Ugye milyen félelmetes belegondolni, hogy jelenleg még a Parlamentben ülő kormánypárti honatyáink egyszer majd visszavonulnak az apró, bérelt panellakásaikba és végleg abbahagyják a haza szolgálatát? Van-e utánpótlás a Fidesz háza táján vagy a friss arcokat Latorcai Jánoshoz meg Lezsák Sándorhoz kell mérni?
A téma akkor kezdett el igazán foglalkoztatni, amikor az N1TV a Nógrád megyei Fidelitas nem éppen képernyőképes arcait faggatta Simicskáról és a Jobbikról, a végső elhatározást pedig Vujity Tvrtko kivételesen erős és vicces szívatása adta a bejegyzés megírására, ahol a szintén Fidesz-közeli Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökét, Nacsa Lőrincet szembesítették arról, hogy évekkel ezelőtt még mennyire máshogy gondoltak a jobberek Soros Györgyre.
Ha megnézzük ezt a két videót, akkor egyetlen fontos kérdés merülhet fel: tényleg ők lennének az utánpótlás? Őket fogjuk az elkövetkezendő évtizedekben a Parlamentben látni? Nógrádi György stílusában válaszolva igen és nem.
Igen, mert amilyenek a szülők, olyan a gyerek is. Nem kell meglepődöttséget tettetni, teljesen egyértelmű dolog, hogy egy dilettáns banda ifjúsági szervezete semmivel sem különb tőlük. Nem beszélve arról, hogy a Fidelitas és a hozzá hasonló alakulatok maximum a nevükben ifjúságiak, többségük már csak életkoránál fogva simán elférne a Fideszben, csak még ahhoz is tehetségtelenek. Egy futballpéldával élve a Fidelitas nem az U19-es, hanem a B csapat, ahol aztán bármilyen korosztály előfordulhat.
Képzeljük el azokat a kétségbeesett "kereszténydemokrata" arcokat, akik több éve vegetálnak ilyen szervezetekben és ha nem történik kisebb csoda, tíz év múlva, amikor már szerepük is lehetne a nagyok játékában, már csak az ellenzéki szerepet tudják magukra venni.
A kérdés tehát az, hogy a Fidesz tudatosan tartja feleslegesnek a bázisépítést vagy egyszerűen leszarják az egészet?
A Fidelitas célja az ifjúságot közvetve vagy közvetlenül érintő kérdésekről vallott nézetek, vélemények képviselete, részvétel az ifjúsági közéletben országos és helyi szinten egyaránt, kiemelt figyelmet fordítva a fiatalok jogaira és érdekképviseletére. A Fidelitas olyan fiatalok közössége, akiket foglalkoztatnak a társadalmunkat érintő legfontosabb közéleti kérdések, problémák és a lehetséges megoldások. Szervezetünk tagjai közé vár minden 14 és 35 év közötti fiatalt, aki felelősséget érez kisebb és nagyobb közösségeinkért, akinek fontos a kultúra, környezetünk, a kereszténység és a magyar nemzeti értékek védelme.
Így ajánlja magát a honlapján, bár a sok szeminárium, előadás és képzés megszervezése mellett arról már nem beszélnek, hogy milyen lelkesen ragasztgatták egy civil nő, Vona-Szabó Krisztina autóját, aki történetesen Vona Gábor felesége. A legjobb része ennek a valóban tökös és bátor cselekedetnek, hogy pontosan a naracsosoknak kellene lapítaniuk akkor, ha Simicska valahol szóba kerül és nem elfelejteni azt, ki volt évtizedekig át a pénztáros.
De ezeknek a remekbe szabott akcióknak közel sincs vége, emlékezzünk csak arra, amikor május elején az Index szerkesztősége elé szintén a Fidelitas tagjai egy teherrobogót állítottak, rajta megint Simicska arca megtoldva egy parádés szóviccel: simindex.
Ezekből is látszik, hogy a Fidesz számára csak addig szükséges ez a csoport, amíg elvégzik azokat a szánalmas provokációkat. Adna egy kis támadófelületet, ha mondjuk maga Kósa Lajos vagy Rétvári Bence kezdené el beborítana a fővárost Simicskás matricákkal, de ha mindezt egy húszas, harmincas éveiben járó ismeretlen teszi meg, akkor máris semmi jelentősége az ügynek.
Arról nem is beszélve, hogy a honlapjukon olyan nagy boldogsággal hirdetett aktivitás sem olyan aktív, mint amennyire szeretnék. Januárban jelent meg a HVG-n, hogy a 16-25 év közötti korosztály teljesen magasról tesz a politikára, nem is tud róla semmit, meg nem is érdekli, ez viszont a Fidesz kommunikációs csapatának nagyon szúrja a szemét.
El tudjuk képzelni azt a brainstormingot, ahol ezek a szerencsétlenek összegyűlnek és azon szenvednek, hogy a fiatalok nem csinálnak mást, csak mobiloznak, gépeznek, játszanak, isznak, buliznak, pasiznak, csajoznak, az alkotmány és az egykulcsos adót meg úgy leszarják, ahogy csak tudják. (Mondjuk ez sem igaz, a Fidesznek nem az nem tetszik, hogy fogalmuk sincs az adókról, inkább azt tartják fájdalmasnak, hogy az úton útfélen visszaköszönő kormánypropagandát a fiatalság teljesen elengedi maga mellett.)
Még egy költői kérdés: ha a fiatalság aktivitást mutatna a magyar közélet iránt, vajon a Momentum felé mennének, ami egy európai, modern kori párt, melynek rendezvényein nem Fásy Ádám meg Kis Grófo a sztárvendég, hanem az Ivan & The Parazol, az Anima Sound System és a Wellhello, vagy mondjuk a Fidesz felé, ahol a jutalom és a kikapcsolódás plakát- és matricaragasztásból, esetleg kínos sajtótájékoztatókból áll.
Rövidebben is el lehet ezt mondani, nem rajonganak a Fideszért a fiatalok. Ez a tény önmagában egy remek hír lenne, azonban a felhőtlen boldogságnak gátat szab, hogy a hamarosan lecserélődő nyugdíjastábor viszont annál nagyobb erőt képvisel. Én egyáltalán nem akarom megbántani őket és tisztelet a kivételnek, de a Fidesz ennyi idő alatt rájöhetett volna, hogy felesleges a fiatalokkal foglalkozni, sokkal inkább a meglévő erős öreg szavazók mellett a hamarosan nyugdíjba menőket kell behálózni. Akik nélkül ma Magyarországon valóban NEM LEHET VÁLASZTÁST NYERNI.
Reálisan értékelve semmi nem indokolja, hogy a Fidelitas miatt aggódni kellene, hiszen egy cseppet sem rosszabb, mint az anyapártja. De ha megnézzük, milyen az anyapártja, na akkor már vannak problémák. Nyilvánvaló, hogy tagjaik többsége csupán egy busás fizetésre vágyó, megalkuvó és a propagandát ügyesen bemagoló egyetemista, de ez nagyban köszönhető annak is, hogy a Fidesznek ez pontosan elég. Magát a szervezetet is csak arra használja, hogy a számára kínos akciókat mással hajtassa végre.
2017. 07. 15.