Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

A baloldali összefogás nem fog sikerülni

2017. augusztus 12. - A te embered

Még csak 2017 augusztusát írjuk, de már szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a 2014-es összefogáshoz hasonlóan, még csak alakulófélben levő baloldali csoportosulás nem fog sikerülni. Nehéz véleményt mondani valami olyanról, ami hivatalos formában még meg sem alakult, de részeinek szereplőit, pártjait persze tökéletesen ismerjük.

Az összefogásban résztvevőknek kettő, különböző magas hegységet kell legyűrniük. Az első hegység viszonylag alacsony, de elég nyilvánvaló, hogy senki nem vitt magával semmilyen eszközt vagy segítséget, nemhogy oxigénpalackot. Az első magát a megalakulást jelképezi. Hiszen más ország ellenzéke érdekes módon az addigi kormány leváltásának reményében képes meghozni azt a döntést, hogy összefog olyan emberekkel, akikkel alapesetben nem akarna koalícióra lépni. 

Ahogy Orbán mondta, mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek. Mivel ezt a remek idézetet az élet bármilyen területén fel lehet használni, ahol sikertelenség van, így az ellenzékre is mondhatjuk, hogy sikeres, csak épp a maga módján. Persze az is igaz, hogy a mindenkori magyar ellenzék sem tette túl magasra a lécet a mostani számára. Több alkalommal is a saját szemünkkel láthattuk, ahogy a szocialista politikusok 2002 és 2010 között futottak a kamerák elől, addig narancsos képviselőink egyenesen fürdőztek a szereplésben. Ahogy lenni szokott, a Fideszes kormányváltás után ez a trend megfordult, és immáron a szocialisták akartaK több lehetőséget a megszólalásra.

A második hegység maga a győzelem, megmászásának esélyét pedig nem látom túl esélyesnek tekintve, hogy a Kancsendzönga és a Mount Everest összeadott magassága sem képes kifejezni, mennyire esélytelen az áprilisi választásokra a baloldal. 

Emiatt ezzel elég lesz jövőre foglalkozni, most inkább azt szeretném megvizsgálni, mik azok az elemek, ami miatt gyakran komédiába fulladnak a próbálkozások.

Ami miatt nemhogy a győzelem, de a megalakulás is elég valószínűtlen, az Botka László és Gyurcsány Ferenc elég különös politikai románca. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje már megválasztásának első hónapjaiban hangosan felszólalt Gyurcsány ellen, mondván, hogy teljesen új politikára van szükség, amibe a 2010 előtti alakok nem férnek bele. Ez jó szavazatszerző gondolatnak tűnt, tekintve, hogy a DK nyugdíjas ultráin kívül elég kevés az olyan magyar ember, aki bármilyen hatalmat is szeretne adni a volt szocialista miniszterelnöknek. 

Ezután talán Botka is meglepődött, hogy Ferencünk nem hagyta a kritikákat annyiban, mi több, egészen a kezdetektől mostanáig mintha egy véget nem érő spirálban lenne ez a két pali: nyíltan elmondják, hogy ez volt az utolsó megszólalásuk egymással szemben, majd mindig rálicitál valaki a másikra. A minap például Gyurcsány mondta egy Facebookos posztban, hogy neki esze ágában sincs Botkával foglalkozni, majd a posztban természetesen Botkával foglalkozott.

Aztán ott van Molnár Zsolt és Botka háborúnak induló, teapartiszerű végkifejletet hozó ügyének a vége, ami ugyan nagyjából egy hét alatt lepergett a médiában, de megfeledkezni róla nem lehet. Molnár Gyula százszor, meg ezerszer behívhatja szerencsétleneket az irodájába, a felszínes megegyezés megszületése után igazából semmi sem változik. az MSZP-ben belső viaskodás és hatalmi harcok vannak ahelyett, hogy a létező ellenséggel vennék fel a harcot. 

Az egyre jobban elszaporodó minipártok sem könnyítik meg az ellenzék életét, a szocikkal kifejezetten távolságtartó LMP és Momentum például biztosan nem lépne koalícióra velük, sőt, azt pedzegették egy ideig, hogy talán egymással lehetne kooperálniuk, de Ungár Péter előadása alighanem betett ennek az ötletnek. (Másrészt a Momentum elnökségi tagjai és maga Fekete-Győr András is sok helyen elmondta már, hogy a saját útjukat akarják járni.)

cc1.png

Az Integrity Lab még februárban készítette el ezt a felmérést, a kérdés pedig az volt, hogy hogyan kellene indulnia az ellenzéki pártoknak 2018-ban a Fidesz ellen? A végeredmény számomra kifejezetten meglepő volt, hiszen a nyertes a Jobbikkal is közös indulás lett, amelynek bár Medgyessy Péter a támogatója volt, de ettől függetlenül teljesen lehetetlen elképzelés. Bár kifejezetten érdekes lenne látni, hogy egy esetleges kormányalakítás után vajon az MSZP kezdené el hamarabb fikázni a Jobbikot, vagy fordítva? Mindenesetre a "mindenkivel közös indulás" egy olyan álom sokak számára, aminek megvalósulása inkább rémálomszerű lenne. 

A Jobbik nélkül, közös baloldali jelöltek és lista mindössze 22%-ot kapott, ami számomra teljesen érthetetlen, főleg úgy, hogy az egyéni indulás és a közösködés elutasítása 5%-kal többet kapott. Az emberek valóban úgy gondolják, hogy a Fidesz mellett itt bárki labdába is tud rúgni? Engem jelen pillanatban csak az érdekel, hogy leváltják-e a Fideszt, hogy az LMP kikerül vagy a Momentum bekerül, az egy teljesen más kérdés. Lehet győzelemként aposztrofálni a vereség kimondásának elkerülése miatt az MSZP-nek vagy a Jobbiknak, hogy Magyarország második legerősebb pártja, csak épp senkit nem érdekel. A minipártok szenvednek az 5%-kos bejutási küszöbtől, a nagyobbak nem tudják átlépni a 15-öt a teljes népesség körében, a kamupártok a zsét próbálják felszedni: egyszóval mindenkinek megvan a maga, személyes célja, amibe még véletlenül sincs benne a Fidesz leváltása.

Szép választás elé nézünk.

2017. 08. 12.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr2412729782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 09:06:39

A személyi kérdés nem kevésbé fontos, mint az eszmei.

Hiába van több szinte ugyanazt mondó liberális párt, ha személyi viszályok vannak köztük.

tireless treehugger 2017.08.12. 10:49:00

Jelenleg két út van előttetek és mindkettő ugyanoda vezet.

Progresszió vagy regresszió. (nem libsi, nem bal, nem jobb, nem keresztény, nem egyéb)

Az előbbi ismeretlen és félelmetesnek mondják, az utóbbi ismert és eddig még túléltétek, sőt régen milyen jó volt, olyat akartok megint. Mindez elég cselesen előadva hiszen

_progresszíven mentek előre a múltba_,

ezért mondom hogy minden konzervatív ideológia lopott és elkopott maradványa valamelyik másiknak, erre ti azt mondjátok hogy kipróbált és bevált, erre azt mondom hogy bevált volt 100 éve sokszor megbukott azóta, erre mondjátok hogy azon alapszunk arra mondom hogy de közben megváltoztunk, erre hogy nem, arra hogy igen, .......... hagyjuk ezt légyszi))

A világ változik és választ kell adni a változás igényére és a változás kényszerére is.

Az igény személyi szinten jelentekezik, ezt az állam könnyedén lenyomja, sőt mivel van változás elleni igény is, azzal összefogva változás ellenes.
A kényszer viszont idegen és erős vállalatok/államok/birodalmak irányából jön, ez előtt pedig meghajlik.

Szóval szerintem két választásotok van, önkéntesen tudatosan mentek előre az ismeretlenbe vagy pedig akaratotok ellenére lesztek rákényszerítve. Az előbbi esetben beleszólhattok részt vehettek benne így nemcsak hogy alakíthatjátok de fel is készülhettek közben. Az utóbbi kicsit rögösebb út, eleinte haha meg egész jó, aztán exponenciálisan nehezedik, (itt tartunk most) és olyankor már "csakazért sem", szóval kibaszott nagy bukás lesz ahogy magyar földön szokás.

ps: vazelint vegyetek!!

Gaspen 2017.08.12. 14:56:52

Azért nem fog sikerülni, mert kizárólag kretén baromarcúakból áll a baloldal.

Pop40 2017.08.12. 14:59:02

"Bár kifejezetten érdekes lenne látni, hogy egy esetleges kormányalakítás után vajon az MSZP kezdené el hamarabb fikázni a Jobbikot, vagy fordítva? Mindenesetre a "mindenkivel közös indulás" egy olyan álom sokak számára, aminek megvalósulása inkább rémálomszerű lenne. "

Ekkora hülyeséget ritkán olvasok.

Nyilván egy közös indulásnak még véletlenül sem azt kell jelentenie, hogy onnantól Vona meg Fletó megöleli egymást, és kart karba öltve kormányoz 4 évig.

Mindössze annyit jelent, hogy a megnyert választás után az új parlament ideiglenes, ügyvezető kormányt nevez ki, ők maguk pedig nekiállnak a fidesz által state capture maffiaállammá alalkított ország visszaalakításának jogállammá.
Új alkotmányt írnak, kivágják a fidesz által megszállt intézményekből a fideszmaffia sameszait, pl Poltot az ügyészségről, a bajszos szart a közt elnökségből, az ovb, az alkotmánybíróság, a médiahatóság, a bíróságok, stb stb stb minden olyan beépített emberét, aki az ország érdeke helyett a fideszes maffia érdekét képviseli.
Akik ellen kell, azok ellen megindítják a bűnvádi eljárást, pl Polt ellen, bűnpártolásért.

Aztán miután visszaállt a jogállam, kiírják az új választásokat, ahol már nem egy maffiaállam pártállami ügyészsége, meg felesként elfogadott kétharmados törvényei között kell nyernie az ellenzéknek, úgy, hogy a pártállami médiahatóság jóváhagyásával a csapból is fideszes propaganda ömlik.

No, ERRŐL szól a teljes körű összefogás, nem arról a faszságról, amit írtál, kedves poszter.
Az összellenzéki összefogás a kérdést erre egyszerűsítené le: akar e ön végre jogállamban élni, vagy szeretné még 4 évig nézni, ahogy a maffiaállamban Vitya, meg a gázszerelő strómanjai az ön pénzéből a világ leggazdagabb emberei közé lopják be magukat?

"egyszóval mindenkinek megvan a maga, személyes célja, amibe még véletlenül sincs benne a Fidesz leváltása."

Ez viszont jelenleg sajnos valóban igaz.

Pop40 2017.08.12. 15:01:01

@Gaspen:

Úgy érted, nincsenek olyan magasan kvalifikált, jóarcú emberei, mint Rezsiszilárd, Szíjjártó, Rogán, meg Kósa?

Gaspen 2017.08.12. 15:23:29

@Pop40: Nem. Úgy értem, hogy csak úgy önmagukban kretének bármihez.

JGDus 2017.08.12. 15:27:51

Megélhetési (jellemszegény) politikusokkal egyezkedni elvi alapon naív ábránd. Persze, ha lenne egy 1millió dolláros kihívás úgy összetömörülnének, mint heringek a konzervdobozban.

Fiká Zoltán 2017.08.12. 15:28:09

@Pop40: És mindebben mi a pláne a Jobbik számára? Merthogy a baloldal szerint a jófijú Jobbik szépen asszisztálna mindenhez, amit csak ők akarnak, utána pedig lehetőleg minél feltűnésmentesen legyen szíves eltűnni a süllyesztőben és csendben kimúlni, miközben az átszabott választási rendszerben a baloldal hatalomra kerül. Egy bibi van a dologban, hogy a Jobbik is hatalomra szeretne kerülni, és esze ágában sem lesz szép csendesen végignézni, hogy a baloldal a segítségükkel megdönti Orbánt, majd amikor már nincs szükség rájuk, szépen átlépjen felettük. Márpedig a baloldalpusztán ebben érdekelt, ami a Jobbikot illeti, tehát ez nem egy win-win szituáció a Jobbik számára. A kérdés tehát, hogy mit tud ajánlani a baloldal a Jobbiknak? Mert a Jobbik hatalmat akar. Hajlandó a baloldal megfizetni a Jobbik segítségének árát? Nem, eszük ágában sincs, a baloldalnak csak mint hasznos idiótákra, eldobható eszközre lenne szüksége a Jobbik szavazókra, akiktől azon nyomban megszabadulnának, amint lejárt a hasznosságuk, azaz Orbán megbuktatása után azonnal.

Vonjunk le a következtetést: a baloldal semmit tud és nem is hajlandó ajánlani a Jobbik számára Orbán megbuktatásáért cserébe, ez pedig kevés, ennek ellenére irreális módon elvárnák tőlük, hogy áldozzák fel magukat a nemes ügy érdekében. Csakhogy a Jobbik nem hülye. Nem fognak soha belemenni olyan alkuba, amiből semmit nem nyerhetnek.

Pop40 2017.08.12. 15:31:58

@Gaspen:

Az igaz, nem olyan önállóak, mint a magasan képzett fideszes papagájkommandó. :D

Pop40 2017.08.12. 15:47:02

@Fiká Zoltán:

Hogy mi a pláne a jobbiknak? Mondjuk az, hogy egy jogállamban ezerszer jobban tudna érvényesülni, mint a fidesz maffiaállamában, ahol az ideje fele kapásból arra megy el, hogy a bíróságon kér helyreigazítást a fidesz hírhamisító pártsajtója minden egyes hazudozása után.
Nyugodtan hirdethetne. Most nem hirdethet, mert felesként elfogadott kétharmados törvényekkel akadályozza a maffia.
Normális lenne a pártfinanszírozás, ezáltal legálisan költhetne többet kampányra.
Stb stb stb

A többit meg bocs, de nem igazán értem. Ezt írod: " a baloldal szerint a jófijú Jobbik szépen asszisztálna mindenhez, amit csak ők akarnak, utána pedig lehetőleg minél feltűnésmentesen legyen szíves eltűnni a süllyesztőben".

Már bocs, de a jobbikot miért kéne, hogy érdekelje ez? A jobbiknak kötelessége netán azt csinálni, amit a baloldal elvár tőle? :0
Közösen megbuktatják azt a rendszert, ami mindenkinek az útjában áll, aztán ki-ki megy a saját elképzelése szerint, immár egy demokratikus jogállam keretei között.

A te logikád szerint ugyanezzel az erővel a baloldal is megkérdezhetné, hogy mi a francért asszisztáljak én a jobbiknak?
Ebből aztán kijönne az, hogy senki nem "asszisztál" senkinek, és mind a baloldal, mind a jobbik rosszul jár.

Tudsz bármi olyan előnyt, ami Orbánék bukása után automatikusan jelentkezne a baloldalnál, de a jobbiknál nem?

Pop40 2017.08.12. 15:53:26

@élveteg:

Abban nem.

Ugyanakkor -bár nem kenyerem a szoci társaság - ilyen performanszot ritkán adnak elő:

444.hu/2017/05/31/most-kepzeljek-el-hogy-kivilagitott-uton-lopni-hogy-lehet-mondta-nemeth-szilard-arrol-hogy-ketmilliardot-kapott-a-lakasara-bejegyzett-alapitvany

" Ön azzal védi a beruházást, hogy az alapítványi forma mennyire biztonságos, amikor az Index alapítványi kézbe került, akkor ugyanúgy az ön pártcsaládja azt mondja, ez micsoda butaság, semmi garancia nincs, Simicska Lajos diktálja a feltételeket.
– Így van, Simicska Lajos diktálja a feltételeket.
– Akkor az ön alapítványában ön diktálja a feltételeket?
– Nem. "

zenitó 2017.08.12. 16:11:47

"Szép választás elé nézünk."
Igen,ez így van.
A többségnek rendkívül szép lesz.
Főleg amikor majd látni lehet a szabótimikefélék arcára fagyott mosolyt.

guvat 2017.08.12. 16:19:31

A baloldal kétszer ért el óriási sikert az összefogással.
Először Sztálinnal 45 után, másodszor meg Hruscsovval 56-ban! Igaz, hogy ehhez szükség volt a Vörös Hadsereg nem kizárólag elvi jellegű támogatására is.
E nélkül meg soha nem megy a dolog...pedig igény volna rá...

gyászhuszár 2017.08.12. 17:09:04

Olyan h baloldal mar reg nincs, ez csak duma h legyen mit kutatni amiert penzt lehet kapni. Ertekek vannak, szar es kevesbe szar emberek, a tobbi duma..

anyadmajma 2017.08.12. 17:51:12

@guvat: ja, a jobboldal is kétszer aratott sikert.
Először 1914-ben, másodszor 1939-ben.
Szóval gyökér, jobb, ha befogod a pofád.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2017.08.12. 18:22:34

Önmagában a baloldali összefogás (a teljes baloldal, a momentummal és az LMP-vel együtt) nem tudná leváltani a fideszt, max annyit tudnának elérni, hogy 62-3% helyett 56-8% parlamenti helyük legyen. A fidesz leváltásához a jobbik is kellene az összefogásba és még úgy sem lenne biztos a győzelem. Ráadásul ez inkább elméleti felvetés, mert bár a pártok megegyezhetnek egymással, a szavazóik még simán meglékelhetik az egészet. Ez leginkább a jobbik-baloldal összefogás esetében problémás, mivel a jobbik táborának többségét ős-széljobberek és a fidesztől átpártoltak adják, akik valószínűleg semmilyen körülmények között nem szavaznának baloldali jelöltre.

De, ha feltesszük, hogy a jobbikkal együtt megvan a győzelem, akkor még mindig ott van a harmadik "magas hegység", a kormányzás. Nehéz elképzelni, hogy ennyi különböző világnézetű párt és pártocska hogyan lenne képes együtt kormányozni. Ehhez vegyük hozzá, hogy a fidesz egy esetleges ellenzéki győzelem után is rengeteg gazdasági és politikai pozíciót birtokolna ahonnan nem lehetne őket egyhamar kitenni (alkotmányozó többség birtokában persze gyorsabb lenne a folyamat, de annak elérése elméletileg és gyakorlatilag is kizárható). Jó eséllyel fél-egy év után már nem lenne többsége a parlamentben a kormánynak és előrehozott választásokat kellene kiírni, amit a fidesz megnyer. Ki van ez találva, kérem.

Pop40 2017.08.12. 19:46:55

@zenitó:

Nyugtass meg, hogy "többségen" nem a (kilóra megvett határok túliakkal együtt) másfél millió fideszes majmot érted egy 10 millás országban.

Pop40 2017.08.12. 19:50:28

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

"alkotmányozó többség birtokában persze gyorsabb lenne a folyamat, de annak elérése elméletileg és gyakorlatilag is kizárható"

Tévedés, a jelenlegi választási rendszerben a kétharmad könnyen elérhető. A teljes ellenzéki összefogással bőven meglenne.
Épp azért csinálta ilyenre a fideszmaffia a rendszert, hogy akkor is kétharmadot tudjon csinálni, ha a debil törzsgárdáján kívül a kutya nem szavaz rá.

Pop40 2017.08.12. 19:53:20

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Ja, és a "fidesz" fedőnevű gazdasági-politikai maffia bármilyen olyan rendszerben, ahol nem ők adják az ügyészt a haveri körből, fél év múlva nem előrehozott választásokra készülne, hanem a bűnvádi tárgyalására gyakorolná az ügyvédjével a szöveget.