Egy olyan világban élünk, ahol a társadalom felfogása szerint egyre inkább megszűnik az igazság és a hazugság tisztán körülhatárolható mezsgyéje. Ami eddig fekete és fehér volt, az mára szivárvány lett olyan szakszavakkal, mint "alternatív valóság".
Biztos mindenkinek ismerős az a magyar jellegzetesség, amikor egy esküvőn, buliban vagy egy családi összejövetelen a rokonság öregebbik része néhány feles elfogyasztása után mélyfilozófia kérdéseket feszeget a hajnali órák leple alatt. Ezt úgy kell érteni, hogy esztelen káromkodások közepette fedik fel a nagy titkukat, hogy Orbán vagy Gyurcsány hívei, miközben szintén erős kifejezésekkel illetik a másik oldalt. A rossz oldalt.
A rossz oldal kifejezés már csak azért is egy nagyon szánalmas megközelítése a dolgoknak, mert ezt a két szót nyilvánvalóan az az ember mondja, aki véleménye szerint a jó oldalon áll. Azzal viszont nem számol, hogy a mellette levő ember, mondjuk az unokája vagy a fia éppen a rossz oldalon áll, ami szerintük a jó oldal.
Rövidebben a társadalomnak teljesen értelmetlen dolog saját magáról véleményt alkotnia. Bár a "társadalom" az összes magyar állampolgárt jelenti ebben az értelemben, akiket lehetetlen kasztok szerint csoportosítani, már amennyiben a csoportosítás nem magasságra, hajszínre, nemre stb vonatkozik, de gyakran nem gondolunk bele, hogy a baloldali és a jobboldali szavazó is csak egy ember.
A szidalmazás meg végképp teljesen felesleges, hiszen a legtöbb esetben a baloldali és a jobboldali szavazó, miközben azt gondolnánk, hogy milliónyi dologban, de igazából csak néhányban különbözik. Mindössze annyi a lényegi különbség az alapvető értékek másmilyensége mellett, hogy más az ismeretségi köre, más televíziót néz vagy újságot olvas, vagyis más helyekről tájékozódik.
Ezeket a helyeket, a nyomtatott és az internetes újságokat valamint a televíziót tényleg úgy kell elképzelni, mint a kis kolóniákat a dzsungel közepén. Ennek a bizonyos dzsungelnek a határai végeláthatatlan messzeségűek, a két kolónia, a bal és a jobboldali pedig pont a két végletben él. Ez mit jelent? Azt, hogy a 2017-es év szerinti állapotok szerint ezek a kolóniák sosem fognak találkozni egymással.
Kép: Metro
Egy bizonyos ideológia és értékkép megléte mellett a legfontosabb befolyásoló tényező a média. Az ATV, az RTL, a Hír TV köztudottan kormányellenes televíziók, míg az M1, az Echo vagy a TV2 meg kormánypártiak. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy egy jobbos abban a pillanatban otthagyja az első három tévét, amikor bármilyen kritikát hall az általa nagyra tartott pártról, vagyis a Fideszről és személyesen Orbán Viktorról. Ez a másik csoportra is igaz, bár bevallom őszintén én is inkább nézem 0,25-ös lassításban az ATV műsorait, mint egyetlen percet is Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna propagandagépezetét.
A világon szinte sehol nem működik egy olyan rendszer, ami mindkettő ágazatot úgy ki tudná szolgálni, hogy közben nem gyűlöli a másikat, mi több, kész lenne vitázni vele. Igenis a médiának az a feladata, hogy álláspontokat ütköztessen, nem pedig karaktergyilkos riportokat készítsen olyan emberekről, akik nem nyaltak be az adott rendszernek. Sajnos ahogy Magyarországon egymás mellé helyezhetjük az RTL-t és a TV2-t, úgy például Amerikában a CNN-t és a Foxot. Tehát a tengerentúlon sem megy másképp a politikai médiagépezet.
Remélem nem kell mondanom, hogy mennyire nincs hitele annak az embernek, aki a Foxot nézi és a CNN-t nézőket mondja tudatlannak. Ahogy fordítva sincs. Igazából mindannyian tudatlanok vagyunk, mert a társadalom nagyobbik része olyan médiáknak hisz, amik úgy formálják az emberek elméjét, gondolkodásmódját, ahogy azt fentről valakik elrendelték. (Kormányváltásokkor mókás igazán a dolog, amikor az addig nagyon kritikus, mindenbe beleálló médium milyen csendes és szelíd lesz, hiszen az a párt került hatalomra, akiket ők támogattak. Erre szokták mondani, hogy ellenzékben minden könnyebb.)
Visszatérve a kolóniás példához, én valóban azt látom, hogy ma Magyarországon nincsen lehetőség arra, hogy ez a két csoport valahol ütközni tudjon. Annyi nem elég, hogy ittas állapotban a kocsmában összevesznek és lehordják egymást, mert az nyilván nem érdemi vita. Persze az is egy fontos kérdés, hogy vajon van-e erre kereslet, akarják-e ezt az emberek?
Mert ha nem, akkor valóban nincsen létjogosultsága a vitának. Akkor éljünk kolóniaként, nézzük az RTL-t és a TV2-t életünk végéig és a haláláig szidjuk azt az embert, akinek a szomszédból visszatükröződik a tévéje és látjuk, hogy "a rossz oldal" médiumát nézi. Tőlem lehetünk kolónia, csak hát ez az, amit a politikai médiamogulok is szeretnének. Én pedig azt nem szeretném, ha ők elérnék a céljukat.