Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Mi lesz veled feminizmus?

2018. június 24. - A te embered

Jól látható és sokunkat érintő társadalmi folyamat a XXI. században, hogy azok az ideológiák és mozgalmak, amikért több évtizeddel ezelőtt küzdöttek különböző csoportok - legyen az a nők vagy a kisebbségek egyenjogúsága - az mostanra nem tökéletes módon, de tagadhatatlanul megvalósult. A célok sikeressége, ergo a cél elfogyása pedig olyan kifordított eszméket követelt, mint a gender, a radikális feministák vagy azok a magukat liberálisnak gondolók, akik nemcsak semennyire sem liberálisok, de magát a klasszikus liberalizmust is lejáratják, melyek olyan értékes és az emberiség számára hiánypótló ideákat mondtak ki, amiket a szocialista és a szélsőjobbos egyaránt megkövetel magának (pl. szólásszabadság).

Amikor az állatkínzásokról beszámoló híroldalak cikkei alatt megjelenő emberek kommentjeit olvassuk, akik végeláthatatlan körmondatokban részletezik az összes kis momentumát annak, hogyan kötöznék a sínekre és közben vagdosnák darabjaira az elkövetőt, akkor hajlamosak vagyunk szemet hunyni a végletekig húzott agresszivitásán és lerendezzük annyival, hogy nem több, mint a haragját indulatosan kifejező állatvédő. Nem. Az ilyen nem az állatot szereti, hanem az embert utálja, és pont ugyanez az érzésem azokkal a so-called feministákkal is, akik egyenjogúságról beszélnek, ami a saját értelmezésükben csak a férfiak kárára valósulhat meg.

A feminizmus fogalmát kifordító és azt a saját érdekeik mentén elsajátító csoportok nem látják, hogy az egyenlőség és az egyenjogúság nem akkor valósul meg, ha ugyanannyi nő és férfi ül a parlamentben. A magyar feminista közegben ez az egyik legnépszerűbb téma, miközben arról már nincs szó, hogy a többi munkahellyel - az ápolóéval, a kőművesével vagy a szobafestőével - mi van? Hiszen tudjuk, hogy míg az elsőt nagy arányban végzik nők, addig az utóbbi kettőt férfiak. Itt miért nem kell kvóta? Egy férfi kvalitásait nem haladja meg, hogy segítsen a betegeknek és egy nőét sem, hogy szobát fessen vagy malterozzon. 

femin2.jpg

Kép: Starting Points Journal

Az áprilisi választásokat követően 176 férfi és 23 nő ülhetett be a parlamentbe. Ez a szám női részről valóban kevés, de tételezzük fel, mi történne akkor, ha kiegyenlítődnének a számok: lényegében semmi. Maguknak a nőknek sem kell, hogy érdekképviseletük úgy beszéljen róluk, mintha egy kisebbség lennének, akik egyenlő létszám nélkül ne tudnák képviselni az embereket. 

Valóban úgy gondolja egy feminista, hogy a számok kiegyenlítése még azt az áldozatot is megéri, hogy egy esetlegesen jóval többet dolgozó férfi kiszoruljon egy nő javára és fordítva? Természetesen nem arról van szó, hogy ez minden esetben szükségszerűen így van, csak egy példa arra, hogy a minőséget - amit egyébként nagyítóval kell keresni - felváltják a számok és a statisztikai adatok. A kezdeményezés rossz alapokon lett lerakva, nem működik, nem megvalósítható, be kéne már látni.

A különböző radikális nézeteket valló, a saját célkitűzéseiket erőszakosan végrehajtani kívánók nemcsak egy hibás és értelmetlen ideológia követői, de nagyban köszönhető nekik az is, hogy a feminista szót meghallva miért vág savanyú arcot és asszociál szőrös lábú, frusztrált nőkre az átlagember, akik pórázon húzgálják ide-oda a papucs férjüket. (A szőrös lábúság egyfajta kultikus embléma is az ellenoldalon, ami egészen az '50-es évekig nyúl vissza, amikor a feminizmus nem ismerte el a férfiak és a nők közötti alapvető különbségeket és a nők a férfiasodásban látták a lehetőséget.) Pedig az alapvető célkitűzésekkel, amiket a feminizmus kimond, vagyis a nemek közti egyenjogúság gazdasági, társadalmi és politikai szinten, nagyon is támogatandó dolog. Azok viszont, akik vonakodva gondolnak a feminizmusra, biztosan nem a radikális felhangtól fogják elismerni a létjogosultságát.

Kicsit most is olyan érzésem van, mintha az '50-es években lennénk: a nők mindennél erősebbnek, férfiasabbnak, keményebbnek akarnak látszani, mert úgy gondolják, hogy csak akkor van lehetőségük előrelépni az életben. 

femin3.jpg

Kép: Vox

De tudunk-e teremteni egy olyan társadalmat, ahol ezt nemtől függetlenül senkinek sem kell megtennie, hiszen nem a maszkulinitás lesz a döntő mérce? Csak rajtunk múlik, a radikálisokkal viszont nem megyünk semmire.

Vagyunk nők és férfiak, de mindenekelőtt emberek. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, mindenkinek cselekednie kell és belátni, hogy a világ társadalmának egyik és másik felét nem lehet címkék alá besorolni: mások vagyunk, mást szeretnénk különbözőképpen. A nemek közti egyenjogúság elvitathatatlanul fontos kérdés, de amíg a mozgalmak fő zászlóvivői direkt és a saját ideológiájuk megerősítéseként értik félre az egész feminizmust, igazi változás nem várható.

2018. 06. 24.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr5113915618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2018.06.24. 18:38:26

Ez a "3. vonalas" feminizmus csak egy alt-left-neolib politikai irányzat, nem érdemes belekeverni a valódi feminizmust.

Sokan ezek miatt nem vallják már magukat feministának, mert ezekkel nem akarnak egy platformra kerülni.
Legegyszerűbb ignorálni őket.

Dread Naughty 2018.06.24. 19:41:38

A leggerinctelenebb dolog a feminácikban, hogy gondosan nem válaszolnak soha egyetlen felmerülő kérdésre sem. A maximum, amit válaszként képesek produkálni, az vagy a téma elterelése egy számukra kedves másik téma irányába VAGY a személyeskedés.

erkölcsi hulla 2018.06.24. 20:07:37

A feminizmus elbukik ès magával rántja a fehèr fejlett társadalmakat. A nők tömeges, ès totális elhülyítèsèvel a fertilitási ráta a nullához közelít, azaz kipusztul. De sebaj, PC-k voltunk, amíg ki nem haltunk :D

Sorrybori77 2018.06.24. 20:28:08

Akkor vissza puncizmust!

Sir Galahad 2018.06.24. 20:35:28

Magyarországon egyetlen nemi alapon diszkrimináló törvény van, a nők 40+. A férfiak kárára, akik egyébként is kevesebbet élnek. Aki tényleg egyenlőséget akar a nemek között, ez ellen küzdjön.

SZPIITII 2018.06.24. 20:36:05

Már nagyon régóta női elnyomás van. Ez csak azért nem szembetűnő, mert a vezetők és képviselők között nem így van és őket fel lehet hozni példaként, hogy lám a férfiak vannak még mindig nyeregben..
A nők többsége tudja, hogy a vezetés sok lemondással és idegeskedéssel jár, így eszük ágában sincs ilyen munkát vállalni, jó nekik a középvezetői szint. Sok női főnököm volt már, amivel nincsen baj, de valahogy a problémákát, vitás helyzeteket nem tudták kezelni. Egy nőnek sosem lesz olyan magabiztos kiállása, mint egy férfinak és sohasem lesz képes úgy "rendet tenni" mint egy férfi.
A nők szerintem igazából csak azonos bérekre vágynak, mint amilyen a vezető férfiaké. Kíváncsi lennék, hogy ha minden munkáért ugyanannyit kapnának az emberek, akkor még mindig azt akarnák, hogy legyen kvóta a parlamentben? Nem hiszem.

SZPIITII 2018.06.24. 20:56:17

@Sir Galahad:
Teljesen igaz. A férfiak igazából teljesen feleslegesen fizetik a nyugdíjjárulékot. Talán megélik a 70-75 éves kort és akkor lesz néhány nyugdíjas évük, a szerencsétlenebbeknek ez sem jön össze, főleg akkor, ha 72 lesz a korhatár...

Ha van bruttó 250ezres fizetésed, abból befizetsz 25ezret nyugdíjjáruléknak és a fizetésed nettó 166ezer forint.
Ha 40 évig ugyanezt az összeget befizeted, akkor 12 milliót fizetsz be, ha bankba raknád 3%-os kamatra, akkor kb. 22 milliót érne.
A becsült állami nyugdíjad 110ezer forint, tehát a befizetésedet kb. 9 év alatt kapnád meg, a kamatos befizetésedet pedig 17 év alatt.
www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html
Látható a férfiak idősebb korban sokkal kevesebben vannak, mint a nők. A férfiaknak teljesen felesleges nyugdíjra befizetniük, mert nagyon valószínű, hogy nem sokat kapnak belőle vissza.

Rubasov et. 2018.06.24. 21:05:42

"De tudunk-e teremteni egy olyan társadalmat, ahol ezt nemtől függetlenül senkinek sem kell megtennie, hiszen nem a maszkulinitás lesz a döntő mérce?"

A kérdés az, hogy ki mit ért "maszkulinitás" alatt. Az idealista, apuci gyémántjaival kirakott elefántcsonttoronyban élő poszternek van egy rossz hírem: vezető pozícióba -az adott társadalom civilizáltsági fokától függetlenül- olyan személyek kerülnek akik kimaxolják, az ún. sötét személyiségnégyest (dark quartett: pszichopátia, nárcizmus, machiavellizmus és szadizmus). Nők között nagyon ritka, hogy valaki mind a négyben "jól" teljesítsen (akad azért ilyen, pl.: Merkel), míg férfiak között jóval gyakoribb. Ahogy egy fentebbi hozzászóló írta, a nők többsége kerüli a (nyílt) konfliktust, és számukra a dream job az olyan állás, ami nem különösebben idegőrlő, viszont monoton, de jól fizet. Mit gondolsz a könyvelői szakma miért van teljesen elnőiesedve?

Ez van férfinak és nőnek lettünk teremtve, tetszik nem tetszik. Ebből kifolyólag különbözőek vagyunk, nem jobbak, vagy rosszabbak egymásnál, inkább úgy mondanám, hogy másképpen ugyanolyanok.

Ad Dio 2018.06.24. 22:02:05

Ez a poszt meglehetősen jól írja körül a lényeget. Annyit tennék még hozzá, hogy a magukat ma liberálisnak nevező politikai erők - tisztelet a kivételnek - politikai tőke kovácsolásának céljából radikalizálódnak. Azonban ezzel már tömegbázist nem tudnak építeni, ellenben mivel magukat - amúgy helytelenül - official módon liberálisnak mondják, a liberalizmust járatják le.

csakférfi 2018.06.24. 22:08:47

@Houston chemist:
"Màsképpen ugyanolyanok"
Bingo.
:)
Bölcs konzekvencia.

"De tudunk-e teremteni egy olyan társadalmat, ahol ezt nemtől függetlenül senkinek sem kell megtennie, hiszen nem a maszkulinitás lesz a döntő mérce?"
Nem.
Ugyanis bàrmilyen eszmerendszer ...izmus...stb. bevezetése ellenàllàsba ütkòzik.
Ràadàsul a "pénz" mint élethez elengedhetetlen rendszer.....ezt mindig felülírja.
Tökéletes mindenki szàmàra kielégítö tàrsadalom......ezen okokbòl kifolyòlag ...lehetetlen vàllalkozàs.
:)

bluberi 2018.06.24. 22:18:17

A "radikális" címke osztogatása és cikizése helyett szerintem érdemes lenne azt arról írnia, hogy mivel ért egyet és mivel nem azok közül, amit a feminizmus követeléseinek gondol.
A társadalmi problémákkal kapcsolatos radikalizmus önmagában nem rossz. Például a gyermekéhezés megszüntetésével kapcsolatban a legtöbb ember radikális.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.06.24. 22:30:33

@bluberi: Én úgy gondolom teljesen kifejtettem, mit gondolok erről, ha esetleg valami nem tiszta, kérlek írd meg és elmondom a véleményem. (persze ha érdekel)
Egyébként magával a "radikális" szóval nekem sincsen semmi bajom, sőt, teljesen egyetértek a példával.

bluberi 2018.06.24. 22:46:15

@A te embered: ez az a bekezdés, ahol a radikalizmus önmagában való rosszként van leírva:
"A különböző radikális nézeteket valló, a saját célkitűzéseiket erőszakosan végrehajtani kívánók nemcsak egy hibás és értelmetlen ideológia követői..."
ami azért is félrevezető, mert a feminizmus követeléseinek nemigen szokás erőszakosan érvényt szerezni.

Egyébként a parlamenti kvóta egyáltalán nem központi és vitán felüli eleme a kortást feminista mozgalomnak, hanem egyrészt mérőszáma annak, hogy mennyire érvényesülnek a nők szempontjai politikai szinten, másrészt csak egyike azoknak azoknak az eszközöknek, amelyek az utóbbit segítenék.

miketbeszéltek 2018.06.24. 22:46:46

@bluberi: "Például a gyermekéhezés megszüntetésével kapcsolatban a legtöbb ember radikális."
Mit értesz ezalatt? Pláne olyan (tömeges) esetekben, ahol a szülő felelős ezért?

Almandin 2018.06.24. 23:05:39

@Houston chemist: Pontosítanék: a vezetők között nagyobb a fenti személyiségzavarosak aránya, de nem mindenki az. Csupán nagyobb százalékban vannak jelen az ilyenek vezetői székekben. Sajnos a társadalom ma kedvez az ilyeneknek.

bluberi 2018.06.24. 23:12:36

@miketbeszéltek: Az emberek többsége feltehetően radikálisan szeretné megoldani a gyermekéhezést, vagyis minden lehetséges eszközt, forrást biztosítani a megszüntetéséhez.
Ha egy mozgalom adott követelése helyes, akkor a radikális címke félrevezető, ha pedig kifogásolható, akkor ki kell fejteni, hogy miért.

miketbeszéltek 2018.06.25. 00:12:52

@bluberi: A radikális a radix-gyökér szóból származik, tehát gyökeres változást jelent.
"vagyis minden lehetséges eszközt, forrást biztosítani a megszüntetéséhez."
Ez elvileg igaz, de a lényeg továbbra sem derül ki: megoldja-e a problémát a bővízűbb forrás, ha a patakot más irányba terelik el?
Magyarul: ha a szülő elissza, elbagózza, eldrogozza a gyermektámogatás összegét; és a tanárok vesznek neki pld. ceruzát is; akkor mi jelentene radikális változást?

vértér 2018.06.25. 02:48:38

Az altalad emlegetett "ferfigyulolo feminizmus" nem letezik, csak azon ferfiak fejeben, kik meg vannak remulve attol, h elvesztik azon elojogaikat, amik eddig pusztan csak azert jartak nekik, mert ferfiak. ha a nok nem szivodnanak fel a geyrekvallalas utan es ok is ugyanolyan mertekben koncentralhatnanak a munkajukra mint "apa", akkor nem letezne az a maig letezo folyamat, h az egyetemen meg tobb no vegez, altalaban jobb eredmennyel, mint ffitarsaik, de erdekes modon a donteshozoi, politikai vagy egyeb fontos allasokban mar szinte cak ferfiakkal talalkozunk. A megoldas: a nok munkaba allasaval megvaltozott a vilag, igy benne a ffiaknak is meg kell. De ez nem lesz fajdalmas valtozas, ne ijedjetek meg:) Ha korulneztek Skandinaviaban, remek peldakat lathatunk arra, h hogyan tudjak az apak is kivenni a reszuket a gyereknvelesbol es a haztartasbol, ezaltal megteremtve a lehetoseget, h az anyanak n kelljen lemondania a szakmai elomenetelerol. A szoptatason kivul egy ferfi MINDENT el tud latni, ami szukseges... a komuves es burkolo melokkal hozott peldad csusztatas, ott ugyanis nem arrol an szo, h ha egy no akarna, ne vennek fel komuvesnek, max. furcsan neznenek ra a beidegzodesek miatt es egy ffit is felvesznek apolonak, ha nagyon szeretne, viszont a nok (egyelore) nagyon sok allashoz nem tudnak hozzajutni, mivel egyszeruen felszivodnak a csalad miatt, igy egy ceg felsovezetoi kozt mar alig lehet not latni es nem azert mert nem lenne ra kepes... aberek kozti kulonbsegrol (ua.iskolai egzettseg es szakmai tapasztalat eseten is!) pedig meg nem is beszeltem...

Laci A Lakli 2018.06.25. 03:47:43

@vértér:
Mondjuk a szoptatást gyerekenként 2 évig ajánla a WHO az első pár hónapban 3-4 óránként, de néha ha a baba úgy szereti akkor 2-3 óránként is kell. Utánna már talán -ha szerencsés a szülő - átalussza a baba az éjszakát, de nappal akkor is kell 4-5 órénként szoptatni a csecsemőt. A szoptatás természetesen kemény fizikai megterheléssel is jár, ugyanis a nőből nem kevés tápanyagot vesz ki a baba + a kialvatlanság... Tehát cirka 1 évig, ha a nők teljesen azonos képességű is, akkor sem tudna ugyanolyan értékű munkát végezni, mint egy férfi. 3 gyerekkel számolva ez minimum 3 év kiesés, és aki 2 évig szoptat annak akár 6 év is. Szóval a "szoptatást" nem kéne elbagatleizálni.

SZPIITII 2018.06.25. 04:25:27

@vértér:
Buta vagy és önző.
A szakmai előmenetel tudod hány nőt érint 10-ből? 1-et, aki pont te vagy és te azt szeretnéd, hogy neked jó legyen, ezért a másik 9 nőre ráerőlteted azt a rendszert, ami neked jó.
A feminizmus egyben szexista is. Miért? Pont azért, mert azt akarják, hogy kvóta legyen a parlamentben, mert egy nőt, egy nő tud a legjobban képviselni. Szóval ez szexizmus.
Előjogok? Nem tudom miről beszél, de mint európai, keresztény, fehér, férfiként mindenhol ezzel jönnek, hogy előjogaim vannak. Nem tudom, hogy miről beszélnek, de eddig nem kaptam meg őket, úgyhogy ha lehet, még holnap érkezzen meg, mert így is késtek vele néhány évet.
"az egyetemen meg tobb no vegez, altalaban jobb eredmennyel, mint ffitarsaik, de erdekes modon a donteshozoi, politikai vagy egyeb fontos allasokban mar szinte cak ferfiakkal talalkozunk. "
A bemagolási és puskázi képességek, mert a nőket azért nem kell félteni, milyen összefüggésben vannak azzal, hogy valaki kemény munkával, kapcsolati háló bővítéssel vezetővé tud válni?
Lehet, hogy a nők nem is akarnak vezetők lenni, nem igaz? Politikában meg végképp nem számít, hogy nő vagy férfi, mert az átlagember maximum ismer 2-3 pártot és arra szavaz, akinek a nevénél az van, szóval erős csúsztatás, hogy azért van ennyi férfi a parlamentben, mert a férfiak biztos csak férfit választanának. Szexista a gondolkodásod, látod?
A cég meg valszeg azt fogja kinevezni, akinek a képességei alapján a legjobbnak tart az adott munkakörre. A kvóták által a nőknek a képességei nem nőnek, csak a szintet viszik lejjebb. Ha én nő lennék, ezt a kivételezést megalázónak találnám.
" A szoptatason kivul egy ferfi MINDENT el tud latni, ami szukseges..." - ha te így látod, akkor te nem vagy anyatípus és ne vállaljál gyereket az ő érdekében, hanem nyugodtan foglalkozz a szakmai előmeneteleddel. Sok sikert hozzá!

desw 2018.06.25. 05:59:21

@vértér:

"Az altalad emlegetett "ferfigyulolo feminizmus" nem letezik, csak azon ferfiak fejeben, kik meg vannak remulve attol, h elvesztik azon elojogaikat, amik eddig pusztan csak azert jartak nekik, mert ferfiak."

Sorolj már fel néhányat ezekből az előjogokból!

"az egyetemen meg tobb no vegez, altalaban jobb eredmennyel, mint ffitarsaik,"

Hát ha a himi-humi szakokat is beleszámítjuk, akkor ez mindenképpen igaz.

" de erdekes modon a donteshozoi, politikai vagy egyeb fontos allasokban mar szinte cak ferfiakkal talalkozunk. "

Ennek vajon mi lehet az oka? Hímsovinizmus?

csakférfi 2018.06.25. 06:48:59

@vértér:
Mekkora egy baromsàgot írtàl komment gyanànt.
A feminizmus okafogyottà vàlt.
Erröl szòl a poszt.A legtöbb nö akit eddig kérdeztem (nem reprezentatív felmérés csak sima beszélgetés) rühelli hogy neki is dolgoznia kell meg a férjének is.
Föleg olyanok akik 3 müszak mellett gyerekeket is nevelnek. Titkon visszasírjàk nagyanyàink "hàztartàsbeli" föàllàsu anyasàgàt.
Amikor a férfi egyedül keresett annyit ami a csalàd megélhetéséhez elég volt.
Persze ettöl öntudatos nönek mondjàk magukat.
Màsik.
Majdha a bíròi gyakorlatban vàlàskor (amit a nök 80%a adott be) a gyereket nem az anyànàl helyezik el nagytöbbségben....na akkor beszélhetünk egyenjogusàgròl.
Akkor lesz egyenjogu a férfi a növel.
Így csak a férfiak vannak hàtrànyban.
Azaz a hisztis (feminista) picsàk miatt a férfiak hivatalosan nem egyenranguak ,ezesetben.
Túltoltàk ezt a nök.
Ideje lenne ezen vàltoztatni az olyan véleményvezérnek mint Te.
Màrha ki tudsz jönni abbòl a férfigyülöletböl amive sajat magad sodortad a sok hülyeséggel amit olvasgattàl.

midnightcoder2 2018.06.25. 06:50:53

Ez a kérdés meg fogja oldani önmagát. A derék feminista liberális európai társadalom nem önfenntartó. Ergo, előbb-vagy utóbb jönni fognak azok a migrik, akiknél a feminizmus mint ilyen a szótárban sem létezik, és persze hozzák magukkal a vallásukat, kultúrájukat, értékrendjüket ahol a nő kb. a kecske és a csirke között helyezkedik el, de mindenképpen mélyen a teve alatt.

erkölcsi hulla 2018.06.25. 09:39:22

@vértér: Remélem legelább te elhiszed amiket itt hazudozol.

Egyébként meg: "A tolerancia és az apátia a haldokló társadom erényei." - Arisztotelész

bluberi 2018.06.25. 19:26:13

@A te embered: Milyen témákban és mi alapján mondja azt, hogy " a nők ... egyenjogúsága ... mostanra nem tökéletes módon, de tagadhatatlanul megvalósult"?
Például itt 2017-es Global Gender Gap Report, ami szerint Magyarország a világátlag alatti besorolást kapott, elsősorban a nők alacsony politikai részvétele és korlátozott gazdasági lehetőségei, részvétele miatt. www3.weforum.org/docs/WEF_GGGR_2017.pdf

A kisebbségek egyenjogúságát illetően hasonlóan, milyen témákban és mi alapján mondja, hogy "tagadhatatlanul megvalósult"? Magyarországon a cigányok jelentős része él ma is szegregáltan, embertelen körülmények között; érettségit és diplomát az átlagnál lényegesen alacsonyabb arányban szereznek, és még nincs tíz éve, hogy cigány embereket azért lőttek agyon Tatárszentgyörgyön és máshol, mert cigányok.

desw 2018.06.25. 20:41:44

@bluberi:

Mire következtethetünk abból, hogy pl kevesebb női politikus van? Van olyan törvény, amely gátolja a nők pl választhatóságát, szavazati jogát?

A cigányok nem járhatnak iskolába? Azért nincs egyenjogúság, mert ők többnyire putriban élnek?

Nem keversz te fogalmakat? Egyenjogúság vs. egyformaság?

vértér 2018.06.25. 22:02:30

ELoszor a stilust, amellyel regaltok nem kommentelnem....de latom elevenbe tapintottam... @desw: a nok es a viganyok helyezete nemi osszefuggest mutat pont ugy, ahogy On is celoz ra: cinikus egy reakcio, miert nem jutnak el a nok a Parlamentbe? Tiltja vki? Nem, ilyen torveny valoban nincs, csak vhogy az otthoni megosztas es gyerekneveles kovetkezteben a noknek nem marad enrgiaja karriert epiteni, ugy haogy azt ferfiatrsaik megtehetik. Koztetek is volt olyan hozzaszolo, aki kedvesen leugatott, azzal, h en ne bagatellizaljam el a szoptatast, mert azt 2 evig kell, jo? Amugy nincs ilyen szabaly, elmondanam es ha lenne is, ennek megvalositasaban is sokat segithetnenek a ferfiak.. de hat latom, ti nem orultok annyira, h ma mar ti is babazhatnatok a korszellem hatasara, mint a skandinav ferfiak. Kar! Ok mar felfogtak, h a hagyomanos felallas, -miszerint apu dolgozik es teljesen kimarad a csalad eletebol, anya pedig otthon van egesz nap a gyerekkel, sokszor teljesen egyedul, elszigetelve es le kell mondania a munkajarol- az igazabol senkinek nem jo, ugyh inkabb meg kene osztani a terheket es a kulonbsegeink hekyett a hasonlosagainkra helyezni a hangsulyt. Partnerseg a jelszo! En igazabol azt sem ertem, h miert akarjatok TI eldonteni, h a feminizmusnak van-e letjogosultsaga...nekm nem jutna eszembe a melegek vagy a ciganyok fejevel gondolkozni es kijelenteni, h ok rosszul erzik amit ereznek! Ja apropo ciganysag, rajuk ugyanaz vonatkozik, elvileg jarhatnanak ok pasaretre iskolaba, nem jutnak el odaig, szoval kevesebb cinizmust legyszi!

vértér 2018.06.25. 22:16:40

@desw: sztem leirtam a okat is, olvasd vegig figyelmesen

bluberi 2018.06.25. 22:28:06

@desw: Abból, hogy lényegesen kevesebb nő van a parlamentben és a kormányban, mint férfi, arra lehet következtetni, hogy a nők társadalmi szintű érdekei és szempontjai lényegesen kevésbé érvényesülnek a törvényhozásban és a kormányzatban, mint a férfiaké.

Magyarországon a nők politikai részvételének elsősorban nem jogi akadályai vannak, hanem a szűkösebb munkaerőpiaci és jövedelmi feltételek; a társadalmi elvárások, amely elsősorban a nőktől várják a gyerekek és az idősek gondozását és a háztartási munka nagyobb részét, és a macsó politika kultúra vakkomondorral és fogd be kisanyámmal.

A cigányok jelentős részben szegregált osztályokba, iskolákba járnak Magyarországon, https://hu.wikipedia.org/wiki/Iskolai_szegregáció , és 2014 és 2016 között az oktatási minisztérium, személyesen Balog Zoltán erőfeszítéseket is tett ennek legalizálására - tudtommal végül sikertelenül.
Ugyanakkor a cigányok helyzete a közoktatásban jól mutatja a jogi egyenlőség és a valódi társadalmi esélyegyenlőség közötti óriási különbséget.

vértér 2018.06.25. 22:29:07

@csakférfi: hu ez nagyon erdekes, tenyleg ezt mondtak?

A te embered · bumerang19.blog.hu 2018.06.25. 22:34:12

@bluberi:
"azok az ideológiák és mozgalmak, amikért több évtizeddel(!!) ezelőtt küzdöttek különböző csoportok - legyen az a nők vagy a kisebbségek egyenjogúsága - az mostanra nem tökéletes módon, de tagadhatatlanul megvalósult."
Én ezt írtam. A régebbi csoportosulások céljainak eléréséről beszéltem és napjainkban a cél hiányáról, ami elindította a radikális feminizmust (a szüfrazsett mozgalmak azért küzdöttek, hogy a nőknek is legyen választójoga és egyenlő legyen a megítélésük(!!) a társadalomban.) Ennek elérésére gondoltam, ami nyilvánvalóan nem elég, de a keresetek közötti különbség már egy XX.-XXI.-századi probléma, amiről nem írtam.

A kisebbségeknek is megvan a joguk, hogy tanuljanak és jobban keresnek, csak jóval szűkösebb lehetőségekkel: ezért tennie kell a társadalomnak. De ettől még egyenjogúak, szabadok, tanul(hat)nak és jól keres(het)nek.

desw 2018.06.25. 22:41:36

@vértér:

Ne keverd a jogot a képességgel!

Sok nőnek nincs gyereke, aztán mégsem épített marha nagy karriert! Inkább eltartottként pucsít hol ennek a kannak hol annak, és elvan kur . . . izé kitartottként.

És mi van a titkárnőkkel? Sokkal több a nő. Most akkor mi van? A titkárnő lobbi kiutálta a férfiakat innen?

Az nem lehetséges, hogy -- erőszak és buta kvóták nélkül -- pusztán csak azért van több férfi vezető és politikus, mert a férfiak alkalmasabbak erre a pályára? Vagy titkárNŐ és óvóNŐ, . . . mert ott ti vagytok a jobbak?

De hogy konstruktív is legyek: mi lenne, ha nem mennétek el 58 évesen nyugdíjba, hanem dolgoznátok ti is 65 éves korotokig? Tudod, így lenne +7 évetek karriert építeni! Nos?

desw 2018.06.25. 22:45:45

@bluberi:

"Magyarországon a nők politikai részvételének elsősorban nem jogi akadályai vannak . . ."

Vannak bármilyen jogi korlátok?

"Ugyanakkor a cigányok helyzete a közoktatásban jól mutatja a jogi egyenlőség és a valódi társadalmi esélyegyenlőség közötti óriási különbséget. "

Szuper! Csak akkor ne keverd a fogalmakat. Jogilag nincs korlátozás, a képesség más kérdés.

vértér 2018.06.25. 22:54:16

@desw: en partolnam, h mindenki egyszerre menjen nyudijba, mar csak azert is mert a nok ovabb elnek (gyengebbik nem kifejezes ilyen szempontbol nem igaz).
Mindenre van pelda, de en alapvetoen nem ertek egyet a cicababak hozzaallasaval sem, sztem ok ugyanolyan elmaradottak es himsoven gondolkodasuak mint a sugardaddyk es egyaltalan nem mozditja elore a vilagot a felfogasuk. De persze ha vkinek jo ez a kiszolgaltatott, tojashejon lepkedo kapcsolat, (egyszer elhalmozlak, aztan ha olyat csinalnal ami nekem, az eltartodnak bem oke, akkor kapsz egyet) akkor legyen! Az altalad felsorolt szakmak azert noisednek el, mert nem lehet veluk sokat keresni, sot es most kapaszkodj meg, egyszer egy pszichiater ferfi ismerosom panaszkodott arrol, h mar az o szakmajaban sem lehet annyit keresni, miota megnovekedett a nok szama, szoval van itt osszefugges! A koltoi kerdesedre a valaszom egyertelmu nem. Nem alkalmasabbak a ffiak egyaltalan vezetonek, sot mostani tanulmanyok mar konkretan beszelnek arrol, h mennyivel kevesebb haboru es eroszak lenne, ha tobb lenne a noi vezeto. Megint csak Svedorszaggal jovok, ahol csupa noi kormany van es hat...eleg hatekonyak!

desw 2018.06.25. 23:09:35

@vértér:

"en partolnam, h mindenki egyszerre menjen nyudijba, mar csak azert is mert a nok ovabb elnek (gyengebbik nem kifejezes ilyen szempontbol nem igaz)."

Lécci lécci! Küzdjetek azért, hogy ti is 65 évesen mehessetek nyugdíjba! Végre láthatnánk, hogy nem csak a saját ilyen-olyan újabb előjog megszerzéséért harcoltok.

"A koltoi kerdesedre a valaszom egyertelmu nem. Nem alkalmasabbak a ffiak egyaltalan vezetonek, sot mostani tanulmanyok mar konkretan beszelnek arrol, h mennyivel kevesebb haboru es eroszak lenne, ha tobb lenne a noi vezeto."

Aha! Tehát feltételes mód!

Másrészt pedig nem hiszem, hogy a kevesebb erőszak mindig jobb. Nem mellesleg pont ezért vagytok rosszabb vezetők, mert megalkuvók és egyezkedők vagytok még akkor is, amikor nem kellene.

"Megint csak Svedorszaggal jovok, ahol csupa noi kormany van es hat...eleg hatekonyak!"

Várjunk még egy pár évet, aztán beszélgessünk erről a "hatékonyságról", ok? Én igazából azt látom, hogy a nehezen megszerzett jólétet most épp legyilkolják a nagy női empátiájukkal.

SZPIITII 2018.06.25. 23:14:22

@vértér:
Nekem nem is válaszolsz? :D
"mennyivel kevesebb haboru es eroszak lenne, ha tobb lenne a noi vezeto" - csak hiszed. Szerinted nem a férfiak érdeme a mostani rendszer és nem megannyi háború után érték el ezt az eredményt? Örülj neki, hogy a mai világban kevesebb a háború, de ezt a férfiak érték el. Menj vissza a középkorba és térdelj le a szomszédos ország vezére előtt, hogy lécci-lécci ne háborúzzunk.. xDDDD

Zalán Maurer 2018.06.26. 09:22:46

@vértér: figyu. Ferfi gyulolo nok sajnos igenis vannak. Es a ferfiak egy resze nem a jol megszokott pozicioik elvesztese miatt nem kedvelik a szelsoseges feministakat hanem mert feleslegesen es sok esetben a valosagot erdekeik szerint eltulozva alakitjak, valoban egyfajta viszont elnyomas fejében. Női vezetoi kepesseg tekinteteben isnerdemes korulnezni kik kedveltebbek vezetokent sajat beosztottjaik/munkatarsaik koreben, a ferfiak vagy a nok? Lehet eroltetni vmit de igenis vannak alapvetoen ferfias es noies szakmak amelyek vagy tamogatjak vagy nem tamogatjak az adott nemre jellemzo tulajdonsagokat az adott hivatasban
Es ennek leirasa, tenye nem azt jelenti hogy elvitatnank valamit a noktol ami amugy jogosan jarna de szandekos elveszik toluk, hanem azt jelenti hogy
van amihez Nő kell es van amihez Ferfi.
Vannak allamvezeto Nők is akik latszatra is es belul nem veletlenul ferfiasak...
A te logikad szerint akkor beszelhetunk egyenlosegrol, amikor majd annyi nő lesz a Forma 1-ben mint ferfi? Ez szted relevans elvaras? Na ugyanennyire evidens a helyzet mas kevesbe egyertelmu foglalkozasok hivatasok eseteben is. Az evolucio maskepp alkotott a két nwm tekinteteben: idegrendszeri, szellemi, fizikai szinten, es sok mas egyeb teruleten a ferfi es a nok kozott. Amely apo, de jelentos kulonbsegek, es ezek hatarizzak meg ki miben jobb igy egeszitve ki egymast elonyeit.

Miert nem vadasztak a nok is es miert csak a ferfiak epitettek csapdákat? Egy no nem kepes csapdat kesziteni? Vagy elnyomták a csapdakat keszito ferfiak a barlangokban a tuzet orzo noket? Hagyjuk mar...

tireless treehugger 2018.06.26. 19:18:02

a kérdésre válaszolva:
a feminizmus része lesz a középosztály kultúrájának, ma már kiterjedt kulturális-társadalmi-gazdasági-tudományos háttere van. Közben tovább alakul, magába olvasztja a multikultit, a globalizációt, az erőszakmentességet és maga alá gyűr egyéb szubkultúrákat mint például a maszkulin.

Oké, tudom, otthon a falu tornyából ez nem látszik, de a világ meghatározó folyamatai a világvárosokban és megarégiókban keletkeznek, a maradék csak jelentős késéssel fogadja be, akkor is csak korbács/háború/gyarmatosítás segítségével.

bluberi 2018.06.26. 20:39:13

@desw: Igen, a nők politikai részvételének vannak közvetett jogi korlátai is. Például a családon belüli erőszak elleni törvénycsomag, az isztambuli egyezmény törvénybe iktatása. A családon belüli erőszak áldozatai többségükben nők, és mivel jog nem biztosítja nekik a szükséges védelmet, és ez elsősorban nőket fog visszatartani a közszerepléstől, a jog hiányos működése jelenti az akadályt. Balogh vakkomondor József felesége várhatóan nem fog pályázni a polgármesteri posztra.

Ha megfelelő képességű cigány gyerekeket nagy arányban minősítenek tévesen sni-nek, és emiatt nem megfelelő szintű oktatást kapnak, az jogi korlát? wiki: bit.ly/2IthUFI

Társadalmi szinten nézve a közoktatásnak rengeteg szabálya és informális gyakorlata van arra, hogyan és mit kell tanítani és értékelni az iskolában. Másrészt a különböző közoktatási rendszerek jellemezhetők aszerint, hogy mennyiben segítik a társadalmi mobilitást, vagyis azt, hogy az elért iskolai eredményekben valóban a csak képesség számítson. A magyar oktatási rendszer európai
összehasonlításban ebből a szempontból kifejezetten rosszul teljesít:
24.hu/belfold/2017/04/21/hiaba-masznak-ki-mellette-magyarorszag-tovabbra-is-ul-a-godor-feneken/

desw 2018.06.27. 05:29:53

@bluberi:

Nagyon erőltetett, amit írsz, nem gondolod?

Mintha minden nőt véresre verne a férje naponta, és így szegények nem tudnak közszerelővé válni. Meg aztán épp a diplomás nők vannak egyedül, se gyerek, se férj, szóval nagyon butuska érv volt felhozni ezt JOGI korlátként.

A szegregáció kérdése is érdekes, ugyanis a tanárok kb 80%-a nő, szóval leszel szíves ezt (is) magatokon számonkérni.

Érdekes az is, hogy pl Bp-n elég sok kínai/külföldi gyerek van, mégsem szegregálja őket senki.

bluberi 2018.06.27. 21:09:31

@desw: Lehet, hogy erőltetettnek tűnik, de ha az kérdés, hogy felelős-e a magyar jogrendszer és annak gyakorlata, a gyámhatósági ügyintézők, a rendőrök és a bírók hozzáállása azért, hogy a családon belüli erőszak elkövetői, akik túlnyomórészt férfiak, megússzák, akkor a válasz egyértelműen igen. És bár a magyar nőknek évente kb. 5%-a él át fizikai bántalmazást, vannak közismert esetek, és az, hogy milyen bántalmazást lehet büntetlenül elkövetni egy nővel szemben minden magyar nő számára viszonyítási pont. Hasonlóan a prostitúcióban élőkhöz, akik kb 10 ezren vannak Magyarországon, de minden nő számára viszonyítási pontot jelentenek abban, hogy mit lehet megtenni egy nővel, ha szegény vagy anyagilag függő helyzetben van.

A cigányok oktatási szegregációjában biztosan van felelőssége az egyes tanároknak is, de az államnak itt sokkal többet kénne tennie. Kezdve a tanárok fizetésével, ami a diplomát igénylő szakmák között az egyik legalacsonyabb, folytatva az iskolák oktatási felszereltségével, és persze az integrált oktatás melletti kiállással, a szükséges képzések és szakemberek biztosításával.

A cigányok társadalmi helyzete egyébként úgy került szóba, hogy a poszt szerzője szerint a társadalmi esélyegyenlőségük nagyjából megvalósult. Kérdés, hogy ezt milyen tapasztalatok vagy kutatás alapján gondolja.

desw 2018.06.28. 06:56:07

@bluberi:

"Lehet, hogy erőltetettnek tűnik, de ha az kérdés, hogy felelős-e a magyar jogrendszer és annak gyakorlata, a gyámhatósági ügyintézők, a rendőrök és a bírók hozzáállása azért, hogy a családon belüli erőszak elkövetői, akik túlnyomórészt férfiak, megússzák, akkor a válasz egyértelműen igen. És bár a magyar nőknek évente kb. 5%-a él át fizikai bántalmazást, vannak közismert esetek, és az, hogy milyen bántalmazást lehet büntetlenül elkövetni egy nővel szemben minden magyar nő számára viszonyítási pont."

A férfiakat nem testi, hanem inkább lelki bántalmazás éri. Ezt kb sehogy sem lehet bizonyítani, így jön le az, hogy a férfi az erőszakos barom és szegény ártatlan nő. Pedig nehezen tudom azt elképzeni, hogy egy férfi csak úgy hirtelen, minden előzmény nélkül pofánveri otthon az asszonyt. Jó eséllyel hosszú évek alatt felgyűlt lelki terror végeredménye a pofon.

" Hasonlóan a prostitúcióban élőkhöz, akik kb 10 ezren vannak Magyarországon, de minden nő számára viszonyítási pontot jelentenek abban, hogy mit lehet megtenni egy nővel, ha szegény vagy anyagilag függő helyzetben van."

Maximálisan elítélem, ha egy nőt prostitúcióra kényszerítenek, ez egyértelmű. Viszont azokat a kurvákat ne sajnáljuk már, akik önszántukból és a könnyebb pénzkeresés miatt azok. El lehet menni a teszkóba krumplit pakolni havi 80-ért, de persze ezt napi egy mélytorkozással könnyebb megkeresni.

A kitartott barátnő/feleség kurvákról meg ne is beszéljünk már, pedig jóval többen vannak, mint az elsőre látszik, ráadásul az állam is asszisztál a férfi kizsigerléséhez. (pl. válásnál anyu viszi a fél házat, holott adott esetben lófaszt sem rakott bele)

"A cigányok oktatási szegregációjában biztosan van felelőssége az egyes tanároknak is,"

Ők ugye többnyire nők.

"de az államnak itt sokkal többet kénne tennie. Kezdve a tanárok fizetésével, ami a diplomát igénylő szakmák között az egyik legalacsonyabb. . . "

Aha. Tehát ha a tanár többet keresne, akkor nem baszná ki az osztályból az üvöltöző kiscigót?

"folytatva az iskolák oktatási felszereltségével"

Több zsírkréta és már nincs is szegregáció, mi?

"és persze az integrált oktatás melletti kiállással, a szükséges képzések és szakemberek biztosításával."

Egyelőre az látszik biztosan, hogy ahol van renitens diák, ott az egész osztály teljesítménye sokkal gyengébb. Nem hinném, hogy az osztály leghülyébb diákjához kellene alkalmazkodni. És azt sem hiszem, hogy az állam feladata lenne a 8-10-12 éves T. baltaarcú anyuka és apuka által félrenevelt kisköcsög megnevelése.

"Cigányok társadalmi helyzete egyébként úgy került szóba, hogy a poszt szerzője szerint a társadalmi esélyegyenlőségük nagyjából megvalósult."

Nem!!! Mondom, hogy kevered a fogalmakat és ferdítesz, hogy magyarazd a magyarázhatatlant! EgyenJOGuságról beszélünk!

Egy cigánynak vagy neked nőként pontosan ugyanannyi JOGotok van pl elindulni egy választáson, szavazni, tanulni vagy céget alapítani, . . . mint nekem fehér férfiként.

Az más kérdés, hogy neked nőként mennyi esélyed van pl. megnyerni egy választást, sikeres céget vinni, . . . de fájdalom, ez a te ill. az ellenfél képességétől függ, nem az általad hamisan egyenlőtlennek mondott törvények és JOG miatt.

bluberi 2018.06.29. 19:57:50

@desw: Igen, a jog gyakran nem biztosítja a társadalami esélyegyenlőséget, viszont időnként változik, hosszú távon, évtizedek alatt jellemzően a nagyobb esélyegyenlőség irányába. Például a nők 1919 óta szavazhatnak Magyarországon, és 1945 óta a férfiakéval egyenlő feltételek mellett; a házasságon belüli nemi erőszak 1997 óta bűncselekmény Magyarországon, a családon belüli erőszak 2013 óta önálló btk tényállás.
Az aktuális jog semmit nem mond arról, érvényesül-e az társadalmi esélyegyenlőség, és ha nem, merre változik a társadalom, merre fog változni a jog.

Továbbra sem derült ki, milyen kutatások vagy tapasztalatok alapján állítja a szerző, hogy Magyarországon a nők és és a cigányok társadalmi esélyegyenlősége nagyjából megvalósult, illetve ha ezt nem állítja, akkor a jog és a társadalom működése igazságtalan, tehát arról lenne érdemes beszélni, hogyan kéne a jognak és a társadalomnak változnia.

desw 2018.06.29. 22:34:33

@bluberi

Továbbra is kevered a fogalmakat.

A jogegyenlőség az, ha pl egy futóversenyen nem diszkriminálnak mondjuk a bőrszínem miatt. Benevezhetek és indulhatok, ha sárga vagyok, ha fekete, ha fehér. Aztán hogy mennyi az ESÉLYEM megnyerni a futóversenyt, az már csak a saját ill. az ellenfél képzettségétől függ.

Azt azért vázolhatnád, hogy pl. a politikai vagy a cégvezetői egyenlőséget miként képzelnéd el! Pl legyen kvóta? Vagy mégis hogy?

desw 2018.06.29. 22:38:26

@bluberi

"Továbbra sem derült ki, milyen kutatások vagy tapasztalatok alapján állítja a szerző, hogy Magyarországon a nők és és a cigányok társadalmi esélyegyenlősége nagyjából megvalósult, illetve ha ezt nem állítja, akkor a jog és a társadalom működése igazságtalan, tehát arról lenne érdemes beszélni, hogyan kéne a jognak és a társadalomnak változnia. "

Aha! Tehát ha nekem pók hassal és víz fejjel nincs esélyem megnyerni pl egy futóversenyt a sok edzett és sportos ellenféllel szemben, akkor rossz a jog, ugye?

bluberi 2018.06.30. 09:39:52

@desw: Igen, a társadalmi esélyegyenlőség nehéz kérdés, de a botorkáló, idős embereket és a kisgyerekes anyákat általában segítik, előreengedik az emberek, és értik, hogy ez alapvetően helyes. A társadalmi esélyegyenlőség ugyanez társadalmi szinten.

Szerencsére nem kell a semmiből kitalálni, mert már száz éve vannak társadalmi intézmények, amelyek az esélyegyenlőséget szolgálják, például a közoktatás, a közegészségügy, a hajléktalanellátás, stb. Ezek ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatások, hogy azok is hozzájussanak alapvető társadalmi feltételekhez, akik ezeket nem tudnák megfizetni.

A jog nem "jó" vagy "rossz", hanem jobban vagy kevésbé felel meg a társadalmi esélyegyenlőség biztosításának. A jog az éptestű emberek számára akkor is jó volt, amíg a közintézményeket nem kötelezték az akadálymentesség biztosítására, és a lépcső is biztosítja a "jogegyenlőséget", hiszen mindenkinek egyformán joga van felmenni rajta. Ugyanakkor a kerekesszékes emberek számára elérhetőbb, esélyegyenlőbb a társadalom, amióta az akadálymentesítés törvényi előírás.

desw 2018.06.30. 12:48:34

"Igen, a társadalmi esélyegyenlőség nehéz kérdés, de a botorkáló, idős embereket és a kisgyerekes anyákat általában segítik, előreengedik az emberek, és értik, hogy ez alapvetően helyes."

Ezzel nincs is semmi baj, ez így természetes.

"Szerencsére nem kell a semmiből kitalálni, mert már száz éve vannak társadalmi intézmények, amelyek az esélyegyenlőséget szolgálják, például a közoktatás, a közegészségügy, a hajléktalanellátás, stb. Ezek ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatások, hogy azok is hozzájussanak alapvető társadalmi feltételekhez, akik ezeket nem tudnák megfizetni."

És láthatjuk is, hogy milyen szinten működnek ezek a szolgáltatások => aki jót akar, mehet maszekhoz. És pontosan azért, mert az állami intézmények nem szűrhetik ki a felhasználókat.

Miért jobb pl egy maszek iskola/egyetem? Mert ott szűrik, hogy kit vesznek fel. Nem azért basszák ki, mert fekete vagy sárga, hanem azért, mert idióta vagy antiszociális, ezzel védve a tanulni akaró diákokat.

No, ez a gondom a szegregáció ellenzésével. Persze, a PC az, ha nem rughatják ki a balhézós/félhülye kiscigót, de vajon tényleg ez a jó a többieknek is? Nem hinném! És a végeredménye a butuska píszískedésnek: 1-2 renitens miatt százak szívnak. Gratulálok!

"A jog nem "jó" vagy "rossz", hanem jobban vagy kevésbé felel meg a társadalmi esélyegyenlőség biztosításának. A jog az éptestű emberek számára akkor is jó volt, amíg a közintézményeket nem kötelezték az akadálymentesség biztosítására, és a lépcső is biztosítja a "jogegyenlőséget", hiszen mindenkinek egyformán joga van felmenni rajta. Ugyanakkor a kerekesszékes emberek számára elérhetőbb, esélyegyenlőbb a társadalom, amióta az akadálymentesítés törvényi előírás. "

Megint kavarsz! Ezzel sincs semmi baj, de ebben a példában is az van, hogy valaki (pl egy mozgássérült) KÉPTELEN lenne segítség nélkül bemenni az épületbe. Hiába erőlködik, nem fog kinőni a lába, stb.

A politikai/cégvezetői/egyéb női kvótákkal az a baj, hogy ott ti nem is akartok megfelelni az elvárásoknak, hanem egyből nyerni akartok még akkor is, ha alkalmatlanabbak vagytok az adott feladatra.

Legyen kvóta a nőknek pl az agysebészeknél is? Legyen! Igaz, hogy nagyon béna sebész lett, de tudod, nő, így kvótával elvégezte az egyetemet és agysebész lett. Akarnád, hogy a szerettedet ilyen kvótás kókler műtse? Nem hinném!

Szóval a jogokat és a kötelezettségeket EGYÜTT kellene követelni. Vagy mindkettőt, vagy egyiket sem!

bluberi 2018.07.01. 21:04:31

" aki jót akar, mehet maszekhoz. "
Igen, ez Magyarországon ma így van, de állítólag vannak európai országok, ahol a közegészségügyi szolgáltatás is elfogadható színvonalú. A magyar kórházakból ellopott milliárdokat szerintem a kormányon érdemes számonkérni.

Az alapítványi iskolák a befizetett pénzekből jobbak. A finn iskolarendszernek például az az egyik kulcsa, hogy iskola működtetésért nem lehet pénzt kérni, emiatt kevés a magániskola, mindenki az állami iskolákba viszi a gyerekeit, így közös társadalmi érdek, hogy minden iskola magas színvonalú legyen. Azok is, amennyire látni.
A magyar iskolákból ellopott milliárdokat szintén a kormányon érdemes számonkérni szerintem.

A cigányok integrált oktatásából adódó feladatokat és konfliktusokat a tanárok túlnyomó része képes kezelni, de több tanár kéne, jobb iskolai felszerelés, magasabb fizetés, hogy a tanároknak ne a másodállásukkal és a megélhetésükkel kelljen folyton foglalkoznia, kevesebb bürokrácia, kevesebb gettó és szegénytelep...

A kerekesszékes emberek eddig is megoldották az ügyeiket, például felhatalmazással, de ma már azt gondoljuk, hogy ez súlyosan sérti a társadalmi esélyegyenlőséget. Nem a kerekesszékes emberek változtak, hanem közintézmények látogathatósága lett része a társadalmi esélyegyenlőség szempontjainak, és ezt az állam többek között az akadálymentesítéssel biztosítja.

A rászorlóknak való segítség, az esélyegyenlőség az emberek túlnyomó része számára teljesen természetes. Az már kevésbé ismert, azt hiszem, hogy a társadalmi esélyegyenlőség köré és mértéke nem kőbe vésett adottság, hanem a társadalom története során változik, hosszú távon jellemzően a nagyobb esélyegyenlőség irányába.

Például előttünk van egy gondoskodási válság, egyre több az idős ember, gyakran egyedülállók, és ha vannak is gyerekeik, gyakran tőlük messze élnek és dolgoznak, nem tudnak közvetlenül gondoskodni róluk. Ez már Magyarországon is bent van a közbeszédben, sajnos a kormány neoliberális elvet követve az állam helyett az emberekre tolta a feladatot, amikor törvénybe írta a kötelező gondoskodást, de ezzel együtt jó, hogy beszélünk róla. A nők és a cigányok helyzetével kapcsolatban is ezt javaslom, és azt, hogy az ember tájékozódjon a társadalomtudományos kutatások eredményéről, épp úgy, ahogy egy orvosi vagy autóvezetési kérdéssel kapcsolatban tenné.

desw 2018.07.02. 10:30:45

"Igen, ez Magyarországon ma így van, de állítólag vannak európai országok, ahol a közegészségügyi szolgáltatás is elfogadható színvonalú."

Az eü eszközök és gyógyszerek az ájfónhoz hasonlóan világpiaci áron vannak. Majd ha a magyar álompolgárok is befizetnek a németekhez hasonlóan havonta 50-100 ezer ft-ot a jelenlegi pár ezer helyett, akkor érdemes német szolgáltatást várni.

"Az alapítványi iskolák a befizetett pénzekből jobbak."

A tandíjnak mindenképpen van indirekt hatása: píszí módon ki lehet szűrni a cigó és a proli kölykét, akik csak a törvényi kényszer miatt járnak iskolába, mert proli apu nem fog fizetni.

Baromi nagy hátránya ennek az, hogy a csóró és tehetséges diák így szívhat a sok idióta és renitens között az államiban. => buta dolog a szegregáció ellenzése, mert igenis ki kellene baszni a renites diákokat védve így a többit.

"A cigányok integrált oktatásából adódó feladatokat és konfliktusokat a tanárok túlnyomó része képes kezelni . . . "

Akkor?

"kevesebb gettó és szegénytelep..."

Aha! Ezt mintha már próbálták volna az agyhalott píszí libsik a "nagysikerű" Fészekrakó programjukkal Miskolcon. A putrisok kaptak lakásokat egy normális lakótelepen (Avas ltp), és ahogy várható is volt, le is pusztítottak mindent.

www.youtube.com/watch?v=Hubld2QvqKo

Persze nyilván mindenhol a világban a többségi társadalom a hibás a sikertelen integrációért, a kisebbség tagjai egy picit sem.

"Például előttünk van egy gondoskodási válság, egyre több az idős ember, gyakran egyedülállók, és ha vannak is gyerekeik, gyakran tőlük messze élnek és dolgoznak, nem tudnak közvetlenül gondoskodni róluk. Ez már Magyarországon is bent van a közbeszédben, sajnos a kormány neoliberális elvet követve az állam helyett az emberekre tolta a feladatot, amikor törvénybe írta a kötelező gondoskodást,"

Az állam miből tudna több nyugdíjat fizetni? Ok, tehát az általunk befizetett adókból.

Egyébként nagyon butuska dolog mindent az államtól várni!

"A nők és a cigányok helyzetével kapcsolatban is ezt javaslom, és azt, hogy az ember tájékozódjon a társadalomtudományos kutatások eredményéről, épp úgy, ahogy egy orvosi vagy autóvezetési kérdéssel kapcsolatban tenné."

Esetleg végre válaszolhatnál is, hogy pl a politikában/cégvezetésben miként kellene mégjobban segíteni a nőket?

bluberi 2018.07.03. 21:44:24

@desw: Visszatérnék arra, hogy az oktatás és az egészségügy színvonala összefügg az erre fordított pénzzel. Kis netes kereséssel azt találni, hogy 2017-ben
az egészségügyre 1.600 mrd
az oktatásra 670 mrd
stadionokra - a 2014-19 közötti 340 mrd-ot 6 évre elosztva évi - 60 mrd
forintot költött a magyar állam. Vagyis a stadionépítés a teljes magyar egészségügy és nyugdíjrendszer 3%-át, a teljes magyar közoktatás 10%-át kapja 6 éven át. Az oktatás vagy az egészségügy szakmai kérdéseinek megvitatása előtt szerintem ezekről az arányokról kellene beszélni.

Igen, a cigányoknak is felelősséget kell vállalniuk magukért. De ha az állam nem biztosítja az egyenlő, integrált és elfogadható szintű oktatást, aminek révén a cigány fiatalok is képzett emberekké válhatnak, és gondoskodni tudhatnak magukról, akkor először az államot és az állam által eltűrt kirekesztő társadalmi gyakorlatokat kell számonkérni, és a cigány fiatalokat csak utána.

Magyarországon a nők helyzetét leginkább talán az javítaná, ha a többségében vagy túlnyomórészt nők által végzett munkák lényegesen nagyobb anyagi és társadalmi elismerést kapnának: a nem-orvos egészségügyi dolgozók, az általános és középiskolákban dolgozók, a kiskereskedelemben dolgozók, a főállású gondoskodási munkát végzők. Erre sokféle eszköz van, az állami szektorban a kiszámíthatóbb életpálya, a piaci szektorban például a szakszervezetek jogköreinek szélesítése, a 6 órás munkaidő elérhetővé és megfizethetővé tétele, stb.

desw 2018.07.07. 05:38:06

@bluberi:

"Kis netes kereséssel azt találni, hogy 2017-ben az egészségügyre 1.600 mrd az oktatásra 670 mrd stadionokra - a 2014-19 közötti 340 mrd-ot 6 évre elosztva évi - 60 mrd forintot költött a magyar állam. Vagyis a stadionépítés a teljes magyar egészségügy és nyugdíjrendszer 3%-át, a teljes magyar közoktatás 10%-át kapja 6 éven át. Az oktatás vagy az egészségügy szakmai kérdéseinek megvitatása előtt szerintem ezekről az arányokról kellene beszélni."

Demagóg!

ÉVENTE ~200 milliárd megy a cukorbetegek kezelésére.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_sporolhatna_konnyeden_evi_szazmilliardot_a_magyar_egeszsegugy.645419.html

A cukorbetegség tipikusan a helytelen életmód eredménye. És hol vannak még az egyéb kövérséggel összefüggő betegségek ill. a drága dohányos és alkesz polgárok kezelési költségei, ugye?

A tanár már nem tud mit kezdeni a 7-10 évesen iskolába kerülő gettós cigó kölykökkel, akik jó eséllyel már kisebb-nagyobb lopásokon és drogozáson is túl vannak. Az erőltetett integrált oktatással csak a többi diákkal baszunk ki.

Az eü. dolgozók ill tanárok (tűzoltók, rendőrök, mentősök) béremelését határozottan támogatnám én is, de persze nemcsak a nőkét, hanem a férfiakét is. A nem állami munkahelyen dolgozók bére viszont a munkaerőpiac dolga, nem kellene belevauzni.

És nem kellene annyira védeni a várandós ill. kismamákat sem, és akkor nem kerülnék a munkaadók őket. Lazán elfetrenghet otthon anyuka 3-6 évet is a munkaadó pénzén, így inkább kerülik a szülőkorban lévő nők alkalmazását.

bluberi 2018.07.11. 19:58:21

@desw: Igen, szerintem is abszurd, hogy Magyarországon a stadionépítés kiadásai összevethetők a közoktatás vagy az egészségügy éves kiadásaival, és szerintem is szomorú, hogy 200mrd-ot költünk a cukorbetegek kezelésére. De a stadionépítések kiadásait a kormány meg az országgyűlés két nap alatt átrakhatná az oktatáshoz vagy az egészségügyhöz, az építkezések pedig leállíthatók vagy el sem kezdhetők, a cukorbetegség viszont nem szüntethető meg törvénnyel vagy kormányrendelettel. A cukorbetegek meghalnának kezelés nélkül, újabb stadionok nélkül viszont még talán elvegetálunk egy ideig.

Azt, hogy egy pedagógus mire képes szerintem inkább szakemberek mondják meg, például más pedagógusok, oktatáspolitikusok, stb. Ahogy az egészségügyben is inkább az orvosok tudják, hogyan és milyen körülmények között érdemes gyógyítani, az oktatásban is inkább a tanárok tudják, milyen szakértelem és környezet szükséges az integrált oktatáshoz, és ha az nincs meg, annak milyen következményei vannak.

A munkaerőpiacon a piaci és az állami szektorban is régóta van állami szabályozás: van minimálbér, vannak szakszervezetek, van munkatörvénykönyv, vannak kötelező bérjárulékok, stb. Ezeket lehetne használni a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására - de a magyar állam nem használja.

A gyesről visszatérő nő kiváló munkaerő, de érthető okokból inkább 6 vagy 4 órában dolgozna, amit a magyar bér- és járulékrendszer nem igazán támogat. Itt tehetne az állam azért, hogy nők többet dolgozzanak és több gyereket tudjanak vállalni. De nincs mire meg hova.

desw 2018.07.12. 07:27:51

@bluberi:

"Igen, szerintem is abszurd, hogy Magyarországon a stadionépítés kiadásai összevethetők a közoktatás vagy az egészségügy éves kiadásaival"

Nem összevethető: eü ÉVENTE 2000 milliárd, stadion HÉT ÉV alatt 350 milliárd

" és szerintem is szomorú, hogy 200mrd-ot költünk a cukorbetegek kezelésére."

Ez már önmagában 10%-a az eü költségvetésnek. Plusz dohányosok, kövérek, alkeszek . . . gyanítom, hogy az eü kiadás min 25-30%-a ezekre az emberekre kidobott pénz.

"De a stadionépítések kiadásait a kormány meg az országgyűlés két nap alatt átrakhatná az oktatáshoz vagy az egészségügyhöz . . ."

Szerintem zárjuk be a színházakat és a balettintézetet is. Nem, nem kellene egy stadion sem, csak demagóg az állítani, hogy ha nem lenne, akkor minden szép és jó lenne.

"Azt, hogy egy pedagógus mire képes szerintem inkább szakemberek mondják meg, például más pedagógusok, oktatáspolitikusok, stb."

Hát megmondták és látjuk az eredményt!

Ha nem akarsz diktatúrát, akkor nem kötelezheted a szülőket arra, hogy hová vigyék a gyereküket iskolába. A jobbmódú szülő viszi a maszek suliba, így pont az általad védett csórók szívják meg az erőltetett integrált oktatással..

"A munkaerőpiacon a piaci és az állami szektorban is régóta van állami szabályozás: van minimálbér, vannak szakszervezetek, van munkatörvénykönyv, vannak kötelező bérjárulékok, stb. Ezeket lehetne használni a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására - de a magyar állam nem használja."

Ezt hogy érted? Legyen külön női és férfi járulék?

"A gyesről visszatérő nő kiváló munkaerő, de érthető okokból inkább 6 vagy 4 órában dolgozna, amit a magyar bér- és járulékrendszer nem igazán támogat. Itt tehetne az állam azért, hogy nők többet dolgozzanak és több gyereket tudjanak vállalni. De nincs mire meg hova. "

Lehet akár napi egy órában is hivatalosan dolgozni, vagy akár alkalmi jelleggel is. Itt nem az állami szabályozás a rossz szerintem, hanem a munkaadó nem akar ilyen munkaerőt. A 3 éve gyes meg pont arra jó, hogy a nő teljesen kiessen a szakmájából, és legalább drága is a munkaadónak => kb senki nem akar anyuka munkaerőt