Felsőfokú ponyvafilozófia

Bumeráng

Bumeráng

A Fidesz-KDNP legtehetségesebb politikusai

2017. október 02. - A te embered

Pontosan tudom, rengetegen csalódtok most a címet látva, lévén mi az, hogy a Fidesz-KDNP legtehetségesebb politikusai? De ami még durvább: mi az, hogy csak öt? Mégis milyen számrendszerben gondolkodik az az ember, aki a Fidesz és a KDNP közös kormányzásából csak egy maroknyi politikust emel ki a sok közül? Igen, szégyen. Az alább látható illiberális, kereszténydemokrata államvezetők viszont feledtetik a helyhiányt, hiszen mind egytől-egyig példaképek lehetnek a fiatalság számára kivételes döntéseikkel, karizmájukkal és jellemükkel. Következzen az All Star csapat, a Fidesz krémje, akik életük során rengeteg lemondást hoztak csak azért, hogy a nép újra régi pompájában tündököljön.

5. Németh Szilárd

Senki sem tévedhetetlen. Ahogy a mi Szilárdunk, közismert nevén Rezsiszilárd sem az, aki pályájának elején egy kis megtévedt bárányként még az SZDSZ-ben bontogatta aprócska szárnyait, majd az idő haladtával megtért és narancsos lett: onnantól kezdve pedig megállíthatatlanul szárnyalt a MENSA tiszteletbeli tagja. A csepeli bika mindig megőrizte hidegvérét és józan eszét a szánalmas ballib "újságírókkal" szemben, akiknek tények hiányában nem maradt más, mint a személyeskedés. Testsúlyával és kinézetével való élcelődés csak még szimpatikusabbá teszi Szilárdot, akinek kedvenc étele igaz magyarként a libsikék által utált ínyencség, a pacal. Innen is egészségedre!

Szilárd bár egész élete során hihetetlen szerénységet tanúsított a külvilág felé, így nem mondta ki, de én igenis kimondom, hogy publicistaként is megállja a helyét. "A macskabagoly és Bangóné Borbély Ildikó kalandjai" című írásáért Pulitzer-díjat érdemelne, csak hát a kedves pulitzerek aligha akarnak felnézni Soros ánuszából. 

 

4. Tállai András

Tállai András megtestesíti a nagybetűs férfit, amiről minden kereszténydemokrata és hazaszerető ember álmodik. Karakán, erőskezű vezetésével Mezőkövesd városa és futballja szárnyal, mint a macskabaglyok Szilárd kertjében, rengeteg teendője mellett pedig még a NAV irányítását is magára tudja vállalni. Ha találkoznánk, az egyetlen kérdésem ez lenne: mégis hogy, András? Hogy bírod el ezt a megszámlálhatatlanul sok feladatot és kötelességet, miközben az ellenzéknek nevezett komédiacsapat folyamatosan keresztbe tesz neked? Arról nem is beszélve, hogy különböző csoportoknak, és most mindenki gondoljon, amire akar, érdekük fűződik ahhoz, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ne legyen túl pozitív színben feltüntetve. 

Nevetséges álhírek keringenek nemcsak Andrásról, de az egész életéről, miközben nála puritánabb, egyszerűbb politikust talán még nem is hordott hátán a föld. Nincs semmi drágaság, rongyrázás és költekezés, pont úgy, ahogy kell. András, maradj olyan, amilyen most vagy!

bb.jpg

 Kép: Vastagbőr

3. Kósa Lajos

Lajos, hol is kezdjem? Először is gratulálok ahhoz, hogy miniszter lettél. Ettől függetlenül persze keserédesek az érzéseim, hiszen egy elképesztően felkészült, tehetséges és bátor frakcióvezetőt veszítettünk el. Sosem fogom elfelejteni azokat az interjúkat, amikben a beképzelt, belpesti romkocsmákban vergődő "újságírókat" égeted le pokoli keményen, vagy ahogy a fémkupakokról beszélsz. 

Aztán a nevedhez fűződik Debrecen városának felvirágoztatása is, erről se feledkezzünk meg. Nem kell neked más, csak egy polgármesteri szék és az egész világot jobbá tennéd. Hogy mit csinálnék a legszívesebben? Kicsi Kósa Lajosokat gyártanék és Magyarország összes nagy- és kisvárosának, községének és falujának a polgármesterévé tenném ki. Majd amikor a hanyatló Nyugat kiszagolná, milyen pozitív változások folynak az országunkban, a Mészáros Lőrinc vezette Kósamaker Kft-vel jó kis zsíros pénzekért legyártanék még egy csomót. Lajos, sok sikert neked a fejlesztések elköltésével, pontosan tudom, hogy a te kezed alatt úgy fogunk virágozni, mint... nem, alighanem erre a virágzásra még nem találtak fel helytálló példát.

 

2. Semjén Zsolt

Zsolt, ez talán nagyon személyes lesz, de engem még annak idején te térítettél a buta amerikai filmek, az egészségtelen étkezés és az alkohol útjáról a hit útjára, ami azóta meghatározta az életemet. Te vagy a KDNP vesszőparipája, a mindene, a jó értelemben vett szervilizmus nagymestere. Tőled igazán tanulhatna az ország, persze becsukni a szemeket sokkal könnyebb, mint egy igaz ember igaz tanításaira hallgatni. 

A vasárnapi boltbezárás megbuktatása csak emelt a renomédon, Zsolt: egy mártír lett belőled, akit bár csúnyán átvertek, de ő maga egy pillanatig sem kételkedett ügyének jogosságában. Köszönjük, hogy megpróbáltad otthon tartani a kizsigerelt családokat, a Semjén Zsolt Fan Club levelező tagjaként jó egészséget és sok adózó népcsoportot kívánok neked!

 

1. Rogán Antal, Lázár János és Kovács Zoltán

Igen, tudom, ez csalás, de ennek a három embernek a neve csak együtt testesíti meg a magyar politika Bosszúállóit, a nagy hármast. Nem Fásy Ádámék a mesterhármas, hanem a Rogán/Lázár/Kovács trió! Míg Rogán Antal stílustanácsadóként (lenyűgöző ízlésével) brutális pénzeket kereshetne, addig ő megmaradt mezei politikusnak, akinek rohadtul nem kell két helikopter, elég egy is. 

Aztán Lázár János, aki kikezdhetetlen jellemével mindig elkápráztat a Kormányinfókon, ami szerves része immár majdnem századik alkalommal a csütörtökjeimnek. Végül pedig ne feledkezzünk meg állandó harcos- és fegyvertársáról, a Starbucks kávék nem hivatalos arcáról, a "Home office" királyáról, Kovács Zoltánról sem. Tóni, Jani, Zoli: ti együtt bombák vagytok, maradjatok is így, egészségben, betegségben.

aa.jpg

Kép: 24.hu

2017. 10. 02.

PODCAST

Rövidtávú tervem lenne a blog fejlesztése érdekében egy heti rendszerességű közéleti podcastet csinálni, amihez társat keresek, hobbi lévén fizetséget sajnos nem tudok felajánlani. Leginkább fontos társadalmi témákról, eseményekről lenne véleménykifejtés egyelőre még meghatározatlan időtartamban. Ha érdekel, kérlek írj az lk838535(kukac)gmail(pont)com email címre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumerang19.blog.hu/api/trackback/id/tr8012914273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2017.10.02. 22:05:06

lézer nagyon okos csak tapasztalatlan, viszont rendkívül gyorsan tanul.. ő az egyetlen akinek stílusa van.. érdemes odafigyelni rá, mert amikor a suttyó lapátra kerül a másik véglet lesz elővéve.

Jakab.gipsz 2017.10.03. 18:17:10

A konkurencia mennyivel jobb?

A te embered · bumerang19.blog.hu 2017.10.03. 18:20:38

@Jakab.gipsz: Semennyivel, csak éppen ők vannak hatalmon.

dr. mesterséges színezék 2017.10.03. 18:58:25

@Jakab.gipsz: Amennyivel a szervezetlen bűnözés jobb a szervezett bűnözésnél. Mármint az alvilágon kívül élők számára, ha érted még ezt a kategóriát.

morph on deer 2017.10.03. 19:26:47

Azért Tállai András megjelenése elé valami figyelmeztetést azért illett volna kitenni..! Hogy ‘mindenki csak saját felelősségére’, esetleg ‘megtekintése egészségügyi kockázattal jár’, vagy valami! De csak így, egyből!

Ugyancsak hiányolom a ‘stylist’ név szerinti említését, valamint az öltöny eredeti tulajdonosának beleegyezését a közléshez!

Jakab.gipsz 2017.10.03. 19:27:08

@dr. mesterséges színezék:

Minden hol vannak stiklik, ha szenteket akarunk akkor a temetőbe kellene keresgélnünk.

Számunkra akik két rossz közül a kisebbet reméljük választani, csak a következőt kell figyelembe venni.

Kik akarják az identitásunkat megváltoztatni és mire?

Egy biztos én nem akarok eu-konform lenni, meg elégszem azzal, hogy magyar vagyok.

A komcsiknak sem sikerült, a Soros-CEU féle tudományos gitt-egyletek sem fog sikerülni, pedig nagyon igyekezek.

GöTi 2017.10.03. 19:57:22

Pintér elvtárs nélkül egy ilyen lista félkarú óriás :)

Wittner Marika néni ogy képviselő a nyócosztályával:
- Tud gombot nyomni?
- Persze varrónő vagyok...

guvat 2017.10.03. 20:19:14

Szegény ember vízzel főz! A Fidesz balszerencséjére a szép és tehetséges emberek már elkötelezték magukat a ballib oldalon. (Draskovics, Lampert, Bajnai, Horváth Ágnes, Göncz Kinga, Gyurcsány(i) Veres, stb., a pillanatnyilag börtönben levőkről nem is beszélve)
Az biztos, hogy Orbán ezzel az emberanyaggal képtelen lesz visszakerülni a túlzott deficit eljárás alá és állandó IMF felügyelőt telepíttetni Budapestre valami hatalmas államcsőd okán...

guvat 2017.10.03. 20:22:02

GöTi
Wittner Marika néni éppen a börtönben ült, mint szabadságharcos, amikor a barátaid élvezték a pufajka nyújtotta előnyöket!

kewcheg 2017.10.03. 20:33:35

@morph on deer: ..:) az az öltöny odabax...

kewcheg 2017.10.03. 20:36:40

@Jakab.gipsz: minden hol, de sőth tov ább megyek: se hol, alatt való és társai...:)

Gino 2017.10.03. 20:57:23

@Jakab.gipsz: Legalább írni tudsz. Tökéletesen hozod az átlag (félanalfabéta) fideszest.
Nesze neked tudományos gittegylet :D

tireless treehugger 2017.10.03. 20:58:12

2010 májusi zárás ---> 19 682 mrd
2017 aug zárás ----> 25 656 mrd

forrás: www.akk.hu/hu

30%-os növekmény 7 év alatt. Persze mindez a 3% alatti hiányból jött össze, sőt milyen hiány hiszen a költségvetés pluszban van!!!!, ......

na meg 7.000mrd az úniótól, 3.000mrd magánnyugdíj. Ezek nélkül nem 6.000mrd a növekmény hanem 16.000mrd ez majdnem a duplája mint amivel átvették. 7 év alatt. Tényleg gazdasági csoda.

nyugi!, értem én hogy mit mondasz úgy csökkent hogy közben nőtt. sőt olyan gyorsan csökken hogy egyre gyorsabban növekszik. Csak tudnám hogyan lehet az hogy egyre jobban megy egyre kevesebb embernek aztán mégis egyre gyorsulva adósodnak el???!!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 06:34:34

Alapvetően a Fidesz egy ember, Orbán, plusz pár közeli embere, pl. Áder, Kövér, Deutsch, Kósa.

A többi szimpla adminisztrációs munkatárs, nem politikacsináló személyiség. Pl. még Semjén is csak ez.

Hozzátesszem: mindezzel semmi gond.

Lajos Csánó 2017.10.04. 07:39:11

@Jakab.gipsz: Amit ezek tettek(tesznek) neked csak stikli?Szerintem a maffia tőlük tanul!Egy normális államban még a műanyag lakat ia rájuk rohadna!

tireless treehugger 2017.10.04. 07:46:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

egy ember max csak egy csapatot tud elvezetni a dzsungelben. A társadalmak ennél nagyobb és változatosabb tömegek változatosabb lehetőségekkel adottságokkal célokkal.....

Siker mögött csapatmunka van. Minél szélesebb a csapat és minél osztottabb a feladat annál sikeresebb. A sikeres országok nagyon összetett döntésmechanizmussal rendelkeznek.

Erős vezető = bukás
Kooperatív vezető = esély a sikerre

Nehéz helyzetben lévő ország vagyunk, sok problémával sok versenytárssal sok ellenséggel. Amikor egyszemélyi döntés van akkor nagy valószínűséggel előre lehet tudni hogy egy adott ország döntései hogyan alakulnak. Ezért gigantikus probléma orbán, bármiféle üzleti vagy politikai stratégia elemzés jó eséllyel előre megmondja miként kell minket megvezetni. Ha véletlenül a tárgyalások során változtatni kell az sem baj mert az eredeti tervek nagyjából passzolnak tehát a tárgyalási stratégia eleve nyertes pozícióból indul. És még ezzel sem volna olyan nagy probléma hiszen sok ország működtet nyilvános programot nyilvános politikával nyilvános pozíciókkal. De vannak témák amik döntési mechanizmusa és döntések kialakítása valamint a döntési személyek kiléte nem lehet ismert. Mi ebben óóóóóóóóriásit buktunk. És ez már nemcsak a jelent hanem az elkövetkezendő jövőt is érinti. Ettől eltérni már nem és alig lehet, olyan pályára kerültünk amit hatalmas buktával és hatalmas költségekkel tudunk csak változtatni.

GöTi 2017.10.04. 07:48:34

@guvat:

Nincs nagy különbség közted és a túloldaliak között, ha az észérvek elfogynak - ők fasisztázni szoktak.

Ha a Marika néni érdemeit el akarják ismerni, adjanak neki kitüntetést.

De az ország parlamentjébe, kormányába tanulatlan embereket (Marika néni, a vakkomondoros, Kósa,...) és nyilvánvalóan levitézlett kádárcsicskákat (nem sorolom fel, nincs nekem arra időm, pénzem) bejuttatni durva megsértése az állampolgároknak.

guvat 2017.10.04. 08:30:07

GöTi
Végre valaki támogatja a cenzus bevezetését! Volt már ilyen... Paradicsomi állapotok lesznek, amikor a rendkívül tanult Havas Szófia és Lendvai Ildikó képviselheti a kádári diktatúra áldozatait!

Netuddki. 2017.10.04. 08:53:04

@morph on deer: Vizuális környezetszennyezés bazmeg! Broáf!

Netuddki. 2017.10.04. 08:54:53

@guvat: Tolvajfideszes felszopófiúkaként, azért óvatosan bánnék a "rendkívül tanult" szóösszetétellel.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.04. 11:15:38

Ahol ilyen minden káder,
Nem csoda, hogy elnök Áder.
:)
süti beállítások módosítása