Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

A párkányi zenélő ház története

2015. október 14. - A te embered

Már borzasztóan sok ideje hallani Nothart Éva és a párkányi szomszédjai sztoriját, hol a tévéből, hol interneten keresztül és több órányi cikkolvasás-riportnézés után már én is kijelenthetem, hogy egy igazi tragikomédiával van dolgunk. A leggroteszkebb, legabszurdabb komédiában csak legyintene és mosolyogna az ember, ha a történet egy szlovákiai nőről szól, (ez még nem a poén), aki több mint egy évtizeden keresztül dübörögtette a hatalmas hangszóróit minden áldott nap: hogy miért nem büntették már meg? Mert a reggel hattól tartott ingyenes operaelőadásokat Nothart Éva, a ház tulajdonosa pontban este tíz órakor megszüntette, vagyis nem minősül csendháborításnak a dolog.

A zenének aztán hirtelen, nem is olyan rég, vége szakadt. Ha ez még nem lenne elég, az asszony fontosnak tartotta, hogy a párkányiak szívből gyűlöljék szerencsétlen Plácido Domingo operaénekest, ugyanis mást nem is nagyon szólaltatott meg rajta kívül. Tüntetések, bírósági tárgyalások és szitkozódások mértéktelenül jelen voltak a Kossuth utcai lakosok életében, a ház tulaja, ez a bizonyos Éva, a helyzet tisztázása érdekében még blogot is indított, amiből, bármennyire is minden cikket elolvastam, csak azt tudtam leszűrni, hogy a kutya ugat, a zene szól és minden párkányi egy szemétláda.

Számomra rengeteg a megválaszolatlan kérdőjel és akármennyire is az a szomorú igazság, hogy konkrét bűncselekményt egyesek szerint nem követett el, az már kevésbé hihető dolog, hogy a szomszédok csak egy-egy tüntetésig, ablak bedobásig jutottak a 15 évig szinte megállás nélkül zenélő asszony csitítása érdekében. Rengeteg riporter, politikus és háborgó ember járt már a házban, az asszony viszont kamerákat szereltetett, lehúzta az összes redőnyt és senki előtt nem mutatkozik: az összeesküvés-elméletek szerelmeseinek üzenném, hogy könnyen lehet, valamelyik al-Káida-s tagot bújtatnak éppen. 

A helyzet évről-évre csak súlyosbodott és megannyi irat, cikk és riport elolvasása után sem lehet eldönteni, hogy ez a nő tényleg a folyamatos állítólagos kutyaugatás miatt csinálja ezt már mióta, továbbá az is furcsa, hogy a szomszédok, akik közül többen is szakemberhez járnak az elviselhetetlen zene miatt és rengetegnek alvásproblémája is van, semmilyen radikálisabb megoldást nem követtek még el annak érdekében, hogy drága Plácido abbahagyja a muzsikáját. 

Az asszony blogjának fejlécképe amúgy a számára legutálatosabb emberek képével van tele, melyet ő Arany Málna-díjnak nevez, ami mondjuk egy filmes téma, de tekintsünk el ettől és nézzük meg, kiket gyűlöl szívből: első helyen Barak László, a "leghamisabb meseíró és a legtrágárabb író" címet kapta Évától, aki amúgy szintén Szlovákiában él. Aztán ott van Horváth Szilárd rádiós műsorvezető, akit tudtommal azért gyűlöl annyira, mert a házához is kiment forgatni. Harmadik helyen az összes többi bulvármédiát tartja számon, melyek megírták a történetét. 

arany_malna.jpg

Életműdíjat kapott többek között Oravec János, Párkány akkori polgármestere, aki a nő írása szerint azért került fel erre a nívós díjátadóra, mert annyi rosszat tett a városnak. Tömeges elbocsátások történtek a papírgyárban, kevés, mindössze három bevásárlóközpont működik aktívan, megszűnt a keményítőgyár, tejgyár, kenyérgyár, és az emberek is tömegesen mentek el a városból. Rengeteg problémát felsorol egyébként a ritka ronda kinézettel rendelkező weboldalán, a teljesség igénye nélkül felsorolnám a problémáit:

"A város számára előnytelen szerződések is kötődtek.
A pályázati lehetőségeket hatékonyabban kellett volna kihasználni.
Sok a nagyon rossz állapotban lévő út és járda, kevés a parkolási lehetőség.
A városban pár évvel ezelőtt megszűnt a szülészet is.
Lassan leépül a város egyetlen gimnáziuma. Tavaly év végén öt tanárt bocsátottak el, júniusban pedig  újabb öt pedagógus várhatja a felmondást."

Nothart egyébként kijelentette, akkor hajlandó tárgyalni a zene lekapcsolásáról, ha Szabó Jenőt választják meg polgármesternek, aki függetlenként indult és nagyon úgy tűnik, a feldühödött és kétségbeesett szomszédok mindent megtettek és inkább nyomtak egy x-et Szabóra, csak legyen már vége a szenvedésnek.

 

parkany.JPGHorváth Szilárd és Oravec János, a két leggyűlöltebb személy Éve tiltólistáján

 

Miért történik mindez?

Na de tegyük fel a kérdést: mi a fenéért szólt 15 éven keresztül az a nyamvadt zene, ami miatt nem hogy eladni, de még nyárra kiadni sem lehetett a közelben levő házakat és mi tagadás, a médiában sem volt nagyobb szereplése Párkány városának ezen incidens kivételével.

"Akik felelősek a kialakult helyzetért" címmel közölt cikket a honlapján Éva, amivel egy picit átláthatóbb lesz a kép, de még így sem teljesen érthető.

A legfontosabb gyanúsított Tokody vagy Tokodi Zsuzsa, fogalmam sincs, melyik a helyes mivel valamikor így, valamikor úgy írja Nothart, a lényeg viszont az, hogy ha jól értelmeztem az igazán hosszú szöveget, az egész zenebona T. Zsuzsa kutyáinak hangos ugatása miatt kezdődött. A nő szerint Zsuzsa megoldhatta volna, hogy az állatok ne lássák/halhassák az utcai hangokat és így az ugatás is jóval kevesebb lenne.

Második bűnösünk az összes "agresszív, irigy, értelmi fogyatékosok, akik folyamatosan naponta 5-10 kihágást és bűncselekményt követnek el ellenem és értékeim ellen." Harmadjára pedig még egy szomszédot okol, a Pintéréket, akik Nothart szerint csak azért hozták a kutyákat a házhoz, hogy ugathassanak. 

 

A romák és az omladozó bódé

Beszéljünk a jelenről. Jelenleg ott tartunk, hogy a borzalmas állapotok és a napról napra elviselhetetlenebb zenélés hirtelen megállt és az addig sem túl nyilvános életet élő Nothart Évát még ritkábban lehetett látni a háza körül. Facebook oldalán derült ki később, hogy minden bizonnyal elköltözött, bár Szabó Jenő polgármester és néhány lakos szerint ez nem igaz. 

Mindenesetre annyi biztos, hogy a nő, aki régen vállalkozóként kereste a kenyerét, annyira félti háza épségét, hogy egy roma családot költöztetett be. Pontosabban nem a házba, hanem a ház mellett épített bódéba, ami Szabó Gábor képe alapján elképesztően kicsinek tűnik, főleg úgy, hogy az Origo információ szerint öt tagú családról van szó. 

bode.jpg

Nothart még több romát tervez beköltöztetni, legutóbb akkor rongálták meg a kocsiját, amikor egy környező városba ment "toborozni". 

A helyzet tehát egyelőre rendben van, a Kossuth utcában lakók örülnek, hogy újra hallhatják a madarak csicsergését és a zeneház tulajdonosa szerint elviselhetetlen kutyaugatást, ami miatt minden kezdődött. Emberek, becsüljétek meg a jó szomszédokat!

Kép: Szabó Gábor - Origo, Nothart Éva személyes blogja

__Az írás nem foglal állást a témában, csupán összefoglaló jellegből készült. Nem ismerem a környéket és a főszereplőket, az alapanyagot más cikkek, videók és források adták__

 

 

 

Mit hoz az őszi/téli mozis felhozatal 2015-ben?

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki konkrétan nyálcsorgatva nézi a 2015-ös, még be nem mutatott filmek premierdátumát. Mikor jön már el? Mikor jön már el? Valaki a Vissza a jövőbe újra bemutatására vár ennyire, ezeknek az embereknek viszont szerencséjük van, hisz már csak néhány napot kell rá aludni, de vannak olyanok is, akik csak december vége felé mondhatják ki, hogy "Na végre, erre vártam egész évben!". Arról persze megoszlik a vélemény, hogy az őszi, téli mozis felhozatalból melyik tűnik a legérdekesebbnek, legvárósabbnak, de mégis úgy döntöttem, összeszedem a népszerűbbeket, csak az átláthatóság kedvéért.

Október

Kötéltánc

A film, melyen konkrétan hányt néhány ember, pedig nem is Gaspar Noé rendezte. A Kötéltánc azért is rettentően régóta rajt van a watchlistemen, mert Zemeckis azon kevés rendezők közé tartozik, aki még nem adta el a lelkét csak a pénz kedvéért és öregkorára is tud még minőségit alkotni. (Flight). Ráadásul igaz történeten alapul és az IMAX-3D is borzasztóan meredek lehet, (remélem mindenki értette a szóviccet), így biztosan meg fogom lesni a nyolcadikai premier alkalmával.

 

Legenda

A Kötéltánccal karöltve jelenik meg egy napon, bár nem hinném, hogy bármennyire is vetélytársa lenne egy R-kategóriásnak egy PG besorolású. Tom Hardy már kismilliószor bemutatta, hogy igazi fenegyerek tekintete mellett egy hatalmas adag tehetséget is rejt magában, ezt a Legendával pedig még jobban bizonyítani tudja. Két karaktert játszik egyszerre, már csak emiatt is kíváncsi vagyok rá. Meg persze gengszterfilm. 

legend.jpg

fotó: www.dailymotion.com

 

Bíborhegy

Guillermo del Toro filmje úgy robbant be, mint egy jó nagy méretű bomba: a horror mestere, nem elég, hogy egy elképesztő stábot hozott össze, még a hangulat is letaglózó lett és mindezt egyetlen előzetes megnézése alapján mondom. A történet ugyan nem rejteget magában túl sok eredetiséget, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy del Toro a legjobbat hozza ki belőle. A Universal filmje tizenötödikén jelenik majd meg.

 

Sicario - A Bérgyilkos

Denis Villeneuve neve sokak számára leginkább a Fogságban című 2013-as Hugh Jackman filmből lehet ismerős, mely egy lassú ütemű, jól kigondolt és okos thriller, a minőségből pedig nagyon úgy tűnik, a Sicario - A Bérgyilkos esetében sem hagyott alább. Már az előzetes alapján egyértelműen tűnik, hogy 2015 egyik legjobbjával van dolgunk, na meg ott vannak azok a briliáns színészek, briliáns kritikák és briliáns képek. A magyar premier huszonkettedikén lesz.

 

 

November

Spectre - A Fantom visszatér

Daniel Craig pont olyannyira lett középpontban a 2008-as Quantum csendjével, mint a Casino Royale-lal, csak épp az előbbit negatív értelemben kell venni. Sam Mendes személyében szerencsére visszakaptuk azt az igazi Bondos hangulatot, (Skyfall), így minden okunk meg van rá, hogy tűkön ülve várjuk már a Spectre-t is. M karakterét sajnos már nem Judi Dench fogja alakítani, de reménykedjünk benne, hogy Ralph Fiennes is megállja majd a helyét. Nagy Bond-fanatikis lévén már alig várom a premiert, de sajnos csak November ötödikén láthatjuk először a magyar mozikban.

UPDATE: Hopp, én pedig csak most tudtam meg, hogy Daniel Craig-nek még egy dobása lesz majd a Spectre után, és akármennyire is gyakran idegesítően furcsa képe van, jelen pillanatban nem jut eszembe senki, aki méltó lenne rá, hogy átvegye a helyét. Kommentbe várom a tippeket természetesen. :)

spectre.jpg

 

 

 

Fekete mise

Amikor először megláttam Johnny Deppel a főszerepben a Fekete misét, arra gondoltam, egyszerűen nem létezik olyan film, amelyben ő játszott és ahol ne maszkírozták volna el úgy, hogy még a saját anyja se ismert volna rá. Néhány igazán balul sikerült próbálkozás után (Mortdecai, Isten irgalmazzon nekünk!!) nagyon abban reménykedhetünk, hogy hátha most elindul valami és végre A-kategóriás filmeket is el fog vállalni.

A Fekete mise egy belevaló, ízig-vérig gengszterfilm Hollywood legnagyobb ászaitól, köztük itt van  Johnny Depp, Sienna Miller, Kevin Bacon, Adam Scott, Juno Temple, Joel Edgerton, Rory Cochrane és Benedict Cumberbatch is. Micsoda stáb, te jó ég! November 12.-én mutatják be

 

Az éhezők viadala: A kiválasztott (2.rész)

Látnotok kellett volna az arcomat, amikor úgy döntöttem, nem leszek szívtelen tetű és berakom november hónap (minden bizonnyal) legkifizetődőbb alkotását a Lionsgate stúdió részéről, vagyis az Éhezők viadala: A kiválasztott második részét. 

Le kell szögeznem, alapjába véve az első és második részt vállalhatónak tartom teljesen, sőt, a második felvonás még jobban tetszett már csak a hangulata miatt is, de a legutóbbi, A kiválasztott címen futó folytatás elképesztő mértékben fordult a teljes érdektelenség felé. Azért remélem a záró részre összekapják magukat, mert ha nem, hagy éljek a volt történelemtanárom kedvenc kifejezésével: nem leszünk jóban. November 19.-én mutatják be.

 

Kémek hídja

Hmm.. Hümmögök, mert nagyon nem tudok mit mondani. Spielberg és Hanks párosa legendás, ezt már számtalan filmben bizonyították, de a Kémed hídja, legalábbis az én meglátásom szerint, már megint csak egy szokásos, egyszernézős kis film lesz, ami lehet, hogy más rendezők filmográfiájában kiemelkedő, Spielbergében nem. 

Persze én fogom magamra dobni az első követ, amikor az állításom remélhetőleg majd nem fog bebizonyosodni, csak már finoman szólva is unom, hogy Spielberg késői éveiben már csak a politikával van elfoglalva. Ennek ellenére az előzetes azért több mint tetszetős!

November 26.-án mutatják be.

 

 

December

Csillagok háborúja 7 – Az ébredő Erő

Gondoljatok bele, a Csillagok háborúja hetedik felvonása csak az előzetesével konkrétan felrobbantotta a világot, YouTube fiókjainkat elözönlötték a Reaction videók és még a közértben is téma volt, hogy az unoka két órán keresztül nézte azon a furcsa dobozon azt a furcsa izét. 

J.J. Abrams filmje persze megérdemli azt a borzasztóan nagy hype-ot, amit kapott, de azért mi, a nézők is kivagyunk már éhezve erre a csodálatos világra és szerencsére már csak néhány hetet kell várni, hogy a karácsonyt felválthassa a mozizás. 

Amúgy szinte mindenki visszatér, aki csak számít, Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, de újoncok is vannak, mint például Oscar "hogy tud ez a pasi minden filmben jól színészkedni?" Isaac. Remek lesz, december 18.-án már élvezhetjük is.

star_wars_7.jpg

 

Fotó: www.buzzfeed.com

 

A premierdátumokat köszönöm filmek.s9.hu oldalnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

5 honlap, ami hasznos lehet számodra

Az emberek nagy része, ha megkérdezik, mi a véleménye a legnagyobb közösségi oldalról (a riporterek és a tévések kedvenc fogalma), a Facebookról, többségük valószínűleg azt mondja, hogy elítéli és teljesen feleslegesnek tartja. Ennek ellenére azért valamelyik hétfői napon mégis sikerült egymilliárd emberre rátuszkolni ezt az "ördög által készített oldalt": nem tudom, mióta lett divat gyűlölni, bár ha azt nézzük, egy részt meg is érdemli. A Facebook jó dolog, egy darabig. Gondoljunk csak bele, legyen 10 vagy 150 ismerősünk és vagy több tucat lájkolt oldal, az üzenőfalunk tele van mindenféle hírrel, reklámmal, arc- és mellnagyobbító műtéttel költségek nélkül, meg az ehhez hasonló kihagyhatatlan ajánlatokkal. A gond vele leginkább az, hogy még arról is értesítést kapsz, ha az ismerősöd ismerőse kiposztolt egy képet a két éves gyermekéről, Laráról, aki olyan édesen játszik a macskával, hogy legjobb barátnője, Edit szerint milliók fogják látni hamarosan a videót. És erről te is tudomást szerzel. Pedig nem is akarsz. Persze az is igaz, hogy mindennél gyorsabban értesülsz egy hírről és mert ennyi regisztrált ember elképesztő nagy befolyású közösséget tud alkotni, a Facebooknál ezerszer is jobb oldalak vannak. A poszt, bármennyire is annak tűnik, nem a Zuckerberg elméjéből kipattant honlap fikázásra készült, sokkal inkább azt az öt, számomra fontosabb fórumot mutatnám be, amiknek nem az a célja, hogy minél több és több rákot gyógyító készítményeket sózzon rád.

 

Twitter

A közösségi

Mondhatnánk, hogy a Facebook ellentéte, de teljesen, hisz míg ott az ismerőseid másodpercenként írnak az élet értelméről és különböző filozófiai gondolatokat osztanak meg csak úgy random, itt még lehetőség sincs rá: az emberek mindössze 140 karaktert használhatnak egy-egy tweet, bejegyzés megírása során. Tömören, csak a lényeget, ez pedig fantasztikusan működik. Nincsenek felesleges sorok, nincsenek reklámok, a Blikk és társai nem fárasztanak a hülyeségeikkel és tényleg csak arról értesülsz, amiről igazából szeretnél. Mindig is a Twittert részesítettem előnyben, nem csupán az egyik legjobb közösségi oldal, de egy sallangtól és felesleges hírtől mentes, minőségi fórum is. Nem mondom, sokszor meggyűlt a bajom a roppant kevés szóval, ami a rendelkezésemre áll, szóval te se csodálkozz, ha a mondat fele rövidítésekből áll, itt tényleg ezt kell csinálni.

 

Letterboxd

A filmes

Le vagyok nyűgözve. Végre vége azoknak az időknek, amikor még szövegszerkesztőbe írtam a filmeket és a pontszámokat: a Letterboxd az igazi filmszerető embereknek készült, akik tisztában szeretnek lenni, hogy s mint állnak egy-egy filmmel. Többek között naplót vezethetünk, kritikát írhatunk, listákat készíthetünk és a közössége is meglepően jól működik. Egyszerű, de nagyszerű. Leginkább ezzel a kifejezéssel tudnám illetni, hisz olyan egyszerű és letisztult formátumokat használ, hogy az is rögtön képben lesz, aki először használja az oldalt. Egyetlen hibája talán, hogy a főoldalon megjelenő "New From Friends" funkció, főleg akkor, ha sok barátod van, elég kusza és gyakran késik is. Fizetős verziója is van.

letterboxd.jpg

 

Whatnext

A sorozatos

Ami a filmeknek a Letterboxd, az a sorozatoknak egyértelműen a Whatnext, a használata pedig könnyebb, mint gondolnád: annak ellenére, hogy az információáradat oldalról oldalra csak nő, hatalmas mértékben, mégis borzasztóan egyszerű kezelni. A teljesség igénye nélkül sorolnám fel, miért is érdemes használni a sorozatbuziknak az oldalt: a "Követő" aloldalon egy szempillantás alatt beillesztheted és bejelölheted a kedvenc sorozataid és annak egyes epizódjait, emellett pedig rögtön a főoldalon megjelennek a ma és holnap megjelenő premier sorik, így lemaradni bármiről is felér a lehetetlennel. 

Talán a Whatnext esetében a legfontosabb, hogy könnyen kezelhető legyen, hisz egy sorozatból akár több tucatot is megtudsz nézni egy nap alatt, ezeket rendezni és sorba állítani pedig bármiféle segítség nélkül képtelenség és sokkal nehezebb, mint egy film esetében. Jaj, a legjobbat még nem is mondtam! Statisztikák állnak a rendelkezésünkre, melyek teljes pontossággal megmondják, hogy a bejelölt epizódjaid hány percet vettek el az életedből, ráadásként pedig összehasonlításokat is készíthetsz más felhasználókkal.

whatnext.jpg

 

Celtx

A filmeseknek

Borzasztóan hasznos egy program mind az online, mind a letölthető verziója filmeseknek. Ugyan ebben is van fizetős kategória, mely sokkal több, ugyanakkor létfontosságú elemet tartalmaz, amit az ingyenes nem, de így sincs semmi baj, hisz alapvető funkcióját tökéletesen ellátja. Mindent elintéz helyettünk, semmivel nem kell foglalkozni: legyen az egy betűtípus vagy a lapunk mérete, mindent előre beállít a Hollywood-ban is használatos forgatókönyv-szabályokhoz. 

Az ingyenes (online) verzió a következőket tartalmazza: Forgatókönyv, Stageplay, AV Script, Audió anyag, Képregény, Novella és Szkeccs, a fizetősben pedig a teljesség igénye nélkül készíthetünk storyboard-ot, pontosan feljegyezhetjük főszereplőinket és a filmünk büdzséjét is könnyedén kiszámíthatjuk. Egyértelműen hobbi felhasználásra tökéletesen elég a free verzió, aki viszont kicsit is komolyan gondolja a filmezést és nem sajnálja rá a pénz, annak ajánlom a többi funkciót is.

A letölthető verzió egyik nagy előnye, hogy sokkal részletesebben leírhatjuk karaktereinket, mint az online-ban: haj, szem, magasság, súly, célok, mit szeret, mit nem szeret, emellett pedig részleteket is kapunk egy-egy, már megírt és sikeres forgatókönyvből. (Óz, a csodák csodája.)

celtx.png

 

Blikk

Ezt ugye nem gondoltad komolyan??

 

Virustotal

A vírusos

Sokszor bajban lennék, ha nem lenne ez a honlap, legalábbis a (gépem nevében) már ezerszer köszönetet mondtam, hogy mindössze egy link megadásával kiemelte azokat a rosszindulatú dolgokat, amik nagy valószínűséggel alaposan megcibálták volna az adataimat. A honlap sikere abban rejlik, hogy nem egyetlen vírusirtóra bízza a megfigyelést, hiszen több mint ötven portál segít, hogy kiszűrjük a kártékony vírusokat, férgeket és trójai programokat. Persze legtöbbször egyetértés van közöttük, ami csak még jobban alátámasztja, hogy valóban igazi adatokkal dolgozik. 

Legyen az egy fájl vagy URL, a Virustotal nem ismeri a lehetetlent. Próbáljuk ki: főszereplőnk, Edit néni az unokájának akarta letölteni a Hupikék Törpikék mozifilmet, de útközben elakadt és véleménye szerint vírus lehet, ha már negyedjére látja férfiak nemi szervét különféle potencianövelő bogyókat reklámozva. Egyet se félj, Edit néni, van megoldás!

A hölgy, miután kis ideig nézegette a képeket, hisz ő is emberből van, fia tanácsára megnézi, hogy a filmletöltő oldal vajon rejteget-e magában vírust.

torrentz.jpg

clean.jpg

Minő megkönnyebbülés! A legtöbb oldal azt mondja, hogy "klín szájt", amit Edit néni sajnos nem nagyon tud értelmezni, de a zöld szín alapján arra következtet, hogy nincs probléma.

Na de komolyra fordítva a szót a Virustotal tényleg segíteni tud, ha egy-egy kisebb fájlról van szó, ugyanis egyetlen negatívuma, hogy 128MB-nál nagyobb cuccokat sajnos nem vizsgálhatunk át.

 

 

 

5 dolog, ami idegesít az emberekben

5 dolog, ami idegesít az emberekben. De nagyon. A lista persze csakis az én véleményemet tükrözi, ha a te környezetben is él egy-kettő kiállhatatlan személyiség akiket nem említettem meg, bátran írj komment formájában.

5. A tévében csak rossz dolgok vannak. De azért nézem!

Átlag életkor: öregebb korosztály

Mennyire idegesítő? -  mint Hajdú Péter

Biztos minden fiatalabb gyereknek beugrik, amikor lent volt a nyáron a nagymamánál, az önfeledt és mértéktelen szórakozásnak viszont pontban hat órakor vége szakadt. A drága mama kezébe vette az irányítást, egyúttal a televízió távirányítóját, és indulhatott is a hatvan percnyi töménytelen "feldarabolta, megölte, ketté vágta aztán megetette a kutyájával majd trafikot rabolt", és még az ehhez hasonló happy pillanatok. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ehhez olyan hangok párosulnak, hogy néhány sokat látott operaénekes sem tudna akkora hangterjedelemben és decibelben felkiáltani, mint drága nagymamánk egy-egy rosszabb hír hallatán. 

 

4. "Tisztelj, hisz öreg vagyok"

Átlag életkor: öregebb korosztály

Mennyire idegesítő? - mint Hajdú Péter

Könnyen lehet, hogy bennem van a hiba és ezután a nagymamák duplán fognak gyűlölni, de akkor sem tudok tisztelni egy olyan embert, akit egyrészt nem ismerek, nem tudom mit tett egész életében, ráadásul még el is várja, hogy tiszteljem. Szerintem nem a kor a lényeg, hanem a tettek, amiket elértél, legyen szó akár egy gyerekről vagy egy zsémbes boszorkányról, aki minden áldott pillanatban rosszallóan néz rád, ha véletlenül átrúgod a szomszédjába a labdát. Persze most nem arra gondolok, hogy egy tizenéves gyerek "szevasszal" köszönjön a közértből kilépve, amikor összefut Margit nénivel, sokkal inkább azokra a helyzetekre, amikor nem a kor számít.

oregasszony.jpg"Ha még egyszer nekirúgod a labdádat a diófámnak, a te dióidat fogom leszaggatni!"

Kép: veszbejarat.org

3.  A szkeptikus

Átlag életkor: minden korosztályban előfordul

Mennyire idegesítő? - mint Hajdú Péter

Az a kategória, amit egyszerűen nem lehet megkerülni. Biztos neked is megvan az a fickó a kocsmából, akinek "forever alone" tekintete még téged is depresszióssá tesz. Általában egyedül ül a söre mellett és azokat zaklatja elég szürke és szkeptikus meglátásával, akik közel vannak hozzá. Ha társaságban van, még rosszabb! Bármilyen beszélgetés és téma közepette, legyen az a magyar gazdaság, amit mondjuk tényleg csak szkeptikusan lehet kezelni, de ott van a politika, a filmek, mivel Hollywood ezer éve szart csinál. Nem kell a távolba mennünk, ha igazán szkeptikus embert akarunk találni, gondoljunk csak Gyurica Miklós órásara az Ötödik pecsétből, aki minden egyes kisebb vagy nagyobb pozitív kijelentés után hozzáteszi, hogy "És akkor nem hal meg?". Lehet, hogy engem irritál kifejezetten, mivel amúgy is szeretem azokat az embereket, akik nem nyavalyognak az élet szörnyű problémai miatt és boldogak, még ha nem is megy minden úgy, ahogy kellene, de ezekkel a derűs meglátású egyedekkel engem a világból és ki lehet űzni.

 

gyuricza_ur.jpg

 

 

Kép felirat nélkül: kulturmozi.blog.hu

2. A szószóló

Átlag életkor: fiatalabb korosztály

Mennyire idegesítő? - mint Hajdú Péter

 

Megint csak egy ismert alakról van szó, aki bármelyik helyi pub-ban könnyen feltűnhet. Képtelen vagy normálisan megenni a barátnőddel egy makarónit vagy egy gulyáslevest mindenféle morgolódás nélkül, hisz a melletted levő boxban egy társaság, és azon belül is EGY ember folyamatosan ontja magából a hangosabbnál hangosabb szövegeket, és (rosszabb esetben) még röhög is magán. Az egész estédet tönkreteheti ez az ordibáló gyökér és minden pillanatban arra tudsz csak gondolni, hogy esne hanyatt az egyik és takarodnának már innen. Nem csak a kinti szemlélőknek, valószínűleg a társaság tagjainak sem esik túlságosan jól, hogy nem elég, hogy minden pillanatban van egy viccesnek szánt, amúgy egyáltalán nem vicces dumája, még a többieket sem hallgatja végig. Aki meglát/meghall egy ilyet, fusson, amerre csak tud!

 

1. Aki minden mást csinál moziba, csak filmet nem néz

Átlag életkor: fiatalabb korosztály

Mennyire idegesítő? - mint Hajdú Péter és Sarka Kata együttvéve

A mai világba, ahol lassan minden forint aranyat ér, elképesztő, hogy még léteznek olyan emberek, akik a drága mozijegyük megvétele után kicsit sem magára a filmre, hanem a körülöttük két méteres körzetben levő tárgyakra és emberekre koncentrálnak. Kérdem én, miért? Miért érez az adott emberünk késztetést arra, hogy többi társa első számú célpontjává váljon és pont egy légkondicionált, sötét szobában kell messengeren megvitatni, hogy ki a szarabb CS:GO-ban. A mérhetetlen sok zajról már ne is beszéljünk, amit legtöbbször az otthonról hozott extrudált kukorica és kóla felbontásával, nyammogásával töltenek a fél tucat selfie megcsinálása után, amin igazából semmi nem látszódik, csak egy fekete folt, de azért kell. Ha ezek után a létező összes telefonos játékot kipróbálta hősünk, jöhetnek a barátok. "Hallod, az előzetesbe volt szexjelenet. Mikor jön már?". Vagy: "Annyira kimennék már hugyozni, de sötét van és félek, hogy elesek." Vagy: "Ez a szereplő annyira hülye LOL. Na meg a másik is XD. A kettőspontdét kihagytam?"

Ez az a réteg, amit talán mindennél jobban ismerek. Művészfilmkedvelők előnyben, oda általában nem pofátlankodnak be. Azért megnézném, várnák-e a szexjelenetet a Saul fiában. 

 

Mint már mondtam, a lista teljesen az én véleményemen alapszik, ha valami súlyos dolgot kihagytam, feltétlen írjátok meg.  

 

Ez történt a 2015-ös Emmy-díjátadón

Ma hajnalban rendezték a Microsoft Theater színházban a 2015-ös Emmy-díjátadó gálát: mint mindig, most sem volt hiány éneklésből, viccelődésből és a szobrocskák nagy iramú vándorlásából. Előbbi kettő persze nagyban függ a házigazda kilététől, Andy Samberg, a Brooklyn 99 főszereplője viszont teljes mértékben megállta a helyét és a díjak is (legtöbbször) megfelelő helyre kerültek. 

1:40 körül olyannyira nyúzottan keltem, hogy még életemben nem csaptam le ilyen erősen az órámat: kb, mint Bill Murray a Grundhoug Day-ben, csak ő már századjára élte ezt át. Tudtam, hogy fel kell kelni, hisz érdekel, és mert rohadtul tudom, hogy hatodjára nem fog nyerni a Modern Family. A cél tehát megvolt, kezembe vettem néhány csésze kávét és némi energiaitalt, és részemről kezdődhetett is a gála.

Már az első kategória is meglepetést okozott számomra, mert akármennyire is népszerű a Mom és jó benne Allison Janney, a legjobb női mellékszereplőnő egy komédiában szerintem nem ő volt, hanem a csúnyán hoppon maradt Modern Family-ből Julie Bowen. Szerencsétleneknek nem elég, hogy az elmúlt öt alkalommal gyakorlatilag taroltak a díjátadón, most semmilyen fontosabb díjat nem sikerült elvinniük. Ez kicsit meglepett, de nem mondom, hogy nem érdemelte meg a Veep.

Comedy

A Comedy résszel nyitott a gála és meglepően hamar le is zavarták. Tudjátok, mindig nagyot nézünk az Oscarok elején, hogy milyen gyorsan belehúztak és már a sokadik díjat adják át, amikor kb. fél órás blokkonként kapunk jó néhány húsz perces reklámot. Na, itt csak elenyésző mennyiségben fordul elő, és pont jó is arra, hogy átnézzünk más fórumokra, ott milyen meglátással vannak az adott kategória jelöltjeiről. 

Outstanding Writing For A Comedy Series - Az írásban a Veep győzedelmeskedett, teljesen megérdemelten. Armando Ianucci és stábja nem akármilyen sorozatot tett le az asztalra. Egy okosan felépített, baromi viccesen előadott fél órát kap az ember, ha rászánja magát az egyik epizód megnézésére


Outstanding Supporting Actor In A Comedy Series - Olyan díjátadó nincs, ahol Ricky Gervais ne trollkodna be valamit, most is ez történt a hatás pedig több mint sírva röhögős. A díjat amúgy Tony Hale kapja a Vepp-ből, aki egy kis szakállal tök férfiasan néz ki. (A sorozatban azért ezt nem annyira mondhatja el magáról.)

ricky_gervais.jpg


Outstanding Directing For A Comedy Series - Jill Solloway, Transparent. Nagyon nem tudok mit mondani, mivel nem láttam teljes egészében a sorit, bár Jeffrey Tambor viszont tényleg lenyűgözően alakít. Meg Solloway is okés.

Outstanding Lead Actor In A Comedy Series - Óh igen, és meg is kapja Tambor. Na ő az, akinek már nagyon kijárt egy, az élete alakítását hozza konkrétan. Remek.


Outstanding Lead Actress In A Comedy Series - Julia Louis-Dreyfus. Annyi igazán félresikerült sorozat után, Christine kalandjai innen és túl, végre igazán vicces tud lenni a hölgy. Mindig is a komédia világában mozgott, a Veep viszont minden tekintetben felülmúlta eddig mindegyiket, Dreyfus pedig olyan átéléssel káromkodik, hogy azt öröm nézni, hallgatni.

julia_l_d.jpg

 

Drama

A limitált dolgokra most nem térnék ki, úgyis felesleges, az Olive Kitteridge vitt minden fontosat, de most fókuszáljunk a drámára: immár sokadik éve hiányolom a jelöltek közül Berényi Mikit és a Barátok közt stábját, elfogadom a szomorú valóságot, hogy nincs.

Outstanding Writing For A Drama Series - Game of Thrones, David Benioff és D.B. Weiss. A Mad Men-t két epizódért is jelölték és mivel a rendezés díját sem nyerte el, kérdéses volt, hogy a Modern Family-vel együtt hoppon marad-e. Aztán Jon Hamm behozta a behozhatót. A Better Call Saul egyik legjobb része is itt volt, a Five-O, én vagy neki, vagy a GoT-nak adtam volna. 

Outstanding Supporting Actress In A Drama Series - Uzo Aduba? Meglepetés, nem is kicsit. Az Orange Is The New Black című sorozatból ismerhető hölgy tavaly még a Comedy szekcióban kapta meg a szobrocskát ugyanazért a sorozatért, mivel az OITNB-ből dráma lett. Én legszívesebben Emilia Clarke-nak adtam volna.

Outstanding Directing For A Drama Series - Nem meglepő, hogy a GoT nyeri, kettővel is jelölve volt, de végül a Mother's Mercy-ért kapta meg a rendezéssel együtt. Más vetélytárs nagyon nem volt..

Outstanding Supporting Actor In A Drama Series - Peter Dinklage, Jonathan Banks vagy Michael Kelly. Hármojuk közül legyen valaki, és akkor elégedett vagyok. Végül Dinklage lett, örülünk, örülünk, bár így visszagondolva inkább adtam volna ezt most Banksnek.

1437568864_2015-emmys-jonathan-banks.jpg

Outstanding Lead Actor In A Drama Series - Jon Hamm. A Mad Men finoman szólva is visszafogottan muzsikált, még utalásokból is kevesebbet kapott, mint a többiek, Hamm viszont maradandóvá tette és valószínűleg a lépcsők elleni tiltakozása jeléül konkrétan felmászott a színpadra.

Outstanding Lead Actress In A Drama Series - Viola Davis, How To Get Away With Murder. Nagyon kijárt neki, a hátán vitte az egész show-t az elejétől a végéig. Az ABC sorozata sem kapott most akkora felhajtást, ezzel együtt mindössze kettő kategóriában jelölték. 

viola_david.jpg

Comedy and Drama Series

Az utolsó negyedórára hagyták ugye a két legfontosabb kategóriát, had legyen miért izgulnunk. Nagy kérdések: vajon a Veep megszívatja a Modern Family-t és megtöri a folyamatos menetelését, vagy a begyűjtetlen jelölések ellenére azért csak nem sül be annyira a sorozat. Hát de, az Alelnök simán lenyomta szinte minden tekintetben. Kíváncsi lettem volna a készítők arcára a sok kihagyott ziccer után, az operatőrök viszont sajnos nem voltak olyan kegyesek hozzánk. Amúgy azt kell mondjam, bármennyire is az MF-et vártam befutónak, így belegondolva megérdemelte már a Veep, hisz eddig mindig a háttérből figyelte az eseményeket.

Elérkeztünk az utolsó nagy pillanathoz, amikor kiderül, hogy a Breaking Bad lecsengése után vajon ki veszi át a stafétabotot. Better Call Saul? House of Cards? Mad Men? Esetleg a nagy esélyes, a GoT? Hát igen. A meglepetés elmarad, bár már a felénél látni lehetett, hogy a dráma jelöléseket sorra begyűjti. George R.R. Martin-nak amúgy pont ma volt a születésnapja, Andy Samberg egyszer oda is ment hozzá.

Összefoglalva soha rosszabb díjátadót! Volt részünk meglepetésben, egy csomó rekord felállításában, humorban, takonnyal átitatott hosszú köszönőbeszédekben, na meg izgalmakban. Andy Samberg cseppet sem idegesített, mondjuk a közepétől észrevehetően eltűnt és csak nagyon ritkánként bújt elő a barlangjából. A 2:00-től 5:00-ig tartó díjátadó után bevetettem a vackomat és aludtam vagy hét órát. Köszönöm Istenem, hogy hétfőn van a szabadnapom!

matt_le_blanc.jpg

 

 

süti beállítások módosítása