Nem lennék most Orbán Viktor helyében. Na jó, igazából lennék, saját kisvasút meg stadion, szóval nem rossz dolog Orbán Viktornak lenni, de ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az utóbbi egy hónap, nyaralás ide-oda nem igazán ment jól neki. Szinte a szemeim előtt látom azokat a hajnali pillanatokat, amikor csatakosan felébredve, kissé zavartan kérdezgeti a környezetét: hívott-e már a Gábor? A válasz pedig az volt, hogy nem. A Gábor még mindig nem hívott. Most aztán megtanulja majd!
„Jó napot kívánok, a Fidesz nevében keresem. Azért hívom, mert önnek is tudnia kell, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjasokat. Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyik a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak. Ez felháborító! A Jobbik szégyellheti magát! Nem először fordítanak hátat az időseknek, nem először sértegetik őket. Vona Gábor kijelentése csak a legutóbbi példa. Ne felejtsük el, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk! Köszönöm, hogy meghallgatott.”
Ha valaki a fülével is szeretné hallani ezt a 45 másodperces remekművet, itt tudja megtenni.
A nyugdíjasok radikalizálódása a Fidesznél az utóbbi években félelmetesen jól működött. Nem egyszer említettem már, hogy a szépkorúak szavazata mennyire elengedhetetlen egy párt számára, illetve kellő propagandával és kamuhírrel milyen könnyedén lehet bekebelezni a támogatásukat. Legalábbis a többi korosztályhoz képest sokkal könnyebben.
Valószínűleg mindannyiunk közelében él egy olyan nyugdíjas, aki Wass Albert idézetekkel kergeti őrületbe a családot, árpádsávos még a takarója is, lefekvés előtt pedig a Kurucinfón beszél a beszivárgó, cionista zsidókról és a gyíkemberekről. A szélsőjobbos társadalom ezen részével már nemigen lehetne bármit is kezdeni. Ezzel szemben szomorú látni, hogy a Fidesz, aki magát kereszténydemokratának vallja, tehát valódi mivolta is kínos saját maga számára, radikálisokat csinál egy csomó felhergelt konzervatívból.
Amit Vona Gábor Facebook posztjában leírt, azzal nehéz nem egyet érteni. Tűpontosan vázolja fel azt a réteget, amelyik egyben tartja, sőt, ha néha szakad, meg is toldozza a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Az igazi vicc a dologban, hogy írásának elején egyből kitér arra, hogy akinek nem inge, nem veszi magára. A Fidesz viszont tökéletesen magára vette, illetve "magára vetteti" a nyugdíjasokkal. Méghozzá vezetékes telefonon, egy héten keresztül.
Ez a húzás, amit Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója (nem nehéz munka) jelentett be, egyet jelent azzal, hogy a narancsosok nem hivatalos kampányba kezdtek. Fesztiválosan szólva ez a 0. nap, és alighanem ezt még sok fogja követni.
Minden tiszteletem a szüleink és a nagyszüleink generációjáé. Az én szüleim is nyugdíjasok. Nehéz dolgokat kellett átélniük, és megérdemelnék a nyugodt és tisztes időskort. Ehelyett viszont az aljas orbánizmus játékszereivé váltak. Történelmi traumáikra, érzelmeikre játszik a kormányfő, azokat nem feloldva, hanem felszítva manipulálja a nyugdíjasokat. Csak azért mert ott van a legtöbb szavazó. Erre pedig nem mentség, hogy annak idején a másik táborral ugyanezt tették a szocialisták.
Vona posztjában rengetegszer kitér arra, hogy ne értsék félre az írását: úgy, mintha maga is tudná, hogy ezt a későbbiekben valamilyen módon felhasználják majd ellene. És láss csodát, megtörtént. A Fidesz telefonálgatása a tökéletes bizonyítéka annak, hogy ma Magyarországon politikus nem mondhat igazat. Semmilyen formában sem. Ha a Jobbik, az LMP, vagy az MSZP felrója a Fidesz nehezen megkérdőjelezhető korrupciós ügyeit, arra a válasz tömény személyeskedés és undorító "nácizás, kispártozás, elmúltnyócévezés."
Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy 2017-ben, egy állítólagos demokráciában, mely igazából egy autoriter állam, Vona Gábor vagy bárki más nem mondhatja azt ki, hogy Orbánék játszi könnyedséggel csapják be a nyugdíjas társadalmat. Mert jön a bosszú, természetesen nem azért, mert a drága miniszterelnök úr megsértődött azon, hogy nem kért bocsánatot, hanem mert kimondta az igazságot. Amit itt ugye nem szabad.
Kép: 24.hu
Ennek végeredménye pedig a sok csörgő telefon és az azt követő felháborodás. Ne legyenek illúzióink, ahogy eddig is, úgy most is sikerrel fog járni a kormánypárt akciója. Ha egy Teleshopos vagy egy csaló adathalász tízpercekig képes a telefonoknál tartani szegény embereket, akkor egy ilyenre is fognak szánni 45 másodpercet.
Remek aduász, hogy Vona írása nem egy újságban, vagy a tévében jelent meg, hanem egy olyan platformon, ami a nyugdíjasokhoz csak egy nagyon kis részben jut el. Így miért ne lehetne elhinni a rezsicsökkentő, keresztény miniszterelnök úrnak, aki ha úgy állnak a számok, év végén megint emel, hogy Vona szerint minden nyugdíjas szájából szennyvíz folyik és hogy vért akarnak ontani remegő kezeikkel.
Arról nem is beszélve, hogy az elképesztően pofátlan ferdítések mellett még kutyáknak is nézi őket a Fidesz, akiket akkor hergel, amikor csak akar.
Ne felejtsük el, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk!
A kedvenc részem. Hát persze. Ne felejtsük el. Sokkal egyszerűbben is ki lehetett volna fejezni: Újra kétharmadot szeretnék.
2017. 08. 23.