Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Mennyit ér a celeb?

2017. augusztus 02. - A te embered

A Forbes elkészítette idei listáját Magyarország legértékesebb celebeiről. A rangsort természetesen nem a személy munkásságának fontossága határozta meg, hiszen ha lenne ilyen, valószínű nem celebként hivatkoznánk rá, ellenben a pénztermelő képesség és a közösségi médián belüli aktivitás nagyban meghatározta a lista alakulását.

A listavezető a műsorvezető Sebestyén Balázs lett, majd az első tízben őt követte Ördög Nóra, D. Tóth Kriszta, Majka, Alföldi Róbert, Liptai Claudia, Till Attila, Kiss Ádám, Kasza Tibor és Hajós András.

Ez az apropó gondolkoztatott el azon, hogy átértékeljem, mit is jelent ma Magyarországon az embereknek a celebség, és az amúgy sem túl magas ingerküszöbbel bíró média ilyen kínos mocsarában fürdőzni.

Nehéz megmondani, hogy túl vagyunk-e már a holtponton, ahol Kiszel Tünde és a hozzá hasonló "életművészek" voltak a főszerepben, de tény, hogy a média előretörésével egy időben már nagyon csekély egy naptár meg egy fotósorozat, hogy az ember a bulvárújságok címlapjára kerüljön.

Sőt, a közösségi oldalaknak hála már az újság sem olyan nagy dolog, amiért kezét-lábát kéne törnie egy wannabe celebnek, hiszen ott a Facebook és a többi média, ahol nyugodtan posztolhat a nap bármelyik szakában anélkül, hogy bármilyen megerőltetés érné.

A listán egyébként vannak olyan emberek, akik tettek le valamit az asztalra, gondolok itt legfőképp Alföldi Róbertre, Hajós Andrásra és a műsorvezetők közül Till Attilára, de akkor is rossz látni, hogy a kilencedik helyre képes bekerülni az az ember, aki a saját nevét és arcát egy pofátlanul hazug és képmutató brandre tette fel.

Igen, Kasza Tibire gondolok. Nyugodtan menj fel az oldalára, a majdnem egymilliós kedveléssel bíró facebookján óramű pontossággal osztja meg az élete pillanatait, mi több, ő továbbment és hihetetlen innovatív módon már viccoldalként is funkcionál, ugyanis az egy napra jutó béna mémek száma Kasza Tibi oldalán szerintem magasabb, mint bármelyik erre szakosodott oldalé. 

A viccesnek szánt képek mellé néhány olyan mondatot is tűz, hogy "Most küldtétek", meg "Egyetértés csajok?", vagy "Ki ismer magára?". Miközben azt is ugyanúgy elmondta, hogy a fene nem küldözget neki képeket, miért is küldözgetne, csak hát kell valami szöveg. A képmutatás ez, a pofátlansághoz viszont még közel sem vagyunk. Hozzáteszem, ez a Kasza Tibi ment el a Közgép hívására egy előadásra, ahol elmondta, hogy a facebookozásra ő 10-12 órás munkaként tekint, ahol közben belerohad az ember keze a telefonba.

A bulvármédia rendkívül okos szakemberei kivételes képességgel észrevették, hogy minek nekik citylight meg hirdetések a buszmegállók oszlopain, amikor úgyis letépkedik őket? Itt a nagy lehetőség, lépjünk kapcsolatba Kasza Tibivel meg Schobert Norbival és az összes népszerű celebbel, akik hajlandóak megosztani az írásainkat.

tibi2.jpg

Kép: 24.hu

Így történhet meg az, hogy Kasza Tibi és Schobert Norbi naponta többször osztja meg a Ripost, a Femcafe meg a Blikk cikkeit és hozzájuk tesz valami nagyon magvas gondolatot. Egy pajzsmirigyzavarról szóló cikkhez azt találtatta írni, hogy "Ezekre a jelekre figyeljetek!". 

Tibink tehát úgy tesz, mintha valóban érdekelné az, hogy a 950 ezres népességű táborának van-e valami baja a pajzsmirigyével. Nem. Az a helyzet, hogy őt ez nem érdekli. Őt a megállapodás érdekli a különböző médiákkal, meg a rengeteg lájk, amit attól a tábortól kap, aki elhiszi neki, hogy ő tényleg szívén viseli a követőit.

Ez a kiszólás egyszerűen azért született meg, mert Tibi is érzi azért, hogy a Kasza Tibor név nem egy link-és mémgyűjtemény, hanem egy celeb facebookja, ezért kompenzálásképp úgy csinál, mintha éppen ezt a pajzsmirigyes cikket olvasta volna és gyorsan inti a jónépet, hogy figyeljenek a jelekre. Rendben Tibi, mi figyelünk a jelekre, pont ahogy te is figyelsz hónap végén a statisztikákra, amiket lelkesen osztasz meg csaholó rajongótáboroddal.

Féltékeny vagyok! Bevallom, az vagyok. Iszonyúan fáj, hogyha én megosztok egy cicás videót és odaírom mellé, hogy "Ki ismer magára?", akkor nem kapok több ezer lájkot és száz hozzászólást. Nagyon kivagyok ettől az érzéstől. Minden nap beleszúr valami a lelkembe, hogy miért nem vagyok Kasza Tibi, aki annyi minden fontos dologra felhívhatná a figyelmet, ellenben ő tökéletesen megelégszik a cicákkal és a Blikkel.

De Kasza Tibi és a hozzá hasonló Facebook mágusok csak a kiszolgálói annak a társadalomnak, ami ezt szeretné látni a saját falán. Rengeteget elmond, hogy az iskolakezdés apropóján megosztott link mellé zárójelben hozzátette, hogy szponzorált tartalom, a nép pedig mindössze 40(!!) lájkkal és rekordalacsony 3(!!!!!) hozzászólással díjazta. Aminek rossz az illata, abba nem harapunk bele, de aminek jó, ellenben tudjuk róla, hogy belülről egy nagy rakás szar, azt készségesen fogyasztjuk el.

Bár a listán nincsen rajta, fontos megemlíteni Update Norbit is, akire mostanában rendesen rájár a rúd, bár ha könyörög annak a rúdnak, akkor ne csodálkozzon, ha rájár. Legalábbis a hülye, pitiáner ügyeivel (most épp a tésztás) tényleg úgy tűnik, mintha direkt vonzaná ezeket a helyzeteket. 

Ő is ugyanezzel a metodikával adja a tartalmat másfél milliós táborának, legfőképp a Ripost, a vicces képek és a sikereiről szól az oldal. Amik talán reményt adhatnak arra, hogy egyszer az a túlsúlyos lájkoló is segítséget fog kapni a nagy Norbitól.

A lista 18. helyén szerepel Sarka Kata, aki eggyel előzte meg azt az embert, akinek hírnevét köszönheti. A Wikipédia szerint modell Sarka 225 ezer kedvelésével látszólag eltörpül a nagy médiamogul Tibitől és Norbitól, de nem kell megijedni, ezzel a számmal sem kell szerénykedni. 

Tudom, hogy nagyon elcsépelt és unalmas már a kérdés, de tényleg nagyon érdekel, hogy egy kemény, fárasztó munkanap után valóban ezek az emberek tudják megadni azt a minimális szórakoztatást, ami kell az életben maradáshoz? Véletlenül sem kötjük össze a kellemeset a hasznossal, mondjuk egy érdekes, elgondolkodtató film megnézése vajon kárpótolná a Sarka Kata és Kasza Tibi által formált fiatalokat? Vagy időpocsékolásnak éreznék, amiért addig sem a posztokat nézik? 

Milyen eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ráébredjünk, teljesen felesleges, sőt, kifejezetten kártékony dolog etetni a celebet. Nem kell ám fizetni neki vagy nézni a műsorát: egyetlen lájk, egyetlen hozzászólás elég nekik, ők ezzel tökéletesen megelégednek. Egyúttal üdvözölnek téged a táborban, ahol együtt mosolyoghatsz az oltárian humoros képeken, főzhetsz egy jót a Ripost receptjeiből és olvashatod a pajzsmirigy betegségek kezdeti tüneteit. Mert a celeb tudja, hogy mire van szükséged. És neked erre van szükséged, ugye?

berki.jpg

Kép: Propeller

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr6112709478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

minden_no_a_puncijaval_gondolk 2017.08.04. 01:37:33

Nincsenek kicsit sem túlértékelve ezek a celeboldalak a vásárolt indiai meg kínai kamukövetőkkel. 40 lájk és 3 komment egy megosztásra? Ennél egy közepes szakoldal is többet produkál, ahol az átlagkereset és a vásárlóerő a követők között kb. 5x annyi lehet, mint Tibi rajongói között - még akkor is, ha leszámítjuk belőle az indiaiakat és kínaiakat.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.08.04. 02:41:04

@minden_no_a_puncijaval_gondolk:

Légy szíves ezt olvasd el még egyszer: "Rengeteget elmond, hogy az iskolakezdés apropóján megosztott link mellé zárójelben hozzátette, hogy szponzorált tartalom, a nép pedig mindössze 40(!!) lájkkal és rekordalacsony 3(!!!!!) hozzászólással díjazta."
A bekezdésemnek pont ez volt a lényege, hogy odaírta, hogy szponzorált tartalom és máris a kutya sem volt kíváncsi rá.
A legtöbb posztjára több ezer lájk jön össze, a kamuprofilok megléte meg számomra teljesen mindegy, amikor azt látom, hogy az ismerőseim nyolcvan százaléka lájkolja ezeket.

csakférfi 2017.08.04. 06:36:17

@A te embered:
Igazsd van.
Ez szégyen. Ilyen szellemi színvonal könnyen pénzre váltható.
Van fb. profilom de onnan sehány infót szedek össze. Hetente egyszer.
Valóban azt a tévhitet keltik ezek a like vadász celebek,hogy ezek az értékes hírek.
Egyszóval ....katasztrófa.
Nem gyozzük a gyerekeinket lebeszélni arról hogy ezen emberek számunkra csak üresfeju lufik. Hangemberek.
:) Gyalázat hohy pénzen "észt lehet venni".

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2017.08.04. 08:35:09

"Milyen eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ráébredjünk, teljesen felesleges, sőt, kifejezetten kártékony dolog etetni a celebet. "

Konyhapszichológia következik: a valódi teljesítményt nyújtó emberek azért nem tudnak jelentős népszerűségre szert tenni, mert velük kapcsolatban a legtöbb ember kénytelen magába nézni és rádöbben, hogy ő azért nem tud hasonlót nyújtani, mert nem tett meg mindent érte. Celebeknél ez a veszély nem fenyeget, ugyanis mindig lehet mondani, hogy csak szerencséjük volt és így meg tudja magát nyugtatni az átlagember.

HaD 2017.08.04. 08:53:59

@stoic79: azzal egészíteném ki hogy ez a győzike effektus azt szolgálja hogy az évtizedek óta tudatosan egyre lejjebb nyomott kulturális színvonal működőképes legyen. A tv előtt ülve a jónép hátradőlve elmondhatja hogy"anyukám ezeknél még mi is különbek vagyunk...ezt még mi is megtudnánk mondani csinálni stb..." és boldogan önelégülten hajthatja álomra buksiját abban a tudatban hogy jobb esetben elmennek szombat este még egy jó kis darabot megnézni a színházba szépen felöltözve az anyjukommal meg a csemetékkel amit alfődi robi rendezett és egyfajta bizarr megfogalmazása a morálnak illetve az emberi értékeknek...majd hétfőn a munkahelyen tetszelegve kritizálhatják mint szakértők a látottakat:)
süti beállítások módosítása