Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

Az Echo TV a saját interjúját sem vállalja

2018. február 15. - A te embered

A 888-tól a Nyugati fényen keresztül a hajdani Hír TV-ig sok műsorvezető, riporter és újságíró tudja, milyen érzés olyan szavakat leírni és kimondani, amik után bár erkölcsi fölényt nem, de busás jutalmat annál inkább kapnak. Bár a politikai oldalak különböznek, annyi közös mégis van - vagy volt - mindannyiukban, hogy lejáratókampányaik mocskosságát soha nem akarták véka alá rejteni, sem akkor, ha Orbán Viktor grazi kezeléséről volt szó, sem akkor, ha Juhász Péter feleségének bántalmazásáról.

Sőt, egy ilyen boszorkányüldözés során kifejezetten cél, hogy minél undorítóbb és hazugabb módszerekkel járassák le a nyilvánosság szemében az adott alanyt. A jobb oktatásért kiálló Független Parlament szóvivőjének, Kálló Dánielnek a látogatása az Echo TV-ben azonban alapos fejfájást okozhatott a fejeseknek, hiszen előbb a saját YouTube csatornájukról és honlapjukról törölték a vele készült interjút, majd - ami már egy fokkal kínosabb - a 444 hosszú összefoglalóját és más paródia- és montázsvideókat is letiltottak.

Ezzel a húzással azt gondolom végérvényesen bebizonyosodott, mi a módi Orbán Viktornál és lakájmédiájánál, ha őket nem túl pozitív színben feltüntető anyagokról van szó. A vicces az egészben pont az, hogy nem egy titokban közzétett felvételről van szó, ami kínos lenne az Echo TV és úgy összességében a fideszesek számára, hanem egy olyan interjúról, amit a saját nyüves hipermodern stúdiójukban készített szintén a saját műsorvezetőjük, Velkovics Vilmos.

De mi is történik ebben az interjúban? Velkovics - akár fentebb utasításra, akár nem - elfogadhatatlan hangnemben kezdte el kérdőre vonni a középiskolás Kállóit, akit elsőként mondatelemzésre szólított fel, majd a beszélgetésnek nem nevezhető diskurzus percről percre lett egyre kínosabb mindenki számára. Velkovics Vilmos talán azt gondolja, hogy interjúalanyának kora miatt megengedheti magának, hogy ebben a szituációban kvázi mint egy tanár faggassa a felkészületlen diákot, akitől előbb-utóbb csak kell kérdezni egy olyat, amire biztosan nem tudja a választ.

aaa.jpg

Kép: hvg.hu

Ha valóban így van, itt kell megüzennem Velkovics Úrnak, hogy nagyon is téved, ha úgy hiszi, hogy egy 16-17-18 éves diákot, de elsősorban egy interjúalanyt ilyen pofátlanul lekezelő, arrogáns hangnemben lehet kioktatni. 

Képzeljük el azt a jelenetet az interjú után, amikor a várt vállveregetés, dicséret, esetleg fizetésemelés váratlanul elmarad, néhány nappal később viszont az összes létező helyről megpróbálják eltávolítani, még csak az írmagját is elfojtani és még nem történtté tenni azokat a perceket, aminek elkészültekor nemcsak maga az Echo TV, de a szintén kormányközeli Figyelő is írt. Kicsit ambivalens, nem?

Nehéz lenne elhinni, hogy az Echo Tv és vezetősége valóban úgy gondolja, hogy erkölcsi aggályokat vet fel az interjú és azért tiltották le az összes létező helyről, ahol tudták. Az nem ritka, amikor egy félresikerült beszélgetés után fel se kerül, esetleg hamar le is törli az adott csatorna a saját anyagát. Ez valamilyen formában érthető is. Az viszont rengeteget elmond erről a kormányzásról és a hozzájuk tartozó médiabirodalomról, hogy szerzői jogokra hivatkozva nemcsak azokat a videókat távolíttatják el, amik teljes egészében tartalmazták az interjút, hanem azokat is, amik összefoglalójelleggel készültek és csak egy kis részük látható benne. Érdekes, hogy a szerzői jogok fontossága és védelme eddig teljes mértékben elkerülte a figyelmüket. Ne legyen kétségünk: ezt jelenti a Fidesznek és ennek a bizonyos keresztény szeretetet lélegző rendszernek a demokrácia.

Ez a bizonyos interjú tökéletes példája annak, hogy a hatalom nemcsak a valódi konkurenseit, hanem mindenkit, akinek csak egy kis mersze van ahhoz, hogy ellenvéleményt fogalmazzon meg, tűzzel-vassal irtja és üldözi. A Független Diákparlament tagjainak többsége még csak nem is szavazhat, sőt, hatalomátvételi céljaik sincsenek, egyetlen dolgot akarnak: jobb oktatást. Sokak számára ez üres lózung, amin persze lehetne változtatni, ha a kormány valamelyik tagja érezni annyi bátorságot magában, hogy kiáll vitatkozni a diákság képviselőivel és akkor mindkét fél célkitűzése nyilvánvalóvá válna.

Addig is viszont marad az interjúk letiltása, az emberek csendre intése és a kádári oktatáspolitika, melynek hatását talán nem is most, hanem 10-15 évvel később fogjuk érezni. Ha az utcán igenlő, bólogató zombik tömege fogja tépni egymást a bal- és jobboldali propagandaanyagokért, biztosan tudni fogjuk, hogy az oktatásunkat elcsalta a hazug rendszerváltás illúziója.

2018. 02. 15.

PODCAST

 A blog fejlesztése érdekében egy heti rendszerességű közéleti podcastet szeretnék csinálni, amihez társat keresek, hobbi lévén fizetséget sajnos nem tudok felajánlani. Leginkább fontos társadalmi témákról, eseményekről lenne véleménykifejtés egyelőre még meghatározatlan időtartamban. Ha érdekel, kérlek írj a bumerangblog19(kukac)gmail(pont)com email címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr6413671870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bunny Munro 2018.02.16. 13:18:37

Velkovics elhencegett vele egy másik műsorban, hogy milyen dicső mód le tudott alázni egy középiskolást, és ott még fenn van - bár ki tudja meddig

youtu.be/IIkxM-yetZs?t=19m45s

VáradiJános 2018.02.16. 13:21:14

Most akkor az a baj ha fent hagyjàk mint a többi idèzett mèdium vagy az ha törlik?

Szelid sunmalac 2018.02.16. 13:40:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Iknabb ez a hozzaszolasod volt gyenge birka. Kicsit eroltesd mar meg magad.

$pi$ 2018.02.16. 13:52:32

Persze, hogy mondatelemzésre szólította fel, mert a mondatnak, amit az általa képviselt szervezet publikált nem volt értelme. Az volt a Velkovics baja, hogy értelmetlen volt a mondat, az interjúalanynak pedig erről fogalma sem volt.

Erre a magyartanára írt egy frappáns levelet, hogy a diákja kítűnően fogalmaz. Ami nyilván nem igaz, a diáknak azt kellett volna mondani, hogy "ige, kimaradt három szó, ezt és ezt akartuk mondani", de nem tudta, hogy kimaradtak szavak, mert nem tud fogalmazni.

Ami nem lenne baj, ha nem akarná a saját elképzelései szerint átszervezni az oktatást. A laxikális tudással van problémája, szerinte túl sok lexikális tudást követelnek tőle, miközben a tanára arra büszke, hogy tudja mi az az alany és állítmány, azaz tudja a hatodikos tanagyagot nyolc évvel azután, ahogy azt meg kellett tanulnia... de nem tudja, mert akkor azt mondta volna, hogy "erről és erről akartunk beszélni, de kimaradt a mondatból, a mondatnak nincs tárgya".

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 14:12:20

@Szelid sunmalac:

Pedig az interjú volt az.

Egy okos srác, aki láthaóan szerepet játszik. S egy tapasztalt újságíró, aki szintén szerepet játszik.

Nulla tartalmű interjú, a felek azt tesztelték le, hogy tud trükkösebben beszélni. Meglepően jól teljesített ebben a kamasz srác, szóval jól fel lett készítve az Alapítváénynál, ezt el kell ismerni.

Szelid sunmalac 2018.02.16. 14:28:21

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Melyik alapitvanynal birka? Meselj meg reszleteket kerlek! Kapott chemtrial kezelest is?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 15:00:04

@Szelid sunmalac:

Sorosáknál. De hozzáteszem: a srác tehetséges, azaz nem egy betanított droid. Sok felnőtt politikus se képes ilyen jól kifejezni magát stressz alatt.

Szelid sunmalac 2018.02.16. 15:19:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Sosor...ertem. Berenc? Ballipsi Soros berenc? A kapitalizmus kiszolgaloja, nyugati hatterhatalmak keme?

Ma Baker 2018.02.16. 16:06:44

Nyilván erre ment ki az egész ügy eleve. Senki nem gondolta komolyan, hogy jó ötlet beküldeni egy stúdióba egy dilettáns 17évest.
Eleve a riporter (ál)lejáratására mentek. Mellesleg nagyot égett a gyerek, pedig drukkoltam, hogy meg tudjon fogalmazni legalább egy szabatos mondatot, amibe ne lehetne azonnal 8 féle képpen belekötni, dehát nyilván nem sikerült. Még örülhet, hogy nem rögtön az elején hozta fel a riporter a német szocdem támogatást, mert onnantól ülhetett volna kukán a gyerek, úgysem érdekelt volna senkit, milyen eszméket akar terjeszteni nálunk Schultz bácsi.

2018.02.16. 16:07:35

Oké, lehet engem tűzzel-vassal irtani! Véleményem szerint az összes fideszes egy cigány kottájából játszik és egy cigány elme által értett világ kiépüléséhez (?) asszisztál. Ez a két link elég indulásnak:
magasabbdimenziosember.blogspot.hu/2018/01/a-fidesz-veresege-beavatkozas-nelkul.html
magasabbdimenziosember.blogspot.hu/2017/12/orban-viktor-emlekoldal.html
Üzenem a fideszeseknek: Ti toljátok túl, ez csak sima marketing!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 16:09:34

@Szelid sunmalac:

Igen, Soros és társai, vagy valaki más ugyanabból az érdekkörből, a konkrét adat nem lényeges.

Szelid sunmalac 2018.02.16. 16:23:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Uhh...regebben elvztem. de mostanaban mar csak otlettelen vagy es faraszto. Legalabb kitalalnal valami vicceset, de mar nem veszed a faradtsagot sem. Sajnalom.

Dorinda41 2018.02.16. 16:37:47

@Bunny Munro: Belenéztem. Kb. fél percig bírtam. Ezek mekkora taplók!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 16:38:49

@Szelid sunmalac:

Mi értelme az igazság helyett jól csengő, vicces hazugságokat mondogatni?

axolotl77 2018.02.16. 17:43:23

Nem tudom, mi lett volna jó reakció a gyerek részéről ebben az ál-interjúban.
1. Felveszi a stílust és kurvaanyázva leordítja a riporter fejét. ---> "Bunkó pöcs, az ilyeneket meg kell regulázni. Ugye, hogy milyen igaza volt a riporter úrnak?"
2. Feláll és kisétál. ---> "Gyáva féreg, ehhez értenek csak abban a Soros-brancsban."

VáradiJános 2018.02.16. 19:55:03

@Szelid sunmalac: ekézheted bircat, de te még egyetlen gondolatot sem tudtál megfogalmazni

VáradiJános 2018.02.16. 19:57:34

Nem volt korrekt olimpián indítani a kis paralimpikont

AZ ARABVERŐ ORBÁN VIKTOR 2018.02.16. 22:33:36

Ezek a kis szarcsimbokok menjenek szopjak le Soros Gyorgyot, meg az arabjaikat, akikert ugy rajonganak.
Mert az egesznek a lenyege az, hogy barmilyen eszkozzel, akar tudatlan gyerekek felhasznalasaval meg kell buktatni a kormanyt, aki akadalyozza az arab bevandorlast.

Baloldalt SZÉTSZOPATÓ Habony 2018.02.16. 22:46:40

Olyat levertem volna ennek a "Karcsi szemüveges " hülyegyereknek, hogy ijedtében visszabujt volna Soros György segébe.

tpl 2018.02.16. 23:00:12

Igazi profi hircsatorna lett az Echo TV. Szeretem nézni.

EU 2018.02.16. 23:37:39

Maxxval + A kecskebaszó: Hogy nem folytott a vízbe két ekkora idióta, üldözési mániával megáldott kapitális ostoba seggfejet az anyja gyerek korában????
Isten barmi vagytok, az emberiség szégyenei, ami az "agyi" kapacitásaitokat illeti! Ugyanlyan hülyék vagytok,mint akik anno Gyurcsányék alatt kajálták be az agymosási igéket zokszó nélkül és csókolgatták a kezét Fecónak! Most ezt csináljátok ti is, csak Viktorka seggével!
A lipsiző agyatok lágya áll háborúban a józan ésszel szemben, nem az ország! Vadbarmok!

EU 2018.02.16. 23:42:22

Azt kéne a Dunába lökni amtársaival együtt, aki kitalálta és véghez vitte azt a mocsok ötletet, hogy ennyi baromsággal teletömjék és elhomályosítsák az agyatokat, bólogatós libsizős-sorosozó zombivá változtatva titeket!
Tragédia....

EU 2018.02.16. 23:57:59

Itt látszik, mennyi buta és primitív ember van az országban, akiknek ha éjjel-nappal sugallnak egy üzenetet és gondolatot megállás nélkül, akkor azt utána elhiszi és teljes mértékig azonosul vele, akár vérre menő vitákig is elmenve, rajta kívül mindenkiben ellenséget látva, aki vele ellentétben nem bólogat és béget (lásd a Váradit, az Arabverőt meg a többi hasonló kommentelőt).
Jó volna azt hinni, hogy csak fizetett trollok, de nem, sajnos nem, ezek el is hiszik azt, amit mondanak ebben a témában...
süti beállítások módosítása