Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

A blog.hu nem válhat a kormány szócsövévé!

2018. szeptember 19. - A te embered

Az Index függetlenségének kérdése egy olyan témakör, amiről - lévén, hogy Magyarország legnagyobb és ráadásul ellenzéki hírportáljáról van szó - akkor is aktuális beszélni, ha éppen semmiféle arra irányuló jel nincs, hogy a fennálló hatalom bármilyen módon is kockáztatja a szerkesztőségben folyó munka hitelességét és minőségét. Most azonban van. Bár az Index környékén zajló tulajdonosi jogkörök változásai elég kesze-kuszának tűnnek, és nemcsak tűnnek, azok is, de a végeredmény ezzel szemben már a napnál is világosabb: egy KDNP-s üzletember(?), Oltyán József lett a lap kereskedelmi vezetője amellett, hogy a portált üzemeltető CEMP alighanem a Fidesz kezébe került.

Nem kell részleteznem, milyen visszafordíthatatlan züllést okozna a komplett ellenzéki újságírás számára, ha az Index a Népszabság sorsára jutna. Azonban az ördögöt sem kell festeni a falra, Tóth-Szenesi Attila, az Index főszerkesztője pedig arról biztosította tegnapi írásában az olvasókat, ha az oldal "megváltozik az lenni, ami eddig volt", akkor a lehető leghangosabban fognak szólni, így egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk és reménykedünk benne, hogy erre sosem fog sor kerülni.

De - személyes érintettség okán is - ne felejtsük el az Index mellett, kvázi kistestvérként működő platformot sem, ami a magyar internet egyik legfontosabb találmánya volt: ezt a platformot használom éppen most is. A blog.hu, a háziasszonyok, vállalkozók, munkanélküliek, barna hajúak, középkorúak, fiatalok, azaz mindenki által írt hely részben megvalósította azt a mára befuccsolt gondolatot, hogy az internet a kulturált viták, véleménycserék helye, ahol mindenki a saját meglátása szerint dönti el, hogy anonim marad, vagy névvel, esetleg arccal felvállalja véleményét. Ahogy Jámbor András, a Mérce főszerkesztője fogalmazott cikkében: 

A blog.hu annak az álomnak a beteljesedése volt kicsit, amit a korai internetről gondoltak a kutatók, hogy mindenki hozzáférhet a véleményközléshez, és demokratizálódik a véleményközösség. 

felirat.jpg

Mindig jó érzéssel tölt el, amikor belegondolok, milyen sokan vannak, akik igenis beáldozzák az utolsó óra szabadidejüket azért, hogy publikálhassanak egy - esetlegesen - olyan véleményt, amiért csak fröcsögést kapnak a kommentszekció árnyékában megbújó trolloktól. Persze nyilvánvaló, hogy senki nem ezért csinálja: valaki a grafomániás mivolta miatt, más csak megszeretné osztani az emberekkel mindazt, amit gondol, de nem is a cél és a motiváció a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy volt egy platform, ahol ezt megtehették.  

Tavaly hirtelen felindulásból írtam meg az első bejegyzésemet, aztán egy csomó követte. Mérges voltam és mind a mai napig vagyok azért a fojtogató közhangulatért, amit a kormánypárt generált a másként gondolkodókkal szemben. Elegem volt abból, hogy a társadalom a két szemééig nem lát el, ha politikáról van szó és olyan embereket bálványoznak, mi több, istenítenek, akiknek egy olyan országban már rég börtönben kéne lenniük, ahol jelent valamit az a szó, hogy következmény. A mérgem gyakran csapott át elkeseredettségbe, de kifejezetten a politika iránti folyamatos csalódásaim voltak a döntő okai annak, hogy újra és újra az "Új bejegyzés" szövegre kattintottam. Nem szeretném, ha ennek vége lenne.

fuggetlen.png

Egy valamit viszont alaposan megtanultam: ebben a térben nincs olyan, hogy megéri-e vagy sem. Aki 2018 Magyarországán politikával foglalkozik hivatásos újságíróként vagy mezei bloggerként, annak ennél jóval fontosabb dolgokat kell megkérdeznie magától. Egy olyan évszázadban, ahol a politika trendje az, hogy senki nem hisz semmiben, kell lennie olyan embereknek, akik akár az interneten, akár más felületeken, de kiállnak eszmékért, gondolatokért és véleményekért. A blog.hu segített, hogy ezt megtehessük.

Természetes, hogy rengetegszer írtam hülyeségeket, néha olyan dolgokat is, amiket a kikerülés után már pár perccel megbántam, ahogy az itt publikáló bloggerektől is olvastam hatalmas marhaságokat, ugyanakkor félelmetes az a világ, ahol a magyar internet utolsó apró kis szigetéről végérvényesen eltűnnek ezek a "hülyeségek." Hogy mi válthatja fel ezeket? Kormánypárti sajtóközlemények, nyilatkozatok, heves egyetértés, bólogatás. Ahogy Evelyn Beatrice Hall írta Voltaire-ről szóló könyvében: "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd." A jelenleg fennálló hatalom a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló legfontosabb gondolatot percenként tiporja meg valamely intézkedéssel, a jelenleg ismert állapot pedig semmi jót nem vetít előre. Sok erőt és kitartást kívánok az Index újságíróinak, a helyzet legnagyobb potenciális veszteseinek, illetve az összes olyan embernek ma Magyarországon, akinek politikai ellenszélben kell dolgoznia. Az egyetlen, amiben bízni tudunk az, hogy egyszer még eljön egy olyan idő ebben az országban, amikor nem az határozza meg az ember munkáját, hitelességét és egzisztenciáját, hogy kormánypárti vagy ellenzéki.

2018. 08. 19.

PODCAST

A blog fejlesztése érdekében egy heti rendszerességű közéleti-politikai podcastet szeretnék csinálni, amihez társat keresek, hobbi lévén fizetséget sajnos nem tudok felajánlani. Leginkább fontos társadalmi témákról, aktuális eseményekről lenne véleménykifejtés. Ha érdekel, kérlek írj a bumerangblog19(kukac)gmail(pont)com email címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr9214248189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.19. 19:47:06

Itt az idő hogy a blog.hu és az index kikerüljön Soros mancsából.

ClownPepito 2018.09.19. 21:18:34

Szerintem már rég az. Úgy tekintek rá, mint a cocilizmusba Hofira. "Tessékcsakkéremmegnéznimerminálunkszólásszabacccságvanám" Nyilván a vitatkozók figyelik, hogy figyeli-e őket valaki és aki figyeli őket figyeli, hogy figyelik-e, hogy ő bezzeg figyel.
Szóval, amíg a szabad és következmények nélküli eszmecsere léte nem áll fenn, addig ez a szigetnek nevezett hely csupán egy demilitarizált zóna lesz, de semmiképpen sem tekinthető szabadnak. Ráadásul érzékelhető a vak balra tolódás, s ez a főoldalon és aloldalon megjelenő írásokból is kitűnik. Itt csak és kizárólag a szerkesztők szájíze szerint szabad, lehet írni. Nekem ez pont annyira nem demokratikus, mint a másik oldal. Ennyi.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.09.19. 23:16:05

@ClownPepito: Én nem éreztem, hogy a baloldal felé lejtett volna a kiemelés, legalábbis ami a saját posztjaimat illeti, amiben egyaránt kritizáltam a Fideszt és az ellenzéket is. A szerkesztők pedig aligha tudják befolyásolni, mit írnak a bloggerek és mit nem, pl ott van a Liberatórium, ami egy jobbos-neokon blog, de radikálisok is akadnak szép számmal.

ClownPepito 2018.09.20. 00:21:22

@A te embered: Ha röviden válaszolnék, akkor azt mondanám : muhahahaha. Ha hosszabban : lehet, hogy már túl öreg és sokat tapasztalt, a politikai szeméttől megcsömörlött muki vagyok. Ezért sem tudok azonosulni se az itteni ballal, se a magát liberálisnak hazudó idegenszívűekkel, de az idióta mű magyar jobbal se. Valójában gazdasági érdekkörök és azok seggnyaló holdudvarai léteznek. Tudja, haverok, buli, fanta.
Vagy még Ön, ahogy e cikk szerzője is lelkes és fiatal. Ígérem, néhány év múlva ugyanazt fogják érezni, mint én, s azon kb. másfél millió magyar, akik már szavazni se mentünk el, mert nem volt kire.
Az említett blog pedig bár liberális köntösben igyekszik megmutatkozni, nagyon is baloldali értékrendet vall, ami persze nem azonos a valódival.
Kérem, mutasson itt a blog.hun egy igazi, tökös, de nem baromkodó radikális oldalt. Ígérem olvasója leszek. Köszönöm.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.09.20. 00:47:19

@ClownPepito: Nem baromkodó radikális oldalt nem tudok, talán létezik, de az én látókörömön sajnos kívül esett. Igen, valóban próbálok lelkesedni elsősorban azért, hogy a két szekértábor közötti árok ne legyen ekkora, de ezen kísérlet egyelőre süket fülekre talál. Az apátiáját teljesen megértem, írtam is róla rengetegszer, illetve egy barátom gyakori mondata is illik ide, aki a választások kapcsán azt mondta, hogy hülye, aki nem megy el, de az is, aki igen.
Visszatérve a blog.hu-s tartalmakra, azt nem vonom kétségbe, hogy a szerkesztés és a kiválasztás egyfajta ellenzéki motívum mellett zajlik, de ez, ahogy mondtam, nem zárja ki az ellenzék kritikájának a lehetőségét sem. Rengeteg olyan blog van, ami nagyon hasznos munkát végez már csak azzal, hogy írói elmondják a személyes meglátásukat, teljesen függetlenül. (Az már egy más kérdés, hogy a kommentfal az esetek többségében erre nem áll készen.)
A posztom egyrészt az indexesek melletti kiállásért született, másodsorban pedig azokért a bloggertársakért, akik ezt az ostoba, gyakran értelmetlen hobbit űzik, amiből nyereség nyilvánvalóan nem származik, bosszankodás viszont annál inkább. Ha ezt az utolsó, apró bástyát is ledöntik, ami teljesen hétköznapi, egyszerű mezei emberek munkája, ott tényleg át kell gondolnunk mindarórl, amit eddig erről a rendszerről hittünk.

ClownPepito 2018.09.20. 08:12:41

@A te embered: Köszönöm. Mivel magam is grafomán vagyok, nem szeretném, ha megszűnne ez a felület. Viszont már évek óta javaslatokat teszek egy szerkezeti öncenzúrára és ráncfelvarrásra - sajnos hasztalan. Pedig e bástyának is változnia kell, s inkább maga végezze el e változtatásokat, mintsem mások tegyék meg azt. Hiszen, s ebben végtelen a naivitásom, hogy létezik még ebben a parányi országban semleges és tárgyilagos gondolkodásmód és ehhez kapcsolódó újságírás. Talán az indexnek és a blog portáljának ezt az irányt kellene megcéloznia, különben félő, hogy bekövetkezik az Ön által is vázolt katasztrófa. Magam sem örülnék, de ismerve történelmi múltunkat és a jelenlegi társadalmi gondolkodást - már semmin sem csodálkoznék.
Köszönöm, hogy ilyen emberi módon beszélgethettem Önnel. Manapság egyre ritkább az efféle kommunikáció.