Annak a megértésére van szükség nem kiváltképp azon globális krízishelyzetek felismerésekor, mint amilyen a migránsválság, hogy az ilyenkor politikai haszonszerzést remélő, az egyik vagy a másik szélsőséges oldal mögé beálló politikusok nem tudnak, hiszen nem is akarnak választ adni a problémára, ezáltal megoldani azt: a migránskérdésben például jól látszik, hogy sem annak a baloldali tömbnek nincs igaza, amely szerint Európa integrálódási kapacitása nem véges, ezáltal pedig bárki bejöhet, és annak a magát jobboldalinak, divatosabb nevén alt-right-nak sem, akik viszont az emberség legalapvetőbb fokát sem tanúsítják.
A helyzet nagyon nehéz főleg akkor, ha az Európai Unió tagállamainak kormányai semmit nem tesznek azért, hogy a két, végletekig egybitesre egyszerűsített álláspont közül XXI. századi alternatíva is az emberek választási lehetőségei közé tartozzon. Ehelyett lehet választani az Európa iszlamizálódásának problémáját többségében elhazudó, annak veszélyességét pedig tudomásul venni nem akaró baloldal és a határokon, vallásokon és kultúrákon átívelő egyetemes humanitást hírből sem ismerő jobboldal között, amely jobboldal előszeretettel tetszeleg azzal a hazugsággal, hogy ők a krízis valódi megoldói, miközben a hangzatos kijelentések puffogtatásán és a szélsőséges társadalmi indulatok felkorbácsolásán kívül eddig semmit nem tettek.
Egy ilyen helyzetben üdítő, amikor feltűnik a színen egy olyan mozgalom, amely felmondja a politikai elit által követett irányvonalat, azaz nem a társadalom pillanatnyi instabil lelkiállapotára akar hatni, hanem az eszére, továbbá mindezt úgy akarja megtenni, hogy nem érdekli, hány szavazatot veszít vagy szerez ezzel. Hiszem, hogy ebben van a jövő. Együttes erővel kell elutasítani azt a technokrata-populista gondolkodásmódot, aminek köszönhető egyrészt az, hogy az európai lakosok többsége dezinformációkból, demagóg frázisokból értesül a következő évtizedeinket nagyban befolyásoló globális problémáról, másrészt “szakértelemre” hivatkozva fosztják meg ugyanezeket a lakosokat attól, hogy valódi demokráciában a valóban őket érintő kérdésekről saját maguk döntsenek. Itt azonban nem lehet megállni, hiszen az Orbán, Salvini vagy Le Pen által képviselt szélsőjobbos hazugságdömping és a XX. századi politikájuk elutasításának csak akkor van értelme, ha mindezt megtesszük az önnön erkölcsi nagyságukba lassan belefulladó liberális-baloldali tengellyel is, akik nemcsak melléfogtak a menekültkérdés kommunikációjában és kezelésében is, de tulajdonképpen nem is gondoltak róla semmit. Amikor látták, hogy az általuk oly nagyra tartott willkommenskultur és a multikulti lassan, de biztosan visszafordíthatatlan ellentéteket szül olyan kultúrák keveredése során, amelyek egymással alig összeilleszthetőek, visszatáncoltak és a szöges ellentét kezdték el kommunikálni, így pedig a maradék politikai tőkéjüket, szavahihetőségüket is elvesztették.
De milyen mozgalomról is beszéltem az előző bekezdésben? A Democracy in Europe Movement 2025-ről van szó. A nemrégiben megalakuló mozgalom vezetője Görögország volt pénzügyminisztere, Yanis Varoufakis, aki 2015-ben, a görög válság egyik kulcsfontosságú időszakában volt a Ciprasz-kormány tagja. A megszorító csomagokat elutasító görög társadalom népszavazáson tette egyértelművé, hogy elutasítja a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank által szabott igazságtalan feltételeket, Varoufakis pedig azután mondott le, hogy jelezték neki Európából, nagyobb esélyük van a sikerre, ha nélküle folytatódnak a tárgyalások.
Kép: acTVism Munich
A páneurópai, de a választásokon Németországban induló DiEM25 másik emblematikus embere Bernie Sanders, Vermont szenátora, a demokrata előválasztáson az egész pártapparátust birtokló, korrupt Hillary Clintonnal szemben maradt alul 2016-ban. Bár elnök minden bizonnyal már nem lesz belőle, a 77 éves Sandersnek mégis fiatal baloldaliak millióit sikerült megmozgatnia innovatív szociáldemokrata gondolataival.
A baloldal lelkét kettő ember vette el: őket úgy hívják, hogy Bill Clinton és Tony Blair. Ők voltak azok, akik thatcheri, reagani magasságokba emelkedve "értették'" meg a puta lumpenprolikkal, hogy a szociális érzékenység, az elesettek védelme, a munkások és az alacsony bérből élők támogatása véletlenül sem ütközik a neoliberalizmussal, azaz a multik elvtelen kiszolgálásával. Nekik köszönhető, hogy mára kérdés nélkül tapossák el a környezetvédelem vagy a munkavállalói jogok nevében a neolib kánont kritizáló mozgalmakat, szervezkedéseket, úgy, mintha soha nem is léteztek volna. Varoufakis dolga tehát nagyon nehéz: nemcsak a brüsszeli székekben pöffeszkedő képviselőkkel kell teljesen szembemennie, hanem a különböző szabadkereskedelmi egyezmények, paktumok, valamint az adott országból való kivonulás fenyegetése által az állítólag szuverén országok belügyeibe könnyedén beavatkozó multinacionális vállalatokkal is, amelyek mintha nagyobb hatalommal rendelkeznének, mint egyes kormányok, ez pedig akkor is egy vállalhatatlan folyamat, ha Magyarország miniszterelnökét történetesen Orbán Viktornak hívják. (Maga a kormány sem tagadta, hogy például a rabszolgatörvény történetesen a multiknak előny).
Viszont bármekkora az ellenszél és bármely sokat látott, ezért 100%-ban negatív, apatikus közgazdász vagy politológus is mondja azt, hogy az Unió bürokratikus, korrupt, kétszínű rendszerét megreformálni nem lehet, igenis ki kell állni és azt mondani, hogy ilyen álláspont, ilyen lehetőség nem létezik.
Számomra egy olyan Európai Unió működőképes, amely fontosabbnak tartja a nép által demokratikusan megválasztott (és ez legyen akár Orbán vagy Gyurcsány is) miniszterelnökét és kormányát, mint a multinacionális cégeket.
Számomra egy olyan Európai Unió működőképes, amely a multikulti és a “kulturális sokszínűség” jegyében nem kulturális egysíkúságot teremt és elfogadja, hogy minden fennmaradt, értékes kultúra elsősorban önmaga által értékes.
Számomra egy olyan Európai Unió működőképes, amely nem elégszik meg azzal, hogy Felcsútra küld pár képviselőt vizsgálódni, majd kiad egy szomorkodó közleményt, hanem felügyeli és értékesen bánik a tagállamoknak juttatott forrásokkal.
Számomra egy olyan Európai Unió működőképes, amely nem enged a realitásból, magyarán abból, hogy a szabályok és korlátok nélküli migránsáradat az idők végezetéig fenntartható, de nem utasítja el az emberség intézményét sem, amikor vízbe esett, segítségért kiabáló emberekről van szó.
Számomra egy olyan Európai Unió működőképes, amely leszámol azzal a kártékony gondolkodásmóddal, hogy a profit és a nyereség mindennél előrébb való a lokális közösségeknél, a helyi gazdaságoknál, a szuverén országoknál és persze magánál az embernél is.
Minden társadalom rendelkezik olyan töréspontokkal, amik elősegítik, hogy az ország megosztott és ellenségeskedő legyen, sőt, a post-truth korszak eljövetelével lassan két, vagy még több különböző világ alakul ki egy adott országon belül. Van azonban pár pont, amelyekben konszenzus van a társadalom között: úgy gondolom, senki nem szeretné, hogy Magyarország összeszerelő országgá váljon. Pártokon átívelő egyetértés van abban is, hogy az elvégzett munkának értéke van, ezt a munkáltatók azonban a legritkább esetekben honorálják elégségesen. A magyar nép emellett egyértelműen Európa-párti, hiszen képes megkülönböztetni Európát, mint önmagát, és az ötévente megválasztott, időszakos képviselőit. Ha sokban nem is, ebben sok országnál előrébb jár, erre pedig lehet alapozni.
Alapozzunk hát, ne csendben, az ünnepi vacsorák meghittségét vagy a kocsma bódult hangulatát mérgezzük a politikával, hanem ténylegesen szólaljunk fel olyan értékek mellett, amelyeket mindannyiunk a magáénak érez. Sok sikert és kitartást kívánok a DiEM25 kísérletéhez, a multikkal való szembeszálláshoz, a nagyképű, brüsszeli elit elleni harchoz és ahhoz, hogy visszaadja az európai emberek hitét.
E-mail cím: bumerangblog19(kukac)gmail(pont)com
2018. 12. 09.