Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Mit hoz az őszi/téli mozis felhozatal 2015-ben?

2015. október 05. - A te embered

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki konkrétan nyálcsorgatva nézi a 2015-ös, még be nem mutatott filmek premierdátumát. Mikor jön már el? Mikor jön már el? Valaki a Vissza a jövőbe újra bemutatására vár ennyire, ezeknek az embereknek viszont szerencséjük van, hisz már csak néhány napot kell rá aludni, de vannak olyanok is, akik csak december vége felé mondhatják ki, hogy "Na végre, erre vártam egész évben!". Arról persze megoszlik a vélemény, hogy az őszi, téli mozis felhozatalból melyik tűnik a legérdekesebbnek, legvárósabbnak, de mégis úgy döntöttem, összeszedem a népszerűbbeket, csak az átláthatóság kedvéért.

Október

Kötéltánc

A film, melyen konkrétan hányt néhány ember, pedig nem is Gaspar Noé rendezte. A Kötéltánc azért is rettentően régóta rajt van a watchlistemen, mert Zemeckis azon kevés rendezők közé tartozik, aki még nem adta el a lelkét csak a pénz kedvéért és öregkorára is tud még minőségit alkotni. (Flight). Ráadásul igaz történeten alapul és az IMAX-3D is borzasztóan meredek lehet, (remélem mindenki értette a szóviccet), így biztosan meg fogom lesni a nyolcadikai premier alkalmával.

 

Legenda

A Kötéltánccal karöltve jelenik meg egy napon, bár nem hinném, hogy bármennyire is vetélytársa lenne egy R-kategóriásnak egy PG besorolású. Tom Hardy már kismilliószor bemutatta, hogy igazi fenegyerek tekintete mellett egy hatalmas adag tehetséget is rejt magában, ezt a Legendával pedig még jobban bizonyítani tudja. Két karaktert játszik egyszerre, már csak emiatt is kíváncsi vagyok rá. Meg persze gengszterfilm. 

legend.jpg

fotó: www.dailymotion.com

 

Bíborhegy

Guillermo del Toro filmje úgy robbant be, mint egy jó nagy méretű bomba: a horror mestere, nem elég, hogy egy elképesztő stábot hozott össze, még a hangulat is letaglózó lett és mindezt egyetlen előzetes megnézése alapján mondom. A történet ugyan nem rejteget magában túl sok eredetiséget, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy del Toro a legjobbat hozza ki belőle. A Universal filmje tizenötödikén jelenik majd meg.

 

Sicario - A Bérgyilkos

Denis Villeneuve neve sokak számára leginkább a Fogságban című 2013-as Hugh Jackman filmből lehet ismerős, mely egy lassú ütemű, jól kigondolt és okos thriller, a minőségből pedig nagyon úgy tűnik, a Sicario - A Bérgyilkos esetében sem hagyott alább. Már az előzetes alapján egyértelműen tűnik, hogy 2015 egyik legjobbjával van dolgunk, na meg ott vannak azok a briliáns színészek, briliáns kritikák és briliáns képek. A magyar premier huszonkettedikén lesz.

 

 

November

Spectre - A Fantom visszatér

Daniel Craig pont olyannyira lett középpontban a 2008-as Quantum csendjével, mint a Casino Royale-lal, csak épp az előbbit negatív értelemben kell venni. Sam Mendes személyében szerencsére visszakaptuk azt az igazi Bondos hangulatot, (Skyfall), így minden okunk meg van rá, hogy tűkön ülve várjuk már a Spectre-t is. M karakterét sajnos már nem Judi Dench fogja alakítani, de reménykedjünk benne, hogy Ralph Fiennes is megállja majd a helyét. Nagy Bond-fanatikis lévén már alig várom a premiert, de sajnos csak November ötödikén láthatjuk először a magyar mozikban.

UPDATE: Hopp, én pedig csak most tudtam meg, hogy Daniel Craig-nek még egy dobása lesz majd a Spectre után, és akármennyire is gyakran idegesítően furcsa képe van, jelen pillanatban nem jut eszembe senki, aki méltó lenne rá, hogy átvegye a helyét. Kommentbe várom a tippeket természetesen. :)

spectre.jpg

 

 

 

Fekete mise

Amikor először megláttam Johnny Deppel a főszerepben a Fekete misét, arra gondoltam, egyszerűen nem létezik olyan film, amelyben ő játszott és ahol ne maszkírozták volna el úgy, hogy még a saját anyja se ismert volna rá. Néhány igazán balul sikerült próbálkozás után (Mortdecai, Isten irgalmazzon nekünk!!) nagyon abban reménykedhetünk, hogy hátha most elindul valami és végre A-kategóriás filmeket is el fog vállalni.

A Fekete mise egy belevaló, ízig-vérig gengszterfilm Hollywood legnagyobb ászaitól, köztük itt van  Johnny Depp, Sienna Miller, Kevin Bacon, Adam Scott, Juno Temple, Joel Edgerton, Rory Cochrane és Benedict Cumberbatch is. Micsoda stáb, te jó ég! November 12.-én mutatják be

 

Az éhezők viadala: A kiválasztott (2.rész)

Látnotok kellett volna az arcomat, amikor úgy döntöttem, nem leszek szívtelen tetű és berakom november hónap (minden bizonnyal) legkifizetődőbb alkotását a Lionsgate stúdió részéről, vagyis az Éhezők viadala: A kiválasztott második részét. 

Le kell szögeznem, alapjába véve az első és második részt vállalhatónak tartom teljesen, sőt, a második felvonás még jobban tetszett már csak a hangulata miatt is, de a legutóbbi, A kiválasztott címen futó folytatás elképesztő mértékben fordult a teljes érdektelenség felé. Azért remélem a záró részre összekapják magukat, mert ha nem, hagy éljek a volt történelemtanárom kedvenc kifejezésével: nem leszünk jóban. November 19.-én mutatják be.

 

Kémek hídja

Hmm.. Hümmögök, mert nagyon nem tudok mit mondani. Spielberg és Hanks párosa legendás, ezt már számtalan filmben bizonyították, de a Kémed hídja, legalábbis az én meglátásom szerint, már megint csak egy szokásos, egyszernézős kis film lesz, ami lehet, hogy más rendezők filmográfiájában kiemelkedő, Spielbergében nem. 

Persze én fogom magamra dobni az első követ, amikor az állításom remélhetőleg majd nem fog bebizonyosodni, csak már finoman szólva is unom, hogy Spielberg késői éveiben már csak a politikával van elfoglalva. Ennek ellenére az előzetes azért több mint tetszetős!

November 26.-án mutatják be.

 

 

December

Csillagok háborúja 7 – Az ébredő Erő

Gondoljatok bele, a Csillagok háborúja hetedik felvonása csak az előzetesével konkrétan felrobbantotta a világot, YouTube fiókjainkat elözönlötték a Reaction videók és még a közértben is téma volt, hogy az unoka két órán keresztül nézte azon a furcsa dobozon azt a furcsa izét. 

J.J. Abrams filmje persze megérdemli azt a borzasztóan nagy hype-ot, amit kapott, de azért mi, a nézők is kivagyunk már éhezve erre a csodálatos világra és szerencsére már csak néhány hetet kell várni, hogy a karácsonyt felválthassa a mozizás. 

Amúgy szinte mindenki visszatér, aki csak számít, Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, de újoncok is vannak, mint például Oscar "hogy tud ez a pasi minden filmben jól színészkedni?" Isaac. Remek lesz, december 18.-án már élvezhetjük is.

star_wars_7.jpg

 

Fotó: www.buzzfeed.com

 

A premierdátumokat köszönöm filmek.s9.hu oldalnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr937885566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2015.10.06. 15:23:32

Nemrég áttette a Disney az SW VII bemutatóját 18-ra, mint a világ normálisabb felén is... :)
(IMDB szerint is 18: www.imdb.com/title/tt2488496/releaseinfo?ref_=tt_ov_inf%20 )

A te embered · bumerang19.blog.hu 2015.10.06. 16:00:47

@szekőcei: Köszi, hogy szóltál, javítottam is! :)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.10.06. 21:10:02

egyiket se nézem meg, de örülök hogy nektek tetszeni fog

Joedemiro 2015.10.07. 05:20:55

A dátumok helyesírására érdemes odafigyelni. December 18-án, november 26-án...

Barneby 2015.10.07. 06:59:53

A Kémed hídja valójában Kémek hídja, de legalább következetes voltál. :)

Warlimont 2015.10.07. 10:02:33

Remelem, az uj Bond szinesz valasztasanal majd nem a "polkorrektkedes" fog ervenyesulni, es nem egy homoszexualis fekete kerekesszekes nöt csinalnak belöle csakazertis alapon. Mar Craig kivalasztasakor is nagyon dobaltak az afroamerikai neveket, hogy az milyen trendi lenne, meg antiraaaasszista az "elavult" feher macso ferfi helyett. A Bond filmekben amugy a szinesz csak egy szempont, a Quantum of Solace joreszt a rendezö miatt lett nezhetetlen, olyan feldolgozhatatlan villanasokbol vagtak össze a filmet, ami meg egy zenei videoklipnel is idegesitö lenne, de valoszinuleg a sztori es a parbeszedek is xarok, tehat a masik bunös a rendezö mellett a forgatokönyviro. Nagy Bond-rajongokent többször is megprobaltam megnezni a filmet, de vegul feladtam, elvezhetetlen.

Fellegjáró Marci 2015.10.07. 14:01:34

Nekem tetszik ez Krég gyerek no...már a Torátban láttam, hogy fasza kis Bond lesz belőle!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.10.11. 18:31:57

Sose értettem, a Skyfall-t miért kajálta a nép, én betegre untam magam közben (pedig Craig a kedvenc Bondom). Namindegy, úgyis megnézzük a következőt is.
A SW-t nagyon várom, remélem, nem lesz belőle pofáraesés.
Depp nekem szörnyen idiótamód néz ki ebben a filmben, annyira nem tudom komolyan venni, hogy az fáj. Remélem, pozitív csalódás lesz.
A többi nem mozgatott meg.
süti beállítások módosítása