Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

A világ, ahol megszűnnek a hazugságok

2017. augusztus 01. - A te embered

Egy olyan világban élünk, ahol a társadalom felfogása szerint egyre inkább megszűnik az igazság és a hazugság tisztán körülhatárolható mezsgyéje. Ami eddig fekete és fehér volt, az mára szivárvány lett olyan szakszavakkal, mint "alternatív valóság". 

Biztos mindenkinek ismerős az a magyar jellegzetesség, amikor egy esküvőn, buliban vagy egy családi összejövetelen a rokonság öregebbik része néhány feles elfogyasztása után mélyfilozófia kérdéseket feszeget a hajnali órák leple alatt. Ezt úgy kell érteni, hogy esztelen káromkodások közepette fedik fel a nagy titkukat, hogy Orbán vagy Gyurcsány hívei, miközben szintén erős kifejezésekkel illetik a másik oldalt. A rossz oldalt.

A rossz oldal kifejezés már csak azért is egy nagyon szánalmas megközelítése a dolgoknak, mert ezt a két szót nyilvánvalóan az az ember mondja, aki véleménye szerint a jó oldalon áll. Azzal viszont nem számol, hogy a mellette levő ember, mondjuk az unokája vagy a fia éppen a rossz oldalon áll, ami szerintük a jó oldal.

Rövidebben a társadalomnak teljesen értelmetlen dolog saját magáról véleményt alkotnia. Bár a "társadalom" az összes magyar állampolgárt jelenti ebben az értelemben, akiket lehetetlen kasztok szerint csoportosítani, már amennyiben a csoportosítás nem magasságra, hajszínre, nemre stb vonatkozik, de gyakran nem gondolunk bele, hogy a baloldali és a jobboldali szavazó is csak egy ember. 

A szidalmazás meg végképp teljesen felesleges, hiszen a legtöbb esetben a baloldali és a jobboldali szavazó, miközben azt gondolnánk, hogy milliónyi dologban, de igazából csak néhányban különbözik. Mindössze annyi a lényegi különbség az alapvető értékek másmilyensége mellett, hogy más az ismeretségi köre, más televíziót néz vagy  újságot olvas, vagyis más helyekről tájékozódik.

Ezeket a helyeket, a nyomtatott és az internetes újságokat valamint a televíziót tényleg úgy kell elképzelni, mint a kis kolóniákat a dzsungel közepén. Ennek a bizonyos dzsungelnek a határai  végeláthatatlan messzeségűek, a két kolónia, a bal és a jobboldali  pedig pont a két végletben él. Ez mit jelent? Azt, hogy a 2017-es év szerinti állapotok szerint ezek a kolóniák sosem fognak találkozni egymással.

fake.jpg

Kép: Metro

Egy bizonyos ideológia és értékkép megléte mellett a legfontosabb befolyásoló tényező a média. Az ATV, az RTL, a Hír TV köztudottan kormányellenes televíziók, míg az M1, az Echo vagy a TV2 meg kormánypártiak. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy egy jobbos abban a pillanatban otthagyja az első három tévét, amikor bármilyen kritikát hall az általa nagyra tartott pártról, vagyis a Fideszről és személyesen Orbán Viktorról. Ez a másik csoportra is igaz, bár bevallom őszintén én is inkább nézem 0,25-ös lassításban az ATV műsorait, mint egyetlen percet is Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna propagandagépezetét.

A világon szinte sehol nem működik egy olyan rendszer, ami mindkettő ágazatot úgy ki tudná szolgálni, hogy közben nem gyűlöli a másikat, mi több, kész lenne vitázni vele. Igenis a médiának az a feladata, hogy álláspontokat ütköztessen, nem pedig karaktergyilkos riportokat készítsen olyan emberekről, akik nem nyaltak be az adott rendszernek. Sajnos ahogy Magyarországon egymás mellé helyezhetjük az RTL-t és a TV2-t, úgy például Amerikában a CNN-t és a Foxot. Tehát a tengerentúlon sem megy másképp a politikai médiagépezet.

Remélem nem kell mondanom, hogy mennyire nincs hitele annak az embernek, aki a Foxot nézi és a CNN-t nézőket mondja tudatlannak. Ahogy fordítva sincs. Igazából mindannyian tudatlanok vagyunk, mert a társadalom nagyobbik része olyan médiáknak hisz, amik úgy formálják az emberek elméjét, gondolkodásmódját, ahogy azt fentről valakik elrendelték. (Kormányváltásokkor mókás igazán a dolog, amikor az addig nagyon kritikus, mindenbe beleálló médium milyen csendes és szelíd lesz, hiszen az a párt került hatalomra, akiket ők támogattak. Erre szokták mondani, hogy ellenzékben minden könnyebb.)

Visszatérve a kolóniás példához, én valóban azt látom, hogy ma Magyarországon nincsen lehetőség arra, hogy ez a két csoport valahol ütközni tudjon. Annyi nem elég, hogy ittas állapotban a kocsmában összevesznek és lehordják egymást, mert az nyilván nem érdemi vita. Persze az is egy fontos kérdés, hogy vajon van-e erre kereslet, akarják-e ezt az emberek?

Mert ha nem, akkor valóban nincsen létjogosultsága a vitának. Akkor éljünk kolóniaként, nézzük az RTL-t és a TV2-t életünk végéig és a haláláig szidjuk azt az embert, akinek a szomszédból visszatükröződik a tévéje és látjuk, hogy "a rossz oldal" médiumát nézi. Tőlem lehetünk kolónia, csak hát ez az, amit a politikai médiamogulok is szeretnének. Én pedig azt nem szeretném, ha ők elérnék a céljukat.

fake2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr8012700587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 07:05:33

Ami a lényeg: a liberális rend emberellenes, s jó hír, hogy korunkban ér véget.

A liberalizmus a végoka annak is, amit írsz. A liberálisok gyűlölik az ellemfeleiket, s sok antiliberális pedig belemászik ebbe a csapdába.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.08.01. 14:14:28

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Értem. Tehát a liberális rend az oka annak, hogy Orbánék úgy bedarálják a médiát, hogy az amúgy is egybites, gondolkodni nehezen tudó társadalmat még jobban elhülyítik. De beszélhetünk ugyanígy Trumpról is, aki fake news-nak mond minden olyan hírportált, ami nem neki ad igazat.
Ez a végoka annak, amiért a balos meg a jobbos nem hajlandó beszélni egymással.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:52:47

@A te embered:

A liberálisok képtelen belenyugodni, hogy nem ők diktálnak. Hozzászoktak, hogy nincs verseny, mert minden média az övék.

Ezeknek az időknek azonbna vége van... örökre....

tireless treehugger 2017.08.01. 20:51:53

A mindig hazudó birca már megint odavágott,

1., eltereli a posztot a liberalizmus pocskondiázására.
2., szokásos frázisait ismételgeti
3., "minden média az övék" ordas nagy hazugság, a média 200 éve konzervatív burzsoá többségű.

a libsi média azért jelentős mert arra vagytok fogékonyak. A konzervatív média unalmas jellegtelen problémákat eltakaró, a status quo védelmezője. Egy konzervatívnak még szabad szája szabad gondolata sem lehet, 2000 szóból meg lehet szerkeszteni egy egész újságot, a szavak nagyrészének a hsználata tiltott számukra. Az emberek viszont változatosat érdekeset szabadszájúságot akarnak. Erre van kereslet. És ezért nyekeregnek az illiberálisok mert sokszoros erőforrásokkal sem tudnak akkora impaktot összehozni. Csak nézzétek meg a magyar médiát, 100x annyi pénzből és hatalomból is azon sopánkodnak hogy "A LIBSI MÉDIA", ami nem csoda hiszen az összes saját témájuk nem haladja meg a 30-at. Mert nem szabad nekik arról írni, mert nem mernek arról írni és legfőképp nem lehet másról írni hiszen akkor ők is libsi média lennének.

Ajánlanám mindenkinek filkenstein munkásságát tanulmányozásra , az ő stílusa hogy csak mondja mondja mondja, fügetlenül attól hogy másról van szó mást kérdeztek másra kiváncsiak az emberek.

Ennyike birca, kevés vagy még a bircamédiával a hátad mögött is, kicsi pénz nagy butaság. Nem most lesz ez jelentős neked, hanem 10 év múlva, visszatekintesz az elvesztegetett életedre.

poszthoz: nem jó az usa hasonlat, ott nincs "kormánypárti" média, a demokrata célközönségű média a konzervatívokat nyírja a másik fél meg fordítva. Viszont kérdezem:

ÉS??????,

mi van akkor ha két riválisnak látszó és nagyjából egyenlő erejű tábor vetélkedése adja a műsort?, talán olyan rossz ott az élet hogy menekülnek ahova csak befogadják őket????? Miért lenne jobb ha nemzeti konszenzus keretében süllyednénk tovább???.(ja tudom pinochet felhozta chilét, csak hát az a baj hogy ez nem igaz, csak a főváros jutott előbbre, az ország közben teljesen lepukkant. Kirakat politikának hívják jobb helyen. vagy franco aki gazdasági csődöt hagyott hátra, amit aztán az úniós csatlakozással és liberális kormányokkal sikerült sikerbe fordítani)
süti beállítások módosítása