Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

A párkányi zenélő ház története

2015. október 14. - A te embered

Már borzasztóan sok ideje hallani Nothart Éva és a párkányi szomszédjai sztoriját, hol a tévéből, hol interneten keresztül és több órányi cikkolvasás-riportnézés után már én is kijelenthetem, hogy egy igazi tragikomédiával van dolgunk. A leggroteszkebb, legabszurdabb komédiában csak legyintene és mosolyogna az ember, ha a történet egy szlovákiai nőről szól, (ez még nem a poén), aki több mint egy évtizeden keresztül dübörögtette a hatalmas hangszóróit minden áldott nap: hogy miért nem büntették már meg? Mert a reggel hattól tartott ingyenes operaelőadásokat Nothart Éva, a ház tulajdonosa pontban este tíz órakor megszüntette, vagyis nem minősül csendháborításnak a dolog.

A zenének aztán hirtelen, nem is olyan rég, vége szakadt. Ha ez még nem lenne elég, az asszony fontosnak tartotta, hogy a párkányiak szívből gyűlöljék szerencsétlen Plácido Domingo operaénekest, ugyanis mást nem is nagyon szólaltatott meg rajta kívül. Tüntetések, bírósági tárgyalások és szitkozódások mértéktelenül jelen voltak a Kossuth utcai lakosok életében, a ház tulaja, ez a bizonyos Éva, a helyzet tisztázása érdekében még blogot is indított, amiből, bármennyire is minden cikket elolvastam, csak azt tudtam leszűrni, hogy a kutya ugat, a zene szól és minden párkányi egy szemétláda.

Számomra rengeteg a megválaszolatlan kérdőjel és akármennyire is az a szomorú igazság, hogy konkrét bűncselekményt egyesek szerint nem követett el, az már kevésbé hihető dolog, hogy a szomszédok csak egy-egy tüntetésig, ablak bedobásig jutottak a 15 évig szinte megállás nélkül zenélő asszony csitítása érdekében. Rengeteg riporter, politikus és háborgó ember járt már a házban, az asszony viszont kamerákat szereltetett, lehúzta az összes redőnyt és senki előtt nem mutatkozik: az összeesküvés-elméletek szerelmeseinek üzenném, hogy könnyen lehet, valamelyik al-Káida-s tagot bújtatnak éppen. 

A helyzet évről-évre csak súlyosbodott és megannyi irat, cikk és riport elolvasása után sem lehet eldönteni, hogy ez a nő tényleg a folyamatos állítólagos kutyaugatás miatt csinálja ezt már mióta, továbbá az is furcsa, hogy a szomszédok, akik közül többen is szakemberhez járnak az elviselhetetlen zene miatt és rengetegnek alvásproblémája is van, semmilyen radikálisabb megoldást nem követtek még el annak érdekében, hogy drága Plácido abbahagyja a muzsikáját. 

Az asszony blogjának fejlécképe amúgy a számára legutálatosabb emberek képével van tele, melyet ő Arany Málna-díjnak nevez, ami mondjuk egy filmes téma, de tekintsünk el ettől és nézzük meg, kiket gyűlöl szívből: első helyen Barak László, a "leghamisabb meseíró és a legtrágárabb író" címet kapta Évától, aki amúgy szintén Szlovákiában él. Aztán ott van Horváth Szilárd rádiós műsorvezető, akit tudtommal azért gyűlöl annyira, mert a házához is kiment forgatni. Harmadik helyen az összes többi bulvármédiát tartja számon, melyek megírták a történetét. 

arany_malna.jpg

Életműdíjat kapott többek között Oravec János, Párkány akkori polgármestere, aki a nő írása szerint azért került fel erre a nívós díjátadóra, mert annyi rosszat tett a városnak. Tömeges elbocsátások történtek a papírgyárban, kevés, mindössze három bevásárlóközpont működik aktívan, megszűnt a keményítőgyár, tejgyár, kenyérgyár, és az emberek is tömegesen mentek el a városból. Rengeteg problémát felsorol egyébként a ritka ronda kinézettel rendelkező weboldalán, a teljesség igénye nélkül felsorolnám a problémáit:

"A város számára előnytelen szerződések is kötődtek.
A pályázati lehetőségeket hatékonyabban kellett volna kihasználni.
Sok a nagyon rossz állapotban lévő út és járda, kevés a parkolási lehetőség.
A városban pár évvel ezelőtt megszűnt a szülészet is.
Lassan leépül a város egyetlen gimnáziuma. Tavaly év végén öt tanárt bocsátottak el, júniusban pedig  újabb öt pedagógus várhatja a felmondást."

Nothart egyébként kijelentette, akkor hajlandó tárgyalni a zene lekapcsolásáról, ha Szabó Jenőt választják meg polgármesternek, aki függetlenként indult és nagyon úgy tűnik, a feldühödött és kétségbeesett szomszédok mindent megtettek és inkább nyomtak egy x-et Szabóra, csak legyen már vége a szenvedésnek.

 

parkany.JPGHorváth Szilárd és Oravec János, a két leggyűlöltebb személy Éve tiltólistáján

 

Miért történik mindez?

Na de tegyük fel a kérdést: mi a fenéért szólt 15 éven keresztül az a nyamvadt zene, ami miatt nem hogy eladni, de még nyárra kiadni sem lehetett a közelben levő házakat és mi tagadás, a médiában sem volt nagyobb szereplése Párkány városának ezen incidens kivételével.

"Akik felelősek a kialakult helyzetért" címmel közölt cikket a honlapján Éva, amivel egy picit átláthatóbb lesz a kép, de még így sem teljesen érthető.

A legfontosabb gyanúsított Tokody vagy Tokodi Zsuzsa, fogalmam sincs, melyik a helyes mivel valamikor így, valamikor úgy írja Nothart, a lényeg viszont az, hogy ha jól értelmeztem az igazán hosszú szöveget, az egész zenebona T. Zsuzsa kutyáinak hangos ugatása miatt kezdődött. A nő szerint Zsuzsa megoldhatta volna, hogy az állatok ne lássák/halhassák az utcai hangokat és így az ugatás is jóval kevesebb lenne.

Második bűnösünk az összes "agresszív, irigy, értelmi fogyatékosok, akik folyamatosan naponta 5-10 kihágást és bűncselekményt követnek el ellenem és értékeim ellen." Harmadjára pedig még egy szomszédot okol, a Pintéréket, akik Nothart szerint csak azért hozták a kutyákat a házhoz, hogy ugathassanak. 

 

A romák és az omladozó bódé

Beszéljünk a jelenről. Jelenleg ott tartunk, hogy a borzalmas állapotok és a napról napra elviselhetetlenebb zenélés hirtelen megállt és az addig sem túl nyilvános életet élő Nothart Évát még ritkábban lehetett látni a háza körül. Facebook oldalán derült ki később, hogy minden bizonnyal elköltözött, bár Szabó Jenő polgármester és néhány lakos szerint ez nem igaz. 

Mindenesetre annyi biztos, hogy a nő, aki régen vállalkozóként kereste a kenyerét, annyira félti háza épségét, hogy egy roma családot költöztetett be. Pontosabban nem a házba, hanem a ház mellett épített bódéba, ami Szabó Gábor képe alapján elképesztően kicsinek tűnik, főleg úgy, hogy az Origo információ szerint öt tagú családról van szó. 

bode.jpg

Nothart még több romát tervez beköltöztetni, legutóbb akkor rongálták meg a kocsiját, amikor egy környező városba ment "toborozni". 

A helyzet tehát egyelőre rendben van, a Kossuth utcában lakók örülnek, hogy újra hallhatják a madarak csicsergését és a zeneház tulajdonosa szerint elviselhetetlen kutyaugatást, ami miatt minden kezdődött. Emberek, becsüljétek meg a jó szomszédokat!

Kép: Szabó Gábor - Origo, Nothart Éva személyes blogja

__Az írás nem foglal állást a témában, csupán összefoglaló jellegből készült. Nem ismerem a környéket és a főszereplőket, az alapanyagot más cikkek, videók és források adták__

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr637965734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sol Durka 2015.10.15. 12:45:39

Én ugyan imádom Placido Domingo-t, de folyton operát hallgatni, a kutyaugatást gyűlöli, haragban lenni az egész világgal elmebéli zavarokra utal.

Andie 2015.10.15. 13:22:08

Mivel másabb szándékos csendháborítás a zenebömböltetés, mint az egész nap harsányan ugató kutyatartás?
süti beállítások módosítása