Kékespuszta egy eldugott kis zsákfalu volt Borsod megye szélén, közel Szlovákiához. Egy ütött-kopott kisbolt, egy néha nyitva tartó kocsma és egy csőd szélén álló megyekettes futballcsapat volt az egyetlen, amit a település a magáénak tudhatott és ahol a hatvanéves átlagéletkort karcoló lakosság néha találkozott egymással. Rozoga tetőszerkezetek, zötykölődő autók az úton és reggel hatkor füvet nyíró félmeztelen szomszéd: nem Kékespuszta a térség legszegényebb helye, de pont elég ahhoz, hogy egytől-egyig mindenkit a főváros vagy külföld felé söpörjön, akiben csak egy kis kósza gondolat is felmerült a jövőjét illetően. Akiben nem merült fel, az meg itt maradt. A polgármester, az alpolgármester, a jegyző, az önkormányzati képviselők, a hivatali dolgozók, a magukat törvény felett képzelő önbíráskodó polgárőrök és a saját reménytelen helyzetükből kikecmeregni már nem tudó, nem is akaró polgárok alkották ezt az apró közösséget. Ha Kékespuszta két végpontját kell megkeresni, akkor az minden kétséget kizáróan a választás és a futballmeccs lenne. Míg előbbi alkalmával a reggel tízkor betütüző, árokban fekvő utolsó alkoholista is józan tekintettel fürkészi a többieket, miközben mindenki a másik politikai hovatartozásának kiderítésével van elfoglalva meghallott félmondatok és Facebook-lájkok alapján, addig a másik véglet az az elementáris erejű összefogás a feljutásról vagy kiesésről döntő meccseken, ami a "büdös kurva anyádat, hogy a faszba nem láttad ezt te geci?" és a "bazdmeg a vak zsidó kurva anyádat" együttes kiabálásában csúcsosodik ki. Olyankor nem számít, hogy Papp Sanyi bácsi '98-ba még csurkista MIÉP-es képviselő volt, a mellette álló Taki bácsi - aki amúgy taxis - meg TSZ-elnök, hiszen az mindkettejük számára alapvető minimum, hogy annak a játékosnak a büdös rohadt anyját, akit nem ismernek fel. Ilyen szép is lehet ez a játék.

A kocsma már egy kicsit más terület, hiszen nagy vita volt arról, hogy a francba gondolhatja azt bárki is ezen a negyven négyzetkilométeren, hogy nem szégyen az, ha a falu kocsmája, a nagybetűs kocsma, a kékespusztai Pilvax, a parasztfelkelések, a forradalmak és a foghullással járó bunyók színhelye csak déltől ötig van nyitva. Az unikumáért remegő, elégedetlen tömeg (tömeg=6-7fő) Nánási Marikát akarta vissza, akit az egész falu úgy tisztelt, mint a Messiást. Egy miskolci középiskolában volt történelemtanár, nagyon okos ember, amiért az ideköltözése után kicsit különcnek is gondolták, de aztán műveltségével, humorával és segítőkészségével mindenkit levett a lábáról, arról nem is beszélve, hogy kevés nyugdíja miatt befektetett az italozóba és a munkája alatt összeszedett tartalékból próbált balatoni nyaralásra valót szerezni az unokáinak. Aki pedig segíti ezeket a félnótásokat eljutni a mindennél jobban vágyott nedűhöz, az a közfelfogás szerint rossz ember nem lehet. Felvettek két csinos pultoslányt, egész jól is ment a business, aztán valami beütött és Marika néni kiszállt az egészből. Most ott tartunk, hogy egy környező kisvárosból jár be egy elég rosszindulatú asszony, aki instant gyűlöletet váltott ki, amikor az izzadságszagú közmunkások kívánságai helyett inkább az átutazó családosok italát, a kólát és a rostos gyümölcslevet részesítette előnyben a kínálat átalakítása során.

Menjen a picsába az ilyen...

- gondolta Miska, a falu Schopenhauere, aki válogatás nélkül mondta el véleményét metafizikáról, pszichológiáról, politikáról és nőkről, és még az sem gátolta meg ebben, hogy egyikhez sem volt túl sok köze az elmúlt évek során. Apropó politika: ahogy már utaltam rá, a kékespusztai lakosok olyan hírszerző bázisokat építettek ki, hogy arra Putyin akkor se lenne képes, ha mindenkori uralkodóvá választanák. Ha Babosné a falu szélén levő kis házikóból azt írja az "Egymillióan a szegénység ellen" nevű Facebook-csoportba, hogy alig van mit ennie, akkor a saját felhatalmazásból igazságosztókká avanzsált jól értesült lakosság egyből kideríti, hogy most jött haza a boltból és egy csomó felesleges dolgot vett. Mibű? - hangzik el sokszor a kérdés. Így működik ez, elsősorban az szívja meg, aki nem a kormánypártra szavaz, mert a lakosok többségének valami elnyomhatatlan félelme van azirányba, hogy itt még lehet sokkal rosszabb is. 

Április első napjaira tűzték ki a választásokat: Kékespuszta 1342 szavazásra jogosult állampolgárából 1011 a kormánypártra, a 2002 óta mindig újraválasztott FISZP-re szavazott, a többi szavazat pedig szétforgácsolódott az ellenzék között. Mivel a falu lakosai maguk sem tagadták a felmerülő problémákat, az alacsony, megalázó fizetéseket, a kilátástalan helyzetet, a rossz közbiztonságot, az eben-gubás utakat, de az a nagy helyzet, már úgy megszokták a rendszert, hogy eszükbe sem jutott az alapvető bajforrások kialakulását vagy fennmaradását az ő nyakukba varrni. Így hát bármily rossz dolog és katasztrófa történhet Kékespusztán, a FISZP többsége biztosítva van. Ha más jönne se lenne jobb, így tartották a legtöbben, akkor meg érdemes-e valamilyen új, ismeretlen alakulattal próbálkozni? Persze, hogy nem, és ezzel el is volt intézve az ügy.

 Aztán egyszer csak a semmiből olyan történt a falu csendesen csorgó életében, hogy aznap még Miska sem rúgott be, mert józanon akarta értékelni a kialakult helyzetet. A kocsmából kijövet mindenki nagy megrökönyödéssel fogadta, hogy a főutcán levő lámpaoszlopok tele vannak ragasztva plakátokkal, amik a FISZP-et kritizálják. 

Mondtam én, hogy diktatúrában élünk...

- gondolta Miska kissé bizonytalanul a szó jelentését illetően, de most mindenki egyetértett vele.

- A polgármesterhez kell mennünk!

- Ilyen azért nem fordulhat elő, álljon meg a menet...

- Mégis ki tesz ki ilyen ocsmányságokat?

A visszhang nagy volt, majd miután értesítve lett Petóczi Béla is, a falu egyszemélyes FISZP-propagandistája és önkormányzati képviselője, az összes elégedetlen polgárt a hivatal elé vitte, hogy megkérdezzék a polgármestert, van-e ezeknek az undorító plakátoknak felelőse. Petóczi a környező városok egyikébe ingázott sokszor a szeretője miatt és elfelejtettek szólni neki, hogy a polgármester Úr, a nagyra becsült és egyedül a faluba doktori címet birtokló Oláh Zoltán a feleségével Mallorcán nyaral. Egy hétre mentek egy ötcsillagos szállodába. Mivel Kékespuszta nem arról volt híres, hogy komolyabb összefüggéseket keressenek olyan nyilvánvaló furcsaságok között, mint hogy lehet egy polgi fizetéséből - az asszony nem dolgozott - egy hétig Spanyolországba menni egy fullos helyre, így ezzel nem is foglalkozott senki.

- Jól van, pihenje csak ki magát, de ezt nekünk meg kell oldanunk! - hangzott a közgondolkodás.

Végre egy újabb nap a választások után, amikor mindenki KGB- és Moszad-ügynöknek képzelheti magát, ez nagyon csiklandozta a begyepesedett lumpenprolik fantáziáját. 

A faluban hamar híre ment, hogy mik is történtek. Később kiderült, hogy nem ám csak a főutcán, de az összes kis zegzugban is kihelyeztek plakátokat. Estére már több százan voltak a hivatal előtt fáklyákkal a kezükben, míg a háttérben egy jó nagy adag marhapörkölt rotyogott a bográcson. 

Aztán megindultak a találgatások: mindenki sugdolózott leginkább annak, akiben a legjobban megbízott, aztán az három perccel később már másnak mondta el ugyanazt, utána megint másnak kiszínezve az egészet és egy fél óra alatt sikerült megtalálni az első gyanúsítottat, Nánási Marikát.

- Én mindig is tudtam, hogy áruló, tanárember minek is jött volna ide ha nem azért, hogy bomlasszon...

Marika nem volt ott a tüntetésen, állítólag nemrég ért haza egy osztálytalálkozóról. Hogy egyedül az ő műve lett volna az egész falu kiplakátozása, azt nem sokan hitték el, de legalább hallottak egy gyanúsítható nevet és ez hatalmas megkönnyebbülést okozott mindenki számára. 

Hirtelen a helyi focicsapat aranylábú centere, Vas Tomika felállt egy kis zsámolyra - ami alatt jelen esetben a pódiumot értjük - és felkiáltott:

- Nem Nánási Marika csinálta, ő egész héten Miskolcon volt emberek!

Erre mindenki felkapta a fejét. Néhányan el sem akarták hinni, annyira örültek neki, hogy végre lehet valakit okolni.

- De én tudom ki volt! A Petóczi Béla veje, a Gabi!

Béla éppen a pörköltet kavargatta, úgy meglepődött, hogy a fakanalat is elengedte a kezéből.

- Mit nem merészelsz te szaros? Anyádat vádoljad te mocsok...

A tömeg lassan minden addigi tudását elvesztette a helyzettel kapcsolatban. Akkor most a Nánási Marikának a házát kell felgyújtani vagy a Gabiét, ami egyben a Béláé? Miska, a kocsmafilozófus megdöbbentő ravaszsággal gondolta úgy, hogy most neki is meg kell szólalnia. Bár fogalma sincs az egészről, azt sem tudja, ki volt a tettes, de a ravaszul kifundált terve alapján Sittest fogja bemártani, az egykori kocsmai haverját, aki hetek óta nem adja vissza a fűnyíróját. 

- A Sittes volt!!! A Sittes!

Már senki nem figyelt rá, mert a semmiből másodpercek alatt hatalmas közvetítőkocsik, riporterek és kamerák jelentek meg. Akkora felbolydulás volt, hogy ilyet még Kékespuszta nem látott az életében. Alig lehetett lépkedni a sok vezeték miatt, de a drága lakosság nem is akart, hiszen ilyen lehetőség - hogy benne legyenek a tévében - csak egyszer adatik az életben. Az egyik kocsiból aztán az ellenzék vezetője és a Demokratikus Szövetség Pártjának elnöke, Egressy Péter lépett ki, aki közutálatnak örvendett a faluban. Az összes kamera őt és a mögötte megrökönyödötten álló, kissé zavart embereket vette.

- Országos plakátkampányt indított a Demokratikus Szövetség Pártja, melynek lényege, hogy közérthető módon mutassuk meg az embereknek a FISZP szégyenteljes politikáját. Az első helyszínünk szimbolikus, hiszen abban a borsodi kis faluban vagyunk, ahol a FISZP a legjobban tarolt áprilisban. A véleményünk szerint itt érdemes elkezdeni az építkezést, hiszen senkit nem hagyhatunk magára, akkor sem, ha Budapesten él és akkor sem, ha egy apró kis településen.

A kékespusztaiak rég nem hallottak valakit ilyen választékosan beszélni. Valaki a tömegből arról beszélt, hogy milyen szép magas ember ez az Egressy.

- És értelmes is, ritka az ilyen ember, aki ennyi minden okosat mond - tették hozzá halkan.

Petóczi Béla imádattal nézte azt az embert, akinek tegnap még keresztre feszítést kívánt egy kommentben. 

- Igazából ő is ember, nem lehet senkivel se így bánni.

- De milyen ember! Szerintem jót akar a falunak.

Csodás harmóniában volt ez a pár száz ember. Kékespuszta döntött: minek ide FISZP, ha ilyen művelt és kedves emberek alkotják az ellenzéket? 

Pár nap múlva Vas Tomika, Petóczi Béla, Miska, Sittes, Papp Sanyi bácsi, Taki bácsi és az egész lakosság együtt dolgozott azért, hogy a plakátok minél több helyre kikerüljenek. Még abban is segítkezni akartak, hogy a másik faluba is kirakjanak néhányat. Ki gondolta volna, de a történet happy-end: Kékespuszta a Demokratikus Szövetség Pártjának támogatója lett.

Legalábbis addig biztos, amíg nem jön le egy FISZP-képviselő a faluba.