Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Igazságot a csirkefarhátnak!

2017. július 22. - A te embered

Egy olyan Magyarországban élünk, ahol a kormány pontosan eltervezve szít feszültséget a nép között. Miért? Mert a megosztottság nekik kedvez. A társadalom pedig készségesen ráharap a csontokra, de közben látnunk kell azt is, hogy nem azok a folyamatosan megtévesztett, kisemmizett és tudatlanul tudatlan rétegek az első számú bűnösei ennek a rendszernek, hanem azok, akik saját kezükkel ilyenné alakították ezt az országot.

A tudatlanul tudatlanok alatt azokat az embereket értem, akiknek igazából fogalmuk sincsen, hogy minden elhangzott mondattal és kimondott szóval hazugságokat szajkóznak nekik. Hiszen nagymamáink, nagypapáink generációjának miért lenne a TV2 vagy a köztévé kormánypropaganda? Ez jön be az egyesen meg a kettesen, ezt kell nézni. Az azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy a közmédia, mint fogalom a valóságban sosem létezett kis hazánkban. A mindenkori kormány egy sima szócsőnek használta és sosem a megfelelő funkciót töltötte be. Ezt a Fidesz és az MSZP tökéletesen csúcsra járatta.

Amikor olyanokat mondunk, hogy a

sok eszement hülye nyuggernek megfelel a csirkefarháthoz elegendő pénz 

akkor nyilvánvalóan rávilágítunk egy nagyon komoly társadalmi problémára, miszerint megfelelő körítéssel bármit el lehet adna a nép butaságából kifolyólag, de azt mindig elfelejtjük hozzátenni, hogy ezt a bizonyos népet formálták ám valakik 1989-től, immáron 28 éve, balos és jobbos vezetés egyaránt.

Egyértelmű, hogy sokkal kevesebb erőfeszítést igényel, ha odaböfögjük, hogy ezek a cigányok, meg ezek a nyugdíjasok, hiszen e kijelentések egyszerűen csak a gond forrását vetítik ki, azt egyáltalán nem vizsgálják, vagy nem akarják vizsgálni, hogy milyen okok vezettek oda, hogy ezeknek a csoportoknak milyen értéktelen és könnyen felvásárolható lett a szavazata.

A dolognak nem arra a részére gondolok, amikor Apáti István állítása szerint 2018-ban 10-12 ezer forintot kapnak azok a cigány emberek, akik lefotózzák a Fideszhez húzott X-üket a szavazólapon, hiszen ez bűncselekmény, ha igaz. Az viszont állampolgári jog, hogy az ember annak a médiumnak higgyen, aminek akar. Magyarán joggal lehet buta, ez pedig sokkal szomorúbb.

fidesz.jpg

Kép: index.hu

Egy szóval sem mondtam, hogy például a nyugdíjasok hibáztatása nem lenne jogos. De vajon elvárhatjuk-e, hogy egy néhány száz, esetleg ezerfős faluban élő idős asszony ugyanolyan mennyiségben fogyassza az információt, mint mondjuk egy értelmiségi, akinek idejének nagy részét ez teszi ki. Ezeknek az embereknek valóban nincsen szükségük másra, mint néhány unokára, a nyugdíjra és egy olyasvalakire, akiben egy erőskezű, az országát harciassággal megvédő figurát látnak, aki mindig vívja a maga háborúját. Hiszen háború nélkül nincs béke.

Ez is mutatja, hogy a kádári kisember még mindig itt van köztünk, nem is kis mennyiségben, csak épp most orbáni kisemberré változott. Ez nem helyezkedés, a 78 éves Rózsika néninek jobb dolga is van, mint hogy helyezkedjen, egyszerűen csak a maguk és családjuk boldogulását fontosabbnak tartják, mint kollektíve a magyar társadalomét.

Hiszen az elmúlt néhány hónap szakaszában bármikor is beléjük hasított a fájdalom, hogy a CEU nem működik többé Magyarországon? Vagy érintette őket a BKK nevetséges e-jegye? Egyáltalán nem. Mivel ők mindig tartják ahhoz a felfogáshoz magukat, hogy mindenki csak a saját maga dolgával törődjön, és akkor nem lesz probléma. Sajnos nem kell sok évet, évtized visszamennünk a magyar politikai életben, hogy rájöjjünk, melyik rendszernek is volt ez az alapelve.

A népet tehát folyamatosan formálta a közeg, amit pedig most látunk 2017-ben, az egy állomása ennek, ahogy 2018-ban és 2019-ben is az lesz. Sosem lesz kész, sosem lesz befejezve, mert összetétele mindig változni fog. Mármint egészen addig, amíg lesz egy jelentős tábora a fiatalságnak, amelyik a magyar határokon belül képzeli el a jövőjét. Persze jó lenne, ha nem csak az összetétele változna meg, hanem tagjainak gondolkodásmódja is, de ez jelenleg elég nehezen képzelhető el.

fidesz2.jpg

Kép: 24.hu

Amit a legszomorúbbnak találok, hogy az Orbán rendszerrel viaskodó emberek saját társaikat kezdik el ócsárolni. Üzenem a 35 éves, jól szituált nagyvárosi üzletembernek, hogy pontosan ugyanolyan közösséget kell vállalnia egy öreg, falusi asszonnyal, mint egy hozzá hasonló személlyel. Mert egy nemzet vagyunk, és ha egy nemzet együtt megválasztott egy kormányt, de annak működését már tarthatatlannak találja, akkor szintén együtt kell leváltania azt. És nem egymást cseszegetni!

Amikor a nagyanyád arról beszél neked, hogy Soros György az anyját is megölné meg hogy a fia milyen életet él, és ilyenkor belül azt gondolod, hogy "mama meghülyült!", akkor te vagy a leghülyébb a szobában. Miért nem Habony Árpád és Andy Vajna a hülye, akiknek komplett médiabirodalmai vannak? Miért nem a kiszolgálót hibáztatjuk amelyik számtalan platformot ad arra ezeknek a naiv embereknek, hogy elhiggyék azt, amit mondanak nekik? 

Tudom, nagyon nyálas és lehetetlen szöveg az, hogy próbáljunk meg összefogni, esetleg segíteni egymást és közösen leküzdeni az akadályokat. Nem is mondom, mert felesleges. De akkor azért se nyavalyogjunk, ha Orbánék még tíz év múlva is vígan lopják az országot.

2017. 07. 22.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr5612679673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nekemtene 2017.07.22. 15:31:41

Ez eléggé le lett rágva, de értelmes ember látja h nálunk már nem politikával kell foglalkozni, előbb oktatással. A mi generációnknak már annyi, talán a fiainknak is késő. Marad az unokák szellemi képességeinek fejlesztése, addigra talán megérik a helyzet is h elkezdjük a felzárkózást - persze nem a nyugathoz, előbb a szomszédainkhoz.. :)

-JzK- 2017.07.22. 17:06:29

Azt ugye tudod, hogy Magyarország ma euróval fizetne és legalább 30-40%-al gazdagabb lenne, ha 2002 és 2010 között nem a szocik kormányozzák az országot?

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.22. 17:31:50

@-JzK-: Tegyük fel hogy igazad van. Akkor a Fidesznek nem lenne feladata ezt ellensúlyozni?

nemecsekerno_007 2017.07.22. 17:41:52

A többséget annyira nem érdekli a politikai cirkusz, hogy az el se tudjátok képzelni. Tegyük hozzá, hogy szerencsére, mert akkor leállna az ország. :)

midnight coder 2017.07.22. 17:57:38

Persze, amikor ugyanezek a "nyuggerek" (pontosabban azok ex-munkásőr apáik) a szocikat segítették hatalomba, akkor a liberósbolsevik sajtó valahogy nem sajnálkozott azon, hogy ezek a megvezetett szerencsétlenek mekkora hülyék. Pedig hát Fletó saját maga ismerte be 2006-ban hogy úgy verte át őket, mint szart a palánkon. És akkor most a 2002-es jóléti rendszerváltás programját mint olyat nem is említem.

midnight coder 2017.07.22. 17:59:01

Amúgy egyébként Botka elvtárs fizessenek a gazdagok kampánya is nyilván a mérnöki diplomás, nyelveket beszélő multinál dolgozó polgárokat célozza, és nem az egybites lumpenproletárt.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.07.22. 18:21:16

@midnight coder: megkerdezem: ettől a ténytől a Fidesz működése bármennyire is jobb lesz? Ha a szocik átverték őket nekik is át kell? Ezt olyan természetesnek tartjuk?

tireless treehugger 2017.07.22. 18:34:03

ha valakit nem érdekel a politika és/vagy nem érti a politikát akkor ne szavazzon/szavazhasson!!!!!

Az úgy nem áll hogy idióták demensen korlátoltak is alakíthatják a jelent-jövőt, mert a bukás garantált, itt van előttetek. Nem kell a "népet" felmenteni, ha valaki önös érdekei szerint cselekedve kerül bajba akkor megérdemli. (A hazai elitet sem kell felmenteni, az is megérdemli, na meg én is ....)

@midnight coder:

>>...akkor a liberósbolsevik sajtó valahogy nem sajnálkozott azon,...

Khmmm..., (hazudsz kutya) a hvg-zsindex-népszabi-figyelő-168óra akkor is ellenzékben volt. A sajtó szerepe hogy őrkutya legyen a libsi sajtó legalább megfelel ennek a követelménynek. Ettől van még mindig libsi sajtó, a jobber média pénzügyi és hatalmi hátszele ellenére. Na meg még te is itt vagy ahelyett hogy a 888-on bólogatnál a gonosz libsi közönségnek.

nemecsekerno_007 2017.07.22. 18:58:09

- Amíg nem tisztázzuk a pénzügyi dolgokat társadalmi szinten egymás közt addig itt virágozni fog a populizmus meg a demagógia a hozzá kifejlődő politikai alakulatokkal együtt.

Gondolok itt az egészségügyre, nyugdíjra, szociális ellátásra, közszférára. Az egésznek a költségeit görgetjük magunk előtt mint egy hógolyót. Aztán ugye ott vannak akik külföldön fizetnek járulékot, mert ugye ebben a gusztustalan fosban amit Magyarországnak neveznek nem lehet élni.
Mondjuk arra jó volt, hogy a szaros seggűből piacképes tudással rendelkező Eu-s munkavállalót faragjon. Ugyanúgy működik Magyarország mint ahogy egy becsületkassza működne bárhol az országban. Ritkán raknak bele bármit is, de percenként megy oda valaki, hogy kiszedje.

silverrant 2017.07.22. 19:14:26

Azt hittem hogy egy jó új csirkefarhát recept lesz.
csalódtam

nemecsekerno_007 2017.07.22. 19:15:58

@silverrant: Először én is azt hittem :D

Pedig 4-5 csirkefarhát, jól bezöldségelve irgalmatalnul jó levest ad.

silverrant 2017.07.22. 19:18:39

@nemecsekerno_007: Hát ez az!
de már unom kicsit. Reméltem valami újat találok.
De nem, csak politika, ami még unalmasabb.

Terpi 2017.07.22. 19:50:36

Aki nem adózik, ne szavazhasson. Márpedig a nyugdíjasok többsége nem adózik, csak ha dolgozik mellette. Mégis milyen alapon dönt ő az ország sorsáról, miután jelenkeg eltartotti státuszban van? Az most nem téma, hogy a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer mennyire jó vagy sem ( inkább nem), és az sem vita téma, hogy anno tőlük mennyi nyugdíjjárulékot vontak le. De tény, hogy ebben a jelenlegi rendszerben ők eltartottak, a közösből csak visznek. Miért is szavaznak???

6.Lenin 2017.07.22. 19:53:41

Húúú!

"A tudatlanul tudatlanok alatt azokat az embereket értem, akiknek igazából fogalmuk sincsen, hogy minden elhangzott mondattal és kimondott szóval hazugságokat szajkóznak nekik. Hiszen nagymamáink, nagypapáink generációjának miért lenne a TV2 vagy a köztévé kormánypropaganda? Ez jön be az egyesen meg a kettesen, ezt kell nézni."

Ennél nagyobb hazugságot nehéz lenne überelni.

Hol élsz? Miért nem jársz emberek közé?

Remélem ilyen felvezetés után nem gondolod, hogy bárki is azokra fog szavazni, akik ezt a nézetet képviselik ?

Csodálkozik még valaki azon, hogy 18-ban simán nyerhet ismét a Fidesz?

nemecsekerno_007 2017.07.22. 20:05:21

@Terpi: "Aki nem adózik, ne szavazhasson....."

- nem adóznak az egyetemisták se
- valójában nem adózik az aki a közszférában dolgozik, mert az a pénz amit adóként befizet az is a költségvetésből jön. (kaphatnák nettóban a fizetésüket, totál felesleges adminisztráció)
- nem adóznak azok se akik külföldön dolgoznak.

Ha ezeket mind elvennénk, akkor elég kevesen szavazhatnának. Én mondjuk támogatnám, de ezt nem lehet demokratikusan megoldani mert többen vannak azok akik ellene szavaznának.
Ez egy csapdahelyzet ami nagyjából az elmúlt 40+27 évben alakult ki.

tireless treehugger 2017.07.22. 20:11:08

@6.Lenin:

Igazhogy ez kibaszott troll vagy, de nem hagyhatom szó nélkül amit írsz:

>>Remélem ilyen felvezetés után nem gondolod, hogy bárki is azokra fog szavazni,
>>akik ezt a nézetet képviselik ?

Tökmindegy kire szavaznak a hülyék, az okosok úgyis jobban járnak. relatíve kevésbé jobban de akkor sem ők lesznek a vesztesek. Erről kellene már lészokni végre, hogy szépszavú gazembereket válasszatok, mert a végén még annál is nagyobbat szoptok mintha csak el sem mennétek szavazni. Pont ilyen emberekről beszélek, nem értik a politikát de azért részt vesznek benne. Majd ha engem látsz a műtóben hogy operálok akkor te is elmehetsz szavazni, így lenne helyes.

6.Lenin 2017.07.22. 20:11:22

@nemecsekerno_007:

Kik írják az ilyen posztokat, kik válaszolnak rá ?
Idióta nyuggerek, akik azt sem tudják mi az internet?

Ezeknek milyen alapon jár a szavazati jog?
Az eszük miatta?
Van nekik?

nemecsekerno_007 2017.07.22. 20:14:34

@6.Lenin: Neked is ajánlom a korábbi posztomat:

- nem adóznak az egyetemisták se
- valójában nem adózik az aki a közszférában dolgozik, mert az a pénz amit adóként befizet az is a költségvetésből jön. (kaphatnák nettóban a fizetésüket, totál felesleges adminisztráció)
- nem adóznak azok se akik külföldön dolgoznak.

Ha ezeket mind elvennénk, akkor elég kevesen szavazhatnának. Én mondjuk támogatnám, de ezt nem lehet demokratikusan megoldani mert többen vannak azok akik ellene szavaznának.
Ez egy csapdahelyzet ami nagyjából az elmúlt 40+27 évben alakult ki.

6.Lenin 2017.07.22. 20:17:29

@tireless treehugger:

Mo-on a lakosság közel 70%-a városokban él.
Vidéken a legnézettebb csatorna az RTL Klub, a kormány szócsöve?
Már nagyon kevés a lefedetlen része Mo-nak, ahol nincs kábel tv, ahol nincs , ott igen magas a műholdas előfizetések száma. UPC,DIGI és még néhány.
Ma már a legjobban használt kommunikáció eszköz a mobil, internet. Vidéken is, idősek közt is.

Nem az idióta vidéki nyuggerek miatt van hatalmon a Fidesz, és előreláthatólag marad is.

Majd talán 1x te is rájössz.

6.Lenin 2017.07.22. 20:20:34

@nemecsekerno_007:

Olvastam. Miért is rekesztenél ki bárkit is 1 demokratikus választásról?
Ki is határozhatná meg a szavazó elmeállapotát?
Az ilyen blogokon kommentelők?
Ne bassz!

6.Lenin 2017.07.22. 20:24:25

Nem az lenne a megoldás, hogy valamilyen valóban elfogadható, megvalósítható, sokak számára érthető vízió kínáljon már valaki a választóknak?

Majd ők eldöntik, hogy ki a hazug, ki az idióta.
Van ennél demokratikusabb?

Terpi 2017.07.22. 20:34:58

@nemecsekerno_007: Az egyetemisták nem egészen igaz, mert általában vagy dolgoznak mellette, tehát adóznak, vagy a szüleik adózott jövedelméből tanulnak. Nem egészen paralell a nyugdíjasok helyzetével. Mindenesetre, úgy gondolom hosszútávon tarthatatlan, hogy a nyugdíjasok ne adózzanak, vagy legalábbis kedvezményeket ne vonjanak el tőlük. Az más kérdés, hogy ezt egyetlen párt sem mostanában fogja meglépni, csak ha már tényleg kénytelen lesz. Attól még abszurdnak gondolom, hogy a pártok által a nyugdíjasoknak tett ígéretek, tulajdonképpen az én bőrömre megy, valószínűleg nekem ez egyáltalán nem lesz jó, és egy már hanyatlóban lévő, eltartott nemzedék szavaz arról a jövőről, amit majd én "teremtek meg" neki, amúgy az én káromra. Ez persze nem a nyugdíjasok hibája ( mármint a rendszer), de attól még így van.

6.Lenin 2017.07.22. 20:41:30

@Terpi:

"egy már hanyatlóban lévő, eltartott nemzedék szavaz arról a jövőről, amit majd én "teremtek meg" neki, amúgy az én káromra. "

A hanyatlóban lévő nemzedék 1-2 tagjának köszönheted, hogy most alkalmad van ekkora marhaságot leírni.
Remélem te majd 1 olyan korszakban élhetsz, ha kiesel a munkából simán elaltatnak a kutyáddal együtt, mint tök felesleges hulladékot.

Terpi 2017.07.22. 20:49:47

@6.Lenin: Szánalmas vagy, gondolom
te a hulladék kategóriába tartozol. Én már nem
abba tartozom, és nem is fogok. A szüleim, akik amúgy nyugdíjasok megteremtették maguknak az anyagi bázist, hogy ne a nyugdíjtól függjenek, ja és nem Rocefellerek voltak, egyszerű gyári munkások. Ja igen. Én is magamnak. Így a 40-es éveim elején, már meg van erre az anyagi bázisom. Csak egy hülye bízza magát az államra, meg az olyan szánalmas csórók mint te. Pedig az élet mindenkinek tiszta lappal indít, és nem tudom sajnálni a magadfajta nyavajgó balféket.

tireless treehugger 2017.07.22. 20:53:49

@6.Lenin:

A magyarországi városok nem sokban különböznek a vidéktől, nem attól lesz egy város hogy rangot adnak neki.
Személyes tapasztalat, tengerparti kicsiváros, szép és híres akváriummal, egészen elképesztő volt hallani hogy szinte mindenki tengeri élet tudománnyal volt feltöltve, nemcsak hogy tudták hanem érdekelte is őket, mindennapjaik részévé vált. Elgondolkodtam hogy akad-e magyar megfelelője, modjuk szentendre lakossága tud-e valamit a dunáról-művészetről-folyami kereskedelemről-népi életről????.

A fidesz nyugger-cigó-csóró-buta választókon alapul, ennek sokszor láttuk az igazolását, már 2010-ben is ezek voltak, épeszű embert nem lehetett volna feltüzelni gyurcsány-bajnai kormányok tevékenysége ellen.

A hülyeség szint az amikor valaki felül a populizmusnak tökmindegy hogy milyen színű populizmusról is van szó. És nincs hiány belőletek, aztán ahogy elköltözik az értelmesebbje, arányában egyre többen vagytok. Aztán már itt is, mióta olcsó a net újabb és újabb hullámokban bújtok elő a barlangi sötétségből, hogy aztán barlangi sötétet csináljatok a netből is.

6.Lenin 2017.07.22. 20:58:43

@Terpi:

Már bocs, de miben nyavalyogtam?
Mellesleg 72 múltam, és néhány évet kivéve vállalkozóként dolgoztam. Nem sok mindent kaptam az államtól, igaz nem is kértem.
Én egy olyan társadalomban gondolkodom, ahol mindenkinek egyforma joga van dönteni az őt érintő kérdésekben, és minden korosztály egyformán fontosnak tart egy másik korosztályt is.

Nos, hol nyavajogtam?

Több, mint 5 millió szavazásra jogosult nem a Fideszre szavazott.
Mielőtt leírsz valamit, miért nem gondolkodol inkább.
És még elvárnád, hogy esetleg rád szavazzakM
Ne bassz!

Terpi 2017.07.22. 21:12:12

@6.Lenin: Te mégis miből gondolod, hogy kire szavaztam? Attól még a tény tény marad. Titeket MI tartunk el, és mégis ti is szavazhattok rólunk! Nonszensz! Már egyszer azt is leírtam, hogy ez nem a nyugdíjasok hibája, hanem a rendszeré, de attól még tény.

6.Lenin 2017.07.22. 21:18:29

@Terpi:

Nem érdekel, hogy kire szavazol, magánügyed. Nem ez alapján ítélek meg senkit sem.
Te engem soha nem tartottál el, nem is fox.

Én egy szabad, egyenjogú polgárok társadalmában gondolkodom. Mindenféle diktátumot elítélek.
Azt is, amit te képviselsz az itt leírtak alapján.
süti beállítások módosítása