Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Tényleg ilyen rossz a Fidesz utánpótlása?

2017. július 14. - A te embered

Ugye milyen félelmetes belegondolni, hogy jelenleg még a Parlamentben ülő kormánypárti honatyáink egyszer majd visszavonulnak  az apró, bérelt panellakásaikba és végleg abbahagyják a haza szolgálatát? Van-e utánpótlás a Fidesz háza táján vagy a friss arcokat Latorcai Jánoshoz meg Lezsák Sándorhoz kell mérni?

A téma akkor kezdett el igazán foglalkoztatni, amikor az N1TV  a Nógrád megyei Fidelitas nem éppen képernyőképes arcait faggatta Simicskáról és a Jobbikról, a végső elhatározást pedig Vujity Tvrtko kivételesen erős és vicces szívatása adta a bejegyzés megírására, ahol a szintén Fidesz-közeli Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökét, Nacsa Lőrincet szembesítették arról, hogy évekkel ezelőtt még mennyire máshogy gondoltak a jobberek Soros Györgyre. 

Ha megnézzük ezt a két videót, akkor egyetlen fontos kérdés merülhet fel: tényleg ők lennének az utánpótlás? Őket fogjuk az elkövetkezendő évtizedekben a Parlamentben látni? Nógrádi György stílusában válaszolva igen és nem. 

Igen, mert amilyenek a szülők, olyan a gyerek is. Nem kell meglepődöttséget tettetni, teljesen egyértelmű dolog, hogy egy dilettáns banda ifjúsági szervezete semmivel sem különb tőlük. Nem beszélve arról, hogy a Fidelitas és a hozzá hasonló alakulatok maximum a nevükben ifjúságiak, többségük már csak életkoránál fogva simán elférne a Fideszben, csak még ahhoz is tehetségtelenek. Egy futballpéldával élve a Fidelitas nem az U19-es, hanem a B csapat, ahol aztán bármilyen korosztály előfordulhat.

Képzeljük el azokat a kétségbeesett "kereszténydemokrata" arcokat, akik több éve vegetálnak ilyen szervezetekben és ha nem történik kisebb csoda, tíz év múlva, amikor már szerepük is lehetne a nagyok játékában, már csak az ellenzéki szerepet tudják magukra venni.

A kérdés tehát az, hogy a Fidesz tudatosan tartja feleslegesnek a bázisépítést vagy egyszerűen leszarják az egészet? 

A Fidelitas célja az ifjúságot közvetve vagy közvetlenül érintő kérdésekről vallott nézetek, vélemények képviselete, részvétel az ifjúsági közéletben országos és helyi szinten egyaránt, kiemelt figyelmet fordítva a fiatalok jogaira és érdekképviseletére. A Fidelitas olyan fiatalok közössége, akiket foglalkoztatnak a társadalmunkat érintő legfontosabb közéleti kérdések, problémák és a lehetséges megoldások. Szervezetünk tagjai közé vár minden 14 és 35 év közötti fiatalt, aki felelősséget érez kisebb és nagyobb közösségeinkért, akinek fontos a kultúra, környezetünk, a kereszténység és a magyar nemzeti értékek védelme.

Így ajánlja magát a honlapján, bár a sok szeminárium, előadás és képzés megszervezése mellett arról már nem beszélnek, hogy milyen lelkesen ragasztgatták egy civil nő, Vona-Szabó Krisztina autóját, aki történetesen Vona Gábor felesége. A legjobb része ennek a valóban tökös és bátor cselekedetnek, hogy pontosan a naracsosoknak kellene lapítaniuk akkor, ha Simicska valahol szóba kerül és nem elfelejteni azt, ki volt évtizedekig át a pénztáros.

cikk.jpeg

De ezeknek a remekbe szabott akcióknak közel sincs vége, emlékezzünk csak arra, amikor május elején az Index szerkesztősége elé szintén a Fidelitas tagjai egy teherrobogót állítottak, rajta megint Simicska arca megtoldva egy parádés szóviccel: simindex.

Ezekből is látszik, hogy a Fidesz számára csak addig szükséges ez a csoport, amíg elvégzik azokat a szánalmas provokációkat. Adna egy kis támadófelületet, ha mondjuk maga Kósa Lajos vagy Rétvári Bence kezdené el beborítana a fővárost Simicskás matricákkal, de ha mindezt egy húszas, harmincas éveiben járó ismeretlen teszi meg, akkor máris semmi jelentősége az ügynek.

Arról nem is beszélve, hogy a honlapjukon olyan nagy boldogsággal hirdetett aktivitás sem olyan aktív, mint amennyire szeretnék. Januárban jelent meg a HVG-n, hogy a 16-25 év közötti korosztály teljesen magasról tesz a politikára, nem is tud róla semmit, meg nem is érdekli, ez viszont a Fidesz kommunikációs csapatának nagyon szúrja a szemét.

El tudjuk képzelni azt a brainstormingot, ahol ezek a szerencsétlenek összegyűlnek és azon szenvednek, hogy a fiatalok nem csinálnak mást, csak mobiloznak, gépeznek, játszanak, isznak, buliznak, pasiznak, csajoznak, az alkotmány és az egykulcsos adót meg úgy leszarják, ahogy csak tudják. (Mondjuk ez sem igaz, a Fidesznek nem az nem tetszik, hogy fogalmuk sincs az adókról, inkább azt tartják fájdalmasnak, hogy az úton útfélen visszaköszönő kormánypropagandát a fiatalság teljesen elengedi maga mellett.)

Még egy költői kérdés: ha a fiatalság aktivitást mutatna a magyar közélet iránt, vajon a Momentum felé mennének, ami egy európai, modern kori párt, melynek rendezvényein nem Fásy Ádám meg Kis Grófo a sztárvendég, hanem az Ivan & The Parazol, az Anima Sound System és a Wellhello, vagy mondjuk a Fidesz felé, ahol a  jutalom és a kikapcsolódás plakát- és matricaragasztásból, esetleg kínos sajtótájékoztatókból áll.

Rövidebben is el lehet ezt mondani, nem rajonganak a Fideszért a fiatalok. Ez a tény önmagában egy remek hír lenne, azonban a felhőtlen boldogságnak gátat szab, hogy a hamarosan lecserélődő nyugdíjastábor viszont annál nagyobb erőt képvisel. Én egyáltalán nem akarom megbántani őket és tisztelet a kivételnek, de a Fidesz ennyi idő alatt rájöhetett volna, hogy felesleges a fiatalokkal foglalkozni, sokkal inkább a meglévő erős öreg szavazók mellett a hamarosan nyugdíjba menőket kell behálózni. Akik nélkül ma Magyarországon valóban NEM LEHET VÁLASZTÁST NYERNI.

cikk2.jpg

Reálisan értékelve semmi nem indokolja, hogy a Fidelitas miatt aggódni kellene, hiszen egy cseppet sem rosszabb, mint az anyapártja. De ha megnézzük, milyen az anyapártja, na akkor már vannak problémák. Nyilvánvaló, hogy tagjaik többsége csupán egy busás fizetésre vágyó, megalkuvó és a propagandát ügyesen bemagoló egyetemista, de ez nagyban köszönhető annak is, hogy a Fidesznek ez pontosan elég. Magát a szervezetet is csak arra használja, hogy a számára kínos akciókat mással hajtassa végre. 

2017. 07. 15.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr4712662569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.14. 10:01:16

A Fidesz szarik a fiatalokra. A KDNP még inkább.
Egyetlen céljuk, hogy a fiatalok számára sokkal vonzóbb Jobbiktól meg a Momemtumtól távoltartsák a fiatalokat. Valójában a Fidesznek inkább érdeke egy teljesen apatikus, apolitikus közhangulat, mint bármiféle mozgósítása a fiataloknak. Utoljára talán a kokárda kisajátítása (2000-es évek második fele) körül láttam a Fideszért őszintén lelkesedő fiatalokat.

"az egykulcsos adót meg úgy leszarják, ahogy csak tudják" - a mai magyar fiatalt jobban érdekli a német vagy osztrák adórendszer, mint a magyar, ugyanis ott fog élni reményei szerint. És 1500-2000 euróból akar adózni, nem százhatvan bruttóból.
De ez is a Fidesz malmára hajtja a vizet. Aki Bajorországban vagy Hollandiában akar élni, mert tele a töke a magyar politikával, munkaerőpiaccal, az egy idő után szavazni se fog hazafelé. És ez a Fideszt erősíti. Ki marad Magyarországon? A közmunkás rabszolga, az ezer forintos nyugdíjemelésért Orbánt keresztbe leszopó nyuggerek, a közalkalmazott-közszolga, akik meg a párt/államra szavaznak, hisz onnan jön a pénzük.

Valóban, a nyugger meg a közszférás droidok az egyetlen olyan szavazói bázis, akiket meg kell nyerni és akikre pont a kormányon lévő párt tud hatni az újraelosztás bűvölésével. A fiatalok irrelevánsak a kormány számára. Oktatás fejlesztésével se tudnák őket megfogni, hisz annak eredményei 10 évesnél hosszabb távlatban jelentkeznének, mire pont elvándorol a fiatal. Egészségügy? Fiatalok nem járnak orvoshoz, leszarják (még, egyelőre), hogy nincs CT meg egy hasi műtét után vérmérgezésben, kórházi fertőzésekben hal meg egy csomó ember Magyarországon.
A fiatalt jó fizetéssel lehet megfogni. Az meg most épp emelkedik, mert pobt az elvándorlás miatt munkaerőhiány van. Ez van, minden összejön, a Fidesz malmára hajtja a vizet.

És ha Orbán ki is pusztulna, ezek a Rogántónik, Lézerjanik meg az ő utánpótlásuk, ezek a Fidelitas-IKSZ-es gennyek ott várnak a sorukra. Ebből a nagy senki a Nacsa Lőrincből biztos hogy lesz valaki a jövőben. Sajnos.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.14. 12:12:19

@Colonel H. Stinkmeaner: Nagyon lesújtó a jövőképed, de sajnos rengeteg igazság van benne.

Nagyorrú Barbi 2017.07.14. 17:22:37

@Colonel H. Stinkmeaner: Te szerencsétlen. Meg van már a 8 általánosod?

Indriq 2017.07.14. 17:44:20

ismert az a poén, hogy mindenki rendőrnek születik, aztán van aki továbbtanul, aktualizálva:
mindenki fityiszesnek születik, aztán van aki továbbtanul

déjá vu39 2017.07.14. 17:57:37

@Colonel H. Stinkmeaner: Már megint a nyugdíjasokra hibáztatjátok. Szégyelljétek magatokat.

nemecsekerno_007 2017.07.14. 18:07:37

@Colonel H. Stinkmeaner: "A fiatalok irrelevánsak a kormány számára..."

Az adómból fizetett egyetem után külföldre távozó fiatal, finanszírozási szempontból ugyanaz mint a nyugger. A lélektani hatások meg nem érdekelnek, mindkettő pénzbe kerül amit nekem meg még néhány embernek kell / kéne megtermelni.

Ezen kívül a külföldön dolgozó fiatal, ott fizet járulékot vagyis az itteni nyuggerek nyugdíját is nekem kell/ kéne finanszírozni.

De csak ekézzék egymást a "fiatalok" meg a "nyuggerek" Attól biztos jobb lesz.

Remélem mindkettőt leszalámizza végre a kormány, mert nagyjából ez köti gúzsba a gazdaságot. Meg persze a "becsületkasszaként" működő egészségügy.

Indriq 2017.07.14. 18:29:16

@nemecsekerno_007: nagyon király lesz ha a kormány továbbra is leszarja a fiatalokat, az iskolázottak szépen elmennek, sőt, egyre korábban fognak a kölkök külföldre menni. És a te nyugdíjad majd az út szélén 4/8 általánost végzett emberek fogják (szó szerint) összelapátolni.

nemecsekerno_007 2017.07.14. 19:06:58

@Indriq: "nagyon király lesz ha a kormány továbbra is leszarja a fiataloka....."

1. nem leszarja, csak helyén kezeli pénzügyi szempontból, értsd.: " nem a felső tízezer termeli újra magát közpénzen" és főleg nem EU-s polgárként (hogy élő klasszikust idézzek.)

2. Ha végre átállunk a felosztó-kiróvó rendszerről egy önfinanszírozó nyugdíjrendszerre, akkor az én nyugdíjamhoz semmi köze nem lesz az aktívaknak. És nekik nem is kerül pénzbe.

2017.07.14. 19:49:48

@nemecsekerno_007: "2. Ha végre átállunk a felosztó-kiróvó rendszerről egy önfinanszírozó nyugdíjrendszerre, "

A fidesz egyik első dolga volt az önfinanszírozó nyugdíjrendszer alapját, a manyupokat bedarálni.

2017.07.14. 19:52:04

@Colonel H. Stinkmeaner: A közalkalmazottakkal kapcsolatban nagyot tévedsz. A többségüket jobban szopatja a fidesz, mint másokat. Lásd közalkalmazotti bértábla, egészségügy, oktatás. Akiket én ismerek, azok vagy nem a fideszre szavaznak, vagy nem azért szavaznak a fideszre, mert közalkalmazottak, hanem azért, mert csököttagyú idióták.

morph on deer 2017.07.14. 19:56:21

@Indriq:
"ismert az a poén, hogy mindenki rendőrnek születik, "

- de vannak akik később emberré válnak!

Ez volt az eredeti, cirka ötven éve hallottam először.
Sajnos az aktualizálása nem működik, tehát hiába helyettesíted a rendőrt fideszessel például, semmi esély...

Helga Beauty Salon. 2017.07.14. 20:30:27

@Indriq: az iskolázottak szépen elmennek,

Akkor te maradsz egy ideig!

Khonsu 2017.07.14. 20:46:28

@nemecsekerno_007:

A vicces, hogy pont a diplomások jelentős részét lenne legkönnyebb itthon tartani, mert ők itthon is megkereshetnek annyit, hogy ahhoz egy kisebb emelés is elegendő lehet, hogy ne menjenek el valamilyen alantasabb munkát végezni külföldre. Ellenben a szakmunkások (ami felé most annyira terelni igyekeznek a népet) annyira alulfizetettek, hogy amelyiknek egy kis esze is van, az a szakképzés és legfeljebb némi gyakorlat megszerzése után azonnal elhúz külföldre, mert azonnal munkát talál a szakmájában, nem úgy mint pl. a mosogató és takarító diplomások. A kivándorlás nem a diplomás állásokat érinti legrosszabbul. Azok közül igazából csak az orvosok és ápolók elvándorlása a problémás. Informatikusból pl. nem azért van kevés, mert elmennek, hanem mert nem képeznek eleget belőlük, és nem is feltétlenül a legjobb színvonalon.

Ha pedig valami gazdasági csodát vársz, akkor csalódni fogsz, mert az öngondoskodás és a vállalkozói szemlélet erősítésének pont az ellenkezője történik. Vegyes gazdaság épül, ami (és amiben mindenki) az államtól és annak vezetőitől függ. Működni pedig addig fog, amíg van megcsapolható forrás. (EU pénz, multik, autógyárak, paksi hitel, stb.) Ha ez elfogy, akkor nyekk, mert piacon, egyenlő feltételek mellett a hazai vállalkozások néhány kivételtől eltekintve nemzetközi szinten totálisan versenyképtelenek.

Magyar startup vállalkozókból/ötletgazdákból kellett volna "nemzeti tőkés osztályt építeni", nem azokból akikből tették. Azon a ponton, hogy ez nem így történt, az egész el is lett kúrva.

Aki jót akar magának lelép mielőtt az egész gazdaság és társadalombiztosítás összedől. Beleértve azokat is, akik benne vannak a buliban, csak ők előtte még azért jól bele tudnak markolni a közösbe.

birka menet 2017.07.14. 21:02:15

KRETÉNEK és OSTOBÁK = Fidesz!

A Momentum kiütötte orbánt 2017.07.14. 21:32:54

@nemecsekerno_007: "Az adómból fizetett egyetem után külföldre távozó fiatal, finanszírozási szempontból ugyanaz mint a nyugger. "

Hülye vagy rméghozzá a köbön. Ráadásul az én adóforintomból, ugyanis Orbán azt nem a te gyógyításodra fordítja, hanem a stadionokra veri el.

A tanult és értelmesebb fiatalja meg pont azért vándorol külföldre, mert látja, ahogy ti milliós agysérült fidesz birkák ujjongva figyelitek ahogy az adóforintjaitokat vagokban lopja szét magának a fidesz maffia, a segghülye népnek meg csak az életfogytiglani szopás jut.

A fiatalok tehát éppen a magad fajta népségtől menekülnek. Ha ti megszüntök, rögtön itt maradnának.

Mr. Cobb 2017.07.14. 22:30:14

Tényleg, sokkal meggyőzőbb a libsik belvárosi, romkocsmában élő, melegfelvonuló drogos utánpótlása.

Le Orme 2 2017.07.14. 23:16:50

A rohadt gennyes Index cimlapján ez a főhír: "Hanghibával indult CeeLo Green fellépése a vizes vb megnyitóján"
Basszák meg az anyjukat akik ilyen főcimeket adnak.

Mr. Cobb 2017.07.14. 23:19:11

@Le Orme 2: Megjósolták előre: kudarc lesz az egész vb. Hagyjuk, hadd örüljenek neki. Ha már egyszer a jövő évi győzelmüknek nem örülhetnek.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.15. 01:16:02

@Mr. Cobb: Ugye megnyugtatsz, hogy neked nem mindenki belvárosi, romkocsmákban élő libsi, aki egy Fidesz ifjúsági szervezetéről szóló cikkben nem keveri az "elmúltnyócévet"? Vagy mindegy kit szidunk, csak szidjunk? Minél több embert és többször?

gmihaly621 2017.07.15. 09:34:16

@Colonel H. Stinkmeaner: A politikai pártok vagy tojnak az ifjoncokra, bár Fidelitas és IKSZ van, ők "be vannak csatornázva" rendesen. Olyanok is, kockafejűek, csak másképp. Mások magukat még mindig ifjoncnak vélik az ellenzéki oldal bizonyos prominensei közül. A mozgalmaik rendre elvéreznek, és ezeken az alkalmi tüntikézős "konzorciumok" sem segítettek eddig. De vissza kívánja-e valaki az egykori állampárt-pártállam hivatalos "ifjúságpolitikáját"? Hivatalostul, közlönyöstül. A rendszerváltás utáni Deutsch Tamás-féle minisztérium és utódintézményei is eltűntek az Emmi nevű megaminisztérium "süllyesztőjében". Hát akkor most mi is az ábra ? Mit is lehetne tenni?

nemecsekerno_007 2017.07.15. 09:56:29

@Ylim: "A fidesz egyik első dolga volt az önfinanszírozó nyugdíjrendszer alapját....."

Sose volt az magán, csak annak nevezték. Máskülönben nem tudták volna bedarálni.

nemecsekerno_007 2017.07.15. 10:05:42

@A Momentum kiütötte orbánt: "A tanult és értelmesebb fiatalja meg pont azért vándorol külföldre...."

- Magasról leszarom. Mindenki oda megy ahová akar, csak ne én finanszírozzam. A többi szöveged a szokásos bullshit.

"A fiatalok tehát éppen a magad fajta népségtől menekülnek."

- Lényegtelen. A fontos az, hogy ne nekem kelljen fizetnem mások egyetemi tanulmányait ill. az itthon maradt szüleinek / nagyszüleinek a nyugdíját. Pofázhatsz itt a szokásos hülyeségekről, akkor is alaptétel, hogy mindennek az alapja a precíz elszámolás. Amíg ez nincs, addig nagy eséllyel marad a fidesz kormány. Lehet jönni az emberi jogokkal meg a többi faszsággal a lényeg a pénz. Sokféle ideológai van, meg európai értékek de valahogy a pénzből mindenki ért.

Egyébként a magadfajta elvakult idiótáknak köszönhető, hogy a választók nem merik leváltani a fideszt. Meg ugye nincs is nagyon mire.

Attilajukkaja 2017.07.15. 10:21:48

@nemecsekerno_007:
" Magasról leszarom. Mindenki oda megy ahová akar, csak ne én finanszírozzam. A többi szöveged a szokásos bullshit."
Pont az a baj, hogy mindent leszarsz. A lényeg a saját pénzed és semmi más. Az ország jelenét és jövőjét is magasról leszarod. A többi szöveged csak a szokásos chickenshit (az annyival rosszabb a bullshitnél, hogy a savassága miatt még trágyázásra sem alkalmas). Amúgy érdekes, hogy a kommunikációdban a szart is a szarral kombinálod. Nem tudsz kilépni a szar bűvköréből. :o)

Helga Beauty Salon. 2017.07.15. 10:36:58

@Mr. Cobb: Megjósolták előre: kudarc lesz az egész vb. Hagyjuk, hadd örüljenek neki. Ha már egyszer a jövő évi győzelmüknek nem örülhetnek.

Ez a mondat iskolapéldája a szellemi és erkölcsi színvonalatoknak, valamint a realitásérzéketeknek!
Ennyire aljasan drukkolni annak hogy kudarc legyen a VB? Az ország kudarca lenne , nem a fideszé. Ilyen mocskos ostoba ellenzék szerintem csak itt van, ha az országot bünteti az unio, ha nem sikerül a VB, ha kigyullad a metro, ha rosszabb adósbesorolásba kerülünk, ha betelepíteni akarnak hozzánk olyanokat akikkel baj van ott ahol már ott vannak etc. A fidesz nem lesz hatalmon örökké (persze miattatok egy ideig még igen) viszont hosszú távon te fizetheted az árát annak aminek annyira örültél te állat, mert biztosan egy csóró alak vagy igazából és nem ülsz fel a magánrepülődre amikor itt balhéznak a migránsok, meg az IMF hitelt is te fizeted amit a kedvenc baloldalad felveszeget,mert te nem Luxemburgban adózol mint ők! De ti örültök, mert rossz most a Zorbánnak, mert az orrotokig sem láttok elvakultságotokban és én sem fideszes vagyok igazából mint azt hiszitek, hanem ezeket gondolom és nem akarok közétek tartozni, inkább a halál!.

nemecsekerno_007 2017.07.15. 11:01:20

@Attilajukkaja: "Pont az a baj, hogy mindent leszarsz...."

Ez nem igaz, de mindegy. Amíg társadalmi szinten nem tisztázottak a pénzügyi dolgok, addig verheted a nyálad az emberi jogokra, a korrupcióra, fideszre vagy bármire csak falrahányt borsó marad. Ezért is tud a politika jól manipulálni ebben légkörben.

A mondataimat meg nyugodtan elemezheted szavanként, ha ettől több az endorfin a szevezetedben. :)

- duplagondol 2017.07.15. 11:25:39

"vagy mondjuk a Fidesz felé, ahol a jutalom és a kikapcsolódás plakát- és matricaragasztásból, esetleg kínos sajtótájékoztatókból áll."

Egy frászt. A kovász, az összekötő erő itt a lóvé, a pénz szaga. Ungár Péter LMP-s politikussal készített interjút pár hónapja a HVG, ebből idéznék: "Tizenhat évesen egy józsefvárosi időközi választáson kóstoltam bele először az aktivistáskodásba: segítettem kopogtatócédulákat gyűjteni a fidelitasos fiúknak. Sokkoltak ezek a pufidzsekis srácok, akik tizen-huszonévesen gondolatban már felügyelőbizottsági tagságokat osztogattak maguknak. De főleg az a gondolattalanság, politikanélküliség okozott csalódást, ami ebben a közegben fogadott."

- duplagondol 2017.07.15. 11:29:33

@Khonsu: "Ellenben a szakmunkások (ami felé most annyira terelni igyekeznek a népet) annyira alulfizetettek, hogy amelyiknek egy kis esze is van"

Talán meglepődnél, jónéhányan mennyire nem alulfizetettek. Nem is feltétlenül kell hiányszakmában dolgozni és máris röpködnek a havi háromszáz-négyszázezrek. Természetesen nem a maszekokról beszélek.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.15. 11:46:45

@- duplagondol: "Nyilvánvaló, hogy tagjaik többsége csupán egy busás fizetésre vágyó, megalkuvó és a propagandát ügyesen bemagoló egyetemista"
ezt is én írtam ám

kvadrillio 2017.07.15. 13:05:52

Kurvára tele van a tököm az USA-val ! Mi a fasz köze van a magyar kocsmák bezárásához az amcsi nagykövetségnek ??? Faszomat se érdekli, hogy Amerikában Csik-ágóban vagy Dallasban vagy Kalif-orgiában bezárnak vagy nem 2-3 kocsmát ! Nekik mi a fasz közük van ehhez ? isten bizony a SZU sokkal jobb volt náluk ! Most beleugatnak mindenbe, ráléptek a bakacsukkal Magyarországra és elnyomják! Itt ők dirigálnak, mindenbe belepofáznak és a "nyílt társadalomról", regélnek elnyomásunk alatt ! Itt nincs semmiféle szabadság, mindenre kíváncsiak, mindenkit lehallgatnak, megfigyelnek !!! Milyen fasz demokrácia ez ??? Ez egy hazug, kurvára elnyomó rendszar ! A világ legszarabb rendszara !!!

Holo Qi (törölt) · http://elmenypark.net 2017.07.15. 14:49:22

A magyar néplélek nagyon úgy tűnik forradalomra vár, amihez elég egy kis szikra is. Szerintem ez a választás sorsdöntő ilyen értelemben.

Pop40 2017.07.15. 15:59:30

Egy kupac szarnak mégis milyen lenne az utánpótlása?

Egy másik kupac szar, magától értetődően.

Pop40 2017.07.15. 16:07:05

@Colonel H. Stinkmeaner:

Igen, többé-kevésbé ez az igazság.

Attilajukkaja 2017.07.15. 16:08:48

@nemecsekerno_007:
"Amíg társadalmi szinten nem tisztázottak a pénzügyi dolgok, addig verheted a nyálad az emberi jogokra, a korrupcióra, fideszre vagy bármire csak falrahányt borsó marad."
Az valóban jó lenne. Kár, hogy egy hatalmas utópia. Ebben az országban senki nem szeret tisztázni semmit, főleg nem a pénzügyeket, és főleg nem ez alatt a rezsim alatt.

"A mondataimat meg nyugodtan elemezheted szavanként, ha ettől több az endorfin a szevezetedben."
A te mondataid , amelyek szarral kezdődnek és szarral végződnek, és az endorfin elég messze állnak egymástól. Gondolom, az adrenalinra gondoltál vagy a bradikininre, kinek milyen a vérmérséklete. :o)))))

Pop40 2017.07.15. 16:24:22

@Helga Beauty Salon: @Mr. Cobb:

Ostoba bolsik, senki nem drukkol azért, hogy kudarc legyen a vb. (Más kérdés, hogy a maffiátok dilettantizmusát ismerve jó eséllyel az lesz.)

Tekintve, hogy a köztörvényes bűnöző vajdátok az ötszörös összeget baszta el rá, mint amennyiért Mexikó már NEM vállalta volna a rendezést, szép is lenne, ha ekkora pénzszórás után még kudarc is lenne.

m.portfolio.hu/gazdasag/otszoros_aron_rendezunk_vizes_vb-t_valakinek_biztos_megeri.256149.html

Na ja, a tolvaj görény Orbán világéletében könnyen szórta a MÁSOK pénzét.

Pop40 2017.07.15. 16:35:58

@Attilajukkaja:

Nagyjából az ördög lehet olyan viszonyban a tömjénnel, mint amilyenben a fidesz van a tisztázott pénzügyekkel... :-)

Maffiaállamot nehezen tudnának működtetni tisztázott pénzügyekkel.

Attilajukkaja 2017.07.15. 16:44:19

@Pop40:
"az ördög lehet olyan viszonyban a tömjénnel, mint amilyenben a fidesz van a tisztázott pénzügyekkel."
De az ördög legalább ne hazudja azt, hogy a tömjén a kedvenc illatosítója az Auidijában. ;o)

"Maffiaállamot nehezen tudnának működtetni tisztázott pénzügyekkel."
Tisztázottak azok, nagyon is, ... de csak egy nagyon-nagyon szűk "családi" körben. :o)))

Pop40 2017.07.15. 17:35:30

@Attilajukkaja:

Szűk körben tisztázottak, persze.
A maffiák mindig pontos könyvelést vezetnek. :-)

Attilajukkaja 2017.07.15. 17:40:17

@Pop40:
"A maffiák mindig pontos könyvelést vezetnek."
Látom, érted dörgést! Mi, Soros-bérencek fél szavakból is megértjük egymást! :o))))

2017.07.16. 03:19:29

@Ylim: a közalkalmazottak, közszolgák nagy része minden másra alkalmatlan, piaci viszonyok közt semmit se ér a tudásuk, ezért aztán akármennyire is versenypiaci szint alatt keresnek, nekik jó, mert stabil fizetésük van. Aki belesüpped a közszféra kényelmébe, az onnan akkor se akar kitörni, ha a a szomszédja háromszor annyit keres vállalkozóként. Inkább gyűlölködik, meg az állam/pártra szavaz, ami megvédi a csúnya, gonosz piactól.

@nemecsekerno_007: "Az adómból fizetett egyetem után külföldre távozó fiatal, finanszírozási szempontból ugyanaz mint a nyugger."

Az a baj, hogy manapság már nem egyetem után mennek nyugatra a fiatalok, hanem a jobbak már egyetemet is külföldön végeznek. Marad Magyarországon a selejt.

nemecsekerno_007 2017.07.16. 16:22:25

@Colonel H. Stinkmeaner: "Az a baj, hogy manapság már nem egyetem után mennek nyugatra a fiatalok...."

Ez tök mindegy. Aki külföldre megy - egyetem előtt v. egyetem után - az kilép a Mo.-i járulékrendszerből és kilép egy kockázati közösségből. Ha marad itthon szülője, nagyszülője, akkor aszerinte kapjon nyugdíjat v. akármilyen szociális ellátást amennyi járulékot a család aktív tagjai Mo.-on befizetnek.
Az igazságos közteherviseléstől a jelenlegi rendszer nagyon messze van, inkább becsületkasszaként működik ami ugye jó magyar szokás szerinte azt jelenti, hogy mindenki kerüli a befizetést, igénybe venni viszont igyekszik mindenki amennyire lehet. Az eü. dettó.
Nagyon szép dolog a szabad munkaerő áramlás az Eu-ban, de nem kell hagyni, hogy mi szopjunk miatta.
süti beállítások módosítása