A világ társadalmainak az az élménye az elmúlt évtizedekben, hogy az őket érintő, egyre súlyosabbá váló problémák olyan radikális változásokat követelnek a politikában mind személyi, mind strukturális értelemben, amit a mai politikai világelit saját életszínvonalának és hatalmának megtartásának érdekében nem akar belátni. Donald Trump elnökjelöltsége, majd elnöksége egyből a hüledezett értelmiség arcába csapta a valóságot, vagyis azt, hogy az emberek a racionalitást is feláldozzák azért, hogy a süllyesztőben lássák azokat a kiöregedett mainstream politikusokat, akik arcát végérvényesen megunták a hírek fősodratában tudni.
De miért is aktuális ez most?
A Demokrata Párt New York-i előválasztása zajlott a 14. választókerületben, ahol a 28 éves, szocialista Alexandria Ocasio-Cortez, aki egy évvel ezelőtt még bártenderként dolgozott, sima vereséget mért a székéből tulajdonképpen kimozdíthatatlannak tűnő Joe Crowley-ra, aki tizenegyedik ciklusát kezdte volna.
Teljesen világos, hogy a nagyvilág számára egy átlagos demokrata előválasztás, ami jóformán egyetlen kongresszusi helyért folyik nem túl befolyásoló tényező, de ha jobban megnézzük azokat a folyamatokat, amik a fiatal, politikában teljesen járatlan Ocasio-Cortez győzelmét okozták, egyből nem tűnik olyan átlagosnak.
Kép: Time
Ehhez menjünk vissza egy kicsit az időben 2016 júniusáig, amikor is Hillary Clinton lett a demokraták elnökjelöltje. Fölényes sikert aratott a delegáltaknak köszönhetően Bernie Sanders vermonti szenátor felett, aki kampányában megteremtett egy ízig-vérig rendszerkritikus, alulról építkező szociáldemokrata mozgalmat, melynek pártolói pont ugyanolyan következetességgel vetették el Trump kiszámíthatatlan "twitterpolitizálását", mint a sorozatos botrányokba keveredett Clintont.
A végeredményt azonban ismerjük: a republikánusok felkínálták az újdonság hazug ízét, hiszen bár Trump valóban új alaknak számított a politikában, de befolyása évtizedek óta nagyobb, mint a legtöbb amerikai politikusnak, az emberek pedig vevők voltak rá. Azt látták, hogy végre valaki pont olyan otromba és heves, mint az átlagember, ennek veszélyeit pedig nem is tudták, nem is akarták igazán felmérni. Ellenben a másik oldalon ott volt az "első női elnök"-szlogennel marketingelt Clinton, akiről egyrészt nem lehet azt mondani, hogy újszerű módszerekkel próbált volna kormányozni, másrészt gátlástalansága és korábbi politikai kudarcai mellett még a saját előválasztásába is belenyúlt azzal, hogy birtokolta és a saját javára használta az egész pártapparátust.
Az USA azt mondta, ilyen múlttal, ilyen teljesítménnyel ebben az országban már nem lehet elnöknek lenni.
Trump pedig jóformán csak kihasználta azt, hogy kendőzetlen személyiségét zabálja a nép. Clinton úgy gondolta, ilyen vetélytárs mellett borítékolt a győzelme, miközben kiderült, hogy ez tényleg így van, csak pont fordítva.
A mostani demokrata előválasztás ugyanezt mutatja: az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogy tudatosítsák a saját érdekképviseletükkel megbízott honatyáknak, honanyáknak, hogy elegük van azokból az arcokból, akiket évtizedek óta viszontlátnak az újságosok standjainál vagy a híradókban és akiknek állítólag az lenne a feladata, hogy a közjóért téve megkönnyítsék az emberek életét, megélhetését.
Kép: The Independent
Nem tudom, hogy Joe Crowley jó vagy rossz politikus-e. Azt sem, hogy Ocasio-Cortez zöldfülűsége miatt mennyire tudja majd felvenni a versenyt republikánus ellenfelével, a tendencia viszont teljes mértékben látszik.
De vajon tanultak a demokraták a leckéből? Hiszen sok helyen elmondták már, ha Sanders támogatói beállnak Clinton mögé, minden bizonnyal megnyerik a választást. Ők azonban értik a demokráciát és tudták, nem szükséges és nem is kell egy olyan emberre szavazniuk, akit semmiképen nem akarnak az elnöki székben látni, csak azért, mert a Demokrata Párt színeiben indul. A republikánusok tudták, hogy Trump egy időzített bomba, ami bármikor robbanhat, de a világ folyamatait látva többet érnek vele, mint pár kiégett figurával, lásd Jeb Bush, Mike Huckabee, Chris Christie.
Fontos megjegyezni, hogy ez véletlenül sem azt jelenti, hogy mostantól filmsztárok, üzletemberek és médiaszemélyiségek jelentik majd a megújuló erőt és energiát a politikában. Vagy ha így is lesz, az legalább annyira rossz és változásért ordító, mint a jelenlegi helyzet. Ne felejtsük el, tömegek voltak képesek ujjongani az ötletért, amikor felmerült a téma először a vicc szintjén, majd komolyan, hogy Oprah "Everybody gets a car" Winfrey elnökjelölt lehet 2020-ban, ahogy az is nagyot futott az emberek körében, amikor Cynthia Nixon, a Szex és New York sztárja bejelentette, elindul New York kormányzói posztjáért.
Talán mégis ez az új tendencia? Hogy sztárok, influencerek veszik át a klasszikus értelemben vett öltönyös politikusok helyét? Tudjuk, hogy vannak olyan emberek, akik még a színészt sem tudják megkülönböztetni az adott karaktertől, amit épp játszik, így mégis kiben lenne kétség afelől, hogy az egész világ által dicsfényben tartott Tom Hanks vagy más nagy renoméjú sztár ne tudna irányítani egy országot?
Pedig nem nehéz belátni, hogy mindenki akkor jár a legjobban, ha a suszter a kaptafánál marad. A klasszikus értelemben vett politizálást nem kívülről kell megreformálni, hanem olyan friss alakokkal, mint Alexandria Ocasio-Cortez vagy mások, akik bár fiatalok, de éreznek annyi erőt, energiát és elszántságot magukban, hogy elhitessék az emberekkel, történhet változás.
2018. 06. 27.
PODCAST
A blog fejlesztése érdekében egy heti rendszerességű közéleti-politikai podcastet szeretnék csinálni, amihez társat keresek, hobbi lévén fizetséget sajnos nem tudok felajánlani. Leginkább fontos társadalmi témákról, aktuális eseményekről lenne véleménykifejtés. Ha érdekel, kérlek írj a bumerangblog19(kukac)gmail(pont)com email címre.