Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Hogyan győztem meg egy szélsőségest?

2017. augusztus 08. - A te embered

Gyakran megemlítem, hogy ezt a blogot az induláskor egy olyan fórumnak szántam, ahol kulturált formában, érvek mentén ütközhetnek különböző álláspontok.. A több mint egy hónapos indulás óta szó volt a sorkatonaságról, a nyugdíjasok kritizálásáról és a média taszító viselkedéséről is. Az egyik legtanulságosabb posztom saját magam számára viszont minden bizonnyal ez lesz.

Korai reggeli órában járunk, valamivel öt óra előtt. Korán kelő lévén ilyenkor mindig átfutom a híreket, unatkozásképp pedig néha chatelek másokkal. Igen, ez 2017-ben már egy régimódi dolog, se egy dickpic, se egy sexting, de hát ez van. Aztán az unalmamat és reggeli kómámat alaposan megborította egy hapsi, aki egy különös dalszöveggel kezdte a beszélgetést.

Mint később megtudtam, a Titkolt ellenállás című nemzeti-rock zenekartól idézett. A szöveg elég hosszú, csak néhányat jegyeznék fel belőle:

"Felvonulnak, tiltakoznak, büszkék magukra, de a szivárványzászló vérrel lesz borítva.

Eljön az idő, a háromszög újra a melleden, nem fogsz parádézni kint a tereken.

Soha ne felejtsd el a A MI VEZÉRÜNK NEVÉT.

Nem fogadom el a másságot, nem akarok beteges országot"

Egy ilyen kezdés után azt gondolom minden jóérzésű embernek elmenne attól a kedve, hogy bárminemű értelmes diskurzusba kezdjen egy olyan emberrel, akinek láthatóan teljesen megfelelnek ezek a mondatok, mi több, lévén, hogy idézett belőle, egyet is ért vele.

Én már ezerszer megkaptam a kommentekben, hogy minek etetem a hülyéket, de tényleg egyszerűen csak megérteni akarom őket. Nem ígérkezett könnyű feladatnak, de meg akartam próbálni. A helyzetet súlyosbította, hogy amikor visszakérdeztem a dalszöveg láttán, csak annyit mondott, hogy "természetesen meghallgatom a liberális mondandódat."

Nem túl a rózsás a helyzet, ezt el kell ismerni. Ezután próbáltam megérteni annak a gyökerét, hogy mitől jöttek neki ezek a szélsőséges gondolatok. Első blikkre oda jutottunk ki, hogy azért nem szereti őket, mert nem tudnak szaporodni, ergo teljesen szükségtelen részei a társadalomnak. Sőt, nem csak szükségtelenek, de kártékonyak is.

Megpróbáltam megtudakolni, miért hibáztatja őket olyan dolgokért, amikről nem is tehetnek, illetve azt is számon kértem, hogy miért szükséges azt mondani, hogy a szivárványzászló vérrel lesz borítva, de a beszélgetés ezen folyamában még mindig nem bírtam értelmes kommunikációra sarkallni. Olyan szövegeket kaptam, hogy a magyarok évről évre kevesebben vannak, illetve rossz ez a XXI. század, mert ebben a világban mindenkit el kell fogadni úgy, ahogy van.

De a mélypontra akkor értünk, amikor azt ecsetelte, hogy fejben dől el minden és igenis tehetnek arról, hogy nem egy női, hanem egy férfi nemi szerv láttán jönnek izgalomba. Na erre aztán én is rendesen felkaptam a fejemet. Tényleg azt gondolja, hogyha egy meleg ember választhatna, melyik csoporthoz akar tartozni, akkor ő a melegséget választaná? Nem, dehogy. Többségük abban a pillanatban átpártolna, ahogy lehetőségük lenne rá Kinek lenne szüksége arra, hogy megköpködjék és minden pillanatban beszóljanak neki az utcán?

Szerinte egy gyerek nem tudja egyből, mihez vonzódik. A génjei azonban pontosan tudják, de ennél a pontnál még mindig süket fülekre találtam, azt hangoztatta, hogy a környezeti hatások és a kíváncsiság teszi ilyenné. Majd perceken keresztül próbáltam meggyőzni, hogy az általa felhozott téma, miszerint akkor a hetero a börtönben miért lesz meleg, miért nem állja meg a helyét. Nem vágta, hogy az egy kényszer: nincs punci, jó a segg is. Akik itt abbahagynák az olvasást, kérem őket arra, hogy tegyék, ugyanis a befejezés egy igazi társadalmi happy-end.

Majd miután linkeltem egy cikket a gének szerepéről, arról beszélt, hogy tulajdonképpen nem a gyűlölködés vezeti, hanem egyszerűen csak "félti a népét", lényegében az elfogyástól.

Azt képes vagyok megérteni, hogy valaki nem szereti a melegeket, de nagyon szomorúan láttam, hogy a gyűlölete még ahhoz is elegendő volt, hogy az előbb idézett dalszövegrészletekkel is egyetértsen. Megkérdeztem, mi van azzal a vezérrel, pontosan kiről is van szó, ám ezt ő sem tudta megmondani. Szálasi volt a tippje, de hozzátette, hogy nem náci. A nácit lefordítottam magamban hungaristának, itt már túl gyenge voltam belekötni bármibe.

Véleménye szerint nem Szálasi pecsételte meg Magyarország szerepét a második világháborúban, hanem azok az emberek, akik odarakták. Ugyanígy gondolkozik Hitlerről is, minek rakták oda? Nem kérdeztem meg, hogy ilyen logikával igazából Ádámig és Éváig elmehetünk, mert lényegében mindenki rakott valahova mindenkit...

Egy gyors történelemóra után már azzal folytatta, hogy a nácikat, a komcsikat és a kapitalistákat is egyaránt gyűlölje. Első pozitív csalódás volt, hogy tudta, hogy Hitler hogy gondolkozott a magyarokról.

Kedves olvasó! Ha eddig kibírtad, akkor üzenem, a dolgok most kezdenek jóra fordulni. A homoszexuálisok örökbefogadásáról volt szó, amire a legnagyobb döbbenetemre azt mondta, hogy nem tartja hülyeségnek, ha normális emberkehez kerülnek, akik nem manipulálják a gyerekeket. Jobbnak tartja az intézetnél, sőt, magukat a melegeket is jobbnak tartja, ha gyereket nevelnek. Magáról a melegházasságról nem mondta ki, hogy támogatná, de azt sem ellenezte hangosan.

Ekkor már vakartam a fejem, egy teljes anomáliába kerültem hirtelen. Elmondtam neki, hogy eddig nem sok szélsőségest hallottam az örökbefogadás fontosságáról beszélni. Amikor először észrevettem, hogy talán nem is annyira lehetetlen vitapartner, egyből nekiestem, miért szélsőségekben meg liberalizmusban határozza meg a világot és miért nem lehet egymilliárd színben látni a világot? Annyiféleképp, ahány aspektusa és nézőpontja van.

A nagy beismerés végül akkor következett be, amikor elismerte, hogy csak vissza akarta adni az egészet azoknak az embereknek, akik ezelőtt intim képet kértek tőle. Elismerte, hogy a gyűlölet vezérelte, és bár a heteroságot fogadja el igazán, de "nem kell megölni a melegeket, ahogy azokat se öljük meg akik nem tudnak járni mert lebénultak."

Most először éreztem azt, hogy végre valahova eljut az, amit szajkózok. Hogy nem tehet senki arról, kihez vonzódik. Bár hozzátette, hogy liberális sosem lesz, de kit érdekel: ez egy akkora tett volt tőle, hogy minden hülyesége ellenére tisztelni tudom érte. Végül megköszönte, hogy lenyugtattam.

 

Ennek a beszélgetésnek számomra hatalmas tanulsága van, és bízok abban, hogy ez másokhoz is eljut. A legrosszabb, amit egy ilyen emberrel tehetsz, ha annyiban hagyod. Ha inkább elmész tőle, ha továbbnyomod a gombot, ha nem foglalkozol vele és úgy teszel, mintha nem is találkozták volna vele. Miközben igenis venni kell a fáradtságot, jártatni kell a billentyűzetet és a szájat és meg kell mutatni, hogy van értelme van a vitának, mert egy komplett gondolkodásmód tud megváltozni nagyon rövid idő alatt. A szélsőségesek többsége csupán egy kiábrándult, bosszúállást kereső ember, akik szánalmas módszerekkel próbálják bizonyítani az igazukat. De talán ha megmutatsz nekik egy másik perspektívát, amiről eddig talán nem is nagyon hallottak, képesek a felismerésre és a gondolkodásra.

2017. 08. 08.

Az írás részleteinek közzététele természetesen az ő engedélyével történt meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr1212726596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT Man 2017.08.08. 13:01:55

Kezdetnek nem rossz.

Az Egyesult Kiralysagban van 23 000 szelsoseges dzsihadista. Nem csak pofazos huszarok, hanem valodiak.

Na, oket lenne igazan kihivas megvaltoztatni, nem pedig a karosszek-anti-meleg kamust.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 13:07:14

@VT Man:

Az lesz majd az érdekes önmeghasonulása a ballibeknek, mikor a Nyugat-Európába tuszkolt muszlim migránsok elkezdenek pl melegekek ölni.

Hisz a korán, és a szélsőséges dzsihadisták, korántsem olyan megengedő a melegekkel szemben, mint mondjuk a Hungarista fiatalok.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2017.08.08. 13:52:49

Az igazi szélsőségesek nem a társadalom 5%-át gyűlölik hanem a 95%-át. Ők a liberálisok, akiknek a többségi társadalom lerombolása a céljuk.

NBarbieReloaded 2017.08.08. 14:02:22

Egeszen eddig olvastam: "Én már ezerszer megkaptam a kommentekben, hogy minek etetem a hülyéket, de tényleg egyszerűen csak megérteni akarom őket."

Ugyanis ha azonnal hulyenek nyilvanitom a vitapartnerem, onnantol nem hinnem, hogy tul hiteles lenne az "en csak szeretnem oket megerteni duma".
Ha tenyleg szeretned megerteni, akkor nem az lenne az alap felvetesed, hogy aki nem velem ert egyet, az hulye.
De ez az alaptalan felsobbrenduseg, a masik lesajnalasa alap dolog szelsoliberaliseknal Igen, merthogy ez is szelsosegesseg. Illetve ez szelsosegesseg, a masik oldal annak hazudasa meg normalitas.

Tranquillius 2017.08.08. 14:28:41

Változik a trend, Nyugat-Európában az összes ateista jobboldali szélsőséges melegpárti lásd Haidert vagy Fortuynt, vagy Wilderst.

Bobby Newmark 2017.08.08. 14:31:12

Én valahol szánom azokat az embereket, akiknek minden vágyuk az, hogy normálisak legyenek. Hogy még véletlenül se tűnjenek ki semmivel a tömegből. És gyűlölnek mindenkit, aki mégis.

Ez olyan szintű szolgalelkű konformizmus, amitől nekem eléggé felfordul a gyomrom.

NBarbieReloaded 2017.08.08. 14:37:31

@Bobby Newmark: En meg azokat szanom, akik megallapitanak maguknak valamit, amit senki nem mondott, kiforgatjak azt, amit mas mondott, csak, hogy szornyulkodhessenek egy kicsit.
Az ilyen szintu gyulolkodestol felfordul a gyomrom.

NBarbieReloaded 2017.08.08. 15:10:12

@Bobby Newmark: Te allandoan ezt a dumat nyomod? Behazudsz valami ordas nagyot, es ha valaki erre ravilagit, akkor elintezed azzal, hogy betalalt?
Semmi nem talalt be, csak nem kell hazudozni, ilyen egyszeru.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.08.08. 15:13:27

@NBarbieReloaded: A hülyéket nem én mondtam, mások mondták nekem. Ezért kaptam meg ugye :))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.08. 15:21:48

@Tranquillius:

Ez csak azt jelzi: az ateista táborban is kezdenek erősödni a normalitás iránti természetes vágyak.

NBarbieReloaded 2017.08.08. 15:32:59

@A te embered: Igen, az megvolt, hogy masok mondtak, miert foglalkozol hulyekkel, de nyilvan te is annak tartod oket, mert nem lattam semmi tiltakozast, hogy mondjuk:
"Én már ezerszer megkaptam a kommentekben, hogy minek etetem a hülyéket, en mondjuk nem ertek egyet a mas velemenyuek azonnali lehulyezesevel, csak megérteni akarom őket."

Vagy valami hasonlo. De nem, semmi ilyesmi nem volt.

midnightcoder2 2017.08.08. 15:38:28

@Bobby Newmark: "Ez olyan szintű szolgalelkű konformizmus, amitől nekem eléggé felfordul a gyomrom"

Értem. Ezek szerint pedofil sorozatgyilkosnak lenni menő ? Mert hogy ő aztán kilóg a sorból, de rendesen.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.08.08. 15:39:50

@NBarbieReloaded: Nézd, valamelyik nap írtam a Fideszről és egyből megkaptam, hogy egy Gyurcsányista fasz vagyok, mi több, lélekben azt érzem, hogy a posztommal Gyurcsányt segítem hatalomba. Ekkor mondták, hogy ne gyarapítsam a kommentek számát, mert ilyen embernek felesleges. Írtam később neki, természetesen nem válaszolt. Szóval azt gondolom, aki nem akar vitázni és a saját bejáratott hülyeségeit mantrázza, azt joggal lehet hülyének nevezni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 15:50:10

@A te embered:

Ő ha tudnád hányszor Fidesz bérenceznek le, csak mert Sorosról, és a ballibekről írok, elképednél.. :DDD

boborján20 2017.08.08. 15:53:30

@Ballib cenzúrázók réme 25: ó, te szegény! mind a 25-ötöket sajnállak:))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 15:54:22

@A te embered:

Jéé..

KIcenzúráztad az első hozzászólást.
Mi volt benne a sértő ?

Semmi sértő nem votl benne..
Ennyit a vitakultúrádról ripacs... :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 15:55:49

@boborján20:

Van különbség egyébként ?

Azaz ha valaki a Fideszt szapulja, akkor nem lehet le Gyurcsány vs Soros bérencezni,
de ha valaki a Soros-t és a ballibeket, akkor azt gond nélkül lehet Fidesz bérencnek hívni szerinted ?

boborján20 2017.08.08. 15:59:52

@Ballib cenzúrázók réme 25: szerinted normális, amit a fityesz művel itt hétéve? szerintem normális pl. mészaroslörinc féle jelenség?

és az milyen érvelés részedről, hogy hagy lopjon a fityeszmaffia, mivel a szocik is loptak?

szerinted ez így rendben van?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 16:01:45

@boborján20:

Nem mondtam semmi ehhez hasonlót, hogy ez normális lenne.

Pusztán annyit mondtam, hogy az összes indulóról tudjuk, hogy lop.

Így marad a gazdasági összevetés. Tudod..

Államadósság, reálbérek, munkanélküliség alakulása, infláció, banki kamat, SZJA, ...

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.08.08. 16:02:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nézd, az a helyzet, hogy te teljesen alkalmatlan vagy bármilyen vitára. Csak tudod azt nem értem, miért nem a 888-on írsz kommenteket, ahol szellemi rokonaiddal lehetsz, és miért itt, ahol egyébként az emberek többsége hajlandó tisztán gondolkodni. Most mit kezdjek például a neveddel? Ez valóban azt mutatja, hogy te vitatkozni akarsz?

boborján20 2017.08.08. 16:07:20

@A te embered: most nem mondod, hogy azt hitted, hogy ez a droiddal majd ugyanazt az utat fogod bejárni, mint akiről a posztodban írtál?

azé becsülöm benned a jézusi naivságot!:))

boborján20 2017.08.08. 16:10:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: de, te folyamatosan azt tolod, hogy az ellenzék szar, a gazdád a geci meg milyen zseni. mindenki ismer a blogvilágban. valószínű a lendvai utcából tolod.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 16:17:16

@A te embered:

Jobb ez így mindenkinek.
Cenzúrázz, és hülyézd le bátran a másként gondolkodókat, akiket nem bírsz két mondattal zavarba hozni.
Bizonyosan okosabbnak gondolod magad tőle, ha az ország többségét lebarmozod.

:DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.08. 16:19:39

@boborján20:

Dehogy mondtam hogy zseni.

Mitöbb számtalanszor leírtam, hogy bizonyosan van jobb, mitöbb sokkal jobb is a Fidesz kormánytól.

Amit tudunk az mindösszesen annyi, hogy a ballib elkúróktól az egész EU-ban nincs szarabb.

Ez a "lendvai utcás" cucc pótolja a "Fidesz bérenc"-ezést a ballibeknél, amit nektek természetesen lehet csinálni ?

boborján20 2017.08.08. 16:26:08

@Ballib cenzúrázók réme 25: feladom haver!
el kell ismernem, hogy én nem vagyok olyan képzett, mint te.

zokogjatok 2017.08.08. 16:30:02

@boborján20: "és az milyen érvelés részedről, "

Olyan érvelés, hogy csak reális alternatívákat van értelme összehasonlítani.

Azt mondani, hogy X párt azért rossz, mert lop, miközben az összes párt lop, egyszerűen irreleváns. Nem számít abban a döntésben, hogy melyik pártra szavaz valaki.

Jobb lenne-e elméletben, ha nem lopna? Persze. Tudunk-e olyan pártot, ami nem lop? Nem.

Érted, Hosszú Katinka 2:02 alatt úszta le a távot. Jobb lenne-e egy úszó, ha egy vagy nulla perc alatt úszná le a távot? Jobb lenne. Van ilyen úszó? Nincs. Akkor van értelme azt mondani, hogy Hosszú Katinka azért úszik rosszul, mert két perc alatt úszta le a távot? Nincs.

Az ilyen érvelés egy érvelési hiba, a nirvána-érvelés. A lényege az, hogy úgy érvelsz valami ellen, hogy az nem tökéletes megoldás, de közben tökéletes megoldást magad sem tudsz prezentálni.

boborján20 2017.08.08. 16:38:20

@zokogjatok: szerinted a fityesz ugyanannyit lop, mint az elődei?

Bobby Newmark 2017.08.08. 16:47:03

@zokogjatok: És azt a logikai csavart hogyan oldod fel magadban, hogy szerinted nincs reális alternatíva, de közben van egy rakás szerveződés, aminek nem adod meg az esélyt, hogy bebizonyítsa, hogy ő reális alternatíva?

Továbbá azzal mi van, hogy aki még nem volt kormányon soha, arról egyszerűen hazugság azt állítani, hogy lop, mert ugye soha nem volt rá alkalma?

Nyilván egyébként erre az egész kérdéskörre az lenne a megoldás, hogy elhajtani a Fideszt a gecibe, mert tolvaj rohadék hazaáruló banda, bejuttatni egy újat a hatalomba, és ha azok is lopnak, őket is elhajtani a gecibe. De egyébként egészen biztos, hogy a jelenlegi felhozatalból senki nem tudna úgy lopni a közösből, mint az ezt csúcsra járató, korrupcióban lassan 12 év gyakorlattal rendelkező Fidesz, meg a NER aminek központi célja a közpénzek lenyúlása.

zokogjatok 2017.08.08. 16:52:11

@Bobby Newmark: "de közben van egy rakás szerveződés, aminek nem adod meg az esélyt, hogy bebizonyítsa, hogy ő reális alternatíva"

Én kérlek egy halom jósnőnek sem adom meg az esélyt, hogy pénzért jósoljon nekem, pedig lehet hogy az egyik tényleg látná a jövőmet.

Mivel az életünk, erőforrásaink végesek, nem lehetséges az összes lehetőséget végigpróbálni azzal, hogy melyik lenne a legjobb. Ez olyan, mintha azt mondanám, minek házasodsz össze bárkivel, minek veszel lakást, minek csinálsz bármi permanens dolgot, ha lehet hogy találsz még jobbat. Egyszerűen van az a pont, ami már "elég jó", és onnantól az új, jobb megoldás keresésébe tett erőforrás már nincs arányban a várható eséllyel, hogy tényleg valami jobbat találok.

zokogjatok 2017.08.08. 16:53:08

@boborján20: Nem, szerintem jóval kevesebbet. De mivel egyikünk sem tudja valójában, ezért ez hittétel, hittel meg nem lehet vitatkozni.

boborján20 2017.08.08. 16:55:18

@zokogjatok: az annyira szép volt, hogy befizetlek a csútikisvasutra. persze csak oda:)

és pl. ez mi a szar?

444.hu/2017/08/08/hangar-nem-kiralyi-lovarda

zokogjatok 2017.08.08. 17:13:51

@boborján20: "és pl. ez mi a szar?"

Ez az, hogy nem érted vagy nem vagy hajlandó megérteni az érvelésemet.

boborján20 2017.08.08. 17:20:15

@zokogjatok: mit kéne azon értenem a te agyad szerint, hogy ez a rezsim szarrá lopja magát?
nincs nap, hogy ki ne derülne a geciékről valami oltári geciség, erre te kérdőre vonsz?!

2017.08.08. 18:31:52

@Ballib cenzúrázók réme 25: hungarista tetveket akartál írni, ugye?

2017.08.08. 18:34:16

@zokogjatok: nem kéne kioktatnod másokat érvelésből... hihetetlen baromságot írtál.

tireless treehugger 2017.08.08. 20:47:18

röviden:

belefutottál egy buziba, szépen meghámoztad, kibontottad a tüskékből és mikor már majdnem coming outol akkor megijedtél és most itt kérsz tanácsot.

ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz, pl hívd fel magadhoz..

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.08.08. 20:59:32

@tireless treehugger: Két dolgot árulj el nekem: mitől ijedtem meg és miben kérek tanácsot?
Ez a történet egy egyszerű tanulság számomra, miszerint egy vadul buzizó ember is képes reálisan gondolkodni, ha megpróbálják meggyőzni őket és nem egyszerű legyintéssel elintézik. Köszönöm a tanácsodat, nagyon humoros vagy. :)

tireless treehugger 2017.08.08. 21:35:27

@A te embered:

>>Két dolgot árulj el nekem: mitől ijedtem meg és miben kérek tanácsot?

1., A posztok megválaszolatlan kérdések.
2., Még a biztos tudás is kíváncsi.

3., Hogyan legyünk a kíválasztott ragadozó áldozata?

Bobby Newmark 2017.08.09. 10:51:26

@NBarbieReloaded: Nem, az történt, hogy leírtam egy gondolkodástípust, ami létezik, és szerintem szánalmas. Erre te jöttél, és belém kötöttél, hogy hazudok. Tekintve, hogy LÉTEZIK ilyen konformista fasz, személyesen is ismerek ilyet, így a te állításod hazugság, hogy ilyenek nincsenek.
Innentől kezdve akkor az van, hogy ugyan senki nem kérte, hogy magadra vedd a dolgot, te önszántadból megtetted. Szóval betalált, ugye.

Ritkán látni ilyen szép öntökönszúrást, amit műveltél, gratulálok.

Bobby Newmark 2017.08.09. 11:01:21

@zokogjatok: Tehát akkor az jobb, hogy ha ezek az erőforrásaink egy zárt, mafiaszerűen működő csoporthoz kerülnek. Ez neked "elég jó", valójában meg az ország szempontjából kataszrtofális.

Hát jó, akkor maradjunk annyiban, hogy remélem majd téged is az elsők közt a falhoz állít a forradalom, hazaáruló geci!

N. Barbie 2017.08.12. 12:31:20

@Bobby Newmark: Meg se probalj mosakodni, a hozzaszolasodbol egyaltalan nem az jott le, hogy van par ilyen ember, mert biztos van, kb. 2 tucat az orszagban. Masreszt en nem mondtam, hogy ilyenek nincsenek.
Hanem az jott le, hogy aki nem ul fel a homarpropagandanak, azoknak minden vagya, hogy normalisak legyenek, ne tunjenek ki semmivel es gyulolnek mindenkit, aki megis kitunik valamivel (itt nyilvan a buzisagra gondolsz, merthogy errol szol a cikk).
Mert nyilvan csak a homarsaggal lehet kitunni, es nyilvan ha nem hat meg a langyipropaganda, akkor rogton gyulolom is oket, ja, nem.
Szoval ez a gondolatmenet egy ordas nagy altalanosito hazugsag, es ebbol probalsz most kimagyarazkodni.
Persze a szokasos szanalmas kibuvod, a "magadra vetted, betalalt" mantrad ki nem maradhatott.