Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

A Fidesz-média tönkreteszi a sajtószabadságot

2017. július 06. - A te embered

Orbán Viktornak több választási kudarc után is volt ideje átgondolni, továbbfejleszteni azt a rendszert, ami alapján jövőbeli kormányát fel akarja építeni. 2014 után azonban egy olyan mocsaras területre gázolt, ami ugyan szimbiózisban él a napi politikával, de ettől függetlenül hallatlan az a bekebelezés, aminek lassanként az lesz a következménye, hogy eltűnik Magyarországról a független újságírás. Persze az a társadalom is megér egy misét, amelyiknek sokkal többet jelent a mennyiség, mint a tartalom. Annak hisznek, amelyik hangosabban és többször mantrázza a hazugságot.

Alapvetően nem igaz, hogy a Fidesz 2017-ben képes lenne túlharsogni minden médiát a Lokállal, az Echo tévével vagy a Figyelővel. Erre példa az a nem csekély mértékű tömeg, ami nem dől be annak az állhatatos propagandának, aminek a falvakban, kis községekben élő emberek, leginkább nyugdíjasok igen. A Bözsi nénis videó is tökéletesen kifejezte azt, hogy a néhány adót fogó televíziókból (TV2, M1), a helyi újságból és a 10000 forintos utalványokból értő tömeget aligha izgatja, hogy a kormánymédia folyamatos karaktergyilkosságai, hazugságai és egyszerű hülyeségei milyen hatalmas kárt okoznak-

Be kell vallanom, néhány pillanatig én is teljesen természetesnek vettem, hogy a reggeli hírolvasgatások közepette már nem nézek fel az Origóra. Pedig igenis ez az, ami évek eltelte után sem lehet természetes, és ami ellen küzdenünk kell egészen a kormányváltásig, ami ezt az ellenzéket látva enyhén szólva kérdéseket vet fel.

Mind közül a legundorítóbb talán a Leitner Attila vezette Lokál, melynek lenyűgözően innovatív találmánya az, hogy egyszerre keveri a bulvárt a propagandával, ezzel pedig azokhoz az emberekhez is eljut néhány lejáratócikk, akik egyébként csak Beyonce családi titkaira vagy Kozso új szerelmére kíváncsiak. Elég sok mindent elmond a lapról, hogy a Tech rovatban Deutsch Tamás netbiztos beszél egy "Kezdődik a digitális jólét" című bejegyzésben.

Erre hagyok egy kis időt.

cikk1.jpg

Kép: 24.hu

Néhány héttel ezelőtt a Ripost és a TV2 is lehozta, hogy rákot okozhat a naptej, sőt, 11 és 15 óra között érdemes napozni, pont abban az időtartamban, amitől az orvosok is óva intenek. De hát kik ők, hogy megmondják a mélyen tisztelt szerzőknek, hogy mi az egészséges? 

Viccet félretéve ez és sok más ehhez hasonló butaság, ami mostanában megjelent például a TV2-ön, egyértelmű következménye az elfideszesedésnek. Hiszen ma már profi ember nem megy oda, a régiek meg mind elhúztak, így olyan mértékben felhígult a stáb a sok túlterhelt gyakornokkal és dilettánssal, hogy nemcsoda, hogy ilyen nevetséges, ugyanakkor meg kifejezetten káros anyagok jelennek meg. 

Gyerekem van, családom, el kell őket tartani valamiből.

Nem. Nem. Nem. Nincs az az éhes száj, amely legitimmé tenné a NER rendszerében való bármilyen közreműködést. Akkor is, ha egy jelentéktelen kis íróról van szó a Lokálnál, vagy egy gyártásvezetőről a Tényekben. Azonban valljuk be, elég sok idő eltelt ahhoz, hogy azok, akik vállalhatatlannak érzik ezt a közeget, lelépjenek. Engem pedig rettenetesen szomorúvá tesz, hogy Marsi Anikók, Gönczi Gáborok vagy az Origós újságírók csak a megélhetésért egyik oldalról a másikra ugrálnak, kiszolgálva ezzel (jelenleg) a Fideszt, de az is elképzelhető, hogy a mindenkori kormányt. Ha most eladták magukat, egy esetleges kormányváltáskor egy, öt, vagy kilenc év múlva vajon ugyanilyen stílusú híreket fognak majd felolvasni, megírni? 

Az egész rendszer pont ezekből a megalkuvó, a saját nyomorúságokba beletörődő háttéremberekből áll, vagy az alpolgármester, esetleg önkormányzati képviselő rokonaiból, akik készségesen behúzzák négyévente az X-et, ha kapnak egy kis juttatást a családtag fizetéséből. De beszélhetnénk azokról az emberekről is, akiknek van hatalmuk hozzá, hogy tegyenek valamit, azonban a teszetoszaságukat és belső ellenérdekeiket képtelenek legyőzni annak érdekében, hogy eltakarítsák Orbánékat, néhány parlamenti mandátumért pedig képesek paktumokat kötni.

Amikor azt gondoljuk, ezt már nem húzza meg a Fidesz, akkor nagyon is rá kell jönnünk, hogy dehogynem, sőt, ennél is többet. Orbán Viktor 2018-ra Habony Árpád médiabirodalmát kihasználva akarja elérni, hogy ne érje újra két akkora kudarc, mint 2002-ben és 2006-ban, amikor még vitázni is elment a lelkem, az emberek viszont mégsem kértek belőle. Pedig hol volt akkor az a tehetséges üzletember, Lőrinc...

Végezetül minden fiatalt, középkorút és öreget megkérek, hogy tájékozódjon mindenfelől, mielőtt hazug és gyűlölködő cikkeket olvas vagy riportokat lát a kormánymédiától, és ha talán nekünk, magyar állampolgároknak sikerül kizárni a hatalom legnagyobb fegyverét, a médiát, akkor talán van esély arra, hogy hamarosan már csak maximum pártelnökként hivatkozhatunk Orbánra, nem pedig miniszterelnökként.

cikk2_1.jpeg

Kép: 444.hu

2017. 07. 06.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr9412639797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.06. 05:55:44

Ez van, öregem, vége annak a kornak, amikor minden média liberális propandát nyomatott, s kötekező volt hinni nekik.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.06. 06:09:00

@MaxVal BircaMan HJCD: Szerintem sose nyomatott minden média liberális propagandát, meg hinni sem volt kötelező neki. Aki hitt, az meg hülye volt.
Hidd el nekem, az MSZP-t is ugyanúgy szidom, mint a Fideszt, nem Soros rendelte meg a véleményemet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.06. 06:35:01

@A te embered:

Nekem a Botka-féle MSZP-vel nincs is nagy bajom. Drukkolok Botkának, hogy sikerüljön pártját kimenteni a liberális uralomból.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.06. 06:46:15

@MaxVal BircaMan HJCD: Nálam Botka addig volt lehetőség, amíg nem dobta be ezt a "Fizessenek a gazdagok" féle dolgot, ami még az MSZP háza táján is nagyon demagógnak számít. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érne fülig a szám, ha egy szedett-vedett összefogással is, de sikerülne leváltania valakinek Orbánékat.
süti beállítások módosítása