Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

5 tipp, hogy sikeres politikus legyél

2018. január 13. - A te embered

Nem szégyen, ha az elképesztő politikai sikeresség hazai példáit látva az átlagember felhúzza a szemöldökét és a két műszak között ő is egy hasonlóan eredményes pályára vágyik. Hiszen ki ne szeretne Gyurcsány Ferenc páratlan intellektusát és Orbán Viktor kommunikációs készségét örökölve Magyarország egyik nagy honatyája lenni, aki népét és bankszámláját egyazon mértékű lelkesedéssel tudja megőrizni? A tanácstalanság azonban sok ígéretes karriert döntött már össze, így öt fontos tippel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a "kis Ferik" és "kis Viktorok" megszületésével néhány évtized múlva egy hasonlóan remek politikusgenerációt tudjon magáénak ez a nemzet.

Legyél könnyen formálható

Az első és legfontosabb lépés, hogy felejts el minden olyan eszmerendszert és ideológiát, amelyekről valaha hallottál. Hogy miért? Mert teljesen szükségtelenek. Bár a magyar ember előszeretettel gyalázza az úgynevezett bal- és jobboldalt, de a két szekértábor közötti mesterséges feszültségkeltésen kívül már rég teljesen érdektelen az elvek melletti politizálás.

Kezdő politikusként te egy massza vagy, amit a nép és a közeg úgy formálhat, ahogy akar. Sok az unatkozó, xenofób nagymama a környéken? Legyél konzervatív jobbos, aki határozott megjelenésével a falufórumokon elrabolja mindenki szívét. Ha a belpesti, fűtől és bűnös életű hölgyek és urak testnedveitől bűzölgő romkocsmákban van nagyobb népszerűséged, csapj fel ultraliberális zöldnek, aki kötelezővé teszi a melegházasságot és az abortuszt. Fontos megjegyzés: először lokális szinten gondolkodj, később lesz időd kitalálni olyan populista mantrákat, amik a középiskolás wannabe nácikat és az öltönyös nagymenőket is egy hullámhosszra fogja terelni.

 

Legyél cinikus

Gondolj azokra a szerencsétlen újságírókra, akiknek van bőr a képükön letámadni téged a Parlament folyosóján egyből azután, hogy megtiszteled azzal Magyarország állampolgárait, hogy megjelensz a munkahelyeden. "Honnan volt pénz siófoki nyaralóra képviselő úr? Igaz, hogy az édesanyja két budai villát vásárolt?" Nevetséges kérdések nevetséges emberektől, a legnagyobb döfést pedig a cinizmussal tudod bevinni nekik. Minden alkalommal, ahogy egy ellenséges média fennkölt riportere beléd köt, legyél közönyös és nézd őket levegőnek, majd kezdj el személyeskedni. 

Előny, ha tudod melyik médiától van, hátha kényes pontot tudsz találni a tulajdonosban. Ezen kívül érdemes jól betanult szövegeket használnod, az ütős egysorosok elfogyása esetén pedig a telefonhívást imitálás még mindig egy remek módszer.

 

Legyél seggnyaló

Nem kell semmit sem elsietni, mindent az alapoktól: tanulj meg remek kávékat főzni, tudd, hány cukorral szereti a főnök, majd szép lassan egyre bátrabban nyaljál neki. Politikai pályafutásod elkezdése előtt nem árt, ha a kebelbarát médiában is kipróbálod magad és írsz néhány cikket a mindenkori kormánypártról és annak képviselőinek nagyságáról. (Szakirodalmat a seggnyaláshoz a Demokrata és a Nyugati Fény oldalán találhatsz.)

Miután végre észrevették, hogy a világon vagy és netalán a főnököd, egy noname országgyűlési képviselő tárgyalásokra is elvisz, felejtsd el őt és dörgölőzz másokhoz. Ne érdekeljen, hogy a külügyben vagy a törvényalkotásban vannak érdekeltségei, a te szempontodból ez úgy is mindegy, lévén nem értesz semmihez. Csak annyi a lényeg, hogy a legutolsó másodunokatestvérének is küldjél képeslapot, ha születésnapja van. Gondolj arra, segget nyalni még mindig könnyebb, mint mondjuk újraszervezni az SZDSZ-t.

miniszter.jpg

Kép: Reflektor blog

Legyél kollaboráns 

Nem árt, ha vannak ismerőseid a másik oldalon, hiszen ki tudja, mikor esel áldozatául egy lehallgatási vagy egy offshore ügynek, így nem árt, ha a politikai karriered befuccsolásával más vizekre tudsz evezni. Bátran lépj kapcsolatba minden ellenfeleddel és gyűjts információkat a munkatársaidról, hiszen könnyen lehet, hogy a második őszödi beszéd hanganyaga pont nálad fog landolni, ahol a pártod elnöke épp azt ecseteli, milyen különféle trükkökkel lopták szét és tették tönkre ezt az országot. Na ilyenkor valóban érdemes magadnál tartani a másik oldal embereinek néhány telefonszámát.

(Szerencséd van, hogy ebben az országban, pláne 2018-ban egy liberális emberjogi aktivistából is lehet szélsőjobbos nacionalista, ha az érdek úgy kívánja, így a teljes pálfordulás következményétől sem kell tartanod.)

 

Szeresd a nyugdíjasokat

Csak akkor lehetsz sikeres politikus országos és helyi szinten is, ha szereted a nyugdíjasokat. Ne érdekeljenek a fiatal csenevészek, akik egyig nap még Londonban vakarják a szart a WC-ről, a másikban meg egy gép előtt pöffeszkednek Magyarországon és programozgatnak. Rájuk nincs szükséged. Ellenben a nyugdíjasokra annál inkább! Onnantól kezdve, hogy egy öreg bácsi vagy egy néni szimpátiáját megszerzed, már bármit csinálhatsz, hiszen úgy fog melléd állni, mint a hadvezér mellé a katonái. 

Tartsál unalmas és semmitmondó fórumokat, tegyél úgy, mintha érdekelne a véleményük és meglátod, hogy a következő választásokon machetével fognak elmenni azokhoz a választókhoz, akik nem a te neved mellé akarják húzni az X-et. Fontos, hogy mindig képben legyél az aktualitásokkal, mit mond a "tévékettő mega rtl klub", de plusz pont jár az időjárásjelentés ismeretére is. Emellett nem árt, ha hasonlítasz az unokájukra.

2018. 01. 13.

PODCAST

Rövidtávú tervem lenne a blog fejlesztése érdekében egy heti rendszerességű közéleti podcastet csinálni, amihez társat keresek, hobbi lévén fizetséget sajnos nem tudok felajánlani. Leginkább fontos társadalmi témákról, eseményekről lenne véleménykifejtés egyelőre még meghatározatlan időtartamban. Ha érdekel, kérlek írj az violetta6686(kukac)gmail(pont)com email címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr8713562635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2018.01.14. 12:53:19

Mi a faszért töröd a zagyad olyasmin, aki nem szeretnél lenni?
Mi a faszért nem szeretnél inkább sikeres blogger lenni?
Az se megy?
Annyi szép dolog van a világon pl lepkéket kergetni, közben valamilyen mozgalmi dalocskával kábítani, hátha könnyebben utoléred.

.Gordon Gekko. 2018.01.14. 12:59:20

szerintem ez szellemes volt, nekem teccett

köszi, h elolvashattam

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.01.14. 13:13:07

@6.Lenin: Tényleg sok szép dolog van a világon. Te a 15744 kommenteddel csak tudod :)

Jakab.gipsz 2018.01.14. 13:17:23

@6.Lenin:

Ilyen remek művek megszületnek akkor, amikor Móricka hallott valamit a politikai filozófiáról, viszont utál olvasgatni, gondolkodni stb.

6.Lenin 2018.01.14. 13:18:16

@A te embered:

Szeretek segíteni az utat keresőknek.
Mellesleg nem kell komolyan venni amit írtam, én sem vettem, amit te írtál.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.01.14. 13:24:53

@6.Lenin: Ja akkor bocs, mentségemre szóljon, hogy ezen a fórumon nehéz megkülönböztetni ezeket :D

6.Lenin 2018.01.14. 13:25:37

@Jakab.gipsz:

Szerintem ez egy könnyed lazításnak szánt valami a karácsonyi zabálás, meg a szilveszteri vedelés után.
Megéri egy jót könnyíteni.

Tényleg, ez az írás a világ összes politikusára lett vonatkoztatva? Szerencsére csak beleolvastam, így ezt nem tudom . Gondolom igen, de, ha utálja őket, és nem viszi rá a kényes gyomra, miért nem keres valamilyen szép, tartalmas valamit?
Ezért írni?
Én legalább próbálok segíteni, mint a S.Gyuri'bá, csak úgy, emberbarátként.

rallus 2018.01.14. 13:27:33

Illet volna a reményt azokban is életben tartani, akik még politikusnak sem felelnek meg a túl könnyen formálhatóságuk miatt. Számukra utolsó menedék a blogírói szakma, ahol csak az éppen aktuális tulajdonos óhajainak kell megfelelni, lehetőleg gyorsan...

Muzsikok közt 2018.01.14. 13:30:56

Sikeres politikus nem lesz buta emberekből... morálisan ugyan nem árt ingoványosnak lenni, de erkölcs a prolik ópiuma, ugye.

Szóval senkinek nincs joga az uraságokat megítélni, mert ez is csak egy munka, mint a WC pucolás. Attól, hogy neked undorító, azért valakinek mégiscsak meg kell csinálni.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.01.14. 13:30:58

@6.Lenin: @Jakab.gipsz: @rallus: A helyzet az, hogy Soros még kurvára nem küldte a havi fizetésemet, úgyhogy unatkozásomba írtam ezt. Remélem ad valami plusz pénzt!

6.Lenin 2018.01.14. 13:44:09

@A te embered:

Akkor csak jól éreztem.
Szerintem nem kell aggódnod, csak ki kell várni a sort, most nem te vagy a soros. (ez kevés megdönteni a Patást, de egy pici lépésre talán jó lesz, ha jut, te is reménykedhetsz néhány centet. Gyuri'bá filantróp, nem feledkezik el senkiről sem)

rallus 2018.01.14. 13:45:30

A te embered
Minden okod megvan az optimizmusra! Kemény munkával megkeresett pénzéből 18 milliárdot különített el számotokra! Ő is tudja, hogy e nélkül még ti sem....

Jakab.gipsz 2018.01.14. 14:00:11

@A te embered:

Amíg nem vagy két bites demagóg addig Sorostól, Júdás pénzt nem kaphatsz.

Bezzeg Kertész Ákos,

midnightcoder2 2018.01.14. 14:10:29

Alapvetően teljesen igaza van a postolónak, bár az újdonság ereje kissé hiányzik belőle. Az ég kék, a fű zöld, a politikus lop, csal, hazudik. Ez van.

6.Lenin 2018.01.14. 14:39:28

@midnightcoder2:

" a politikus lop, csal, hazudik."
Az irigy meg irigykedik, hogy nem lesz belőle jó politikus. Ez van.
Szerintem.
Az ember(ek többsége) nem születik tolvajnak, csak az a fránya alkalom képes szülni ilyeneket.
süti beállítások módosítása