Egyes társadalmi csoportok bőszen hangoztatott mantrái közé tartozik a magyarság patikamérlegre állítása: mivel úgy gondolják, a zászlólengetés, a nacionalizmusuk és a piros-fehér-zöld profilkép beállítása lévén valamiféle kvintesszenciáját képzik a magyarságnak, ergo teljes felhatalmazásuk van arra, hogy mások nemzeti identitását nemhogy megkérdőjelezzék, de el is vitassák. Végre kiszakadván a magyar politika bűzös mocsarából most az elmúlt évek magyar futballjának emblematikus szereplőjét, Dárdai Pált és fiát, Palkót övező heves kritikaáradattal szeretnék foglalkozni, ami nemcsak rávilágít arra, hogy egy pár esztendővel ezelőtt még istenként tisztelt ember milyen hamar nyilvános lincselést kaphat a kommentszekciókban, de azt is megmutatja, milyen könnyű a fotel kényelméből olyan szavakkal dobálózni, hogy "hazaáruló", ha valaki nem azt és nem úgy teszi, ahogy azt néhány mélyen tisztelt hazafi elvárja.

A Dárdai nevet talán még az is ismeri, aki egyébként tudatosan kerüli a futball minden részét. Emlékszünk az EB-sikerre és azt követően a körúton fiesztahangulatot csináló tömegre. Ha Dárdai nem olt tüzet, majd energikusságával, hiteles és korrekt személyiségével nem kezd el csapatot építeni szinte ugyanazokból a játékosokból, akik mostanra Luxemburggal vagy Andorrával sem bírnak, akkor aligha jut nyolcaddöntőig a válogatott. Dárdait nem kell piedesztálra emelni vagy a lábát csókolgatni, mindössze annyit kell adni neki, amennyit munkája során kiérdemelt: tiszteletet és elismerést.

Most viszont történt, hogy a 18 éves fiának, Palkónak a Hertha közösségimédia-csapata egy kérdezz-felelek közben felhozta azt a bizonyos kényes "Németország vagy Magyarország?" kérdést is, Palkó elképesztő bűne - amiért a patriotizmus netovábbjai, a hozzászólók napok óta hevesen gyalázzák - az volt, hogy Németországot választotta. Azt a helyet, ahol született, ahol barátokat, emlékeket szerzett és ahol a jövőjét elképzeli. Hát nem gyalázat?

Kép: 24.hu

A társadalom ingerküszöbét az még nem ugrotta meg, hogy a válogatottat egykoron vezető Dárdainak vissza kellett térnie a Herthához, lévén megkapta a felnőttcsapatot, sőt, - teljesen jogosan - büszkék is voltak az emberek. Ritka pillanat az, amikor a top 5 bajnokság egyikében futballozik magyar és még ritkább, ha vezet csapatot edző. Dárdaival ez megtörtént, mi pedig örültünk. Aztán később, mintha csak valami frusztrációt akartak volna levezetni, egyre inkább célkeresztbe került a németségük. 

Kedves fotelpatrióták!

A lelketek mélyén ti is vissza tudtok emlékezni a tavalyelőtti örömötökre, a kijutás pillanatára, az EB-re, esetleg Dzsudzsák szabadrúgására a románok ellen: Dárdainak mindez szervesen köszönhető. Most viszont úgy írtok róla, az egykori bálványotokról, mint egy hazaárulóról, aki pofátlanul engedi azt, hogy jó esetben később a fia annak az országnak a mezét vegye fel, amelyet hazájának tekint. Ez tényleg akkora bűn? Kérlek keljetek fel abból a szaros fotelből, nézzetek ki az ablakon és végre lássatok valami valóságosat is: a büdösrománozás, a szőrös talpúzás és a tótozás sosem lesz egy pillanatig is egyenrangú azzal, amit Dárdai tett a magyar csapattal és ami még fontosabb természetesen, a nemzettel. Összehozott minket. A szocit, a fideszest, a jobbost, a balost, szinte mindenkit.

Nézzük már kicsit reálisan a dolgokat: azon túlmenően, hogy Palkó teljes joggal mondja Németországot a hazájának, mégis mit kínál Magyarország (és válogatottja), ami miatt olyan istentelen hazaárulás történt ezzel a döntéssel? Egy ilyen fiatal futballista, aki a német akadémiai rendszerben futballozott és aki ott járta végig a ranglétrát, az most valóban utazzon szépen haza és kezdjen mindent elölről ebben a magyar posványban? Mégis ki az, aki a karrierjét is figyelembe véve Magyarországot választaná?

Ami a legjobban zavar ebben az egész történetben, az a pofátlan képmutatás, amit a védőburokként működő számítógép mögött megengednek maguknak az emberek. A másra mutogatás, polgártársaink magyarságának elvitatása és a hazafiasság megkérdőjelezése olyan dolgok, amiket meg lehet tenni, csak éppen teljesen felesleges. Ugyanolyan magyar a szőke hajú, a kék szemű, a magas, az alacsony, a cigány, a zsidó, Dárdai Pál és Dárdai Palkó is. Csak kívánni tudom magamnak, hogy éljem meg azt a korszakot, amikor a széthúzás helyett az összetartás országa leszünk.

2018. 03. 29.