Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

A tehetetlenség kora

2018. május 07. - A te embered

"The enemy is poverty
And the wall keeps out the enemy
And we build the wall to keep us free
That’s why we build the wall
We build the wall to keep us free"
(Anaïs Mitchell: Why We Build the Wall)

Fájdalmas dolog ellenzékinek lenni a mindenkori Magyarországon főleg akkor, ha maga a szó 2018-ban egyet jelent a gyurcsányista DK-fanatikussal és az előbbi "eszme" névadójának rituális feldarabolását szívesen végignéző árpádsávos nagymagyarral is. Mikor az alakuló Országgyűlést figyelve azt látjuk, hogy Orbán Viktor zsinórban harmadik miniszterelnöki ciklusára készül, Gyurcsány pedig frakcióvezetőként kígyózhatja végig az összes létező tévéműsort akkor rájövünk, hogy valami itt irdatlanul el lett baszva.

Csodás érzés lenne, ha még az életembe egyszer átélhetném, hogy Magyarországnak egy olyan - rendszerváltás után született - miniszterelnöke van, aki nem az ingadozó közvéleménykutatások és a gátlástalan tanácsadók népszerűségre hajtó populista ötleteiben hisz, hanem egy igazmondáson alapuló tényszerű és kritikus stílusban, amivel felnőtt emberként kezeli a társadalmat és nem olyan összeverbuvált csoportosulásként, akiknek elég bedobni, hogy 23 millió román meg Soros György, és egyből a jó helyre húzzák az ikszet. Ilyenkor gyakori felvetés, hogy köszöni szépen, de nem kér ez a nép az igazságból. Kérdem én: volt már egyszer kipróbálva? Volt már olyan kormányunk, amely csak a kis szikráját mutatta annak, hogy leszámolna az eddigi gyalázatos hagyományokkal? 

Nem volt. Persze elvitathatatlan, hogy a szavakat a saját kényük-kedvük szerint alakítgató politikusok gyakran fellobbantottak kis reménysugarakat, amivel még elviselhetetlenebbé tették a keserű valóságot: a rendszerváltáskor azt gondoltuk, a kapitalizmus, a szólásszabadság és a demokratikus választások minden eddigi problémánkat egyszerre oldják meg. Aztán jött a hangos és bizonytalan politika, amihez a szocializmusban aligha szokott hozzá a nép és '94-ben - már az utódpártot - vissza is tapsolta a társadalom. Ugyanilyen reménysugár volt '98, amikor Horn rendszerét unták meg, de a csúf neoliberális MSZP-SZDSZ-kormány alól "felszabadító" Fideszben is rengetegen bíztak, köztük én is. Pont olyan hamar az arcunkba csapták a valóságot, mint amilyen gyorsan szálltak a semmibe az ígérgetések és a jobb ország képét hazudó honatyáink, honanyáink által építgetett remény.

2018-ban a felelős állampolgár egyik párt mögé sem áll be, hiszen mindannyian, kivétel nélkül bebizonyították, hogy alkalmatlanok a szavazóik érdekérvényesítésére. Az érdekük ebben az esetben az volt, hogy történjen az ellenzék között egy olyan megállapodás - szigorúan nem összefogás, hanem megállapodás - ami lehetetlenné teszi a 2/3 bekövetkezését vagy jobb esetben a Fidesz többségét. Az MSZP, az LMP, a DK, a Jobbik és a többiek ezt mérlegelték, elgondolkodtak rajta, majd arra a világos döntésre jutottak, hogy inkább a parlamenti székek, a frusztrációval teli, bár biztos munkahely és a fizetés mellé teszik a voksuk. Persze olyan országokban nincs szükség a szélsőjobbos és a baloldali pártok valóban kissé bizarr kooperációjára, ahol a vidéki lapok nem a kormány kezében vannak, ahol nem alakul ki hűbérűr-jobbágy viszony a politikus és az állampolgár között és ahol senkit nem ér hátrány amiatt, hogy mi a politikai állásfoglalása. Történetesen Magyarország olyan hely, amire az összes pont igaz, így a nép által hangoztatott megállapodás nem valami ostoba vicc, hanem egy racionális elvárás, ami elsősorban azt mondja ki, hogy Orbán rendszerének leváltása egy olyan minimum kell legyen minden ellenzéki párt részéről, ami közös munkát igényel.

cikk1_1.jpg

Kép: 24.hu

Végül tudjuk, hova jutottunk. Van többség, van 2/3, az élet megy tovább. Új miniszterek jönnek-mennek, az ellenzékiek veszekednek, az ATV és a Hír TV pedig pont ugyanolyan lelkesedéssel hívja be az ezer éve leszerepelt Kuncze és Lendvai-féléket, szóval olyan érzésünk lehet, mintha igazából semmi sem változott volna: oké, volt egy szavazás, de igazából ennyi. Mindig különlegesen megbotránkoztató érzés látni, hogy azok a pártok, amik a kampány során minden alkalmat megragadtak arra, hogy pár százalékos mivoltuk ellenére kormányzóképesnek hazudják magukat, az első eredmények láttán sajtótájékoztatót tartanak, ahol pár szomorú arcocska és csalódott mondat után ugyanúgy folytatják azt az ötlettelen és komolyan vehetetlen politikát, amit eddig is csináltak. De annál érdekesebb a szavazók reakciói, hiszen bármennyire is azt érzik immáron sokadjára a választások után, hogy be lettek csapva, érdekes módon se az MSZP-nek, se a DK-nak nem kellett túlságosan aggódnia a bejutás miatt, sőt, megkockáztatom, hogy négy év múlva sem kell majd. Hogy mi tartja életben ezeket a kivénhedt alakulatokat? A kicsi, de annál hangosabb bázisuk. Ennek hatására az összes posztkomcsi párt első ránézésre egy komoly ellenzéki erőnek ígéri magát, de inkább arról van szó, hogy nélkülük sokkal nagyobb tér és lehetőség nyílna a tiszta politikához. 

Soha nem érezhettük még ennyire a rendszerváltás óta ellenzékiként, hogy tehetetlenek vagyunk. 

Menjünk az utcára!

- szól a mantra, amihez viszont üzenet is kell, nemcsak egy tömeg, ami - ezt egy kiváló miniszterelnöktől tudjuk - egyszer úgyis hazamegy és megunja. A tüntetések kilátástalansága nem a semmiből jött, hiszen maga az ellenzék is pont a koncepciónélkülisége miatt vergődik már egy jó ideje. A tüntetésen felszólalók és a kilátogatók egyaránt nem tudták, hogy miért is vannak itt és mi az az indok, amihez a saját arcukat, testüket adták. Amikor a beszédek nagy része azzal telik a cél ismertetése helyett, hogy mekkora a tömeg, akkor nagy a baj. A számomra teljesen érthetetlen "új választást!" skandálása helyett talán olyan sokkal fontosabb és reálisabb dolgokra kellene fordítani a drága időt, mint a jövőre megtartandó önkormányzati választások. Ez a tömeg igenis képes lenne arra, hogy rákényszerítse az ellenzéki pártokat a koordinálásra, azaz hogy mindenhol egy jelölt induljon a Fideszes ellen. Rá kell jönnünk, hogy egy tüntetésen nem a kormánypárttal kell viaskodni és nagyot mondani nekik, hiszen nem ettől fogja Orbán Viktor telerakni a gatyáját, hanem célkitűzést és feladatot adni ebben a kilátástalan helyzetben, ahol mindenki szeretne tenni valamit, de fogalma sincs hogy kezdje.

A "Menjünk az utcára!" szlogen ugyanannyira vonatkozhat magukra a politikusokra is, akik rendszerint megkapják, hogy a parlamentben maximum csak asszisztálni tudnak az Orbán-rendszerhez, ezért mostantól a politizálást az utcán kell folytatni. Csak számomra olyan érthetetlen ez a felhívás? Az emberekkel való kommunikáláshoz és a bizalmuk megszerzéséhez elsősorban hitelesség kell: ha ez megvan, akkor teljesen mindegy, mikor kezdődik a Barátok közt, akkor is megáll a stand előtt és érdeklődik. Ha viszont ezek a standok a régmúlt emblémáit és politikusait ábrázolja, akiknek szervesen köszönhető a mostani rendszer, akkor a francért fog hozzájuk szólni bárki is. (Arról nem is beszélve, hogy a hitelesség mellett egy kis kreativitás is elkélne, hiszen a piac melletti kitelepülésnél léteznek ötletesebb gerillaakciók, hogy felkeltsék az emberek figyelmét. Hogy ebben tud-e valami újat húzni a Jobbik vagy az amúgy is trendi fidget-spinerekkel támadó MSZP, az majd a jövő zenéje lesz.

Eljött a tehetetlenség kora. A Fidesz által kitalált egyfordulós, igazságtalan választási rendszer bár befolyásolta az eredményességét, a győzelmét semmi nem vehette el. Ez tény. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartania még a Fidesz szavazóinak is, hogy az ő érdeküknek is ellenkezik az, ha több millió embernek nincs rendes érdekképviselete. Mert ami most van, az nem az. Ebben kell dolgoznunk a következő években, ki a mikrofonok, ki a monitor előtt, de abban egyikünk számára sem lehet kétség, hogy csak akkor hajthatjuk végre a tényleges rendszerváltást, ha Orbán Viktor és a Fidesz leváltását nem azokkal a személyekkel akarjuk megtenni, akik sorozatos 2/3-okba sodortak minket.

2018. 05. 07.

PODCAST

A blog fejlesztése érdekében egy heti rendszerességű közéleti-politikai podcastet szeretnék csinálni, amihez társat keresek, hobbi lévén fizetséget sajnos nem tudok felajánlani. Leginkább fontos társadalmi témákról, aktuális eseményekről lenne véleménykifejtés. Ha érdekel, kérlek írj a bumerangblog19(kukac)gmail(pont)com email címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr6513894926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.07. 06:41:33

4 év esély az állam izmosodására, a növekedésre. Ez szerintem nem semmi.

midnightcoder2 2018.05.07. 19:45:06

Na ja. Ezzel az ellenzékkel tényleg elég nehéz lenne győzni. Ezért fog Orbán a miniszterelnöki székben végelgyengülni. Az MSZP és a DK nem fog eltűnni a színről 2-3 cikluson belül, a Jobbik csak egyre erősebb lesz. Amikorra pedig eltűnik a két posztkomcsi baloldali párt, már kb. mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy Orbánnak nagy-nagy igazsága volt az EU-val és a migrikkel kapcsolatban, ami újabb 2-3 ciklust jelent neki. És persze addigra kb. az lesz a boldog, aki haza tud majd jönni a nagy nyugat-európai paradicsomból, és azok az európai menekültek akiket majd befogadunk.

lobaszopiatej 2018.05.07. 19:47:44

Pontosan azt kapja az ország, amire szavazott:

nyuggerek - MSZP
lusták, fogyatékosak vagy inaktívak - DK, LMP, ...
klerikálisok, vakhitű buta tömeg - Fidesz/MSZP
neonácik, oroszpártiak (= KGBéla-rajongók) - Jobbik

Modern, liberálisan, realistán gondolkodók (+ az anarchisták / kommunisták) - parlamenti küszöb alatt.
Hiába a panasz, M.o. egy buta balkáni önsors-elkúró csődtömeg.

lobaszopiatej 2018.05.07. 19:51:47

@lobaszopiatej: "klerikálisok, vakhitű buta tömeg - Fidesz/MSZP"
akarom írni Fidesz/KDNP.

morph on deer 2018.05.07. 19:54:40

Ábrándozunk, ábrándozunk?

Mert hol a bánatban rejtőzködik az a (le)megváltó, aki az összes posztkommunista formáció hirtelen eltünése esetén a porondra lép(het)ne, teljes fegyverzetben, és elkezdene végre igazat mondani?

Hacsak a Kétfarkú Kutyák nem...

Mert a Momentum meg LMP féléket nyugodtan el lehet felejteni, ha nem a megélhetési politikusok újabb generációját keressük, attól tartok.
Igazmondásra meg egyetlen elcseszett kísérletet láttunk mostanáig, - igen, a Gyurcsányét, - akit emiatt élve felfalt a rendszer, más meg még a látszatát is kerüli az őszinteségnek, mert arra van ‘vevő’! A hangzatos lózungokta, a hazug ígéretekre, meg az ijesztgetésre, hogy “jön a farkas” épp valahonnan...

Ez Magyarország, kéretik nem elfelejteni!

conchita wurst 2018.05.07. 19:58:36

Nincs itt semmilyen probléma, a legkormányképesebb bagázs fog kormányozni.

A többi már az egyénen múlik, mindenki megcsinálhatja a szerencséjét.

Brix 2018.05.07. 20:11:51

A rendszerváltozás után született miniszterelnökkel mèg várni kell egy kicsit...Mèg az 1970 - 1980 között születettek sem nagyon tudnak hozzáfèrni a politikai hatalomhoz, nemhogy a fiatalabbak...A nők meg jobb ha nem is álmodnak erről, ebben neokonzervatív világban...Hogy mit tehet az ellenzèki? Igazából semmit...Eltűri Orbán autokrata rendszerèt...A vidèki utalványosok, tüzifa-segèlyezettek, közmunkások ès a nemzeti nagytőke milliárdosainak furcsa koalícióját nem lesz könnyű lenyomni, a mestersègesen elsorvasztott , eszköztelen ellenzèki pártokkal...A rossz hírem az , hogy Orbán mèg sokáig maradni fog, ès egyre több lesz a migráns is....

tireless treehugger 2018.05.07. 20:12:03

@conchita wurst:

>>....mindenki megcsinálhatja a szerencséjét.

Mindenki????????.

morph on deer 2018.05.07. 20:15:34

@tireless treehugger:
Biztosan “szerecsenjét” akart mondani...

conchita wurst 2018.05.07. 20:19:55

@Brix: Csak a nagytőkével lehet kormányozni.

A világ minden kapitalista országában a nagytőkések kormányoznak. Orbán azért sikeresebb, mint mások, mert valamennyire kordában tartja a nagytőkét /s felosztja azt hazaira, meg külföldire/, s csurrant morzsákat a plebsznek is.

Mindeközben pedig nem feléli a jövőt mint a legtöbb volt kormány, hanem megalapozza azt, pénzügyileg. Mind a ktgvetés, mind a cégek, mind az egyének szintjén.

2002ben pedig tett egy fontos felfedezést, miszerint jól kormányozni nem jelent győzelmet, újraválasztást automatice, ha az ellenségé a sajtó.

Brix 2018.05.07. 20:32:04

@conchita wurst: A 2002- es helyzet már nem èrdekel, a jelen annál inkább.. Orbán " nemzeti tőkèsosztályt èpít" valójában saját pereputtya: az apja , a testvère , a veje gazdagodik milliárdos állami megbízásokból... Ez erkölcstelen ès összefèrhetetlen! Másoknak, alamizsnát osztogat....Viszont, szerencsèje van : èrkeznek ( mèg) az EU források, pörög az európai gazdaság- alacsony nemzetközi kamatszint ès infláció van..Ez siker titka, ami nem is olyan nagy siker , hiszen a tótokat vagy a lengyeleket sem sikerül bèrekben utolèrni....

conchita wurst 2018.05.07. 20:35:34

@Brix: Orbán ugyanilyen sikeres volt az EUn kívül is.

Akkor nem volt bérelőny a szlovákoknál és a lengyeleknél, sőt.

A siker kulcsa tehát a lipsimentesítés. A lipsimentesítés kulcsfigurája pedig Orbán.

Ugyanitt bojler eladó.

Jakab.gipsz 2018.05.07. 20:44:27

@Brix:

Na és ekkor mi van, ha az mind igaz az amit állítasz: irigykedsz ?

Csináld jobban ha tudod.

Péter51 2018.05.07. 20:46:39

Ahhoz hogy az ellenzék valaha nyerjen az is kell,hogy a most Fideszre szavazók közül sokan átálljanak.
Nem lesz sok helyen egyetlen jelölt ellene.Már az is csoda ha csak 2-3 jelölt lesz.Ki fogja eldönteni,hogy jobbikos,vagy balos legyen a nagy közös? Vagy zöldpárti,vagy libsi? Aki visszalép milyen kárpótlást kap? A KONKURRENS pártot segítse ingyen és bérmentve mert az a fő cél,hogy orbántakaroggy?
A blogíró se képes felfogni a való világot.
És még valami.El kellene ismerni azt amit a Fidesz jól csinál.Pld a migránskérdést.,a családtámogatást.Nem hőzöngeni és szidni mindent életképes alternatíva helyett.De erre sem képesek.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 20:50:55

Valóban hiányzik egy általad vázolt politikai erő.

Mert a jelenlegi választékból a Fidesz a legjobb választás. Az elkúrók pedig a legelutasítottabbak.

Mellesleg a Sorosozás és a migránsozás teljesen jogos volt, és ezt majd lassan a ballibek is belátják.
Avagy szerinted normális hogy Soros listázza a megbízható EP képviselőket, akikhez rendszeresen kilátogat ?
Hogy Ukrajnában kézivezérel egy puccsot, majd bábkormányt alakít, és a Naftogázt üzleti körének átjátsza ?

lobaszopiatej 2018.05.07. 20:51:57

@conchita wurst: "A lipsimentesítés kulcsfigurája pedig Orbán."

Az EU lipsi.

conchita wurst 2018.05.07. 20:55:52

@lobaszopiatej: Egyetértek. De közel a lipsimentesítés az EUban is, mennyi 1-2 év van a választásig?

MEDVE1978 2018.05.07. 21:01:36

Sokan azt nem fogják fel, hogy a korrupció Magyarországon egy kulturális jelenség, ami az ország kollektív emlékezetében és szokásrendszerében kódolt. Tehát attól, hogy kormányt váltunk, a korrupció nem fog nullára redukálódni, bár számottevően csökkenhet, de nem arra kell számítani, hogy Magyarországból egy skandináv típusú alacsony korrupciójú társadalom lehet. Érdemes tehát a korrupcióval kapcsolatosan a némi csökkentésre törekedni. A FIDESZ intézményesítette a korrupciót, ez a nagy változás a korábbiakkal kapcsolatosan. Ezért itt az ellensúlyt képviselő intézményeket (független ügyészség, bíróságok, hatóságok) kellene helyreállítani. Ezzel már Magyarország egy számára normál szintre érkezne meg.

Sajnos az ellenzék sohasem fog olyan programmal nyerni, ami tényleg az emberek érdekeit szolgálja. Mert melyek lennének ezek? Elsősorban a változásra kellene felkészíteni a társadalmat. Arra, hogy a digitalizáció a korábbinál sok tekintetben rosszabb világot hoz. Állandóan alkalmazkodni kell. Míg szüleink korában a biztos állás még olyan is lehetett, hogy onnan mentél nyugdíjba, ma már de facto ilyen nagyon kevés van. A robotika, digitalizáció rengeteg ember munkáját fogja elvenni és ezeket át kell képezni, középkorú embereknek kell majd nulláról új karriert kezdeni. A képzési rendszernek a gyerekeket eleve már erre kellene felkészítenie, korszerű szaktudást kellene adnia. Emellett a demográfiai problémákat is meg kellene oldani.

Az ellenzékiek döntő többsége nem ismeri fel, hogy a FIDESZ nem kormányoz rosszul eredmények tekintetében sem. A gazdaság stabil, igaz összeszerelőüzemként funkcionál az ország, de annak nem rosszul. Az emberek döntő többsége elégedett az adórendszerrel, ami többet hagy nála, mint korábban. Pont a szar bérek miatt rengetegen mentek külföldre dolgozni, emiatt a kvázi munkaerőhiány érdemi béremelkedést hozott. Persze emellett igaz, hogy ez a kormányzat brutálisan és kendőzetlenül lop, illetve a képzési / gazdaságpolitikája bántóan oppurtunista és perspektíva nélküli, de jelenleg nem történt még olyan dolog, ami megrengette volna ezt a képet.

naivugyfel 2018.05.07. 21:08:17

Jó kérdéseket feszegetsz, de meg is van a rájuk a megoldás, csak arra nem kíváncsi senki :-Í) Mindenki csak idáig jut, hogy "jaj, jaj", meg "nincs ötletem", aztán a megoldás megismerésére már nincs idejük... :-)
Érdekes tapasztalat ez, ezért is tartunk itt, ahol...

nick papagiorgo 2018.05.07. 21:17:56

Nem értem a nyafogás okát.

Egy pártnak (minden pártnak)az a célja, hogy választást nyerjen. Persze, az egyszerű szavazó úgy gondolja, hogy Grál-lovagokra lenne szükség, hótiszta igazságbajnokaira, de lássuk be, ilyen nincs, egyik párt sem az. Pl. mindegyik lop, vagy lopott, vagy lopna, ha oda kerülne, max annyi a különbség, hogy kicsit, vagy nagyon. És választást nem hótiszta, becsületes, előzékeny stb. stb. pártok nyernek. Lehet ilyennek lenni, nagyon szép, hagyon etikus - de ezek biztos bukni fognak.

Másik, hogy azt gondoljuk, hogy pl Németországban Merkel mamát, vagy a francia, angol stb. stb kormányfőt olyan sokan szeretik, vagy olyan nagyra tartják? Nem-nem, ott ugyanazok a gondok vannak, mint pl. itt. Csak a "nagy magyar lélek" gondolja úgy, hogy "a mi politikusaink olyan fene korruptak" - ez megvan máshol is, ez egy emberi tulajdonság, ne gondoljuk, hogy pl. egy német , francia, angol, olasz stb. stb politikus akkora emberi nagyság, hogy szinte a felhők között lebeg egy magyarhoz képest. Ha kimennél, és megnéznéd élőben, meglepődnél, hogy mennyire ugyanaz a helyzet, mint itt.

Visceroid 2018.05.07. 21:23:47

"Mit tehet egy ellenzéki 2018 Magyarországán?"

Csomagol? Esetleg tartalékol és várja a készülő "showműsort". Jó buli ez a "liberalizmus ellen való lázadás", de nem lehet a végtelenségig csinálni. Egy ponton valami szakadni fog, és ha az megtörténik, akkor viszi magával az egész országot. Mondjuk a forint már most zuhan, pedig Május van, éppen hogy emelkednie kellene! Majd jön a Szeptember! Szóval az összeomlás lehet, hogy 10 nap múlva, lehet, hogy 10 év múlva jön el, de közeledik!

nick papagiorgo 2018.05.07. 21:30:07

@Visceroid:
két mondás, egyiksem tőlem származik:

"A liberálisok mindig azt hangoztatják, hogy szsívesen meghallgatják bárki véleményét, aztán fel vannak háborodva, hogy másoknak az övékétől eltérő véleménye van, és azt elő is merészeli adni".

Illetve

"A Magyarország folytonos csődbemenésén meg az EU-s pénzektől való függőségén károgók csak azt felejtik el, hogy a nagyvezír már volt az EU-tagság előtt is nagyvezír, és akkor még nem is voltak EU-s pénzek de Magyarország akkor sem ment csődbe".

anyadmajma 2018.05.07. 21:39:34

@conchita wurst: na, te hazaáruló bolsevik geci birka, megint ezt a nickedet használod? na mindegy.
Csak szólok, hogy anyád picsáját. orbán megint úgy ugrál, ahogy a szovjetúnió fütyül. Putyin csak csettintett és máris a az aláírt szerződésből kirúgták a magyar céget, és beírták az oroszt, pedig csak pár százmilliárdos vasúti kocsi tender lenne.De hát a Ganz az nem jó, mert magyar, annál jobb a szovjet.

nick papagiorgo 2018.05.07. 21:40:35

Az utolsó idézetből kimaradt, hogy "Magyarország a nagy EU-barát Gyurcsány úr alatt ment majdnem csődbe".

Tudom, baromi nehéz megérteni egy ellenzékinek, hogy az emberek miért szavaztak a Fideszre. A fenti talán segít ezt megérteni.

conchita wurst 2018.05.07. 21:41:47

@anyadmajma: Putyin már lipsimentesített, így az ország szárnyal, elfelejtett bebukni.

Pedig a nyugati agresszorok minden provokációt, bojkottot bevetettek Putyin cár ellen, amit csak bírtak.

Hasztalan, RUSSIA STRONG.

Visceroid 2018.05.07. 21:48:20

"A Magyarország folytonos csődbemenésén meg az EU-s pénzektől való függőségén károgók csak azt felejtik el, hogy a nagyvezír már volt az EU-tagság előtt is nagyvezír, és akkor még nem is voltak EU-s pénzek de Magyarország akkor sem ment csődbe".

Aham, viszont abban a ciklusban még nem is volt igazán nagyvezír! Akkor még csak egy átlagos miniszterelnök volt, egy politikus a sok közül! Csak miután látta, hogy így 2002-t elbukja (amit meg is tett egyébként), átváltott a populizmusra, ami viszont így már pénzbe került. Hősök tere, ingyen vonat, kokárda, ami belefér. Most pedig ugyanez megy, csak nagyüzemben. Látszatberuházások, stadionok, kisvasút Felcsúton, nagyvasút Belgrádba és persze mindenki kedvenc Lölője. Egy amúgy is kényes pénzügyi helyzetben lévő országot destabilizál. Ráadásul van egy olyan sejtésem, hogy azok a pozitív számok, amiket mostanában lehet hallani, azok főleg a kedvező gazdasági környezetnek köszönhetőek, de jön még 7 szűk esztendő! Akkor leszünk majd bajban!

Visceroid 2018.05.07. 21:57:45

@nick papagiorgo: "Az utolsó idézetből kimaradt, hogy "Magyarország a nagy EU-barát Gyurcsány úr alatt ment majdnem csődbe".

Nagyon imádkozzatok, hogy nehogy Orbán alatt is bekapjunk egy olyan válságot, mert akkor az országnak annyi.

anyadmajma 2018.05.07. 22:02:35

@Visceroid: hagyd a fenébe, ez a birka mindenhol ott van a sok száz nickjével.
Amúgy azt sem értik ezek a faszok, hogy az EU-s csatlakozást orbán tárgyalta ki, 97ben indult, és 2001ben zárult le. A Medgyessy csak aláírta, mert ott már mást nem tehetett.

nick papagiorgo 2018.05.07. 22:06:27

@Visceroid:
nézd, ha jön egy "igazi"válság, azt senki sem fogja "túlélni", bármilyen jó politikus.
Ennyi erővel azon is lehet rettegni, hogy meg fogsz halni, mert hát ugye akármit csinálsz, a végén bizony-bizony meg fogsz halni - legalábbis eddig mindenki így járt :)

nick papagiorgo 2018.05.07. 22:08:42

@anyadmajma:
"ez a birka mindenhol ott van a sok száz nickjével."

Te meg aztán valóban értelmes ember lehetsz :)
Főleg, hogy sokszáz nickem van. Netán én vagyok a birka.
Tudod, én is találkozom sok hülyével, de azért nem feltételezem, hogy az mind te vagy :) Na további szép estét.

Visceroid 2018.05.07. 22:18:07

@nick papagiorgo: "Ennyi erővel azon is lehet rettegni, hogy meg fogsz halni, mert hát ugye akármit csinálsz, a végén bizony-bizony meg fogsz halni - legalábbis eddig mindenki így járt :) "

Mondjuk azért van aközött különbség, hogy kimész az utcára és elcsap egy kocsi, meg hogy van egy viszonylag kezelhető, de halálossá is válható betegséged, amivel nem mész orvoshoz. Ráadásul ha jó a fizikai állóképességed, még egy gázolást is simán túlélhetsz, csak kondi kérdése. De mindegy. Úgy nézem, hogy itt a szocik túl nagy kárt csináltak már, hogy ezt meg lehessen fordítani, a Fidesz propaganda meg túl erős. Lesz ami lesz.

nick papagiorgo 2018.05.07. 22:19:49

@Visceroid: ennél jobb végszót asszem nem lehetne találni :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.07. 22:20:17

Magyarország az olyan ostobák miatt is van szarban, mint te. Te az a fajta ostoba vagy, akinek semmi nem jó, semmiféle megoldást nem tud, de várja a sültgalambot a szájába repülni egy nem posztkomcsi párttól, igaz, egy nem posztkomcsi pártra se szavazna.

Az se esett le, te hülye, hogy az MSZP és a DK (tudod, akiket leposztkomcsizol, te faszfej!) tökéletes megállapodást kötött, pont a többi párt miatt van a Fidesznek kétharmada. Meg az se eset le, hogy ebben a választási rendszerben 49%-kkal simán nyer a Fidesz, akármit is csinál az ellenzék.

Úgyhogy menj el a jó édes kurva anyádba, te hülye kis Fideszbérenc!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.07. 22:24:51

"Orbán Viktor és a Fidesz leváltását nem azokkal a személyekkel akarjuk megtenni, akik sorozatos 2/3-okba sodortak minket."

A Centrum párt megalakulása óta sorban jöttek az olyan pártok, akik az ilyen faszleső barmokkal, mint te akarták elhitetni, hogy majd jön a csodás harmadik erő. utána volt az LMP, az Együtt, a Momentum.

Mindegyik megbukott, te húgyagyú!. És kurvára senki nem akadályozta őket, egyszerűen fel kéne már fogni, hogy nem, nem az a csodaszer, hogy ütöd a "posztkomcsikat". A jó édes kurva anyád sem fogja ezzel leváltani Orbánt, te húgyagyú! Eddig se tudta senki, ezután se fogja.

conchita wurst 2018.05.07. 22:29:30

@Brendel Mátyás: Így van Sváby, inkább segíteni kell a posztkomcsikat.

De Orbán is segíti a posztkomcsikat, hogy sok 2/3-a legyen.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.05.07. 22:31:26

@Brendel Mátyás: Kétszer húgyagyúztál le. Kérek némi kreativitást. :((

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.05.07. 23:02:07

@Brendel Mátyás: Hát nem tudom, ha szerinted az MSZP-DK megállapodás az egyenesen "tökéletes" - téged idézlek - azt tényleg nehezen tudom felfogni. Amellett, hogy lefideszbérencezel, még el is várod, hogy heves kurvaanyázások, húgyagyúzások közepette valami értelmet találjak a mondandódban. Kérlek segíts.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.05.07. 23:39:05

"Mit tehet egy ellenzéki 2018 Magyarországán?"

Egy dolgot tehetnek, kivandorolnak Irakba, vagy Sziriaba, es ott vegre kedvukre szophatjak az arabjaikat. Mert nalunk a kovetkezo evtizedekben, nem lesz eleg arab, hogy minden lipsi kedvere szopja oket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.07. 23:54:29

@A te embered: nem tellett tőled semmi másra, mint totál unalmas "posztkommunistázásra".

ami meg az MSZP-P-DK megállapodást illeti.

figyelj ide kisanyám:

hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1s

Na most hasonlítsd össze, melyik párt mennyi szavazatot kapott listán, és a képviselői helyek hány százalékát vitte el! Az, hogy listán mennyit kapott, az az adott párt népszerűsége, és nem függ az összefogástól.

Fidssz 49%-kkal elvitte a képviselői helyek 67%-át. Ez a geci választási rendszer eredménye, a Fidesznek nem kellett összefognia senkivel.

Jobbik 19%-kkal elvitt 13%-ot. Elég szar, ennek oka, hogy nem fogott össze senkivel.

MSZP-P 12%-kkal 10%-ot. Na, ez egész jó arány ahhoz képest, hogy milyen volt a választási rendszer. Hogy csinálták ezt? A jó összefogással a DK-val.

DK: 5,37%-kkal 5%. Ez a Fidesz után a legjobb arány. Ilyen jó volt az összefogás az MSZP-P-vel.

LMP 7%-kkal 4%-ot. Szar. Mert nem fogott össze.

Momentum, MKKP kiesett. Nem fogott össze.

Az együtt 0,66%-kkal is kapott egy képviselőt, összefogással.

Szóval, mit nem sikerült felfognod, húgyagyúkám?!

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.05.08. 00:41:14

@Brendel Mátyás: És kit érdekel, hogy mennyit értek volna el? Az MSZP és a DK az alternatíva? Nem veszed észre, kedves jó modorú barátom,hogy ezek ugyanazok?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 00:42:15

@A te embered: "Nem veszed észre, kedves jó modorú barátom,hogy ezek ugyanazok? "

Ugyanazok, mint mi, te hülye?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 00:48:11

@A te embered:

te írtad, te húgyagyú:

"Történetesen Magyarország olyan hely, amire az összes pont igaz, így a nép által hangoztatott megállapodás nem valami ostoba vicc, hanem egy racionális elvárás, ami elsősorban azt mondja ki, hogy Orbán rendszerének leváltása egy olyan minimum kell legyen minden ellenzéki párt részéről, ami közös munkát igényel."

Bizonyítottam, hogy ezt a közös munkát az MSZP-P és a DK valósította meg leginkább, és az LMP, a Momentum, és az MKKP szart bele a leginkább.

Dolgozd fel, faszfejkém, hogy a kedvenckéid azok, amelyek leginkább Orbán kezére játszottak, mert ugyanolyan ostobák, mint amilyen te magad is vagy. Az orrodnál nem látsz tovább, a valóságot nem látod, pedig majd beveri azt az ostoba fejedet!

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.05.08. 01:14:36

@Brendel Mátyás: @Brendel Mátyás: Azért remélem arról is tudsz, ha már a számodra istenített szocikról van szó, hogy a választások előtt pár nappal a 12%-os MSZP egy 3:25-ös arányú visszaléptetési ajánlatot tett a 7%-os LMP-nek, csak azért, hogy később, az LMP teljesen jogos visszautasítása után ezt a saját kényük-kedvük szerint kommunikálhassák. Jó lenne, ha felfognád, hogy Orbánék maradásában rohadtul nem csak a Jobbik/LMP/Momentum tengely volt érdekelt, hanem bizony Karácsony Gergely és Gyurcsány bagázsa is. Egy kis önkritika igazán elférne számodra, tudom hízelgő dolog számodra a DK hozzáállása az egyházakhoz, de azért tudd, hogy nem ebből áll a világ.
Bloggeri munkásságodhoz pedig Isten dicső segítséget kérem!:)

Orbán miatt veszteséges Kunhalmi burka boltja. 2018.05.08. 03:08:15

Emberek, Magyarok, be kene segiteni a ""TOBBSEGNEK"", mert nem sikerult annyi embert a parlamenthez vinniuk, hogy korbeerjek :))))))))))))))))))))
Ez mar nekunk szegyen fideszeseknek, meg a vegen tenyleg azt hiszik kulfoldon, hogy itt akkora a diktatura, hogy 500 ember nem mer kimenni tuntetni.
Ok a ""TOBBSEG"" de nem erik korbe a parlamentet. :)))))))

Orbán miatt veszteséges Kunhalmi burka boltja. 2018.05.08. 03:14:28

Tenyleg azon gondolkodunk par haverral, hogy kimegyunk segiteni a "TOBBSEG"-nek, mert a kulfoldi media biztos nem azt a kovetkeztetest fogja levonni, hogy a "TOBBSEG" olyan szanalmasan kevesen vannak, hogy nem jonne ossze belolle egy kozepes falugyules, :))))

lobster thermidor 2018.05.08. 06:30:12

@nick papagiorgo:
Mielőtt Gyurcsányt okolnád, emlékeztetnélek arra az apróságra, hogy volt ám akkoriban egy súlyos banki, és hitelválság, ami az egész világazdaságot, sőt még a németeket is alaposan megrángatta. Csak néhány ország, köztük Ausztria úszta meg komolyabb következmények nélkül.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 06:41:53

@A te embered:

"3:25-ös arányú visszaléptetési ajánlatot tett a 7%-os LMP-nek"

hazudsz, ezekről a körzetekről később megállapodtak:

mno.hu/belfold/elindult-a-domping-ket-mszp-s-es-ket-lmp-s-lep-vissza-a-masik-javara-2457600

nem 3:27 arányban.

tényleg az a baj, amikor az olyan tájékozatlan, faszfej hülyék, mint te rugdossák az ellenzék egyes pártjait, és totál alaptalanul. Orbánc bérencei vagytok ezzel, fogjátok már fel!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 06:48:41

@A te embered: azt se felejtsük el, hogy ez a kis korlátos megállapodás volt az, amivel az LMP és az Együtt meg tudott nyerni 1-1 szánalmas kis körzetet magának.

mno.hu/belfold/elindult-a-domping-ket-mszp-s-es-ket-lmp-s-lep-vissza-a-masik-javara-2457600

3:25 vagy 3:27 arányú visszaléptetésről egyébként csak LMP-s propagandából tudunk. és még ők sem nevezik meg, mi lett volna az a 25 vagy 27. de, hogy azok közül egyikben sem volt esélyük nyerni, az tuti.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 07:07:11

@Brendel Mátyás:

Egyéniben az LMP-re szavaztam. Ha összefogtak volna a ballibákkal, akkkor automatikusan a Fideszre szavaztam volna.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 07:08:28

@Brendel Mátyás:

Megint úgy teszel, mintha nem tudnád, vannak egyéni választókörzetek is. S elsősorban azokban kell nyerni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 07:09:58

@Brendel Mátyás:

Ez van, a magyar nép nem kér kedvenc ballibáidból... törődj bele,,.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:15:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: mi a faszról beszélsz, te faszfej, pont erről beszélek, hogy az egyéniben lehetett volna még párat vinni, de a Momentum, az LMP és az MKKP elbaszta.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:16:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a kedvenc LMP-dből meg aztán végképp nem. kevesebb képviselőjük lett a hülyéknek, még a DK-nál is!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:21:22

@A te embered: csak neked, numerikus kimutatás arról, hogy az LMP-d mekkora seggfej fasz volt:

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/07/az-mszp-p-es-a-dk-jol-mukodo-osszefogasanak-bizonyiteka/

és, hogy ezt maguk szívták meg.

BiG74 Bodri 2018.05.08. 07:24:12

Mit tehet egy ellenzéki ma Magyarországon?
A megélhetési, önmegvalósító elmehet dolgozni, és ábrándozhat, hogy egyszer ő lesz a főnök, ez kb. az összes ellenzéki politikus 99 %-a.
Az orkbáni rendszer negatívumaival, nem csak orkbánnal szembenálló próbálhatja összeszedni a hozzá hasonló ellenzékieket, és elkezdhetnek politizálni egymás közt, gyakorlásnak, csapatépítésnek tökéletes.
A nem orkbánra szavazó magyar, pedig ha nem debil ork, akkor éli az életét tovább, és majd akkor megy az utcára, ha konkrét, az életét érintő dolog ellen kell.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:27:07

@BiG74 Bodri: "A nem orkbánra szavazó magyar, pedig ha nem debil ork, akkor éli az életét tovább, és majd akkor megy az utcára, ha konkrét, az életét érintő dolog ellen kell. "

A hülye csak akkor megy utcára, amikor már késő lesz. De bizony, te vagy a debil ork.

midnightcoder2 2018.05.08. 07:35:05

@lobster thermidor: "Mielőtt Gyurcsányt okolnád, emlékeztetnélek arra az apróságra, hogy volt ám akkoriban egy súlyos banki, és hitelválság, ami az egész világazdaságot, sőt még a németeket is alaposan megrángatta."

Csak emlékeztetnélek arra az apróságra, hogy nálunk azért szépen voltak bajok 2008 előtt is.
www.portfolio.hu/img/upload/2013/09/gdpelso130904.png

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 07:38:59

"aki nem az ingadozó közvéleménykutatások és a gátlástalan tanácsadók népszerűségre hajtó populista ötleteiben hisz, hanem egy igazmondáson alapuló tényszerű és kritikus stílusban, amivel felnőtt emberként kezeli a társadalmat "

Szólj ha találsz legalább egy ilyet valahol a világban.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 07:40:23

"egyfordulós, igazságtalan választási rendszer"

Amig ezt a baromságot mantrázzátok addig szopni fogtok.

BiG74 Bodri 2018.05.08. 07:41:02

@Brendel Mátyás:
Mesélj, pontosan miért is kell az utcára menni?
Mert nem a jobbik, maszop, vagy dk alakíthat kormányt? Menjenek ki ők, együtt. Ja, az nem megy, a választási megegyezés sem megy.
Hol volt a konkrét nép a magánnyugdíjnál, trafiknál, földmutyinál, mészáros lalánál, a mindenhová trafiknál, a szar oktatásnál, egészségügynél ? Sehol, bazdmeg! Sehol! Mert nekik így is, jó, meg úgy is jó! Mert nincs egy politikusi gárda aki meg tudja mozdítani őket, csak a viktori gépezet. Ők ezen a szinte állnak, ti meg ugráltok az elefántcsont tornyaitokban, kiabáltok kifelé, szórjátok a pamfleteiteket, a többiek meg úgy ahogy vannak szarban maradnak a választásokon. De most menjünk ki, mire? Fel kellene nőni a feladathoz, de az ilyen politikusok, meg az ilyen elhívatott hívőkkel ez nem fog menni.

Ad Dio 2018.05.08. 07:41:24

@Brendel Mátyás:

Matykó-Matykó... még mindig elbűvölő a stílusod...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:45:13

@BiG74 Bodri: "Hol volt a konkrét nép a magánnyugdíjnál, trafiknál, földmutyinál, mészáros lalánál, a mindenhová trafiknál, a szar oktatásnál, egészségügynél ? Sehol, bazdmeg! Sehol! Mert nekik így is, jó, meg úgy is jó!"

Te magad pontosan ezek közé tartozol, te barom! Te pontosan ugyanezt mondod.

"Ők ezen a szinte állnak"

Te is ezen a szinten állsz, sőt, még reklámozod is, és hirdeted is, hogy te ilyen debil vagy.

"De most menjünk ki, mire?"

De most komolyan nem értem. Leírod, hogy a nép jelentős része micsoda debil, mert nem megy ki tüntetni. Utána meg leírod, hogy te magad sem mész ki tüntetni, nem is akarsz. Azaz egy az egybe leírod, hogy te magad vagy a fő debil.

zokogjatok 2018.05.08. 07:46:39

"Az összes posztkomcsi párt nélkül sokkal nagyobb tér és lehetőség nyílna a tiszta politikához."

Úgy van. Úgy lehet hogy meg is hallgatnám az ellenzéki pártokat, és nem idegből ikszelném be a fideszt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:48:02

@midnightcoder2: én 2 %- os növekedést látok 2007-ben (Gyurcsány), és 2 %-os recessziót 2013-ban (Orbán). De tudjuk, a hülye Fideszes baromnak a negatív növekedés is növekedés. Mert elmebetegek vagytok.

apro_marosan_petergabor 2018.05.08. 07:52:11

Szerző, a hozzászólók nagyjából elmondták, olyan sok gondja nincsen itt az ellenzéknek sem (élhet jól, s közben kedvére anyázhat). Mo életszínvonala, állaga mindenestül felfelé megy folyamatosan, az országban rend, biztonság (külföldről, NYUGATRÓL is kezdenek ideszokni) van nagyjából,aki szeret dolgozhat, mehet előre, aki nem az is sodródhat kedvére. Budapest is szépül - kifejezetten - , annak ellenére, hogy sok agymosott ávós-libero és kádár-rákosi proletár lakja (sok közös vonással...:(( ). Sok mindenen lehet javítani, de ez másutt is így van - te is javíthatsz, több munkával, alázattal, jobbító szándékkal. Azzal is ha az "ellenzékedet" (magadat is) felhomályosítod azzal, OV leváltása gyengécske ellenzéki közös programnak - arról nem is beszélve - hogy talán gondold végig (tudom, nehéz gondolkodni) - ha sikerülne - milyen káoszba, szuaréba, hátramenetbe süllyedne ez az ország a "közös programoddal"...
Igen, lehet javítani az oktatáson, egészségügyön, utakon - sok mindenen - OK, nosza, tevékenységed célozza meg valamelyik területet, s nosza javíts! De az az attitűd, hogy "lámpavasra OV-t", meg a "4 millió birkát a juhakolba" nemigen fog eredményt hozni...
Tudod, már Kölcsey is megmondta (Ismered?)- " hass, alkoss, gyarapíts és a haza fényre derül"!

BiG74 Bodri 2018.05.08. 07:59:28

@Brendel Mátyás:
Figyelj baromarc, kezdem unni a kioktató stílusodat. Mindenki hülye csak te vagy a helikopter? A darwini evolúció mentén a te mentalitásod a kihalással egyenértékű. Semmit nem látsz, semmit nem tanulsz, semmit nem változtatsz, és remekül feladod a labdát a fidesznyikeknek.
Kurvára nem érted a helyzetet, de mindenki hibás, aki nem azt mondja amit valaki, valamikor a fejedbe rágott. Ez itt a világ. Ebben ti nem rúgtok labdába, mert valamit sikerült elqrni, és a mai napig nem értitek mit.
A fentiekről, pedig annyit, hogy a szöveg értésed nulla. Jelenleg te egy sértődött barom vagy, aki minden frusztrációját kivetíti másokra, tekintet nélkül arra, hogy az kicsoda.
Te jelenleg valahol a birca színvonalán nyomod, csak másik térfélen. Beszélgess vele!

zokogjatok 2018.05.08. 07:59:29

@Brendel Mátyás: mér gondolod, hogy az LMP-nek vagy akár az MKKP-nek akkora érdeke hogy ismét mszp kormány legyen? Jó buta felfogás ez, hogy "van orbán a FŐELLENSÉG, meg az összes többi MIND ELLENE". Egy LMP-s mitől akarna inkább Gyurcsányt mint Orbánt?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 07:59:42

@apro_marosan_petergabor: te mit szívsz?! Orbanisztán az elmúlt években csak azért nem volt recesszióban, mert az EU támogatásból ingyenél. De ezt Mészárosék és Tiborczék ellopták. Amitől 1 évig bele számít a GDP-be, de utána a horvát focicsapatból, nyaralóból, jachtból már nem lesz GDP növekedés, te faszfej! Ja, és az összes környező ország lehagy minket. Ha ez neked elég jó, költözz le az aluljáróba, mondogasd, hogy az se rossz élet, és szavazz a csuti gecire!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:02:11

@A te embered:

Brendel Matyikával nem érdemes sokat foglalkozni.
Régi Gyurcsány seggnyaló a szentem, és képtelen feldolgozni, hogy ma 2018-ban is a kedvenc elkúrói a legelutasítottabb formáció az országban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:02:35

@BiG74 Bodri: "Mindenki hülye csak te vagy a helikopter? "

Hát, mondjuk ezen a blogon hozzám képest tényleg mindenki hülye, ami nem egy túl meglepő dolog a végzettségemmel.

A darwini evolúció mentén a te mentalitásod a kihalással egyenértékű. Semmit nem látsz, semmit nem tanulsz, semmit nem változtatsz, és remekül feladod a labdát a fidesznyikeknek.

"szöveg értésed"
Például, aki naponta olvas könyveket, és 90 felett van az IQ-ja, az tudja, hogy mely szavakat kell egybeírni. De te, a 80-as IQ-ddal, és a 4 elemiddel azt hiszed, hogy az már érvelés, ha az asztal közepére szarsz.

Hol a jó édes kurva anyádban volt a hozzászólásodban egyetlen érv, te nyomorult elmebeteg?!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 08:03:54

"ahol a vidéki lapok nem a kormány kezében vannak, ahol nem alakul ki hűbérűr-jobbágy viszony a politikus és az állampolgár között és ahol senkit nem ér hátrány amiatt, hogy mi a politikai állásfoglalása. Történetesen Magyarország olyan hely, amire az összes pont igaz"

A Magyar Nemzetet nem az a SImicska darálta be, aki az elmúlt években épp az ellenzék támogatója volt? Mert akkor rögtön adódik a kérdés: az is a Fidesz hibája, ha az ellenzék megszünteti vagy eladja (Népszabó) a saját sajtóját?

Kivlov 2018.05.08. 08:05:50

"Tetszettek volna forradalmat csinálni..." '89ben...

A tudomány sosem téved! 2018.05.08. 08:06:01

"Mit tehet egy ellenzéki 2018 Magyarországán?":
Index címlapos blogokat ír, hogy Orbán tegnap megint megbukott, és holnap gyáván lemond.
Vagy, hogy az oltásoknak nincs mellékhatása, vagy, hogy a napelemek megmentik a földet, a menekültek pedig megduplázzák a GDP-t. Mindegy csak valami nagy baromság legyen.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:06:13

@Brendel Mátyás:

Hazudsz ahogy szoktál. Amíg az elkúrók regnáltak minden évben az összes környező ország GDP növekedése nagyobb volt mint a miénk.

2010-től váltakozva vagyunk elöl-hátul, és együtt megyünk átlagban a többiekkel előre.

zokogjatok 2018.05.08. 08:07:53

"Orbanisztán az elmúlt években csak azért nem volt recesszióban, mert az EU támogatásból ingyenél. De ezt Mészárosék és Tiborczék ellopták"

Ez annyira zseniális, én iróniából tudok csak ilyet írni! Szóval:

- MO-n növekedés csak az EUs pénzekből van
- De azt meg ellopják :D

"Amitől 1 évig bele számít a GDP-be"

Fú és minden évben egyre több és több látszatberuházás van, hogy a GDP növekedés fennmaradhasson? Vagy a nagy eszeddel azt sem tudod, hogy ha ad az EU idén is 4% támogatást, meg jövőre is, az pont 0 növekedés?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:07:57

Hát ezen nagyon sokat röhögtem..

Mikor az IQ-jával büszkélkedik a ballibek legostovább fanatikusa.. :DDDD

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:07:58

@zokogjatok: "az LMP-nek vagy akár az MKKP-nek akkora érdeke hogy ismét mszp kormány legyen?"

Az nem lett volna, de a Fidesz kétharmadot ezeknek a hülyéknek köszönhetjük.

"Egy LMP-s mitől akarna inkább Gyurcsányt mint Orbánt? "

Jelentős részük átszavazna, sőt, a VI-VII kerületben annak ellenére átszavazott, hogy a faszfej LMP-s nem lépett vissza. Ott szerencsére így is a DK-s nyert.

168ora.hu/itthon/jelentos-aranyban-szavaznanak-at-olah-lajosra-az-lmp-szavazoi-hogy-le-lehessen-gyozni-az-orban-csalad-ugyvedjet-147462

Figyusz, az nem érv, hogy te hasból mondod a baromságot, amit a valóság cáfol.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:08:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "vidéki lapok"

analfabéta vagy, naná, hogy Fideszes vagy!

A tudomány sosem téved! 2018.05.08. 08:09:35

@lobaszopiatej: "Modern, liberálisan, realistán gondolkodók (+ az anarchisták / kommunisták) - parlamenti küszöb alatt." ez melyik párt volt?

zokogjatok 2018.05.08. 08:10:24

@Brendel Mátyás: "Például, aki naponta olvas könyveket, és 90 felett van az IQ-ja, az tudja, hogy mely szavakat kell egybeírni"

@Brendel Mátyás: "bele számít"

MACISAJT 2018.05.08. 08:11:09

" Ez a tömeg igenis képes lenne arra, hogy rákényszerítse az ellenzéki pártokat a koordinálásra, azaz hogy mindenhol egy jelölt induljon a Fideszes ellen. "

Gratulálok, még egy elmebeteg képes volt eljutni erre a "megoldásra"...
Eddig megy.
De olyat még nem láttam, aki elmondaná azt is hogy UTÁNA mit csinálna ez a "koordinált jelölt"...:P

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 08:11:29

@Brendel Mátyás:

"Hát, mondjuk ezen a blogon hozzám képest tényleg mindenki hülye, ami nem egy túl meglepő dolog a végzettségemmel."

:DDDDDDD

Matyókám, a te legnagyobb hibád a túlzott szerénységed.

zokogjatok 2018.05.08. 08:15:03

@MACISAJT:" De olyat még nem láttam, aki elmondaná azt is hogy UTÁNA mit csinálna ez a "koordinált jelölt"...:P "

Hát elzavarná Orbánt, és akkor eljönne a Kánaán, mi mást? :D Köztudott, hogy ez így van a ballib legendáriumban :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 08:15:51

@Brendel Mátyás:

"analfabéta vagy, naná, hogy Fideszes vagy!"

"Például, aki naponta olvas könyveket, és 90 felett van az IQ-ja, az tudja, hogy mely szavakat kell egybeírni"

Zseniális vagy, Matyókám. Hányas IQ kell szerinted ahhoz, hogy tudd: a "fideszes" szót kis kezdőbetűvel kell írni?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:23:36

Az idomított németek Zöldek (akik Magyarországot is támadják), már ott tartanak hogy nem létezik olyan hogy "nép".

Robert Habeck, a német Grünen (Zöldek) vezetője szerint a nép nem létezik.

"ez egy náci kifejezés. Nem létezik nép, így nem beszélhetünk arról sem, hogy elárulják a népet"

Emlékeztető Soros eredeti céljáról, ami a nemzetállamok felszámolását illeti. (Ezért segíti a migrációt is pl.)

Szóval a Homo Sorosensusok egyre őszintébbek:
pestisracok.hu/homo-sorosensus-az-uj-emberfajtat-sorosrol-nevezte-el-az-europa-tanacs-emberi-jogi-biztosa/
Két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján – ezt még 2009-ben fogalmazta meg Nils Muiznieks az Európa Tanács jelenlegi emberi jogi biztosa.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 08:23:38

@zokogjatok:

Tanács Matyókának: Aki más helyesírását cikizi, az előbb maga is tanulja meg a magyar helyesírást. "Bele számít", "Fideszes" - ez max. 70-es IQ-t enged meg.

MACISAJT 2018.05.08. 08:25:22

" A Fidesz által kitalált egyfordulós, igazságtalan választási rendszer "

Ugyan kérem.
Imádom az agyonvert ballibák állandó kreatív választási számolgatását ..Megunhatatlan..:P
Mert egyfelől azt mindig valahogy kifelejtik hogy az egyéni mandátumok 91:15 aránya hány százalékos megoszlást is jelent? ( 86%-14%)
Bizony, kedves elvtársaknak elég lett volna csupán megnyerniük ezeket az egyéni mandátumokat és akkor nemhogy fideszes kétharmad, de kormányváltás is lett volna.De nem ment nekik, persze. Ahogy korábban sem, bár 2010 óta kétségtelenül javultak ezen a téren:P
Ha így folytatják 2226-ban egyenlőek lehetnek...

Ami pedig a mostani 49%-ot illeti, idézném az 1994-es választások eredményét, mely nyomán létrejött akkor a "dicsőséges" mszp-szdsz kétharmad:

Szervezet Szavazatok száma Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1 689 081 31,27% 209 képviselő 54,15% kormánypárt
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1 005 766 18,62% * 69 képviselő 17,62% kormánypárt

Na szóval. 1,6 millió listás szavazattal, a voksok 31 (!)%-val az mszp abszolút többséget szerzett, kapott a parlamentben 53%-ot és lett kormánypárt.
Cimboráik, az szdsz pedig 1 millió listás szavazattal, a voksok 18%(!)-al pedig a parlamentben 28%-ot kaptak.
És így együtt összeállva , éppen 49%-al , a parlamentben lett 73%-os kétharmaduk.
A demokrácia legnagyobb dicsőségére, mert nem láttam még ballibát aki akkor vagy azóta ezen fennakadt volna.

Úgyhogy hagyjuk a púdert hogy a választási rendszer miatt nem lehetett leváltani Orbánékat.
Azért nem lehetett őket megverni/leváltani 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban( és még jó darabig ha ez így megy) mert az ellenzék nem kormányképes, mert úgy néznek ki mint egy Dohány utcai lakodalmas kutya hányása, gárda mellényes heller ágnesek és simicskás zazriveczek, apró piroska veje és az mszmp hivatalos utódpártja , finom vegyesen...
Ilyenekre épeszű ember nem bízza az országot csak ha 1. elmebeteg 2. gyűlöli azt.

És egyáltalán nem bánom, ha a Fidesz zsinórban harmadik kétharmada nyomán egyesek emigrálnak/ünnepélyesen a Dunába lövik magukat etc.
Legalább megtudják mi mit éreztünk a 2002-es werberi választási csalások , illetve a gyurcsanyizmus évei alatt.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:28:38

@Brendel Mátyás:
2014-es grafikon, ráadásul nem is eurostat, hanem a ballib hírhamisiítók által szerkesztett ?
Matyikám. Ennyire futja az IQ-ból ?

2018-at írunk:

www.origo.hu/gazdasag/20180214-magyar-gdp-szamok-2017.html
A magyar gazdaság teljesítménye 2017 utolsó negyedévében olyan szintre emelkedett, amire nem volt példa 13 éve. Összességében is remekül teljesített a magyar gazdaság 2017-ben, melyet leginkább az építőipar és a kereskedelem pörgetett. 2018 hasonlóan erős év lehet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:32:46

@zokogjatok:

"- MO-n növekedés csak az EUs pénzekből van
- De azt meg ellopják :D"

Igen, mit nem fogsz fel ezen?! A stadionok beleszámítanak a GDP-be, amikor építik őket, de ennyi.

A magyar GDP kb úgy nő, amikor nő, hogy az EU támogatások nőnek, és úgy, hogy egyre többet hívott le belőlük Orbán. Amikor nem volt EU támogatás, akkor a magyar GDP be is szakadt.

Felfogod, faszfejkém?

444.hu/2016/05/13/magyarorszagon-volt-a-leggyengebb-a-gdp-novekedes-egesz-europaban

Ez volt az az időpont, amikor éppen nem jött a segílyke, bazdmeg. Ennyit tud Orbán segílyke nélkül.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:34:44

@Rettegek mert ballib vagyok:

X={(x_1,x_2,...,x_n): n \in N, x_i \in {1,2} and \sum_{i=1}^{i=n}x_i=50 }

and

(\forall x \n X and y \in Y) (x \neq y)

|X|=?

Ha jössz a válasszal, akkor nyertél egy belépőt a "kinek nagyobb az IQ-ja vitára", addig a cserepadon sem vagy. Kapjál már magadhoz, te húgyagyú!

rnz 2018.05.08. 08:35:28

A parlamenti élőlánc is milyen ugyesen összejött a "mi vagyunk a többségnek". :D
Egy villamost is csak akkor értek volna körbe, ha beszáll a láncba az összes rendőr, meg újságíró. Többség, jahh. :D
De legalább dolgozhattak egy kicsit a ligetben, mert átvonult a parlamenthez az a tucatnyi rikácsoló alkoholista, drogos hajléktalan.
Szánalom.

MACISAJT 2018.05.08. 08:35:47

"az ATV és a Hír TV pedig pont ugyanolyan lelkesedéssel hívja be az ezer éve leszerepelt Kuncze és Lendvai-féléket,"

Tegnap a kálmán olga nevű dominánál minőségi csere zajlott: egy -eddig- 13 évet ült zsidó maffiavezér magyarázhatta a saját szemszögéből az eseményeket..:P Priceless.

2002-ben még "könyvet" is írt, amiben a " Fidesz börtönében" eltöltött három évéről kesergett:
moly.hu/konyvek/tasnadi-peter-983-nap-a-fidesz-bortoneben

Aztán még rápakolt azóta vagy tízet, vegyesen...

Muhaha

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:37:36

@Brendel Mátyás:
2014-ben és 2018-ban is az élen vagyunk cserébe faszfejkém:

www.vg.hu/gazdasag/a-magyar-gdp-novekedes-a-legjobb-az-egesz-eu-ban-433273/
A magyar GDP-növekedés a legjobb az egész EU-ban (2014)

A 2018-as már ott van feljebb.

A kedvenc elkúróid meg végig a legszarabbak között volt az egész EU-ban. GDP növekedésben, eladósodásban, munkanélküliségi rátában, minden gazdasági mutatóban.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:38:52

@rnz:

Hát ezen én is röhögtem sokat.

Nagyjából az úgynevezett 'Ligetvédők' átkocsiztak 4 autóval, és 20 lézengő még beszállt a tüntibe.. :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 08:40:52

@MACISAJT:

Hiába dörgölöd az orruk alá, mindig ignorláják. Hiszen az demokratikus 73% volt, mert a szoclibek győztek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:42:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: X={(x_1,x_2,...,x_n): n \in N, x_i \in {1,2} and \sum_{i=1}^{i=n}x_i=50 }

and

(\forall x \n X and y \in Y) (x \neq y)

|X|=?

Ha jössz a válasszal, akkor nyertél egy belépőt a "kinek nagyobb az IQ-ja vitára", addig a cserepadon sem vagy. Kapjál már magadhoz, te húgyagyú!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:43:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aki más helyesírását cikizi, az előbb maga is tanulja meg a magyar helyesírást. "

Falszólító mondatok végére felkiáltójelet teszünk! Általános iskola, bazdmeg!

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 08:43:27

@Brendel Mátyás: "Meg az se eset le, hogy ebben a választási rendszerben 49%-kkal simán nyer a Fidesz, akármit is csinál az ellenzék. "

Létezik olyan választási rendszer ahol nem a 49%-os párt hanem a 20 - 15 - 10 - 5%-os pártok alakítanak kormányt?

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 08:44:11

@Brendel Mátyás: "Falszólító" "Általános iskola, bazdmeg! "

BiG74 Bodri 2018.05.08. 08:46:32

Hát, ha a matyi az ellenzéki értelmiség mintapéldánya, akkor nagy a baj!
Még jó, hogy nem. De legalább könyveket olvas, a héten már kétszer kiolvasta a Micimackót. Az önértékelése pedig, mint tudjuk, egyenes arányban áll az intelligenciahányadosával, vagy fordítottban, mindegy, de függ tőle!

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 08:46:34

@Brendel Mátyás:" Fidssz 49%-kkal elvitte a képviselői helyek 67%-át. Ez a geci választási rendszer eredménye"

Az előző bezzegjóválasztásirendszerben a jómszp valami 33%-os listás eredménnyel 51% mandátumot kapott. Szerintem a geciorbán miatt volt ez már akkor is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 08:47:16

@Brendel Mátyás:

Matyikám, írjál meg ATMega mikrokontrollerre assemblyben egy időjáráskövető parametrikus PID szabályozó programot háromfázisú betáp vezérlésével

Ha holnap estig jössz a válasszal, akkor nyertél egy belépőt a "kinek nagyobb az IQ-ja vitára", addig a cserepadon sem vagy. Kapjál már magadhoz, te húgyagyú!

Avagy ugye tudod, hogy párbajban a kihívott fél jogosult fegyvert választani? Te pedig a kihívó vagy, nem te választod a fegyvert. :D

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 08:48:27

@BiG74 Bodri: Matyi a baloldal intellektuális krémje. Remélem még sokáig aktív marad, tagaghostésbarátaival együtt.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:48:46

@Brendel Mátyás:

Matyika.. Én azt írtam, hogy hol élen vagyunk hol nem. Az hogy te csak azokat a periódusokat teszed be ahol épp nem, én meg csak azokat ahol épp igen, az éppen ezt az állítást igazolják.

Ellenben a kedvenc MSZP-SZDSZ-es elkúróid végig 8 éven keresztül a legszarabbak között voltak minden gazdasági mutatót tekintve.

MACISAJT 2018.05.08. 08:51:14

MEDVE1978

Alaptétel: kormányozni muszáj valakinek( különben itt is kijevi anarchia és káosz következne).
A jelenlegi kínálatból pedig( agyonvert ballibák, Fidesz/Orbán, operettnácik, majdnemzöldek) világos hogy az egyedüli kormányképes erő a jelenlegi.

Ami pedig a két fajta kormányzás között az un. "rendszerváltás" óta eltelt 24 év alatt a két fajta (ballib és jobboldali) igazgatás között kimutathatóak a lényegi különbségek.

Éspedig az hogy míg a 8(+4) év ballibák kormányzása alatt mindig "suchmannositottak", eladtak szinte mindent, MOL-tól párnagázig,MÁV Cargo-tól Postabankig, Posta székháztól az Airportig (de még a Malévot is egy abramovicsnak, áldassák érte a neve), a befolyt pénz is eltűnt(ahogy a többi is) , az államadósság is az egekbe emelkedett noch dazu az ország mégis a tönk szélére került, amit már egy Lehmann Brothers bedőlés is elfújt......aztán jöhetett az államcsőd előtt a magasságos IMF hitel....

ehhez képest viszont Orbánék visszavásárolják az elkotyavetyélt állami tulajdont és még jut is
pénz fejlesztésekre.
Ha zongorázni tudnám a különbséget, én volnék Chopin, Mallorcán..

Olyanok ezek az érdekes "igazgatási" különbségek, mint a Magyar Nemzeti Banknál, ahol egy simor-karvalits-király júlia trojka "harcolt" évekig 7%-os alapkamattal a 3%-os inflációéért(nekik valahogy soha nem jött össze.)
Ahogy eltakarodtak, láss csodát: infláció is 30 éve nem látott alacsony szintre zuhant, no meg az alapkamat is..És kiderült hogy velük együtt eltűnt 206 milliárd forintos , általuk 2014-re tervezett(!) MNB veszteség is, amit 2015-ben naná hogy az állami költségvetésnek kellett volna pótolnia, mégpedig kötelezően...

A titok a lopások természetében rejtőzik.Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)

Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik...
addig a másik(sötét) oldal komprádorai nem elégszenek meg azzal hogy a saját zsebeiket megtömködik...
hanem még a külföldi maffiákat is etetniük kell.
Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára.
(Lásd blum esetét a böszmével.amikor már ilyen piti "telekcserés" csontoknak sem bírtak ellenállni.)

Nos, míg a Fidesz és holdudvara éhségét és lopásait még képes elviselni az ország...utóbbiakét már nem, ezekbe rendre tönkrement.
2002 előtt azzal uszítottak ballibáék hogy a Fidesz lop és " Magyarország többet érdemel" meg " több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak".
Bejött, valahogy nyertek. És? Kiszórták az ablakon a pénzt oszt két év múlva már fuccsban volt az ország(lásd öszödi beszédet) ami aztán nyílegyenesen tartott letolt gatyával a 2008-as válságba.

Érdekes a balliberális média és "közgazdászainak" reagálása a mostani makrogazdasági adatokra is.
Hiszen évekig ezt hajtogatták, hogy ez a megoldás: export, külker mérleg többlet, államháztartás 3% alatt, csökkenő munkanélküliség,GDP növekedés, alacsony infláció.
Erre most mindezt megkapják, ráadásul egyszerre és mit látunk? Max. fanyalognak és annyit bírnak kinyögni hogy majd 2020 után mindez csökkenni fog..
petschnigmáriazita és tasik...

Muhaha

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:52:27

@Rettegek mert ballib vagyok: mi volt 2014-ben? Az EU kohéziós alapok ciklusának vége. Orbánék beálltak a polgármesteri elé, és hazatalicskáztak egy csomó segílykét. aztán 2016-ra beszakadt a növekedés, faszfejkém. pontosan az van, amit mondtam. fényesen igazolod.

MACISAJT 2018.05.08. 08:52:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Lehet hogy nyilvánosan ignorálják, de azért mindig betalál...

Mert sokan erre már "nem emlékeznek"...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:54:37

@Rettegek mert ballib vagyok: Komolyan, bazdmeg, egy segílykén élősködő ingyenélő banda vagytok, Orbanisztánban pontosan akkor van némi növekedés, amikor dől a segílyke az EU-ból. Mást nem tud ez a csuti paraszt, mint a segílykén élősködni. 2014-ben azért volt némi növekedés, mert akkor jött a segílyke, 2016-ban szünet volt, be is zuhant a növekedés.

Mi a faszom kell még neked, hogy felfogd, te elmebeteg?!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:55:35

@MACISAJT:

Ez is Epic:

"Nyolc óra körül a Jobbik képviselői a Bazilikánál gyülekeztek, hogy kordont bontsanak."
...
" A jelek szerint sikerként könyvelték el, hogy nincs kordon."

Ezen is nagyon sokat röhögtem.. Oda mennek Orbán Viktorosat játszani, és elveszik a játékukat a cukisodó Simicska pártnak.. :DDDD

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:56:07

@eßemfaßom meg áll: Létezik olyan választási rendszer, ahol 49%-os párt nem alakít kormányt.

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/01/egy-majdnem-tokeletes-valasztasi-rendszer/

de neked, ha az eszed-faszod megáll, akkor se fogod fel.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:56:58

@Brendel Mátyás:

EU-s támogatást a kedvence elkúróid is kaptak, mégis a legszarabbak voltak az egész EU-ban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:57:50

@BiG74 Bodri: te is akkor gyere intelligenciával, ha tényleg van, és nem csak a pofád nagy!

X={(x_1,x_2,...,x_n): n \in N, x_i \in {1,2} and \sum_{i=1}^{i=n}x_i=50 }

and

(\forall x \n X and y \in Y) (x \neq y)

|X|=?

Ad Dio 2018.05.08. 08:58:30

"Mit tehet egy ellenzéki ma?"

Agyat növeszt és számot vet a lehetőségekkel. TÖKÉLETES megoldás nem adatik a kormányváltásra. Vagyis ha baloldali, ne adj Isten baloldali liberális valaki, akkor bezony meg kell emésztenie, hogy egy esetleges kormányváltáskor NEM baloldali liberális fordulat következik, hanem baloldali, liberális ÉS egyben radikáljobb IS. Ugyan így ha valaki Jobbikos jobber, annak is tudomásul kell vennie, hogy egy esetleges kormányváltás után NEM 20-as évek reloaded következik némi irredenta vonulattal meg rendpártisággal, hanem az IS és mellette baloldali liberális IS.

A következő 4 év programja az, hogy ezt fejben összerakja mindenki. Választó IS és politikus IS. Ha ez nem megy, akkor ha lesz is kormányváltás (mert mondjuk Orbánék valamit nagyon elrontanak), a következő időszak a civakodóspofára esés évei néven kerül be a történelemkönyvbe, majd Orbán reloaded 80% következik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 08:58:49

@eßemfaßom meg áll: ha az a rendszer nem volt jó, az mennyiben változtat azon, hogy a geci Orbán még rontott rajta?!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:59:26

@Brendel Mátyás:

Tehát mindenhol kormányt alakíthatott volna a Fidesz az egész EU-ban.
Köszönjük, hogy elmagyaráztad.
Merthogy küszöb Németeknél és Hollandoknál is van.
És a parlamentbe jutott pártok között a Fidesznek 53%-a van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 09:01:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Matyikám, írjál meg ATMega mikrokontrollerre assemblyben egy időjáráskövető parametrikus PID szabályozó programot háromfázisú betáp vezérlésével"

Jajj, bazdmeg, ez neked intelligencia-teszt?! Bármikor megírok ilyet. De te egy igen egyszerű IQ-teszt kérdésre nem tudsz válaszolni. Ennyikeh. Azért, figyelj, ne egy mesterséges intelligencia-kutatót akarjál már programozásból tesztelni, te húgyagyú! Neked tényleg az az IQ, hogy megtanultál 1, azaz 1 pogramnyelvet?! Nabaz!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 09:01:53

@Brendel Mátyás:

Nézőpont kérdése. Szerintem kifejezetten hasznos, hogy a győztes koalíciós kényszer és zsarolás nélkül tud pártot alakítani.
Lásd Német és Olasz kormány töketlenkedését, ami erősen kihat a gazdaságukra is.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 09:04:10

@Brendel Mátyás:
Jajj Matyi.. Nem mindenki kutató aki php-ben megcsinálta a tutorialt.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 09:05:59

@Brendel Mátyás: Mondtam én, hogy baj volt azzal a rendszerrel?

BiG74 Bodri 2018.05.08. 09:07:18

@Brendel Mátyás:
Ez négy elemivel sajnos nem megy, meg aztán vár a vakolás is. Amúgy szívesen cikizlek tovább is, de konkrét feladvánnyal kovácsné kínált meg, így a mai házifeladataitokat egymással cserélgessétek!

rrc122 2018.05.08. 09:07:31

Majdnem jó poszt. Kár, hogy ennek is csak az LMP, Momentum és társainak mosdatása a célja. (Még nem jöttek rá, hogy a szerecsent nem lehet fehérre mosadatni.)

Csak arról feledkezik el a posztoló, hogy a jelenlegi 2/3-ban keményen benne vannak a "rendszerváltás után születettek" pártjai is. Sőt! Ezeknek a pártocskáknak köszönhető ez a 2/3.

A DK és az MSzP abban ludas, hogy 2010-ben 2/3-hoz jutott a FideSS és minden lényeges törvényt átírhatott.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 09:08:16

@Brendel Mátyás:

Agresszív kismalac részegen bicajozik haza, egyszer csak eldől. Arra megy a jótündér:
-Jaj, kismalac, megütötted magad ?
-Kuss, mindig így szállok le !

BiG74 Bodri 2018.05.08. 09:12:03

@Brendel Mátyás:
Matyikám! Figyelj már egy kicsit! Mi az a pogramnyelv?

rrc122 2018.05.08. 09:12:19

@Rettegek mert ballib vagyok:

Szeretnék én olyan gazdaságú országban élni mint a német! Még ha a kormányalakítási válság erősen ki is hat rá.
Ez alatt a hatás alatt is messze jobban teljesít, mint a "robogó" magyar gazdaság a kormányalakítási problémák negatív hatása nélkül. Talán mégsem olyan rossz az a rendszer ...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 09:23:10

@rrc122:
Ott is járnánk ha a ballibek nem hívták volna be 56-ban az oroszokat, mint ahogyan most az EU-tól várják a diktátumot.
De nem erről szólt a válasz, hanem arról, hogy jó-e vagy sem, ha nincs kormány a váalsztások eredményeként. Azaz kell e torzítás, és mennyi.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 09:24:40

@rrc122: "Ez alatt a hatás alatt is messze jobban teljesít"

És ez a kormányalakítási problémáknak köszönhető vagy esetleg annak, hogy a német kapitalista gazdaság kicsit régebbről kicsit erősebb alapokkal indult mint a magyar? Komolyan mi a jó nektek abban, hogy almát hasonlítgattok a körtéhez?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 09:27:51

@Brendel Mátyás:

S ez miért fontos? Miért lenne jó hazugsággal több mandátumot szerezni?

igazi hős 2018.05.08. 09:30:18

@MEDVE1978: "a FIDESZ nem kormányoz rosszul eredmények tekintetében sem. A gazdaság stabil, igaz összeszerelőüzemként funkcionál az ország, de annak nem rosszul." Orbán pont olyan pocsékul kormányoz, mint Gyurcsány tette. Se a stílus, se az eredmények között nincs különbség: folyamatosan maradunk le a szomszédokhoz képest. "gazdaság stabil" igaz, ehhez kell a GDP 4%-nyi folyamatos EU transzfer, ami nélkül most is 6-7%-os lenne a hiány, mint korábban volt, de valahogy ez a rengeteg pénz nem jelenik meg a GDP növekedésben. Másutt, Pénztáros Lőrincnél, Rogán-Habony-... baráti körnél, Garancsinál, kisebb-nagyobb helyi politikusoknál megjelenik. Ezt azonban nem kéne hozzáadni az ország eredményéhez, hanem inkább le kéne vonni. És azt se mondhatjuk igazi eredménynek, hogy a GDP 10%-át lenyúlva 8 év alatt sikerült az államadósságot 5%-kal csökkenteni. Mivel azt a nyugdíjat majd valakinek később ki kell fizetni, ezért valójában 5%-kal nőtt az elmúltnyolcévben az államadósság. Szóval ha elég ostobák vagyunk, akkor mondhatjuk, hogy nem kormányoznak rosszul.

igazi hős 2018.05.08. 09:31:55

@Rettegek mert ballib vagyok: 56-ban ugyanazok hívták be az oroszokat, akik most is hatalmon vannak. A bolsevikok nem halnak ki, csak nevet váltanak.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 09:36:44

@igazi hős:

Biztos nem hallottad de az MSZMP utódpártját MSZP-nek hívják. Valamint azt is biztosan tudod, hogy a behívás azt jelenti, hogy külföldi segítséggel kormányt dönteni.
Azaz mint 56-ban az MSZMP-s ballibek, és mint most az MSZP-DK-s ballibek, akik az EU-nál nyomják fel rendületlenül az országot.
A nemzeti oldal mindig is az önnálló nemzetállam pártján volt.
Tudod...
Amit Sorosék le akarnak bontani mindenhol.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 10:15:49

@Brendel Mátyás:

"Bármikor megírok ilyet."

Akkor bizonyítsd!

röf 2018.05.08. 10:38:28

Milyen ellenzékre gondol a cikkíró?
Remélem nem erre a szakadt csürhére, akik a Kossuth tér környékén hemperegnek a földön….

chrisred 2018.05.08. 10:55:05

@Rettegek mert ballib vagyok: A nemzeti oldal nincs hatalmon, az országot egy volt KISZ titkár irányítja. Rudod, mit takart ebben a betűszóban a "K" betű. Nem mellesleg volt a Liberális Internacionálé alelnöke is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 10:58:27

@chrisred:

"az országot egy volt KISZ titkár irányítja"

Sokkal jobb volt, amikor egy pufajkás munkásőr vagy egy D209 irányította? Vagy amikor a milliárdos kapitalistává avanzsált utolsó komcsi sportminiszter?

"Nem mellesleg volt a Liberális Internacionálé alelnöke is.2

Ha ez minősíti az ország irnyítását, akkor ugyanúgy minősíti a Liberális Internacionálét is. :)

Wildhunt 2018.05.08. 13:32:52

@BiG74 Bodri: szerintem hülyébb a bircánál. Az nem nézne téged fideszesnek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:20:59

@Brendel Mátyás: ""Matyikám, írjál meg ATMega mikrokontrollerre assemblyben egy időjáráskövető parametrikus PID szabályozó programot háromfázisú betáp vezérlésével""

Ha te azt hiszed, hogy ez egy egzakt specifikáció, akkor sajnálom, de cégünk nem tart igényt rád, mint alkalmazottra.

Sonst, kannst du eine Spezifikation auf Französisch mir schicken. Ich werde es programmieren in C, sobald du die richtige Antwort auf meine Frage gegeben hast.

Egyébként nem csodálkozom, hogy fosol a bevándorlóktól, ha te assembly programozó vagy microcontrollerre, akkor te vagy a programozók kecskepásztora, a te munkádat elveheti egy bevándorló.

Mi egyébként a microntrollert C-ben programozzuk, mert nem pitiáner dolgot fejlesztünk rá, mint ti.

És nem csodálkozom, hogy be vagy

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:21:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ""Matyikám, írjál meg ATMega mikrokontrollerre assemblyben egy időjáráskövető parametrikus PID szabályozó programot háromfázisú betáp vezérlésével""

Ha te azt hiszed, hogy ez egy egzakt specifikáció, akkor sajnálom, de cégünk nem tart igényt rád, mint alkalmazottra.

Sonst, kannst du eine Spezifikation auf Französisch mir schicken. Ich werde es programmieren in C, sobald du die richtige Antwort auf meine Frage gegeben hast.

Egyébként nem csodálkozom, hogy fosol a bevándorlóktól, ha te assembly programozó vagy microcontrollerre, akkor te vagy a programozók kecskepásztora, a te munkádat elveheti egy bevándorló.

Mi egyébként a microntrollert C-ben programozzuk, mert nem pitiáner dolgot fejlesztünk rá, mint ti.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:23:00

@Rettegek mert ballib vagyok: Akkor állunk jól, amikor Orbánon a segílykeosztás. Orbánék Felcsúton is csak akkor álltak jól, de ez nem teljesítmény.

Gleccsertetű 2018.05.08. 15:24:35

látom gendermatyi ma sem kapott migránsfaszt a segglukába, aztán itt frusztrálkodik. kéretik megértéssel viseltetni iránta.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:25:50

@MACISAJT: "a Malévot is egy abramovicsnak,"

Hát, bazdmeg, Orbán utána meg tönkretette. Ez így sokkal jobb, mi, te húgyagyú?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:32:33

@MACISAJT: " infláció is 30 éve nem látott alacsony szintre zuhant, no meg az alapkamat is."

igaz, hogy az egész EU-ban:

crisisobs.gr/en/2016/03/annual-inflation-down-to-0-2-in-the-euro-area-down-to-0-2-in-the-eu/

de nyilván te azt hiszed, hogy Orbán tojta a világválságot.

"A titok a lopások természetében rejtőzik.Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)"

Orbánék nagyságrendekkel nagyobbakat lopnak.

"Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik..."

jajj, bazdmeg, annyit offshore-oznak, hogy ihaj, meg horvát villa, és horvát focicsapat, meg horvát jacht. és svájci egyetem...

"Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára."

az Orbán kormány kétszer annyival támogatja a multikat.

neked olyan mélyen van Orbán seggében a fejed, hogy mindent rózsaszínnek látsz. te elmebeteg vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:39:57

@Ad Dio: a kormányváltás minden oldalról egy náci kormány bukása volna mérsékeltebb erőkre. a Fidesz nácibb a Jobbiknál.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:40:36

@Rettegek mert ballib vagyok: elmagyaráztam, mi lenne az igazságos rendszer. nem fogtad fel.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:41:17

@Rettegek mert ballib vagyok: igen, te koalíciófóbiás faszbarom vagy, mert egy pszichopata vagy, aki nem képes kooperációra.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:41:50

@eßemfaßom meg áll: ha nem volt baj vele, mit ugrálsz, hogy baj volt vele?:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:42:31

@BiG74 Bodri: elismered, hogy hülye vagy az IQ-teszthez. ennyi.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:43:46

@rrc122: "A DK és az MSzP abban ludas, hogy 2010-ben 2/3-hoz jutott a FideSS és minden lényeges törvényt átírhatott."

na, még egy Stockholm-szindrómás elmebeteg. Nem a Fidesz a hibás, hanem az MSZP és a még nem is létező DK. Hárítasz mindenre, csak a hibást ne kelljen megnevezni!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:44:19

@rrc122: 2010-ben az MSZP és a DK szavazott a kétharmadra, vagy a választók többsége?! Akkor ki a hibás, te faszfej?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:46:33

@rrc122: Németország megengedheti magának, hogy a pártjaik megfontolva és koalíciós kormányt alakítsanak. Az ország rendben van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:47:55

@Rettegek mert ballib vagyok: nem kell torzítás- intelligens ember tudja kezelni a helyzetet, meg a koalíciót is. A hülye magyar nem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:49:31

@eßemfaßom meg áll: "És ez a kormányalakítási problémáknak köszönhető vagy esetleg annak, hogy a német kapitalista gazdaság kicsit régebbről kicsit erősebb alapokkal indult mint a magyar? "

Ez annak köszönhető, hogy Németországban már korábban is megfontoltabb döntéseket hoztak koalíciós kormányok. Németországban évtizedek óta mindig koalíciós kormány volt, és nézd meg, mi lett belőle! Na ez az, amitől te fosol, de nem azért, mert rossz, csak neked egybites az agyad, és nem fér bele.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:51:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a dolgot koalíciónak nevezik. Értelmesebb országokban van ilyen.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:52:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a hazugság tudod mi volt? amikor a Fidesz összeállt a Kisgazdákkal, pedig az első forduló előtt Orbán nagy pofával hazudta, hogy nem fognak. Na ez a hazugság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:53:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "S miért állnának össze más iráűnyvonalú pártok?"

Fidesz-KDNP?
Fidesz-MDF?
Fidesz-Kisgazdák?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:54:55

@Rettegek mert ballib vagyok: "a ballibek nem hívták volna be 56-ban az oroszokat,"

PAKS II. faszfejkém!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 15:57:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem fogtad fel. Orbán szélkakasságáról volt szó. volt már ő minden, buzitól, selyemfiún át ministráns fiúig minden.

Ad Dio 2018.05.08. 16:00:49

@Brendel Mátyás:

Utolsó 21 komment Brendel Mátyás... Matykó... ha még nem tetted meg... menj el fejdokihoz...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 16:01:39

@Brendel Mátyás:

"Ha te azt hiszed, hogy ez egy egzakt specifikáció"

Azért parametrikus, te idióta. :) Már ha ismered a szó jelentését, de ezek szerint nem ismered.

"akkor sajnálom, de cégünk nem tart igényt rád, mint alkalmazottra."

Gondolod, hogy elmennék egy olyan céghez, ahol te jelented a színvonalat?

"Sonst, kannst du eine Spezifikation auf Französisch mir schicken."

Ennél még a Google Translate is helyesebben fordít. Tanulj német nyelvtant, szórendet. Kvára röhejes, hogy itt próbálsz villogni a némettudásoddal, közben alapvető szórendi hibát vétesz. :DDD

"ha te assembly programozó vagy microcontrollerre, akkor te vagy a programozók kecskepásztora, a te munkádat elveheti egy bevándorló."

Ez inkább fordítva igaz, kiskócsagom. Az assembly ismerete nélkül magas szintű programnyelvekben sem lehetsz igazán jó.

"Mi egyébként a microntrollert C-ben programozzuk, mert nem pitiáner dolgot fejlesztünk rá, mint ti."

Mi - azaz én - meg mindig az igénytől függően. Ha szükséges, a C programba írok assembly betéteket, főleg az időkritikus részeknél, pl. interruptokban. Mindig a sebesség versus kódhossz függvényében. De te ehhez már túl hülye vagy. :)

Sebaj, kecskepásztornak talán még jó leszel, persze csak Afganisztánban. De a programozástól inkább tartasd távol magad, fogadjunk, hogy még egy tisztességes rekurzív függvényt sem tudnál megírni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 16:04:31

@Brendel Mátyás:

Te viszont kitartóan a magyar - sőt a nemzetközi - blogoszféra legintelligáncsosabb emberének tartod magad. Ha az eszed nem is, a kitartásod legalább figyelemre méltó.

Csak ugye ismered a mondást: nincs szánalmasabb dolog, mint amikor a hülyeség szorgalommal párosul. Na, ez vagy te. :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:08:29

@Brendel Mátyás:

Nem szokott koalíció lenne ellentétes koncepciójó szervezetek között.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:09:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az LMP, MSZP, DK közötti koalíció nem volna a pártok között nagyobb különbség, mint a Fidesz-Kisgazda koalíciónál. Vagy a szokásos koalícióknál Európában. Ostoba vagy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:10:35

@Brendel Mátyás:

Majd azt mondta, kell a koalíció, mertt másképo nincs többség. Mi ezzel a gond? Lásd MSZP-SZDSZ 1994-ben, pedig akkor felesleges volt, az MSZP-nek egyedül is megvolt a többsége.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:11:39

@Brendel Mátyás:

Nagy eltérések itt nem voltak, esetleg a Fidesz és az FGKP esete, dehét ott is megállapodtak a területek elosztásáról.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:13:03

@Brendel Mátyás:

MSZP, DK. Együtt, Momentum - itt tényleg csak személyi viták vannak, nem valós eszmei eltérések.

De a Jobbik és az LMP esete már más: alapkértdésekben mondanak mást, mint az előbbiek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:13:55

@Brendel Mátyás:

Nem éppen. Hiszen a szavazó eldönthette: szavaz-e vagy sem erre a megállapodásra.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:14:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

0) AZ IQ-tesztet nem tudtad megoldani.
1) Fingod nincs, mi a szoftverspecifikáció.
2) Du sprichst kein Deutsch, ni francais.
3) A programozók kecskéje vagy. A kecskepásztor valószínűleg a József.

Azért nézz már körül, te húgyagyú, hogy hány assembly programozót keresnek, mekkora fizetéssel Európában! És ehhez képest hány deep learning specialistát, amit te nem fogsz fel, mert hát nincs természetes intelligenciád.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:22:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

ez vagy te (vagy az urad):

www.itjobswatch.co.uk/jobs/uk/assembly%20language.do

nem keresett, alacsonyabb fizetés, a hülye is képes rá.

ez vagyok én:

www.itjobswatch.co.uk/jobs/uk/machine%20learning.do

magasabb fizetés, jobban keresett, nem akárki tudja.

no meg ez:

www.itjobswatch.co.uk/jobs/uk/deep%20learning.do

még magasabb fizetés, feltörekvő téma.

te meg a kecskepásztor, akit tényleg seggbebasz az afrikai, mert okosabb nálad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:23:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tehát, ha a Fidesz csinálja, nem gond, ha az MSZP, akkor gond. pedig a Fidesz hazugsággal, és a szavazók átbaszásával csinálta.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:25:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az LMP nem. a Jobbik tényleg szalonképtelen, de nem is mondtam, hogy a Jobbikkal koalíciót kellene kötni. sőt, a demokratikus ellenzéki pártok sem akartak ilyet, legfeljebb egy technikai koalíciót a gyors választások kiírásáig.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:28:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ha már nem tudsz németül, válaszolhatsz google translationnel, de abba te bele fogsz bukni, mert hülye vagy, és mert én tudok németül.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:30:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tu peux aussi le essayé en francais. Mais je pense, tu es un connard pour ca.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 16:34:08

@Brendel Mátyás:

1) A programot nem tudtad megírni (pedig könnyű feladat volt).

2) Innentől nem vagy számításba vehető. :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:35:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a párbaj, tudod nem úgy van, hogy kihívsz, lövök, eltalállak, összeesel, de még megpróbálod beadni, hogy nem találtalak el, és vissza akarsz lőni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:35:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a választ az IQ-tesztre nem tudtad megadni, pedig 1 perces munka.

A programhoz nem adtál specifikációt, pláne nem a kért nyelven.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 16:37:09

@Brendel Mátyás:

"te meg a kecskepásztor, akit tényleg seggbebasz az afrikai, mert okosabb nálad."

Látom, saját tapasztalatból beszélsz, téged minden este seggbe rak - na nem az afrikai, hanem csak a bakkecskéje. Az afrikai a feleségedet dugja, oszt csodálkozol, miért kávébarnák a kölykeid és miért bukdácsolnak az iskolában.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:37:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: btw. nem az volt a kérdés, hogy ki mekkora szakbarbár. Az én feladatom egy általános matekfeladat volt. A tied egy szakbarbár ócskaság. Lehet, hogy a 80-as években ilyenekre még buktak a fogszabályozós malaclányok, de nem ettől még cool, és nem IQ kérdése.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:39:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, szétestél, jön a nettó fröcsögés. Érvet már nem sikerült összegereblyézned.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:46:30

@Brendel Mátyás:

Az MSZP-nek nem kellett koala 1994-ben, így a szavazóik átverése volt az SZDSZ-szel kötött koalíció. A Fidesznek viszont nem volt kormányképes többsége 1998-ban, így kellett a koala. Ráadásul ezt ELŐRE mondták meg, nem utólag.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 16:49:55

@Brendel Mátyás:

S minek egy olyan technikai koalíció, me,y eleve nem képes kétharmadot szerezni, sőt egyszerű többséget se?

Megnyeri a válaasztást a technikai koalíció, majd új választást ír ki? Mi a fenének?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:54:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a két forduló között mondták meg, ez átverés volt. de ez neked nem baj. de ha 2018-ban az ellenzék csinál ilyet, az neked baj. mert egy elvtelen, elmebeteg, geci hülye vagy, aki össze-vissza csapkod a porcelánboltban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 16:59:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Megnyeri a válaasztást a technikai koalíció, majd új választást ír ki? Mi a fenének?"

helyretenni a diktatúrát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.08. 17:02:43

@Brendel Mátyás:

" A tied egy szakbarbár ócskaság. Lehet, hogy a 80-as években ilyenekre még buktak a fogszabályozós malaclányok, de nem ettől még cool, és nem IQ kérdése."

Na látod, Matyókám, és te még ezt sem tudtad megoldani. Most önmagadat minősítetted. :DDD

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 17:06:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te nem tudtad megoldani az én feladatomat, a sajátodhoz meg nem küldtél specifikációt en francais. 2:0 ide.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 17:18:01

@Brendel Mátyás:

Átverés? Mikor a 2. forduló előtt ezt tudta mindenki? Ha valaki ezt átverésnek gondolta volna, nem szavazott voina rájuk-

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 17:23:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: most meg akár már az 1 forduló előtt is tudhatta, illetve tudta mindenki. Ez miért átverés akkor, te faszfej?! Akkora a kettős mércéd, hogy a kurva anyád adja a másikat.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 17:24:58

@Brendel Mátyás:

2018 más eset. Semmi esély nem volt győzelemre eleve. Plusz a 3 fél elvesztette volna minden hitelességét.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 17:29:16

@Brendel Mátyás:

Diktatúőra, ahol szabad és demokratikus választások vannak?

Na és, egyébként mi lenne helyretéve konkrétan?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.08. 17:30:42

@Brendel Mátyás:

Átverés, mert az egyes pártok hűtlenek lettek volna saját magukhoz. Ezért is nem lett választási koala: ők maguk is, veled ellentétben, megértették ezt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 18:12:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te tényleg ilyen hülye vagy? a pártoknak szerinted tényleg abból kell kiindulni, hogy semmi esély a győzelemre?! elmebeteg vagy?! ja igen.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 18:14:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: még egyszer mondom, faszfej, a magukhoz való hűtlenségben a Fidesz 1998-as produkciójánál semelyik párt sem követett el durvábbat. felfogod, te elmebeteg autista?!

BiG74 Bodri 2018.05.08. 18:59:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Basszus, szerintem meg nem normális.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 19:05:18

Matyi bazdmeg te beteg vagy. Komolyan meg kellene látogatnod egy szakértőt mielőtt végleg így maradsz és nem csak alkalmanként hatalmasodik el feletted.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 19:12:47

@Brendel Mátyás: " a pártoknak szerinted tényleg abból kell kiindulni, hogy semmi esély a győzelemre?"

Szerinted Eric Moussambani abból indult ki, hogy nyerni fog az olimpián vagy esetleg a realitásérzéke jobban müködik mint a "kormányváltó erőké"?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 19:13:16

@eßemfaßom meg áll: bazdmeg te beteg vagy. Komolyan meg kellene látogatnod egy szakértőt mielőtt végleg így maradsz és nem csak alkalmanként hatalmasodik el feletted.

midnightcoder2 2018.05.08. 20:05:12

@Brendel Mátyás: Matyika, ahol te 2%-os növekedést látsz, az 2008 volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.08. 22:39:50

@midnightcoder2: legyen 2008! Így is leszoptad magad. Nem mindegy?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 05:56:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Mi - azaz én - meg mindig az igénytől függően. Ha szükséges, a C programba írok assembly betéteket, főleg az időkritikus részeknél, pl. interruptokban. Mindig a sebesség versus kódhossz függvényében. De te ehhez már túl hülye vagy. :)"

És szerinted az időjárást követő PID szabályozó, az egy olyan dolog, ami sebességkritikus?! Mert ugye az időjárás, az olyan gyorsan változik, hogy arra mikorszekundumok alatt reagálni kell? Vagy mert a PID szabályozó pár összeadása és kivonása és szorzása egy olyan bonyolult számítás, amely C-ben fordított programmal évekig tart?

Nem. Ezért nem szükséges assemblyben megírni.

C-ben lekódolni az integrálás és a deriválás inkrementális approximációját (egyébként hányad rendű approximációról beszélsz? Ugye ezt sem specifikáltad.) egy pár sornyi kód. És akkor kell még 3 szorzás, oszt kész vagy. Ez az a nagy dolog, amire felvágsz, te mucsaröcsögei paraszt?! Te programozók kecskepásztora?!

Az a bajod neked, hogy pont ugyanaz a szindrómád van, mint Orbánnak. Te egy összeszerelő ország kis beszállító cégénél fusni-assemblerezel. A te kis céged a mi cégünk beszállítója, örüljél, ha van munkád! Ne hidd azt, hogy a farok csóválja a kutyát! Ne hidd azt, hogy egy PID-szabályozó straightforward implementálása akkora, intelligenciát próbáló dolog, hogy ezzel összehasonlítható vagy egy PhD-vel, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező kutató-fejlesztővel, aki abban az országban, abban a cégnél adja el magát, ahol akarja. Tényleg akkor outsourcoljuk az egész cégeteket Hyderabadba, amikor akarjuk. Főleg, ha ugrálsz, és náci kis köcsög vagy, ami szalonképtelen egy multinál.

Tudd a helyed, bazdmeg, essen le, amikor nálad sok szinten feljebb lévő emberrel beszélsz! Merj szerény lenni! Van mire!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:08:54

@Brendel Mátyás:

Ha nincs esély, akkor nem adod fel a saját identitásodat, nem világos ez?

Miután a Jobbik - a legnagyobb ellenzéki párt - viláégosan kizárt MINDEN együttműködést, világos lett, hogy a Fidesz fog nyerni. Ezek után a többi ellenzék mi a fenének fogott volna össze?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:09:39

@Brendel Mátyás:

Ahhoz kérharmad kell, amire nem lett volna semmi esélye semmilyen technikai koalíciónak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:10:24

@Brendel Mátyás:

Nem igaz, mert a Fidesz ezt a 2 forduló között tette, s megkapta rá a szavazatokat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:35:11

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

1) értem, tehát te amellett vagy, hogy van az a pénz, amiért megvehető vagy.

2) a pártok nem aszerint cselekszenek, hogy te mit gondolsz utólag esélytelennek. ha azt hiszed, hogy te vagy a megmondóember, akkor szállj már nagyon magadba!

3) az LMP, azzal, hogy összefogásról beszélt, és visszaléptetésről a Jobbikkal, aztán visszalépett pár helyen, és nem lépett vissza még sok másik helyen, azzal mit üzent?! azt üzenték, hogy feladják az identitásukat, és össze-vissza baromkodnak.

az MSZP és a DK viszont megegyezett egymással, és azt üzenték, van esély, és hajlandóak koordinált jelöltekig együttműködni, ami az együttműködés optimális formája is volt.

Akárhogy is nézem, itt az LMP a hülye és elvtelen. No meg persze a Fidesz. Azért az szép dolog, hogy elismered, hogy a Fidesz, ha a hatalomról van szó, lemegy kutyába is akár.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:37:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: két forduló közben tenni, úgy, hogy az első forduló előtt még az ellenkezőjét hazudta, az a szavazók átvágása. A választás előtt bejelenteni, az nem a szavazók átvágása.

SOkszor mondtam már, te egy olyan elmebeteg vagy, aki egyszerű szavak jelentésével sincs tisztában.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:38:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az, hogy utólag okoskodsz, hogy mire volt esély, az ostobaság. A választási kampányban a pártok teljesen legálisan optimisták. Ez a dolguk, ezt kell tenniük. Pesszimista párt még soha nem nyert választást.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:43:26

@Brendel Mátyás:

"értem, tehát te amellett vagy, hogy van az a pénz, amiért megvehető vagy."

Ha van egy cél, ami elérhető kompromisszummal, akkor meg lehet fontolni, megtehető-e ez a kompromisszum.

Ha viszont eleve elérhetetlennek tűnik, a megfontolása is értelmetlen.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:43:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 1994-ben a Fidesznek tényleg semennyi esélye sem volt a választás megnyerésére. Népszerűségük csökkent, szavazótáboruk csökkent, rosszabb eredményt értek el, mint 1990-ben. Minek indult ez az ostoba Orbán egyáltalán az 1994-es választáson?! Esélyük sem volt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:45:12

@Brendel Mátyás:

Az LMP nagy hibát követett el azzal, hogy pár helyen visszalépett. A Schiffer nélküli LMP sodródik lefelé.

Természetesen sehol se lett volna szbaad visszalépni a ballibek javára.

Ha így foolytatják, legközelebb nem lesz meg az 5 %-uk.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:46:58

@Brendel Mátyás:

"az MSZP és a DK viszont megegyezett egymással, és azt üzenték, van esély"

Mindenki tudta, esetleg elérik ezzel a 25 %-ot, Majd az eredmény: a 20 % se lett meg.

A nép zöme nem akar Gyurcsány-féle ballib kormányzást. Ennek az elutasítottséga sokkal nagyobb, mint a Fideszé.

S lám, a szvazók 82 %éa ellenük szavazott.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:48:17

@Brendel Mátyás:

A Fidesz szerepe most hogy hatásos ellenzéket biztosítson a nyugat ellen, s erősítse az antibrüsszelita V4-es tömböt. Ezért szavaztam listásan a Fideszre. Míg egyéniben az LMP-re, més okok miatt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:52:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Az 1998-as Fidesz célja a hatalom, és csakis a hatalom volt az eszköz a koalíció a kisgazdákkal, és a kisgazdák bedarálása volt. Egy teljesen öncélú dologért, a hatalomért adták el magukat. Orbán ráadásul a választások előtt kijelentette, hogy szó sem lehet a koalícióról. Amennyiben ez a koalíció egy szalonképes koalíció lett volna, akkor Orbán nem hazudta volna a választások előtt, hogy szalonképtelen koalíció.

Ezzel szemben a 2018-as demokratikus ellenzéki koalícióból az, amit megvalósítottak, az a választások előtt bejelentett koalíció volt (DK és MSZP), a cél meg nem egyszerűen a hatalom megszerzése volt, hanem a választási rendszer helyretétele. AZ LMP-nek ehhez a célhoz kellett volna csatlakozni, és csak technikai koalíció keretében.

Az LMP pedig egyszerre kommunikálta azt, hogy össze kell fogni a Jobbikkal is, de közben nem nagyon voltak hajlandóak összefogni az MSZP-vel sem. Na most, ha az LMP-hez a Jobbik közelebb áll, mint az MSZP, akkor ott már olyan komoly identitás-zavar van, hogy az identitás megőrzésedet feldughatod magadnak.

Az LMP egy elvtelenül, össze-vissza cselekvő párt volt, és elkurták, nem kicsit, nagyon, nekik köszönhetjük a Fidesz kétharmadot.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:52:27

@Brendel Mátyás:

Egy párt számára a fő cél nme a kormányzati hatalom elnyeráse, hanem a bekerülés a nagypolitikába, ami a parlamentbe való bekerülés. Nyilván a Fidesz célja is ez volt 1994-ben: bent maradni a nagypolitikábna.

Ahogy most is ezt a célt túzte ki pl. az LMP, a Momentum, a DK, s az Egyött - egyk s ehihetett komolyan abban, hogy kormányerő lesz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:53:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ha úgy folytatják, ahogy te mondod, akkor eggyel kevesebb képviselőjük lett volna. és ahogy igazoltam, az LMP szavazók többsége a koordináció mellett volt. az, hogy te mit makogsz, az nem számít, te egy ezred százalék se vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:55:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 1994-ben a szavazók nagyobb százaléka szavazott Orbán ellen, miért nem ásta el magát?!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:55:27

@Brendel Mátyás:

A Fidesz célja az 90-es évek közepén az átpozícionálás volt. Azaz átmenni a progresszív liberális oldalról a konzervatív liberális oldalra, elfogadtatni magát a meglévő, de agonizáló konzervatív erőkkel.

Én még jól emlékszem, hogy 1997 környékén az akkori "jobbos" szavazótábor nagyon nem kedvekte a Fideszt, csak mint "kisebb rossz az MSZP-hez képest" volt valamilyen szinten megtűrve, de az igazi szimpátia az MDF, a KDNP, a MIÉP iránt volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:56:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a Fidesznek erre esélye nincs. Annyi esélye sincs, mint az ellenzéknek megnyerni a választást, ha most megismételnék.

Azonkívül, hogy EU tagként EU ellenesnek lenni, az egy elég elmebeteg dolog. Akkor lépjen ki a csuti geci!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 06:57:26

@Brendel Mátyás:

" a választási rendszer helyretétele"

Ahhoz kétharmados többség kell. Komolyan nme hihetette senki, hogy ez meglesz.

Ráadásul mi értelme lenne ennek? Képzeljük el: a ballibek megnyerik akérharmadot, majd csinálnak egyj választási törvényt, mellyel már nem lesz meg a többségük? Ezt komolyan el tudod képzelni?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 06:59:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ja, meg a V4 országai GDP-ben az EU igen kis részét adják. A V4 országai szociális támogatáson élősködő országok. A V4 országok lakosságának egy jelentős része, a krémje, nyugaton van. A V4 országok tehát ne nagyon vágják maguk alatt a fát az anti-EU-skodással, mert leesnek! Orbánt most hívták ki Brüsszelbe, ahol biztos vagyok, hogy ezt megmondták neki, abban nem, hogy felfogta ez a gyengeelméjű paraszt, hogy mit mondtak neki.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:00:05

@Brendel Mátyás:

Az LMP arra alakult, hogy ne támogassa se a Fideszt, se a ballibeket. Így a Jobbik természetes szövetséges.

Egyébként meg az LMP mindkét oldallal közös valamiben:
- nem fogadja el a ballib konszenzust, hpgy imádni kell a nyugatot, a kapitalizmjust, a liberalizmust, ebben közös a Fidesszel és a Jobbikkal,
- viszont kulturálisan balos, ebben meg a ballibekkel azonos.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:01:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és melyik körzetben szavaztál az LMP-s jelöltre? 2 lehetőség van:

1) Vagy az I-V kerületben, akkor te csak és kizárólag a visszaléptetések miatt szavaztál egy esélyes jelöltre

2) máshol. akkor te egy esélytelen baromságra szavaztál. és még te okoskodsz arról, hogy esélytelen dolgot nem tűzünk ki célnak. ostoba vagy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:02:00

@Brendel Mátyás:

Ez nem lett volna elég a bejutásra.

Mondtam: egyéniben az LMP-re szavaztam. De ha összefogtok volna a ballibekkel, akkor a Fideszre szavaztam volna. S ezzel nem vagyok egyedül.

Elfogadom az LMP-t mint a ballibek helyetti erőt, de nme mint a ballibekkel lepaktűló pártot.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:02:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ja, ha a Fidesz hazudik, az neked reálpolitika. ha az ellenzék tisztességesen összefog, az neked hazugság. elmebeteg vagy. a szavak jelentésével sem vagy tisztában. hazudsz reggel, délben és este

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:02:39

@Brendel Mátyás:

S miért tette volna ezt? A célját elérte: maradt a nagypolitikában.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:03:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "más a belső elemzés és a más a PR-szöveg. "

a koordinált indítást nem lehet titokban csinálni. ott a kettő ugyanaz. Orbán 1998-as akciójánál elválhatott a kettő egymástól, de az olyan ordító volt, hogy azt hazugságnak nevezzük.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:03:51

@Brendel Mátyás:

Az esély hatalmas. A kelet-európai népek egysége egyre erősödik.

Lám, Brüsszel képtelen átvinni ma már az akaratát. Mert szemben áll egy hatalmas tömbbel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:04:48

@Brendel Mátyás:

Erősek vagyunk, s lám. Brósszel tehetetlen. Időnként gágpgnak valamit, de valódi erődemonstrációra képtelenek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:04:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: " egyéniben az LMP-re szavaztam. De ha összefogtok volna a ballibekkel, akkor a Fideszre szavaztam volna."

tehát kiderült, egy olyan kerületben szavaztál az LMP-re, ahol az LMP-s jelöltnek esélye se volt. az imént mondtad azt, hogy ez mekkora ostobaság. kimondtad magadról: ostoba vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:06:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A célját elérte: maradt a nagypolitikában. "

ezt elérte a DK, az MSZP és még a P is. és még az identitásukat se vesztették el, mint az LMP.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:06:08

@Brendel Mátyás:

Dehát ők maguk is úgy látták, ez hazugság lenne, ezért is NEM fogtak össze.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:07:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: látod, esélye se volt. és te ekézed az ellenzéki pártokat, hogy szerinted esélyük sem volt?! hát bazdmeg, te egy olyan esélytelen dologra szavaztál, mint a ház!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:07:29

@Brendel Mátyás:

Nyílt üzenet volt akkor: fogjunk össze, leváltjuk a pufajkást. Ez meg volt mondva.

Én akkor az 1. fordulóban a MIÉP-re szavaztam, a 2.-ban átszavaztam a Fideszre.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:08:14

@Brendel Mátyás:

A töredékszavazat ezek szerint ostobaság. Az éb vk-ben az LMP 10 % felett teljesített.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:08:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az LMP félig úgy látta, félig nem. az LMP hülye volt. ebben egyetértünk. de csak az LMP volt ilyen hülye (meg a Momentum). csak ők adták el az identitásokat, de ráadásul zavarosan, inkonzisztens módon, mert ki sem derült, hogy mi lenne az identitásuk.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:09:14

@Brendel Mátyás:

S ezért is vannak bent a parla,menyben.

De az MSZP és a DK esetében az összefogás nem jelentett identitásvesztést.

A P pedig de factp megszűnt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:09:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a DK, az MSZP és a P összefogott, be is jutottak, elég jó eredményt is értek el a szavazatokhoz képest. csak az LMP és a Momentum és az MKKP baszta el, és ért el rossz eredményt a szavazatokhoz képest.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 07:10:06

@Brendel Mátyás:

Én azért szavaztam így, mert azt akartam kerüljenek be a parlamentbe, Erre minden kutatás szerint nagyon is esélyesek voltak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:11:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a nyílt üzenet az volt, hogy nem fog össze a Kisgazdákkal, utána meg szembe szarta magát Orbán.

ebben a történetben csak két olyan párt van, amely önmagát is szembe szarta:

Orbán 1998-ban, mert azt csinálta, amiről azt hazudta, hogy kizárt
és az LMP, mert a Jobbikkal is összefogott volna, de az MSZP-vel nem, vagy mégis, vagy mégsem.

ez a két párt szembe szarta magát. ennél nincs lejjebb.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:12:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A töredékszavazat ezek szerint ostobaság."

akkor miért nem listán szavaztál az LMP-re, te faszfej?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:16:32

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "De az MSZP és a DK esetében az összefogás nem jelentett identitásvesztést."

még egyszer mondom, faszfejkém:

1) az LMP szavazók többsége szerint össze kellett volna fogni
2) az LMP szerint össze kellett volna fogni a Jobbikkal, de nem az MSZP-vel. ez több, mint identitásvesztés, ez elmebetegség
3) az LMP össze is fogott, meg nem is. ez több, mint identitásvesztés, ez össze-visszaság

ennél még az is jobb lett volna, ha az LMP teljesen határozott módon együtt indul a Munkáspárttal.

ja, és bocs, ki a faszom volt miniszterelnök-jelölt? Szél Bernadett. volt esélye a miniszterelnökségre? nem volt, még akkor sem, ha az ellenzék nyert volna. ez nem zavar? ez sokkal-sokkal esélytelenebb, mint önmagában az hogy az ellenzék nyer, és technikai koalíciót csinál.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:18:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: azért, ez tényleg az elmebetegség netovábbja.

azt mondod, hogy az ellenzéknek esélye sem volt nyerni, és technikai koalíciót alakítani. de leszavaztál az LMP jelöltjére, egy olyan párt jelöltjére, akinek miniszterelnök-jelöltje volt, és azzal kampányolt, hogy egyedül fognak kormányozni. ennek az esélye nagyságrendekkel kisebb volt, mint a technikai koalíciónak. ez valójában lehetetlen volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 07:19:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: adtál az LMP-nek egy töredék-szavazatot, ami a listás szavazatokhoz megy, de nem adtál nekik listás szavazatot.

inkonzisztens. elmebeteg vagy. de ezt már tudjuk.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 08:59:53

@Brendel Mátyás:

Összefogni komprpmisszumok árán akkor érdemes, ha van reális cél.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 09:07:44

@Brendel Mátyás:

"az LMP szavazók többsége szerint össze kellett volna fogni"

Ez nem igaz. Talán a felük lett volna hajlandó átszavazni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 09:11:36

@Brendel Mátyás:

Az LMp-re azért szavaztam, mert szeretném ha lenne a parlament egy ilyen párt, s szeretném, ha le tudná váltani a ballibeket. Ennyi az egész.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 09:12:45

@Brendel Mátyás:

A Fideszre is akarram szavazni. S egyéniben nem lett volna sok értelme, az én vk-ben a fideszes úgyis biztos nyerő volt, ez Bp. II. kerülete + a III. ker. fele.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 10:35:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hazudsz. a te kerületben pont az LMP visszalépésével lehetett volna megverni a Fideszt, és a Fidesz győzelme azon múlott, hogy a LMP nem lépett vissza, és a szavazók visszalépés nélkül nem nagyon szavaztak át. sőt, ha a MOmentum és az MKKP nem vis el pár százalékot, akkor is a DK jelölt nyert volna.

ostobán szavaztál, még a saját rendszered szerint is. te hülye vagy, elmebeteg vagy, autista vagy, neked nincs alapod senkit sem számon kérni, mert nálad hülyébb ember nem nagyon van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 10:39:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: se füle, se farka annak, amit mondasz. amennyiben a Fidesznek is akartál adni egy szavazatot (ami baromság), és az LMP-nek is (ami így még egy baromság), akkor is az lett volna a logikusabb, ha egyéniben szavazol a Fideszre, és listán az LMP-re.

tehát 3 baromságot csináltál egy szavazás alatt. amit csak lehetett, elbasztál. olyan hülye vagy, hogy már fokozni se nagyon lehet. úgyhogy te kussoljál a sarokban, mert neked van a legkevesebb alapod bárkin bármit számon kérni! te nemcsak abban vagy ostoba, hogy kit támogatsz, abban is, hogy inkonzisztens pártokat támogatsz, és még ehhez képest is ostobán szavaztál. te hülye vagy a köbön.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 10:48:32

@Brendel Mátyás:

De én NEM akartam megverni a Fideszt, értsd meg. S sok más LMP-szavazó se aklarta a hatalomba segíteni ismét a ballibeket.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 10:50:29

@Brendel Mátyás:

Semmit sem kérek számon.

Céljaim legnagyobb része teljesült.

Mit akartam:
1. Maradjon Orbán.
2. Jusson be az LMP.
3. Ne legyen Orbánnak kérharmadja.
4. Essen ki a DK és az MSZP.

Az első 2 teljesült, az utolsó 2 nem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 11:43:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az LMP le akarta váltani a Fideszt, ha te nem, az egy dolog, de akkor milyen alapon kérsz te bármit számon az ellenzéktől? nem vagy igazi ellenzéki szavazó, nem téged szólítanakk meg az ellenzéki pártok, le vagy te szarva, faszomat sem érdekelsz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 11:44:22

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Semmit sem kérek számon"

akkor mit vitázol vele, hülyegyerek, akkor kuss! ne szólj hozzám!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 13:15:46

@Brendel Mátyás:

Az LMP nem akarta leváltani a Fideszt, ha ennek ára aballibek hatalomba segítése. Azt hiszem, ez nyilvánvaló. Ezért is nem fogott össze velük.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.09. 13:16:40

@Brendel Mátyás:

Nézd meg egy szótárban a "számonkérés" és a "vita" szavak jelentését. Meg fox lepődni...

apro_marosan_petergabor 2018.05.09. 15:27:36

Fájdalmas lehetett liberóvá válni... A vicc jut eszembe a buziról, aki nővé alakíttatta át magát...:
- Te és nagyon fájdalmas volt a műtét?
- Á nem, csak az fájt nagyon, amikor az agyam el kezdték zsugorítani...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.09. 18:10:07

@Brendel Mátyás:

"Nem. Ezért nem szükséges assemblyben megírni."

Ki írta, hogy szükséges, tökfejkém? A lényeg az, hogy nem volták képes megírni assemblyben.

"Tudd a helyed, bazdmeg, essen le, amikor nálad sok szinten feljebb lévő emberrel beszélsz!"

Valóban, a szerénység erényét még gyakorolnod kell.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.09. 18:17:17

@Brendel Mátyás:

"egy pár sornyi kód. És akkor kell még 3 szorzás, oszt kész vagy."

Mégsem tudtad megírni assemblyben... :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.09. 18:18:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Természetesen sehol se lett volna szbaad visszalépni a ballibek javára."

Ezzel az elempé a saját elveit árulta el, de nagyon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 19:54:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nézd meg egy szótárban a "számonkérés" és a "vita" szavak jelentését! Meg fogsz lepődni...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 19:56:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A lényeg az, hogy nem volták képes megírni assemblyben."

Nem voltál képes megoldani az IQ-tesztemet, nem voltál képes megírni a specifikációt, nem tudsz németül, nem tudsz franciául.

"Valóban, a szerénység erényét még gyakorolnod kell. "

Neked kell, nekem van mire.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 19:56:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: kicsit szájbarágósabban: hülyeség assemblyben megírni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 20:00:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem vagyok rá hajlandó, mert

1) már a feladat kitűzése is olyan, amiből csak az derült ki, hogy te vagy ostoba
2) és mert te nem tudtál válaszolni az IQ-feladatomra.
3) A feladat nem egy rendes specifikáció. Azaz nem egy rendes feladat.
4) A feladatodnak semmi köze az IQ-hoz.

Itt van egyébként az én feladatom köznyelven.

Van egy 50x2-es méretű dobozunk, és van 50 db 1x2-es dominólapocskánk, de nincsenek rajta számok. Hányféleképpen lehet a dobozba berakni a lapocskákat, ha azok megkülönböztethetetlenek, és csak a berakás mintázata számít?

Ez IQ-teszt feladat. Ezt nem tudod megoldani, mert ostoba vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.05.09. 20:03:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Matyikám, írjál meg ATMega mikrokontrollerre assemblyben egy időjáráskövető parametrikus PID szabályozó programot háromfázisú betáp vezérlésével"

Azonkívül, hogy hülyeség assemblyben megírni, a PID szabályozó is hülyeség. Elég lesz oda egy P-szabályozó is, annyira lassan változnak a bemenetek!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.09. 22:39:39

@Brendel Mátyás:

"hülyeség assemblyben megírni"

Valóban hülyeség lenne, ha egy tényleges megbízásról lenne szó. De itt téged teszteltelek, és csúfosan megbuktál - még annál is jobban, ahogyan a kedvenceid megbuktak április 8-án. Pedig még egy rakás példaprogram is található a neten, főképp a gyártók által megadott Application Note-okban.

"Elég lesz oda egy P-szabályozó is, annyira lassan változnak a bemenetek!"

Ezt mondja az, akinek halovány rózsaszín fingja sincs a feladatról. Elmélkedj kicsinyég a falak és mondjuk padlófűtés esetén a padló hőtároló kapacitásáról és ezzel összefüggésben a hőtehetetlenségéről. Esetleg azon is, miért kell a derivatív tag. Meg mi az a túllövés - súgok: a túllövés nem az, amikor túllövöd magad a kedvenc kábszereddel, amitől ennyire meghülyültél.

Aztán elgondolkodhatnál a fejedben agy helyett működő selejtes, egybites szerkezetről, már ha képes lennél rá, na de nem vagy rá képes, hiszen egy bit nem sokra elég.

Hülye vagy, mint a segg. Hallottál valamikor valamit a szabályozástechnikáról, talán még egy Powerpoint prezentációt is láttál a témában, horribile dictu a Wikipedia-szócikket is elolvastad, és erre rögtön szakembernek hiszed magad. Még én sem tartom magam annak, pedig épp eleget dolgoztam a témában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.09. 22:40:44

@Brendel Mátyás:

"nem vagyok rá hajlandó, mert "

Nem hajlandó, hanem képes nem vagy rá. Nagy különbség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.09. 22:41:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: betettem az assembly kódot, törölték, kitiltottak. ez van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.09. 22:42:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: képes vagyok rá, te nem vagy képes németül megtanulni, és franciául sem, és nem vagy képes megoldani az IQ-tesztet sem, mert ostoba vagy. továbbá a specifikációt sem vagy képes megírni, mert ostoba vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.09. 22:51:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Valóban hülyeség lenne, ha egy tényleges megbízásról lenne szó. "

Tehát elismered, hogy egy értelmes feladatot nem tudtál kitalálni, csak hülyeséget, mert hülye vagy. Csúfosan megbuktál.

"Ezt mondja az, akinek halovány rózsaszín fingja sincs a feladatról."

Neked nincs halvány lila fogalmad sem a feladatról, én mint mondtam, doktorival rendelkezek a témában. Elmondtam, miért hülyeség a példád, el is ismerted, hogy az. Hülye vagy.

" Elmélkedj kicsinyég a falak és mondjuk padlófűtés esetén a padló hőtároló kapacitásáról és ezzel összefüggésben a hőtehetetlenségéről. "

Na, az még lassabbá teszi a folyamatot.

"Esetleg azon is, miért kell a derivatív tag. Meg mi az a túllövés - súgok: a túllövés nem az, amikor túllövöd magad a kedvenc kábszereddel, amitől ennyire meghülyültél."

Hogy lenne már túllövés, ha a szorzót úgy választjuk, hogy a visszacsatolás erőssége 1-nél kisebb legyen, te faszfej?!

en.wikipedia.org/wiki/Control_theory#Stability

Nem mindenki olyan hülye, mint te!

És mivel az időjárás elég lassan változik, ez bőven elég is. Legfeljebb lesz egy tized fokos késés a szabályozásban. Na baz, nem fagy le a segged!

"Még én sem tartom magam annak, pedig épp eleget dolgoztam a témában. "

Figyusz, nyuszókám, én nem sufniztam, nekem PhD-m van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.09. 22:54:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Van egy 50x2-es méretű dobozunk, és van 50 db 1x2-es dominólapocskánk, de nincsenek rajta számok. Hányféleképpen lehet a dobozba berakni a lapocskákat, ha azok megkülönböztethetetlenek, és csak a berakás mintázata számít?

Ez egy IQ-teszt. Nem szakbarbár dolgot tesztel, hanem intelligenciát. Azt, ami neked nincs. Ezért nem is tudod megoldani.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.09. 23:17:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Elmélkedj kicsinyég a falak és mondjuk padlófűtés esetén a padló hőtároló kapacitásáról és ezzel összefüggésben a hőtehetetlenségéről."

Bazdmeg, padlófűtés? Faszfejkém?! Van egy mérési pontod az egész szobában, ki- meg bekapcsolahtod a gázégőt, bináris jelet kell szabályozni, de nem érdemes minden egyes század fokért ki- meg bekapcsolni a gázt, úgyhogy megoldod egy hiszterézissel, nem kell szorozni, nem kell integrálni, nem kell deriválni. Oszt a hőfok legfeljebb ingadozik egy tized fok a hőmérséklet (vagy akár többet is), ennél nagyobb a hőmérséklet különbség a szoba különböző részei között. Fasznak csinálnál bármi bonyolultat, te húgyagyú barom! Mi van, ha a szobában 20 helyett 20,1 fok van?!

Azt mondod, ebben dolgozol? 100 éve kitalált dolgokról van szó, semmi új nincs benne, piacon fillérekért megvehető készülékekről és szabályozókról van szó. Mondom, bazdmeg, te a villamosmérnökök kecskepásztora vagy. Te azért fosol a migrástól, mert a te munkádat tényleg el tudják venni. Te egy nulla vagy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 06:56:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Így igaz. S most meg lepaktáltak a sorosista Együttel, Wall Street pártjával..

Ezek után rendes ember már nem szavaz az LMP-re.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 07:02:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mészáros Lőrincz lassan nagyobb tőzsdespekuláns, mint Soros. Ne szavazz a Fideszre!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 07:11:09

@math0:

Mészáros a kisebbik rossz, ő legalább hazai tőkés. Míg Sorosék csak lopják a pénzt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 07:11:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: összefoglalom, mennyire hülye vagy:

1) Az IQ-teszt feladatomat nem tudtad megoldani
2) Nem tudsz németül és franciául.
3) IQ-teszt helyett egy speciális állás felvételi feladatának való feladatot akartál feladni nekem.
4) Az a feladat rosszul volt specifikálva, nem bírtad rendesen leírni, mi a feladat.
5) A feladat egy otthoni, programozási feladat, nem egy felvételi beszélgetésen feladható feladat.
6) Ehhez képest oltári ostobaság, hogy a feladat és a megoldása fenn van interneten.
7) Te is onnan vetted, mert egy önálló feladat kitalálására is hülye vagy.
8) De a feladatod, ahogy megfogalmaztad, még hülyeség is. Mert padlófűtés szabályozására teljesen hülyeség assemblyben egy ilyen komplexebb szabályozót leprogramozni.
9) A felvételi feladatod egy 23-ad rendű villamosmérnök felvételi feladata egy olyan pozícióra, amelyben az indiaiak, kínaiak, afrikaiak versenyképesek.
10) Mert ez a feladat évtizedek óta meglévő, kiforrt, egyszerű technológiára épül. Nem egy kreatív, intelligenciát igénylő, innovatív állás.
11) Te magad is egy ilyen 23-ad rendű állásban dolgozol, egy 23-ad rendű beszállító cégben.
12) Azért fosol a bevándorlóktól, mert olyan szar, 23-ad rendű állásban dolgozol, hogy neked tényleg elvehetik a munkádat, illetve bármikor outsource-olhatnak Kínába, vagy indáiba.

Helyben vagyunk. Hülye vagy, és azért fosol a bevándorlóktól. A hülyeségedhez képest meg nagy a pofád, és nem veszed észre, amikor nálad nagyságrendekkel okosabb, és fentebb lévő emberrel állsz szemben. Pedig neked volna mire szerénynek lenned.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 07:12:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Sorosék nem lopják a pénzt, és biztos nem tőlünk. Mészárosék lopják a pénzt, és tőlünk lopják.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 07:22:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az LMP kinek a javára volt hajlandó mégis minimális mértékben visszalépni?! az MSZP, a DK, az Együtt javára. kinek a javára nem lépett visssza? A Fidesz javára.

tehát kit akartak megbuktatni? a Fideszt. kivel voltak hajlandóak e célból minimálisan összefogni? a balliberálisoldallal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 07:24:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: gratulálok, leszavaztál egy olyan pártra, amelyről azt mondod, hogy nem szabad rájuk szavazni. azt, hogy az együtt javára visszaléptek, tudtad a választásokon. de leszavaztál rájuk, mert elmebeteg vagy.

és eszavaztál egy Soros bérencekből álló pártra. a Fideszben van ugyanis a legtöbb Soros bérenc. Orbántól, Szijjártón át Schmidt Máriáig.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 07:50:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Még egy IQ-teszt.

Regisztrálsz itt:

www.dragongoserver.net/

és kihívod a math nevű felhasználót egy játékra. Ha nem, akkor hülye vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.10. 08:37:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Az LMP eredetileg azzal kezdte, azzal alakult meg, hogy lehet a politika tisztességes is. Sokan gyanakodtak, hogy egy szadesz-utódpártról lehet szó, de Schiffer jópár korrekt megnyilvánulása még engem is majdnem meggyőzött. Aztán a távozása nem kis meglepetés volt, nem sok jót ígért.

Aztán a kampány során az LMP minden kétséget eloszlatott és bebizonyította: NEM lehet más politika, a politika az elvtelenségről és a szájból segget csinálásról szól, semmi másról.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:11:31

@math0:

Mészárosék az Orbán által leindított nemzeti tőle projekt része, ez a japán-koerai-szingapúri modell.

Soros meg csak egy inporoduktíb, kártékonu patkány.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 09:13:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: pofára estél, kisbogár! Ilyenkor kussolsz, és elbújsz a sarokban, te ostoba!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 09:15:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: na, akkor, ha már minden politikai pártról beláttad, hogy politikusokból áll, és egy párt, azaz kampányolnak, és mindenféle ember van a pártban, akkor nem kéne mégiscsak leváltani azt a pártot, amelyik a legtöbbet lop, a legdiktatórikusabb, azaz a legnagyobb rossz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 09:17:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a szingapúri modell nem az, hogy egy hülye ellopja a fél országot, és horvát focicsapatot, nyaralót, és jachtot vesz belőle. Mészáros improduktív, kártékony disznó. Az összes vagyonosodása semmiféle termeléshez nem kötődik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 09:20:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: És ez is nagyon fontos. Azért Mészáros lopja Orbánnak a pénzt, mert hülye. Ezt az egész ország tudja, és Orbán is tudja. A G-napból Orbán azt a következtetést vonta le, hogy a strawmannek hülyének kell lennie. És ebből az is következik, hogy természetesen egy ennyire hülye ember, ha milliárdjai vannak, abból a jó édes kurva anyádat sem termel, hanem csak ellopja, szétszórja, illetve átjátssza Orbánnak, vagy Orbán kedve szerint .

És ebbe is konkrétan tönkre fog menni az ország. Azok az ellopott százmilliárdok nem csak geciségek, hanem a gazdaságból kivett pénzek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 09:22:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: összefoglalom, mennyire hülye vagy:

1) Az IQ-teszt feladatomat nem tudtad megoldani
2) Nem tudsz németül és franciául. Nem tudsz gózni. Mert hülye vagy.
3) IQ-teszt helyett egy speciális állás felvételi feladatának való feladatot akartál feladni nekem.
4) Az a feladat rosszul volt specifikálva, nem bírtad rendesen leírni, mi a feladat.
5) A feladat egy otthoni, programozási feladat, nem egy felvételi beszélgetésen feladható feladat.
6) Ehhez képest oltári ostobaság, hogy a feladat és a megoldása fenn van interneten.
7) Te is onnan vetted, mert egy önálló feladat kitalálására is hülye vagy.
8) De a feladatod, ahogy megfogalmaztad, még hülyeség is. Mert padlófűtés szabályozására teljesen hülyeség assemblyben egy ilyen komplexebb szabályozót leprogramozni.
9) A felvételi feladatod egy 23-ad rendű villamosmérnök felvételi feladata egy olyan pozícióra, amelyben az indiaiak, kínaiak, afrikaiak versenyképesek.
10) Mert ez a feladat évtizedek óta meglévő, kiforrt, egyszerű technológiára épül. Nem egy kreatív, intelligenciát igénylő, innovatív állás.
11) Te magad is egy ilyen 23-ad rendű állásban dolgozol, egy 23-ad rendű beszállító cégben.
12) Azért fosol a bevándorlóktól, mert olyan szar, 23-ad rendű állásban dolgozol, hogy neked tényleg elvehetik a munkádat, illetve bármikor outsource-olhatnak Kínába, vagy indáiba.

Helyben vagyunk. Hülye vagy, és azért fosol a bevándorlóktól. A hülyeségedhez képest meg nagy a pofád, és nem veszed észre, amikor nálad nagyságrendekkel okosabb, és fentebb lévő emberrel állsz szemben. Pedig neked volna mire szerénynek lenned.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:40:42

@math0:

Nem tudtam, hogy össze fognak állni az Együttel. Ez már a vélasztások után történt.

Most nem szavaznék rájuk. Plusz Schiffer kilépése is jó jel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:43:19

@math0:

Na és ki afenét érdekel egy másdorendű kormánytiztviuselő mint ami Szijjártó? Senkit.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:44:10

@math0:

Így igaz, a Fidesz Soros pártja volt. Állítottam mást?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:44:50

@math0:

Így igaz, a Fidesz Soros pártja volt. Állítottam valaha bármi mást?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:56:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Az LMP 3 fő részből lett:
- a sötétzöld, balos keménymag - amolyan félig marxista, félig zöld, de mindenképpen antiliberális csoport, ez a fő cspoprt, s maga Schiffer is innen volt,
- a hajléktalanná vált SZDSZ-esek, akik utálták Gyurcsányt, ezért nem mentek el a DK-ba - ezek mára kiestek, már a PM megalakulásakor kivált a nagy részek, ma ez ismét megjelent a Hadházy-szárnyban, s sajnos egyre erősödnek, Széll alkalmatlan ember, képtelen volt ezeket lenyomni, s pont emiatt hagyta ott a pártot Schiffer,
- mindenféle zavaros, eszmeileg heterogén tömeg, aki utálta mind a Fideszt, mind a ballibeket, s csak egy alternatívát keresett - ezek mind el fognak távozni, ha tovább ballibásodik a párt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 09:58:16

@math0:

De az.

Az állam közpénzből léátrehoz tőkéseket, azok aztán mehgerősödnek s képesek felvenni a versenyt a nyugattal. Ez volt Szingapúr. Dél-Korea, Tajvan, de még Japán is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:06:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: értem, tehát téged csak a valóság nem érdekel. de mondjuk ezt tudjuk, mert egy elmebeteg hívő vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:14:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tudhattad volna, csak egy tudatlan, hülye kis köcsög vagy.

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/04/rossz_hir_nemeth_szilardnak_az_lmp_visszalep_csepelen_szabo_szabolcs_javara/

fingod nincs semmiről, tiszta lila köd vagy, de okoskodsz itt nagyképűen.

Szabó Szabolcs azért nyert Csepelen, mert az LMP is visszalépett a javára.

kozosorszagmozgalom.hu/kvkutatas_bud17/

Ennyit a visszalépések "jelképességéről", te ostoba barom! De egyébként a jelképes visszalépések is azt jelzik, hogy merre húz az LMP.

Te komolyan, csak a baromság önlik ki a szádon, és csak a valósághoz nincs köze a sok baromságnak, ami kiömlik a szádon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:17:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mészáros Lőrincz egy óvodással sem tudja felvenni a versenyt, és nem is csinál semmi ilyet. Az ellopott pénz horvát focicsapatra, nyaralóra, jachtra megy.

24.hu/kozelet/2018/04/20/meszaros-horvat-csapatanak-tizmilliardert-epul-uj-stadion/

Hol a jó kurva anyád picsájában csinált Mészáros bármiféle termelő céget, amely versenyképes a nyugattal, te húgyagyú, faszfej, elmebeteg barom?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:19:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az Együttben hányadrendű kormánytisztviselők vannak, akik Soros bérencek?! szerintem egy sincs.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:20:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hát van annyira Soros bérenc a Fidesz, mint amennyire kommunista az MSZP.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:30:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Kovács Zoltán Fidesz szóvivő 2002-ben kapott PhD fokozatot a CEU-n, ekkor Fideszes képviselő volt.

www.kormany.hu/hu/a-kormanyszovivo/kovacs-zoltan-eletrajza

A Fidesz 2002-ben is Soros bérenc volt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:31:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Orbán még 2010-ben is Soros bérenc volt.

mno.hu/belfold/orbansoros_talalkozo_egymillio_dollarral_segitik_a_helyreallitast-195331

Ha azt mondod, hogy a 2010 és előtti dolgok nem számítanak, akkor mi bajod a DK-val és MSZP-vel?!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 10:52:35

@math0:

Igen, visszalépett 1 helyen. Ami egész más, mint az Együtt-képviselő felvétele a frakcióba.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 10:53:41

@math0:

Nem is kell most verseny. Előbb izmosodni kell. Koreának is kellett 30 év, Orbán meg alig 8 éve csinálja.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 10:55:30

@math0:

Az Együtt programja jobbos, ultraliberális. Számomra elfogadhatatlan.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 10:56:19

@math0:

A Fidesz VOLT sorosista, az MSZP meg VOLT kommunista. Ma egyikük se az.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 10:58:09

@math0:

Soros egyetemére járni egy azzal hogy a bérencének lenni? Ezt még te se gondolhatod komolyan...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:58:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: jó, megint az van, hogy önellentmondásba keveredtél, és ahelyett, hogy ezzel szembenéznél, elkezdesz csacsogni az Együtt programjáról. faszomat sem érdekli, hogy mi nem tetszik az Együttben, az egyetlen dolog, ami kérdés volt, ogy te egy olyan pártra szavaztál, amelyik lemondott az Együtt jelöltje javára. ezt tudni lehetett, hír volt, mégis szavaztál rájuk. utána meg kiakadsz, hogy ez a jelölt csatlakozik az Együtthöz.

itt jóval nagyobb a baj annál, hogy neked mi a véleményed az Együttről. te egy sokkal nagyobb idióta vagy. te egy önellentmondásos, zavarosfejű, elmebetege barom vagy, aki idiótaságokat hord össze.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 10:59:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Soros egyetemére járni egy azzal hogy a bérencének lenni? Ezt még te se gondolhatod komolyan... "

mitől Soros bérenc az Együtt szerinted? Szerintem semmiért, csak kitaláltad ezt a címkét, hogy anyázhass, de egy idiótaság.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:00:11

@math0:

Lassú folyamat volt Orbán elszaladása Sorostól. Kezdődött 1993-ban, s 2015-re lesz teljes.

Mi a bajom az MSZP-vel és a DK-val? Semmi, azon kívül, hogy nem értek velük egyet.

Mi a jelentpsége a 2010-es évnek? Semmi. Nem a múltja miatt ellenzem a DK-t, hanem a jelene miatt,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:00:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: egy minimum szélhámos, köpönyegforgató faszfej pártra szavaztál, te elmebeteg barom. és ezt most el is ismerted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:01:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: egy minimum szélhámos, köpönyegforgató faszfej pártra szavaztál, te elmebeteg barom. és ezt most el is ismerted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:03:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a DK a jelenben, 2010 óta semmi bűnt nem követett el. az MSZP sem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:05:22

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te hülye vagy. ha már most elbasznak 100 milliárdot a lopott pénzből a horvátoknak, akkor te egy idióta vagy, ha azt hiszed, hogy ebből bármi is lesz.

a másik az, hogy a lopást szentesíted, egy erkölcstelen faszfej vagy. mondjuk keresztény, úgyhogy nem csoda. ott is ez megy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:05:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de. te semmivel sem igazoltad egyik idióta állításodat sem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:06:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Igen, visszalépett 1 helyen. Ami egész más, mint az Együtt-képviselő felvétele a frakcióba. "

a két képviselő ugyanaz a képviselő, te idióta barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:10:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: azért nem semmi. olyan faszságokat hiszel, mint, hogy az LMP nem akarja a Fideszt leváltani azon az áron, hogy összefogjon a ballibbel. aztán pofán vág a valóság, hogy az LMP befogadja a frakcióba a liberális (te mondtad, hogy liberális) képviselőt. akkor elismered, hogy hülye vagy.

de ha én mondom, hogy hülye vagy, akkor elkezded magyarázni, hogy nem vagy hülye.

te nemcsak hülye vagy, hanem egy totál húgyagyú, idióta elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:10:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a te hazugságaidat semmi nem igazolja. meg sem próbáltál linkelni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:20:17

@math0:

Mert egy jelklépes visszalépés nem nyom sokat a latban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:21:13

@math0:

Nem Soros-bérenc, ill. mindegy, hogy az-e. A lényeg: vele azpnos elveket vallanak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:22:19

@math0:

Nekem nincs kedvenc pártom 1999 óta.

A kisebbik rosszra szavazok mindig.

A nagyobb rossz a balllibek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:24:06

@math0:

Nem értek egyet az általuk képviselt jobboldali, liberális eszmékkel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:27:01

@math0:

A kapitalizmus alapja a lopás. Ezen túl az a fontos, hogy a tolvajok tevékenysége legalább a néonek is hasznos legyen. A nyugati tpke kisíbol minden profitot, a magyar meg nem. Ezért az utóbbit kell támogtani aí előbbivel szemben. Ennyi az egész.

A lényeg: nem szabad visszatérni az 1990-2010 közti liberális görénykurzushoz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 11:37:02

@math0:

Így igaz. Az LMP elindult a lejtőn Schiffer lemondása után, de ez csak most teljesedett be az Együttel való lefekvés kapcsán.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:56:42

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de te azért rájuk szavaztál, mert egy idióta vagy. még a saját keretrendszereden belül is idióta vagy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:58:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te nagyon idióta vagy, ha nem láttad előre, hogy ha az LMP visszalép egy képviselő javára, akkor adott esetben koalíciót is köthet vele. ráadásul ez pont olyan, mint a Fidesz kisgazda koalíció, hogy a hatalom erősítése érdekében, politikai számításból teszik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 11:59:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a 2010 előtti dolgokra nem hivatkozhatsz, 2010-ben a Fidesz Soros bérenc párt volt. ha nekik ezt megbocsátod, akkor senki máson nem kérhetsz számon semmit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 12:00:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tehát akkor a DK és az MSZP számodra büntetlen párt, azaz rájuk kellett volna szavaznod. mert ugye a Fidesz Soros bérenc.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 12:01:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: aha, szerinte az MSZP jobboldali liberális. mondom, elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 12:01:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A nagyobb rossz a balllibek."

"Nem értek egyet az általuk képviselt jobboldali, liberális eszmékkel. "

tehát szerinted a ballibekkel az a baj, hogy jobblibek. elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 12:03:32

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Nem Soros-bérenc, ill. mindegy, hogy az-e. A lényeg: vele azpnos elveket vallanak. "

tehát az Együttel az a bajod, hogy Soros bérenc, vagyis nem is Soros bérencek, és bizonyítékod sincs erre. viszont aki Soros bérenc, és van is erre bizonyíték, az a Fidesz de rájuk szavaztál.

elmebeteg vagy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:08:22

@math0:

Leírtam miért szavaztam rájuk. Az, hogy képtelen vagy megérteni azt, amivel nem értesz egyet, csak alacsony intelligenciád jele...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:09:26

@math0:

Nem látom előre a jövőt.

A leírt 2 eset egyébként teljesen más.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:10:08

@math0:

Vedd észre: senkin se a múltat kérem számon, hanem csakis a jelent.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:11:11

@math0:

Nem bűntelenség alapom választom ki, hogy kire szavazzak, hanem csaki azon az alapon, hogy az illető párt mit tesz, milyen irányt hirdet, képvisel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:12:18

@math0:

Igen, az. a ballibek jobbos liberálisok. Az csak magyar sajátosság, hogy Mo-on a liberálisokat "baloldalnak" nevezik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:13:41

@math0:

A ballibekkel a baj az, amit képviselnek. Én nem vagyok se liberális, se nyugatpárti, ezek után számomra a ballibek a legellenszenvesebb, hiszen erősen liberálisak és erősen nyugatosak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 13:14:42

@math0:

Már tisztáztuk, hogy a Fidesz nem Soros-bérenc, most újra kezded? Az előbb se tudtad bizonyítani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.10. 14:16:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Az csak magyar sajátosság, hogy Mo-on a liberálisokat "baloldalnak" nevezik."

Ennek oka talán a Hornnal való összeborulás volt 1994-ben. Mert gazdasági szempontból a szadesz szélsőségesen jobboldali volt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 14:28:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az MSZP és a DK 2010 óta semmi jelentős kárt nem tehetett az országban. tehát nem kérhetsz rajtuk számon semmit. akkor pedig rájuk kellett volna szavazni, hiszen a Fidesz, az tett kárt az országnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 14:29:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az MSZP-t illetően ebben önellentmondásos, zavaros, ostoba tévedésben vagy. szerinted az MSZP egy balliberális és egyszerre jobbliberális párt.

elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 14:30:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: szerintem az nem magyar sajátosság, hogy a balt nem nevezzük jobbnak. ezt mindenki így csinálja, aki nem olyan elmebeteg, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 14:34:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: " Én nem vagyok se liberális, se nyugatpárti, ezek után számomra a ballibek a legellenszenvesebb, hiszen erősen liberálisak és erősen nyugatosak. "

leszavaztál az LMP-re, amelynek a programja:

"1. Magyarország helye a demokratikus jogállamok között van, az Észak-atlanti Szövetség és az Európai Unió tagjainak sorában.

Ezzel a szerepvállalással összeegyeztethetetlen a stratégiai együttműködés diktatórikus rendszerekkel. Külpolitikánk nem tesz gesztusokat Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa vagy az alijevi Azerbajdzsán felé. Illiberális klubtagságunk gazdasági értelemben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A történelem pedig azt bizonyítja, hogy megmaradásunkat nyugati elkötelezettségünk szolgálja. Ettől a doktrínától a magyarság Szent István óta szabad akaratából soha nem tért el. Az elmúlt nyolc év e tekintetben is valódi mélypontnak tekinthető."

lehetmas.hu/valasztasi-programunk/#kapcs

elmebeteg vagy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 14:36:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A Fidesz minimum 2010-ig, a második Orbán kormány felállásáig Soros bérenc volt.

1) Ha most nem az, akkor te egy köpönyegforgató, szélhámos pártra szavaztál

2) ha a 2010 előtti dolgokat nem nézzük, akkor az MSZP-vel és DK-val semmi bajod nem lehet

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:29:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Már a MSZMP technokrata reformistái is azok voltak masszívan.

Szerintem ebben a szemékyes sors is szerepett játszott. A technokrata komcsi elit nem akarta bevállalni, hogy véleménye változott, így valahogy "kimutatták", hogy mind a marxizmus, mind a liberalizmus "baloldal", azaz végülis nem is változott jelentősen a véleményük.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:30:38

@math0:

Az MSZP és a DK vissza akart térni az 1990-2010 közti görénykurzsuzhoz, ami maximálisan káros volt az országnak. Ezért szavaztam ellenük.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:33:02

@math0:

Az MSZP-ben baloldali jelemzőek 1989-1991 között voltak még, akkor is csak részben. Az MSZP eleve azok pátrtjaként lett 1989-ben, akik a liberalizmusért lelkesedtek. Kezdetben volt egy kis ellencsoport - Pozsgay és társai -, de ők 1991-re ki lettek rúgva a pártból.

Ballib = jobboldali liberális.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:34:41

@math0:

A "baloldal" szó jelentése: antikapitalista, radikális vagy métsékelt módon.

A magyar ballibek SOSE voltak antikapitalisták, sőt messzemően piacfetista kapitalizmus-rajongók, azaz NEM baloldaliak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:37:16

@math0:

Hagyjuk a lózungokat, nézzük a gyakorlatot! Szavakban a Fidesz is bőszen euroatlantista.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:38:36

@math0:

"Fidesz minimum 2010-ig, a második Orbán kormány felállásáig Soros bérenc volt"

Igen, látom te is ráleltél a ""VOLT" szóra. Gratulálok. Délelőtt óta ismétlem ugyanezt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:39:20

@math0:

"te egy köpönyegforgató, szélhámos pártra szavaztál"

Az előbb TE mondtad, ne nézzük a múltat. Akkor most miért nézed???

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 15:40:12

@math0:

"ha a 2010 előtti dolgokat nem nézzük, akkor az MSZP-vel és DK-val semmi bajod nem lehet"

Eddig 5-ször elmodntam: az MSZP-vel és a DK-val NEM a múltjuk, hanem a jelenük miatt van bajom. Mit nem értesz ezen?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 17:52:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 2010 és ami előtte nem számít, te szabályod, köcsög! tartsd be!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 17:55:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: értem, tehát két olyan pártra szavaztál, akik hazudnak a választóinak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 17:56:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Az MSZP és a DK vissza akart térni az 1990-2010 közti görénykurzsuzhoz, ami maximálisan káros volt az országnak. Ezért szavaztam ellenük. "

Az előbb TE mondtad, ne nézzük a múltat. Akkor most miért nézed???

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 17:57:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Eddig 5-ször elmodntam: az MSZP-vel és a DK-val NEM a múltjuk, hanem a jelenük miatt van bajom. Mit nem értesz ezen? "

mind az 5-ször a múlttal volt bajod, a jó édes kurva anyádnak hazudjál a pofájába!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 18:04:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Eddig 5-ször elmodntam: az MSZP-vel és a DK-val NEM a múltjuk, hanem a jelenük miatt van bajom. Mit nem értesz ezen? "

mind az 5-ször a múlttal volt bajod, a jó édes kurva anyádnak hazudjál a pofájába!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 18:06:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
te egy köpönyegforgató, szélhámos pártra szavaztál, amelyik hazudik a szavazóinak. elismerted. és ezt a jelenben csinálja a Fidesz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 19:16:27

@math0:

S az miért múltnézés, hogy egy rossz időszak politikáját nem akarom viszontlátni?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.10. 19:18:25

@math0:

Nem, sose számít nekem egy adott politikus vagy párt múltja. Most írom le kb. tizedszerrre.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.10. 23:59:22

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: azt mondtad, a Fidesz mást mond, és mást csinál, ez hazugság.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.11. 00:02:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de. 2010 óta a DK és az MSZP semmi jelentőségteljes dolgot nem tehettek Magyarországra nézvést, tehát ez nem lehet a bajod. hogy mit mondanak, az se lehet a bajod, hiszen azt a Fidesznél elnézed. a 2010 előtti időszakot meg szintén elnézed a Fidesznek.

a te azonos mércéddel mérve, azzal a mércével, amivel a Fideszt méred, tehát van egy teljesen ártatlan MSZP és DK, és van egy Fidesz, amely szétlopja az országot. te mégis a Fideszre szavaztál, mert egy elmebeteg vagy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.11. 06:26:49

@math0:

Mindenki ezt teszi. Ez a reálpolitika: nem lehet mindent kimondani. Mint a diplomácia.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.11. 06:40:16

@math0:

A DK és az MSZP vissza akarja hozni az 1990-2010 közti liberális görénykurzust, a Fidesz meg nem (az LMP és a Jobbik se).

Ez a lényge, s nem az, hogy ki mit csinált 2010 előtt.

Az ország szétlopása meg ballib mítosz, a valóságban mindig volt korrupció, de ma fejlődés is van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.11. 07:25:00

@chrisred:

Címoldalon mindenesetre nem vagy csak percekig volt kinn, mert különben észrevettem volna. Nem is illene a békés, toleráns, demokratikus elenzéki tüntetőkről kialakított idealizált képbe, hogy egyházi vezetőket köpdösnek le.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.11. 07:31:40

Mellesleg jellemző a mindent átható orbáni diktatúra nyomasztómértékére, hogy még a rendőrök is félnek, hímes tojásként bántak az erőszakos tüntetőkkel. A szabad és demokratikus Gyurcsány-éra alatt bezzeg nem féltek volna szarrá verni őket, vagy akár kilőni a randalírozó csőcselék szemét.

szemet 2018.05.11. 23:16:59

@math0: off A dominos feladat tetszett, megoldom ha már senkit se érdekel:

balról jobbra teszegetem be a dominókat - minden lépésnél dönthetek, hogy vagy függőlegesen egyet, vagy vízszintesen kettőt teszek.

A 49. dominóig "n" féleképpen juthatok majd befejezem egy függőlegessel, ill. a 48.ig "k" féleképpen juthatok és befejezem két vízszintessel: 50es tábla megoldása tehát a 49es + 48as megoldása. Megvan az indukciós szabály már csak a kezdő elemek kellenek.

0.ás megoldása 1
1.es megoldása 1
2.es megoldása 2
3.as megoldása 3
4.es megoldása 5
...
50es megoldása az 51. fibonacci szám
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fibonacci-számok

ArriMedes 2018.05.12. 18:12:16

most ez a bejegyzés az aktuális brendel-őrjöngde?

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

mondjuk te is mocsokokádó vagy, csak másik oldalról.
süti beállítások módosítása