen a fantázia világába sorolható elképzelés, mivel jelenleg egy olyan országban élünk, ahol az, aki a nevét komolyabb segítség nélkül képes leírni, (akár közjegyző jelenlétében is) de mestere a körömpörköltnek, minden további nélkül lehet a kormányzó párt elnökhelyettese, de még akár minisztere is!

Ha pedig még a szitokszavakkal is boldogul, akkor már a lovagkereszt is megilleti!

Milyen “politikai kultúra” hiányzik innen, az ég szerelmére, amikor már a jövőbeni fidesz-alelnöki poziciókat is fenyegeti a tanárhiány, mivel már írni-olvasni sem lesz, aki meg tudná tanítani a következő generációt!

Meg mondjuk minek is tenné, ha jobban belegondolok.
Nincs rá igény!
Majd több óriásplakátot ragasztanak ki, az pont elég a “tájékozottsághoz” amúgy is...

Dream on!

Jakab.gipsz 2018.11.18. 20:19:18

@bandiras2:

Nem elégedhetünk meg azzal, a kishitű álláspont hangoztatásával, hogy egy totális (filozófiai-teológiai) háború kellős közepén, hogy Orbán és a kereszténydemokrata kormány a kisebbik rossz, és sunyin lapulva várjuk ki a végét.

Több kell most !

Bele kell állni, (mert már most is könyékig benne vagyunk, ha akarjuk ha nem), a keresztény demokraták seregeit ujjá kell szerveznünk.

És erre az ujjá szervezésre, csak és csak, kizárólag csak a magyarság kifinomult intellektusa képes.

És nem vagyunk fegyvertelenek, remek műveink garmada lapul az asztalfiókjaink mélyén, félig meddig elfelejtve.

Nem árt ha tudod, itthon a népi-urbánus vita, nem tegnap kezdődött, csak hát Isten malmai lassan de biztosan őrölnek.

morph on deer 2018.11.18. 20:47:04

@Jakab.gipsz:
“És erre az ujjá szervezésre, csak és csak, kizárólag csak a magyarság kifinomult intellektusa képes.”

Hajaj.
Csak nehogy megvágd magad valahogy a borotvaéles elméd vagy az éleslátásod egyikével, de most komolyan...

morph on deer 2018.11.18. 20:58:33

@bandiras2:
“ők az egyetlen reményünk arra, hogy ne svédüljünk barmuljunk el záros határidőn belül.”
:D
Mintha akár egy orbánmentes Magyarországon is bármiféle esélye is lehetne a “besvédülésnek”!
Fogadok, hogy te is a kormánymédiából “tudsz mindent” a svéd életről, ugye?
Mert az teljesen biztos, hogy közelebbről még véletlenül sem.

Szóval ne aggódj, ez a “szörnyűség” semmilyen körülmények között nem gog megesni veled, akármilyen kormáya lesz is az országnak, garantálom!

midnightcoder2 2018.11.18. 21:00:00

Hány éves vagy te királyfi ? 20 ? És még mindig hiszel a mesékben ?

Amúgy nyugaton is, meg itt is azért van az a bizonyos "nyugati" politizálás válságban, mert zsákutcának bizonyult. Pont ugyanannyira, mint amennyire a keleten az ottani progresszív politizálás, csak mivel nagyobb a tartalék mögötte, ezért lassabban múlik ki.

midnightcoder2 2018.11.18. 21:01:44

@morph on deer: "Tegyük fel, - jó, ez a fantasztikum, de mégis, - hogy Magyarországon egyszer a kulturemberek politizálnának! "

Volt már ilyen, az Antall-kormány. Finoman szólva, nem volt az a kimondott sikertörténet.

bandiras2 2018.11.18. 21:07:33

@Jakab.gipsz:
“És erre az ujjá szervezésre, csak és csak, kizárólag csak a magyarság kifinomult intellektusa képes.”
Mármint a progresszív liberálisok, a szociáldemokraták, a CEU féle kultúrértelmiség?
spiler.blog.hu/2017/04/06/ime_10_veletlenszeruen_kivalasztott_ceu-s_diplomamunka
Ahoz hogy orbán leváltásának egyáltalán értelme legyen nekiállni, legelőször is a jelenlegi teljes ellenzéket kellene lecserélni, és ez csak alulról végezhető el, és nagyon kitartó munkával, mert jelenleg pont orbán tartja lélegeztető gépen az ellenzék libsibb részét, pl a gyurcsányt, vagy az MSZP-t, mert amíg ezek porondon vannk, addig garantált neki a 2/3. A nép nem felejti a 23 millió román vendégmunkást, a kurvaországot, az el lehet menni innen kiszólást, és azt se, hogy moszlimniggereket látott vendégül a házában, mert csak az a lényeg, hogy ne magyar legyen.

És ha végül elkergettük a gyurcsányt és haveri körét, akkor mégis mi legyen az az eszmerendszer, ami köré az új értelmiség felsorakozik?
Én a magam részéről teljes mellszélességgel tolnám egy nemzeti kapitalista meritokrata párt szekerét, de ehez pont a birkák tömegeit képtelenség megnyerni.
Valamint, az új alkotmányt a következő alapokra kell lerakni:
Szavazat jár annak a 18. életévét betöltött személynek, aki 4 év alatt 3 évnyi adófizetést tud felmutatni.
Szavazat jár annak, aki behívható frontszolgálatra(bunkerben lapító tábornoknak nem)
+Szavazat jár annak, aki 100+ embernek fizet munkabért, amiből azok adóznak. + még egy 1000 fő felett.
Így mindenki hozzájárulása alapján ugat bele abba hogy mire költsék a befizetett adóját, nem 30 segíjes, 20 nyugdíjas és 20 dolgozó szavaz arról, hogy mennyi legyen a segíj, nyugdíj.

Segélyre jogosultak azok, akik a haza szolgálatában nyomorodtak meg,:
Hadirokkantak, tűzoltók, mentősök, rendőrök(mozdonyvezetők? a V43 mozdony megöli az embert 20-30 év alatt).

Állami nyugdíjat fokozatosan TELJESEN kivezetni. Ha nem csinálsz gyereket, vagy alkoholista erőszakos f@sz vagy, akkor vagy a melóból visz el a hullaszállító, vagy nyomorogni fogsz.

Véget kell vetni a következmények nélküli világnak, különben semmi nem változik.

dare 2018.11.18. 21:16:01

"a Fidesz és az MSZP/DK eltörlését jelenti úgy, hogy közben meghonosít egy másfajta, nyugati politikai kultúrát is. (Fontos, hogy a „nyugati" szó nem a jelenleg nyugaton zajló állapotok elterjesztését jelenti)."

Hát igen, ahhoz a politikai kultúrához nem igazán szeretne senki se csatlakozni most. :D
Én nagyon szorítottam azért, hogy a Jobbik (Vona vezetésével) idővel egy nagyobb közösséget is magába foglaló jobbközép párt legyen, de talán még jobban annak, hogy az Lmp továbbra is azt a kritikus zöldpárti, centrumpolitikát képviselje, és később ez a két párt komoly kormányváltó erővé tudjon válni majd később.
A Momentum még csak most indul el azon az úton, amelyről a Fidesz már rég visszajött, nekik még sok mindent meg kell még tapasztalni ahhoz, hogy valódi tényezővé válhassanak itt a mindenki elmehet a...politikájukkal.

De az Mszp-Dk jelenlegi "népszerűségére" semmi épkézláb magyarázat nincs (mondjuk a Fidesz lehet meg tudná ezt magyarázni nekem).
Egy jól működő demokráciában egy ilyen párt (Mszp) még mindig száműzetésben lenne, és nem ők diktálnák a feltételeket a többi pártnak, hogy mit hogyan is kéne itt csinálni, Gyurcsányról már nem is beszélve.
Amit ők itt előadtak 2010-ig, abból kisebb csoda, hogy nem lett komolyabb csatározás, jó aláhúzom, ez nagyrészt az akkori EU-nak is köszönhető volt, nem varrok mindent az ő nyakukba, de azért lehetett volna néhanapján nekik is azt mondani valamire (mint most Orbán pl), hogy ezt azért ne.
Rendszerváltás kell, és megalkuvás nélkül ha lehet.
Nem fér bele sem a Fidesz, sem az Msz-Dk a 21-ik századi gondolkodásba.
A kizsákmányoló populizmusra nem lehet válasz a kizsákmányoló globalizmus.
Ezt meg kell haladni végre, nem arra vagyunk kíváncsiak hogyan lehet a kapitalizmust és kommunizmust lecserélni valami hasonlóra, hanem ezektől jobbat kell tudni megalkotni.
És ebben a jóban megférnek a nemzetállamok, a tradicionális értékek, a közösségelvű gondolkodás, a vallások, a térségre jellemző kulturális szokások, a szociális érzékenység, bizonyos mértékig (tehát nem etalonnak számító) az életmód és szexuális szabadság...stb.
Amik nem férnek bele, az ilyenek pl hogy a hazaszerető ember az náci, paraszt, hülye, mert nem érti és nem is akarja megérteni a modern világot, a zavaros ideológiák, a multikulti, az erőltetett asszimiláció, a deviáns viselkedés favorizásása, a vidéki ember mind hülye, a határon túliak már nem magyarok, ahogy nem fér bele a gátlástalan lopás, a korrumpálhatóság, az urambátyám rendszer, a szociális érzéketlenség, az egyház befolyása az államra és ez fordítva is, a mértéktelen vagyonosodás haveri köröknek, a tehetség mellőzése világnézet vagy kasztbeli hátrányok alapján....stb.

Csak a fontosabb részeket írtam le (de lehet hagytam ki) abból, mik azok amik beleférnek, és mik azok amik nem férnek bele a "rendszerváltásba" (már leírni se tudom idézőjel nélkül ezt a szót, az az érzésem teljesen reménytelen jelenleg).
Rengeteg mindent kihagytam még, és ez a sok érdekes dolog sajnos nem fér el abban a két szóban, ami úgy néz ki leírva hogy Orbán takarodj.
A mucsai parasztnak is több kell, nem elég püffögve azt hangoztatni mekkora baloldali vagyok a tv-ben, és a gyakorlatban meg sehol semmi nincs a nagy szavakból, ami van, azok meg inkább csak pózok.
Így tuti nem lesz rendszerváltás, amit már nem is tudnék meghatározni, hogy pontosan mit is jelent a mai világban.
Eddig azt mondtam én is, hogy a jövő vagy zöld, vagy semmilyen.
De ez a mostani zöld Európában, hát...nem is tudom.

tpl 2018.11.18. 21:59:42

@bandiras2: Ennyi szarságot fölösleges volt bepotyognod. Orbán ma a legnépszerűbb magyar politikus. Te, bazzzmeg, az orrod hegyéig se látsz és azt gondolod, hogy a te mikrokörnyezeted, ahol mindenki Orbánt ekézi, leképezi a magyar valóságot. Bolgár Gyuri bácsi-elvtárs szavajárásával: a valóság ezzel szemben az, hogy Orbán messze a legnépszerűbb magyar miniszterelnök 1990 óta.

bandiras2 2018.11.18. 22:04:20

@tpl:
"Orbán ma a legnépszerűbb magyar politikus"
1: Ez pontosan így van, azt nem értetted meg a hozzászólásomból, hogy ez nem az orbán érdeme, hanem az ellenzéké, mert képesek olyan alternatívákat kínálni, ami a magyar választópolgárok többsége számára elfogadhatatlan.
2: Nem bepötyögtem, hanem CTRL-C, CTRL-V bemásoltam, link a hsz alján.

Jakab.gipsz 2018.11.18. 22:35:36

@morph on deer:

Kínlódjatok még egy kicsit, jó azt is látni, ahogyan szenvedtek.

Rendszer váltást akartok ám legyen meg kapjátok, ne feledd Ti akartátok.

Jakab.gipsz 2018.11.18. 22:40:50

@bandiras2:

Ha túlságosan nehéz és komplex feladatba botlunk, vissza kell térnünk az alapokhoz a kiinduló ponthoz.

bóvli ország jobban teljesít 2018.11.18. 22:50:32

Csak az tudja leváltani orbánt, aki meghirdeti a fideszmaffia elszámoltatását é a teljes vagyonelkobzást. Enélkül le se szarok egy ellenzéki pártot sem.

midnightcoder2 2018.11.19. 07:06:18

@bóvli ország jobban teljesít: Ezt pedig senki nem fogja meghirdetni, mert akkor az ő ciklusuk végén a következő esetleg velük is megcsinálja ugyanezt. Aki pedig politikus, az jobb esetben lopni megy. Rosszabb esetben szent őrült aki a kedvenc ideológiáját akarja eltolni a falig, ez pedig eleddig soha nem vezetett jóra, lásd Lenin, Sztálin, Hitler, Mao, Pol-Pot és társai.

torró 2018.11.19. 07:08:51

@bóvli ország jobban teljesít:
Elszámoltatást? Ki? Akkor minden pártocskát el kellene számoltatni, mert mind sáros! Csak emlékezz vissza a kampányokra. Mindegyik azt hirdette, hogy aztán most börtönbe kerül az előző kormány minden tagja. És? Történt valami? Van egy kis látszat ejnye bejnye, de az van utána, hogy na most mi gyarapodunk. Arról szó sincs, a mostani ellenzéknél, hogy milyen jó programjuk lenne, csak a mi vagyunk a fasza gyerekek. Csak ma már azért az emberek jobban informáltak, hogy bedőljenek ilyen gyenge teljesítményekre. Orbán viszont nagyon jó taktikus. Hogy az őt támogatók is gyarapodna? Mégis kit kéne neki gyarapítani? Akik elmondják mindenfélének? Vagy az e3llenzéki tábor? Mert az MSZP a FIDESZ embereit támogatta? És mondom neked, hogy bárki, ha letudná váltani Orbánt, az kiket helyezne előtérbe? Orbán csapatát. Ugyan már! Ne legyetek naívak! Hofi :" Hagy fiam. Csak éhesebbek jönnek! "

midnightcoder2 2018.11.19. 07:13:21

@dare: "hogy az Lmp továbbra is azt a kritikus zöldpárti, centrumpolitikát képviselje"

A jó ég mentsen meg minket a zöldektől. Ezek az elvileg a környezetet védő, gyakorlatilag zöld mázzal leöntött balliberális politikát játszó idióták fennállásuk alatt többet ártottak a bolygónak mint a nehézipar. Lásd Pl. az atomellenes tevékenységük, aminek sok-sok millió tonna CO2-t köszönhet a világ. Vagy Pl. ahogy a tengerparti országok szar hulladékgazdálkodása miatt műanyaggal teli óceán problémáját akarták kezelni: tiltsuk be itt Európában a szívószálakat! Na, ja ezzel aztán jól megmentjük majd a kicsi pingvineket! Ezeket a zöldeket világszinten ugyanúgy el kellene takarítani a fenébe mint az összes többi liberósbolcsi mocskot. Környezetvédelemre persze szükség van, de ésszel. Nem arra kell koncentrálni amivel a legnagyobb tömeget lehet megmozgatni, hanem arra amivel a legnagyobb károkozásokat tudjuk megszüntetni.

rallus 2018.11.19. 07:27:43

Orbán és rendszere azért fog elsorvadni, mert ennyire hülye, a valóságtól elszakadt ellenzéke van. Már többször felvetődött, hogy Orbánnak kell az életképes ellenzék kialakítását is elvégezni, mert maguktól még a fagyit is a fülükbe rakják.. Eddig ezt viccesnek láttam, de nem az...

bandiras2 2018.11.19. 07:49:51

@midnightcoder2:
"Rosszabb esetben szent őrült aki a kedvenc ideológiáját akarja eltolni a falig, ez pedig eleddig soha nem vezetett jóra"
na azért egy példa akad:Washington. Kedvenc ideológiáját államformává tette az ameriaki alkotmány és a jogok nyilatkozata formájában. tudnék élni egy olyan világban ahol az eredeti alkotmány rendelkezéseit betartják és betartatják.

V. Vendetta 2018.11.19. 07:54:01

A rendszerváltás már kevés, ahogy 1989-ben. A bűnöző, korrupt fideszjogásztolvajokat börtönbe kell baszni, hogy megtanulják, a közpénz lenyúlása bűn. Kezdve a csuti patkánnyal, aki az egész lenyúlásra egy bűnszervezetet alkotott és törvényekkel támogatta. Ha a felelősségrevonás elmarad, minden kezdődik előlről.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.11.19. 08:01:32

A megoldás a párthatalom nélküli demokrácia.
A pártok csak előkészíthetik a törvényeket, de nem szavazhatnak róla a parlamentben.
A törvényeket 10.000 párton kívüli szavazza meg, elektronikusan.

V. Vendetta 2018.11.19. 08:01:49

@V. Vendetta: És ha ez nem megy békés eszközökkel, akkor erőszakkal kell érvényre juttatni. A tolvaj bűnbandákat se simogatással vagy szép szóval szokták felelősségre hanem az erőnek erejével. Orbáncék bűnei soha nem évülnek el, tehát bármikor a jövőben elítélhetők. Rettegjenek csak ettől egész életükben, ha így jól érzik magukat. Majd a szervezetük elvégzi a munkát hosszabbtávon és kinyírja őket, ha már a magyar társadalom és igazságszolgáltatás erre képtelen rövidtávon.

V. Vendetta 2018.11.19. 08:07:14

@midnightcoder2: Az lmp orbánbérenc párt, a háttérben mindig orbánt támogatták, csak az ellenkezőjét kommunikálták. Ott van például az a nyikhaj ungár, aki otthon az anyjával vitajta meg az együttműködés következő lépéseit.

rallus 2018.11.19. 08:43:26

@V. Vendetta: Kemények vagytok és elszántak, de ma sem tudtok kormányt dönteni, mert esik az eső.....
A tömegbázis ilyenkor anyuka mellett ül és a tfonjával játszik...

Minden ballib bérretteg 2018.11.19. 08:50:21

@bandiras2:

Pontosan erről van szó, mikor X-thúzol a szavazófülkében.

Vagy Orbán, vagy a globabalisták. Megjegyzem számomra az újkonzervatív politikai irány is szimpatikus önmagában is, de ez lényegtelen abban a tekintetben, hogy a Soros féle érdekkört meg kell állítani.

A lopás az ami nem tetszik, csakhát olyan nincs a lapon, aki nem lop, csak olyan aki közben el is kúrja.

Minden ballib bérretteg 2018.11.19. 08:52:46

@V. Vendetta:

Neked most kb azt kellene elképzelned, hogy mit szólnál hozzá, ha Orbánék felkoncolnák Gyurcsányt meg a többi baloldali politikust, az elévülhetetlen bűneik miatt.

Na ha megvan, akkor hidd el nekem, pontosan ugyanezt fogjuk gondolni, mikor a ballibek teszik ezt majd a jobboldaliakkal.

Emmett Brown 2018.11.19. 08:57:58

@bandiras2: el lehet menni. Ki mondta kinek?

lenörd hofstadter 2018.11.19. 09:00:07

@bandiras2:

Édes komám. Te azért szavazol a fideszre, mert végtelenül buta vagy, és benyelted, hogy a fideSS a globalizáció ellensége. Veled el tudták hitetni, normális ember meg látja, hogy szarnak a multikra, ugyanúgy garázdálkodik az összes a fideSSed jóváhagyásával, kifizetik a tolvaj cigányt a néptől behajtott adókon keresztül, és a cigány röhög rajtad meg a többi hülyén aki elhiszi, hogy ő érted van.

Minden ballib bérretteg 2018.11.19. 09:11:13

@lenörd hofstadter:

Az a baj, a magadfajta Gyurcsány csicskákkal, hogy tényleg nem értik.

Az elkúró kedvenced nemcsak lopott csalt, hazudott, és ellenzékieket veretett beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, hanem még bagóért el is adta a Soros féle klikknek az országot.

Nyakló nélküli privtaizáció, uniós pénzek azonnali visszautalása multiknak, kétszámjegyű kamat, és infláció, devizahitel, elkúrás, szabadrablás.

bandiras2 2018.11.19. 09:14:39

@lenörd hofstadter:
fideSS? bárcsak igazad lenne... de:
magyaridok.hu/kulfold/izraeli-ujsagiro-netanjahu-elismeri-orban-tetteit-a-zsidoellenesseggel-szemben-3012706/

index.hu/sport/2017/06/12/30_milliardot_kolt_a_kormany_a_makkaibi_jatekokra/

áll a kerítés, és olyan rossz a hírünk a miggerek között, hogy aki teheti elkerül minket. ez qrbán érdeme. van usmerősöm aki letolt néhány hónapot a kerítésnél. mesélt.

Buchhalter 2018.11.19. 10:04:33

@bandiras2: te nagyon agyatlan és buta fidesz gyík vagy.Jól kimosták az agyad fotel huszár! Nem baj,hogy egész nyugat -Európából már önként távoznak a migrik tízezer szám?! Az se esik le ,hogy Orbánék pénzes külföldieknek tízezer szám adtak el letelepedési kötvényt?! Ja és ezek az újmagyarok gátlástalanul ,óriási árfelhajtó hatással már a Budapesti ingatlanok 7-8 % -át birtokolják?? A magyar fiatalok zömének meg még CSOK-kal is egyre távolodó álom egy saját lakás. Aki csak az állami hírtákolmányokat veszi készpénznek,mint te ,nyugodtan elmehet bégetni az akolba. Gazdáid már most azon ügyködnek,hogy több MÁV mellékvonalat örökre felszámoljanak.Haldoklik a szemétszállítás , vegetál az egészségügy és komoly gondok vannak a Vízügynél is.A többit had ne soroljam...!

rallus 2018.11.19. 10:12:23

@Buchhalter: Már évek óta ott ülsz azon a rohadt bőröndön... Ne habozz, indulj, ne várd meg a teljes összeomlást!

Buchhalter 2018.11.19. 10:15:45

@rallus: ebben igazad van. Asszonykám a kitartó ,bár az LTP beszántásánál nála is kezd betelni a pohár.Addig is amíg kicsordul nála( max 1 év) Szorgalmasan tanulom a németet.

I-Work 2018.11.19. 10:20:03

@bandiras2: Cimbora, ha rajtad múlik, akkor hamarosan a nagy szojusz szszk-ja leszünk, jobb esetben ördögan egyik provinciája.
Fogjad már fel, hogy az opportunista, etnonacionalista, feudál-bolsevik, autoriter kleptokrácia fenntartása is kiszolgálása is történelmi bűn.
Ennél még az egymást gyorsan váltó, szedett-vedett kormányok is jobbak lennének, amíg létre nem jön, valamilyen letisztult, egységes, szolidáris politikai tömeg, amely nem fuldokol anómiában és disztópiában.
(Feltéve, hogy nem menekül az itthon még eddig megmaradt intellektuel is külföldre, - az ország legkisebb problémája lesz, hogy a nagy szojuz, vagy liberál-internacionalista tőke kebelezi-e be az országot, amelyben a mesterségesen elbutított, idegengyűlölő, együttműködésre képtelen, irigy, álkeresztény, álnemzeti maradék népesség fog szembesülni a több százmilliós klímamenekült tömeggel, amely a kerítésen csak jót fog röhögni.

I-Work 2018.11.19. 10:24:11

@Jakab.gipsz: A 2/3 az úgy a választásra jogosultak negyede és a választáson résztvettek gyenge 48%-a.
Vagyis a fidesz rendszere abban a pillanatban bukik, amikor összeáll valamilyen támogatható csoportosulás, amelynek vannak jövő céljai és elképzelései.

rallus 2018.11.19. 10:31:38

@I-Work: Felvázolhatnád a jelenlegi gyakorlattól eltérő remek célokat és elképzeléseket! Esetleg a megvalósításukra alkalmas vezetőkből néhánynak a nevét... Így te lehetsz a mag....

I-Work 2018.11.19. 10:33:32

@V. Vendetta: Tudod cimbora a probléma, hogy a NER lényege még mindig a kádári politika, egy kicsit mindenkinek lehet csalni, lopni, vannak lepattanó, lecsorgó bizniszek, - a nép kollektív lelkifurdalása pedig elfogadhatóvá teszik a nemzeti gázszerelők tébolyult és fékezhetetlen pazarlásait.
Majd lehet siránkozni, ha elmenekül az országból az aljas globalista tőke és Uganda hozzánk képest virágzó paradicsom lesz.

I-Work 2018.11.19. 10:42:34

@V. Vendetta: Végül is igen, a térségben egyedüliként Magyarország nem nézett szembe semmilyen módon a múltjával és túlságosan békés volt a rendszert nem váltó átmenet, - amelyben a lakosság képtelen volt bármit is kezdeni a szabadságjogokkal és főleg a szabadságjogokhoz tartozó felelősséggel.
A NER a gyávaság és a farizeus viselkedés következménye, a többség engedi egy erőszakos, gátlástalan kisebbségnek az ország szétlopását.

I-Work 2018.11.19. 10:47:37

@bandiras2: A napilap főszerkesztőjét letartóztatja az Államvédelmi Hatóság. A kihallgatáson a főszerkesztő megkérdezi:

- Elvtársak, nem értem, miért hoztak be ide, mit vétettem én a párt és Rákosi elvtárs ellen?

- Jobb, ha nem kérdezi! - felelik azok fenyegetően.

- De hát elvtársak, én már az illegális párt tagja voltam, és azóta is töretlen lendülettel építem a népi demokráciát, az újságban rendszeresen közlünk cikkeket Rákosi elvtársról, például a tegnapi számunkban is hírül adtuk, hogy Rákosi elvtárs látogatást tett a minta-sertéstelepen.

- Hát éppen ez az!

- Ezt hogy értik?

- Nézze csak meg a fényképet!

A főszerkesztő megnéz, Rákosi épp egy disznóólban szemléli az állatokat. Aztán a pillantása a képaláírásra esik és elfehéredik, amikor elolvassa: "Rákosi elvtárs a disznók között. Balról a harmadik Rákosi elvtárs."

werinter 2018.11.19. 10:57:17

Érdekes, hogy minden "újkonzervatív" vagy szimplán csak NER hívő emberek, milyen előszeretettel mocskolják a "csúnya, liberális, globalista nyugati világot", mennyire büszkék magukra, hogy ők egy (papíron) ezektől az értékeket nyíltan letagadó pártra, de inkább személyre (Orbán) voksolnak.
Ettől függetlenül már elég régóta, nagyjából a magyarság Kárpát-medencébe történt BEVÁNDORLÁSA óta, az elsődleges cél a nyugati világ utolérése. A "csúnya, rossz, libsi stb" Merkel néni, Kurz és Macron bácsi országának életszínvonalát akarjuk mégis elérni. A legtöbben oda vágyunk, ott és úgy szeretnénk élni, irigykedünk a fizetésükre, a gazdaságuk teljesítményére.
Na akkor hogyan is van ez kérem? Jövünk a harcos "magyaroskodással", hogy mindent jobban tudunk, elítéljünk mindent és mindenkit aki nem azt gondolja, mint mi, közben pedig kivándorlunk a hazánkból 100 ezer számra és a nyugati életre vágyunk? Kicsit ellentmondásos ez nekem.

[megmondoember] 2018.11.19. 11:02:41

Ha mindez nem Magyarországon történne, marha vicces lenne látni, ahogy a sok, a gazdasághoz, szociológiához és a valódi politikához nyilvánvalóan semmit sem értő, sőt, a falu és a került határán túl soha nem járt is nem is látó szerencsétlen leszólja és valami világmegrontónak tartja azt a demokratikus liberalizmust, ami valójában az emberiség történelmének egyik legnagyobb eredménye és vívmánya, ami a nyugati világot azzá tette és ma is azzá teszi, ami, és ami nélkül soha a büdös életben nem fogja ez az ország elérni azt a gazdasági és kulturális színvonalat, ami a Nyugat képvisel, és amit amúgy a szóban forgó szerencsétlen lúzerek is mind magukénak szeretnének tudni, de persze anélkül, hogy a tájékozatlanságukból fakadó téveszméiket feladnám.

Hát, barátaim, ez nem fog menni. Amíg ilyen begyöpösödöttek vagytok, addig bizony a nagyurak jobbágyai fogtok maradni, akiknek éppen csak annyi jut, hogy ne haljanak éhen, és akik állandóan az amúgy teljesen megalapozatlan félelmeik és démonaik pokoli kínbarlangjában tengetik szerencsétlen és értelmetlen életüket.

[megmondoember] 2018.11.19. 11:04:54

@werinter: Így van. Kb. ugyanazt írtuk le.

bandiras2 2018.11.19. 11:07:38

@werinter: mit értesz nyugati értékek alatt?
a Georg Washington és kompániája által megalkotott emberjogi nyolatkozatot, vagy a haladó, modern, progresszív liberálbolsevista/femináci véleményterrort, ahol a gehér férfi alapértelmezetten rasdzista erőszakológép, amíg be nem bizonyítja az ellenlezőjét a wilkommenskultur és a női extra jogok éljarcosaként, feláldozva magát az egyenlősdi oltárán?

torró 2018.11.19. 11:15:18

@werinter:
Ne felejtsd el, hogy itt 40 évig ez volt a sláger " a rohadt kizsákmányoló imperialista kapitalista" stb. De az is biztos hogy a" rendszer váltás" után, bizony a nyugat is változott. Hogy jobban élnek az nem vitás, hiszen több mint 100 év előnyük van az ipari forradalomnak köszönhetően. De azért ők gyarmattartói vénával vannak ellátva. Meg hát ugye a multinacionális cégek is már régen üzemeltek náluk, amikor még mi Kádárt éltettük. A dolog sosem egyértelműen fehér vagy fekete.

Buchhalter 2018.11.19. 11:17:06

@I-Work: hm,gondolom ördögan az Erdogan akarna lenni. Hát hála ég elég messze kerültünk ,hogy török provincia legyünk.A török gazdaság rém gyengén muzsikál és úszik az adósságban. Egy -két hír a törökökről : egy hibás tűzésrségi lövedék miatt 25 török katona megsebesült.A törökök által megszállt Szír Afrin tartományban az általuk támogatott miliciák egymásnak estek,25 halott. A törökök szerintem most csak minden szinten túlélni igyekeznek,nem hogy beleugassanak az Európai politikába.

werinter 2018.11.19. 11:18:23

@bandiras2: "haladó, modern, progresszív liberálbolsevista/femináci véleményterrort"
Ugyanez van a másik oldalon is csak a te általad felsoroltakat nem ismerem testközelből (nyilván vannak szélsőséges esetek, ezt nem vitatom), míg az orbáni véleményterrort minden nap tapasztalhatja az ember.
Elég csak szétnézni ezeken a blogokon. Ha az ember ír egy kritikus véleményt a NER-ről, minden esetben annyi rá a válasz, hogy "mocskos, libsi, ballib, gyurcsányista, de legalább nem az elkúró stb". Magyarán ez a rendszer teljességgel vitaképtelen. Nincsenek érvek, csak kijelenti, hogy ami nem egyezik a Kedves Vezető véleményével az rossz. Sőt! Lassan oda is eljutunk, hogy NEM is lehet más vélemény, kizárólag az létezhet amit felülről mondanak a "Bölcsek".

werinter 2018.11.19. 11:24:09

@torró: "több mint 100 év előnyük van az ipari forradalomnak köszönhetően"
Enneél azért több ez az előny. A magyar történelem arról szól, hogy megpróbáljuk behozni a lemaradásunkat a nyugati világgal szemben, amely hol "kisebb", hol nagyobb volt. Valami mindig közbejött persze, pl.: a tatár, a török, a Habsburgok a két világháború, aztán a szocializmus stb.
Egyébként pl. Németország nem volt egy kifejezett gyarmattartó ország, most mégis a világ kb. 4. legnagyobb gazdasága.

bandiras2 2018.11.19. 11:31:33

@werinter: NER, vitaképtelen...
ezzel a részével nem is vitatkoznék, mert igaz.
én se szetetem az orbánt, csak éppen az alternatívák...
gyurcsány, aki migeereket fogad a házába. MSZmP, sötétzöld lmp, kutyák, meg az SZDSZ leszármazottai minden bokorban, pl együtt PM.
Torockai szimpi, de még nrm láttam a gazdasági programjukat. a jobbikból már messze a választások előtt kiábrándultam bőven mielőtt nyiltan balra tolódtak, mikor bemutattak egy bolsevik gazdasági programot.
nincs alternatíva.a fityesz nem jó. de minden más a porondon még rosszab.
a narancs bohócot is ezért választották meg a zusában, mert hillary- től minden jó érzésű embert kiver a hideg verejték. akkor inkább a bernie. az legalább őszintén kommunista, és hisz abban hogy az a jó mint a Thürner Gxula.

werinter 2018.11.19. 11:38:30

@bandiras2: Igazad van sajnos, mert tényleg nincs alternatíva. A bukott "baloldalt" hagyjuk ott ahol van, a Jobbik pedig elk**vult és szép lassan le is morzsolódik. A legnagyobb baj nincs is konkrétan a Fidesszel mint párttal van, hanem a KORLÁTLAN hatalommal, amivel felruházták őket. Ha nem lett volna 2/3-os többségük, csak szimpla 50+ pár % esetleg még annyi sem, hanem koalícióra kényszerülnek, ma kicsit másképp mennének itt a dolgok. Az ellenzék gyakorlatilag biodíszlet, nincsenek fékek, nincs tényleges demokrácia és beleszólása az embereknek az ország irányításába. Még a látszata sincs meg ennek, legalább régen ez megvolt.

HaD 2018.11.19. 11:39:08

A cikk írója vagy naiv vagy szándékosan terjeszti hogy valaha is a fidesz a fennálló rezsimet akarta lapátra tenni. Egyrészt a magyar elit kb. 500 éve gyorsan szembesül azzal a kis ténnyel hogy az ország gazdasági és katonai jelentősége nulla,ilyetén a környékbeli nagyobb játékosok seperc alatt hazavágják ha nem csatlakozik(mint csatlós:)) valamely a világgazdaságban vagy katonai téren meghatározó szereplőhöz...ez a szu és rendszerének gazdasági és katonai lenullázásakor éppen a nyugati érdekkor lett. Az akkori elit eldönthette hogy szépen(a gazdasági forrásokat megkaparintva) vagy csúnyán(mint csaucseszku akivel példát statuáltak) áll át az újra osztott gazdasági érdekkor mellé. Erre a 80-as években már tudatosan készültek(pl. matolcsi életútja vagy a bibó kollégisták "elitképzője" kicsit sorosgyurival megtámogatva:) és stumpf által felügyelve). A gazdasági hatalom lenyúlását és annak politikai megágyazását és folyamatos politikai trükkökkel való árnyékban tartását szervezeten előre megfontolt szándékkal követték és követik el. A szereplők előre kiosztott szerepeket játszanak el míg a nép tapsol a produkcióhoz...ez kiválóan megfelel a nyugati-elsősorban német- gazdasági érdekeknek. Jelenleg azt a jelenetet éljük meg melyben a nép kussoltatása a fő téma...erre kap páncélt paripát a megbízóiktól a magyar elit(mint ahogyan kaptak a századok során a hunyadiak a bátoriak az eszterházyak a horthyak...a rákosiak a kádárok ...vagy most a gyurcsányok/orbánok). Amennyiben valami oknál fogva megdőlne az orbán féle rezsim akkor vagy olyannak kellene jönnie aki jobban de szintén a jelenlegi gazdasági blokk érdekeit képviseli(kvázi hazaáruló) vagy vissza akolbolitja kis hazánkat az orosz érdekkörbe.... nincs itt semmi látnivaló..a hatalom mindenkori célja hogy valahogy elérje hogy a nyilvánvaló fölényben lévő tömegek benyalják azt hogy ép most jól mennek a dolgok...az eurázsiak vesztésre állnak:):)

HaD 2018.11.19. 11:50:37

... a dolgok pedig ép jól állnak...a német autóipar száguld:)....a forint gyenge(ami a német autóipart szépen megtámogatja) a munkaerő harmada németének...az adóból megy vissza a zs az autóiparnak...az adóból képzik az ócsó mérnököket futúszalagon...mindeközben készülnek az amcsik a tesla és egyéb technológiák győzelmére ...várhatóan odateszik hamarosan a 20-25%-os védővámot a német autókra....Ekkor lesz érdekes hogy mennyire mennek jól a dolgok(minap merkelné elsírta magát azon hogy a kínaiak építenek aksi gyárakat németországban...brrrrr...de kínos/kínás:):))amikor a nagy német gazdasági csuda kicsit megnyeklik..vagy nagyon...érdekes lesz a válaszuk az amcsik felé...amikor is a most még boldogan tapsikoló szalagmunkás(akire már feni a fogát a robottechnológia Németországban...is) nem tud elég zs hazavinni amiből a kozmetikust ki tudja az asszony fizetni a kozmetikus meg nem tud menni síelni ami miatt meg az utazási irodás nem tud tejet venni a gyerekének:)

dare 2018.11.19. 12:30:51

@midnightcoder2:Amerikai kapitalizmus kuka. Marxizmus kuka. Liberalizmus kuka. Globalizmus kuka. Zöldpolitika kuka. Populizmus kuka.
Ha azt nézzük milyen alapokra épültek ezek az eszmék, akkor azon bárki építkezhetett, mivel mindegyik lényege maga az ember.
Az hogy mivé lettek, az nem elsősorban az eszme hibája.
Én is írhatnám azt, hogy a jó ég mentsen meg a populistáktól minket, és itt most sorolhatnám az érveimet hozzá, de nem teszem.
A zöldpolitika lényege a fenntartható gazdaság kéne hogy legyen.
A populizmus lényege a nép védelme a tőke ellenében kéne hogy legyen.
Most akkor az eszme a hibás?

Világít a torony 2018.11.19. 12:55:24

@maxval balcán bircaman: "A nép nemet mond a liberális görénykurzus visszaállítására."
A 2-2 és millió agyhalott nem a nép maga. Viszont maga a nemzeti tragédia.

[megmondoember] 2018.11.19. 13:42:22

@bandiras2: " a haladó, modern, progresszív liberálbolsevista/femináci véleményterrort,"
Ha tudnád mit jelent a liberalizmus, rájönnél, hogy egy mondatba írni a véleményterrorral önellentmondás.

[megmondoember] 2018.11.19. 13:47:38

@maxval balcán bircaman: "Ezért vannak demokratikus és szabad választások. "
Csak nem Magyarországon. Egy olyan választás, amit megelőzően az ellenzéket minden kommunikációs csatornától (újságok, rádiók, köztévé, plakátok, stb.) elzárják, anyagilag ellehetetlenítik (lásd ÁSZ vizsgálat), de ahol az adófizetők pénzéből kampányolnak kormánykommunikációban az uralkodó párt álláspontja mellett, ahol effektív meggátolják az ellenzék választási szövetségbe tömörülését, ahol fizetett szavazókat utaztatnak más kerületekből, településekről, sőt, a környező országokból, és ahol a választási csalásokat nem vizsgálják ki, illetve ahol a szavazatok kevesebb mint felével 2/3-os, minden és bármilyen törvényt módosítani képes többséget kap egy párt.... nos, ott a választást sok mindennek lehet nevezni, de szabadnak és demokratikusnak egészen biztosan nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.19. 13:53:20

@[megmondoember]:

Tele van az ellenzék médialehetőséggel.

Az állami finanszírozás jelentős az ellenzék számára.

Mi akadályozza az ellenzéki szövetséget? Semmi.

Fizetett szavazókra, csalásra semmi bizonyíték.

A magyar választási rendszer aránytalan 1990 óta.

bandiras2 2018.11.19. 13:58:27

@[megmondoember]:
Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.

ezt a washingtoni alkotmány és a johok nyilatkozata harantálja.
viszont az a liberálbolsebista véleményterror ami ma van, annak kurvára nincs köze a szabadsághoz.
ha nem szoptál még négert, akkor homofób rasszista náci vagy. ha nem vagy kommunista náci vagy. ha szeretnél családot egy fehér lánnyal akkor elnyomó patriarcista hímnáci vagy. ha hazaérek, majd linkelek kis yutubot az amerikai egyetemekről hogy ott mit tartanak liberalizmusnak és mit nácizmusnak.
az újbeszél szerint már más a dzavak jelentése, és maradi náci vagy ha nem arra mész ahova ezek a haladó értelmiségiek az elefántcsont tornyukból eldöntik.
angolul remélem értesz hallás után.

Minden ballib bérretteg 2018.11.19. 14:31:38

@[megmondoember]:

Műhiszti.

A karaván halad, a ballib kutya ugat.
Ennyi a sztori.

Ellenzéki Tüntető 2018.11.19. 14:36:30

@lenörd hofstadter: "Édes komám. Te azért szavazol a fideszre, mert végtelenül buta vagy"

Fú ettől a remek érveléstől szerintem minden fidesszavazó tuti meggondolja magát :DD Folytassad, lesz itt még fidesz háromnegyed is :D

sas70 2018.11.19. 16:04:25

Minden autoriter rendszer megbukik egyszer. A szocializmusnak nevezett szarnak is vége lett, igaz negyven év kellett hozzá, de semmi nem tart örökké. Ha valaki 1988-ban azzal jön, hogy két év múlva rendszert váltunk, még börtönbe zárták volna, vagy diliházba.
Mindig eljön az a pont, amikor az emberek türelme elfogy és mást akarnak. Persze nem mindig következik jobb, de, hogy más lesz, az biztos.
A felelősség pedig nem az ellenzéké, hanem azoké a kormányoznak, ráadásul kétharmaddal és ezen az sem változtat ha sorosgyurcsánymigráncsok felelősek mindenért.

Világít a torony 2018.11.19. 16:18:51

@maxval balcán bircaman: "Fizetett szavazókra, csalásra semmi bizonyíték."
Szokásod szerint hazudsz.

Occam beretvája 2018.11.19. 21:45:01

@Világít a torony: @sas70: Jajj. Józsi sasjózsi.
"Ha valaki 1988-ban azzal jön, hogy két év múlva rendszert váltunk, még börtönbe zárták volna, vagy diliházba. " Akkor már barátom a lapok le voltak osztva.Persze nem a TSZ állatgondozójával kellett összejárni hanem mondjuk Mark Palmerrel. :-))

I-Work 2018.11.20. 20:13:06

@rallus: Van ilyen, csak autokrtáciában pontosan addig tartana az ügy, amíg nyilvánosak nem lesznek a célok és a személyek.
Előbb a társadalomnak kellene mutatnia, hogy megérett a változás és a felelősség elfogadására.

I-Work 2018.11.20. 20:16:31

@Buchhalter: A törököknek már régen az európai politikához kellene tartozniuk, ehhez voltak történelmi lehetőségek.
A keleti 'szszk' víziója azonban nagyon is lehetséges opció, annyira nem kellene félvállról venni, hogy abszolutista hatalmakkal van vezérünknek remek kapcsolata.

I-Work 2018.11.20. 20:18:35

@sas70: '88-ban már nem, de már '86-ban sem...
Működtek az ellenzéki körök, csak éppen mindenki mutyiban gondolkodott a kommunista hatalommal.
süti beállítások módosítása