A magyar ellenzéknek lassan heti rutinjává válik, hogy egy sor locsogás-fecsegés és siránkozás után bemennek Kálmán Olgához, összefogásra szólítanak fel mindenkit, majd jövő héttől újra a szokásos mederben folyik a nagy egyesítés, pontosabban bomlasztás. A jelen állapotok szerint nagyobb bukás jöhet, mint 2014-ben, arról nem is beszélve, hogy a "hihetetlen" gesztusokat tevő, a listája felét a többi ellenzéki pártnak felajánló MSZP Botka és Molnár hathatós közreműködésével lassan elporlad a semmibe.

De ne feledkezzünk el Tarjányi Péterről és a Magyar Progresszív Mozgalomról se, akik állítólag szintén valami összefogásszerűt szeretnének, ennek ellenére eddig nem sikerült mást elérniük, csak azt, hogy a Lattmann-sztori bedobásával az MSZP a biztos pártválasztók körében 10% alá süllyedt.

Tisztán látszik, hogy a demokratikus ellenzéknek nevezett bagázs fél évvel a választások előtt még a saját hatalmi harcait se fejezte be, sőt, talán a közepénél tart. Itt elsősorban nem azzal van a probléma, hogy a tökkelütött Botkát és inkompetens társait eltüntetni próbáló mozgalmak feltűntek, hanem az, hogy ez csak most történt meg. A választópolgárok egy része tudja, hogy a Gyúccsány balos, az Orbán jobbos, ezen információk birtokában pedig saját belátásuk szerint behúzzák valahova az X-et. Az viszont biztos, hogy senki nem fog utánanézni, ki az az MLP, az Együtt vagy az M betűt rejtélyesen, talán offshore-számlákon eltüntető P(árbeszéd) mégis mi a francot szeretne mondani az egyszerű embernek. 

Összefogásra tehát egyértelműen szükség van ahhoz, hogy ne legyen meg a 2/3. Nyilván politikai öngyilkosság lenne bármelyik fél részéről kimondani, hogy a '18-as választás már ősszel elbukott és a maximális cél a 2/3 megakadályozása lehet, de ettől függetlenül, ha nem történik valami isteni csoda vagy sugallat a balosok háza táján, ez várható. De mi az az apró reménysugár vagy ötlet, amibe (lassan) október elején bele lehetne kapaszkodni azoknak, akik nem szeretnének még négy évet egy ilyen lélek- és jellemtipró autokráciában élni?

Szerintem az egyetlen járható út az, ha az ostoba hatalmi harcok és a zsírosbödönhöz való beteges ragaszkodás helyett az MSZP, de főleg Botka László rájönne, hogy vele ez az egész nem fog működni. Beállíthatja magát nagymenőnek, aki egy fél listával megdobja a mérhetetlen ellenzékieket, de ezzel csak saját magát járatja le. Azzal nyilvánvalóan nem számol, hogy már csak a távozásával rengeteget erősödhet az összefogás esélye. 

Kép: Index

Minek kellene történnie? Számomra a legracionálisabb és legjobb megoldás az lenne ennek az őrült helyzetnek a kezelésére, ha az összes 5% alatti és feletti párt, nyilván a Jobbik és a Momentum kivételével beállna Szél Bernadett mögé. Engem nem érdekel az LMP, akiknek hét év alatt nem sikerült eljutniuk a nagyközönséghez, engem Szél Bernadett érdekel. 

Nemcsak hogy ő az ellenzék egyetlen hiteles és kis részben populárisnak is nevezhető embere, de emellett igenis megvan a karizmája ahhoz, hogy Botkával, Molnár Gyulával vagy Gyurcsánnyal szemben megszólítsa azokat a bizonytalanokat, akik tisztán látják ezt az összefogásnak nevezett bohóckodást, de Orbán rendszere sem kell nekik.

Sosem szavaztam az LMP-re, pláne nem 2014-ben, amikor egyértelmű volt, hogy csak egyszerű szimpátiát nyilvánítok ki, ha rájuk szavazok, hiszen a céljuk 2010-hez hasonlóan a parlamenti küszöb elérése volt. Persze fontos számomra a zöld gondolkodás, de sosem tartottam magam annak, illetve bár Schiffer Andrást egy nagyon intelligens embernek tartom, részben az ő számlájára írom, hogy azok a fontos felvetések és gondolatok, amiket az LMP mondott, nem tudtak a nagy nyilvánosság elé kerülni.

De ez most mind nem számít. Itt személy szerint egy ember számít, az pedig Szél Bernadett. A legutóbbi közvéleménykutatások szerint a Tarjányi mozgalmának megjelenése és Lattmann Tamás története huszonöt éves mélypontra küldte az MSZP-t, a Ron Werberrel együttműködő LMP viszont meglepően nagyot erősödött. Helycsere lenne? Talán ezzel járna a legjobban az ellenzék.

A helyzet viszont az, hogy a szocialisták egy-egy interjú közben képesek úgy beszélni az összefogásról, mintha nem is vennék észre a körülöttük zajló dolgokat. Mintha feltűnő sem lenne az, hogy ebben a játékban lassan ők lesznek a leggyengébb láncszemek. Ha viszont látják, csak nem beszélnek róla, inkább jobban tennék, ha felemelt fejekkel átadnák a vezetés lehetőségét egy olyan politikusnak, akinek neve hallatán nem szégyelli el magát az ember. Botka következő nagyvonalú ajánlata talán lehetne az, hogy visszavonul gyönyörű városába és inkább lokális szinten próbálja megoldani az emberek problémáit, ha már országosan nagyot bukott akkor is, ha ezt elismeri és akkor is, ha nem.

2017. 09. 30.

(Helyreigazításként tenném hozzá, hogy a közvéleménykutatások eredményét a Magyar Progresszív Mozgalom és Lattmann Tamás nem befolyásolta. Ezért elnézést kérek.)